Advent 1. vasárnap

 Advent 1. vasárnap

Bevezetés 

Advent első vasárnapjával ma új egyházi év kezdődik. Advent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása előzte meg Annak az eljövetelét, születését, Akire mi is várakozunk.

Advent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a jelenre való odafigyelés is, mert advent egyben új kezdetet, új lendületet is ad nekünk.

S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után 

Advent első vasárnapjával, az új egyházi év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni.

Az advent nemcsak múltba nézést idéz, hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg nem örökkétartók lenni.

Valami új áll még előttünk! Reményeink szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a (há)borús jelenből egy szebb jövő világába?

Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja, hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!

Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő 

„Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.” 

(Ady Endre: Az Úr érkezése részlet)

Az Úr érkezésére való várás, a Krisztus-jövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából és nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk telhetőleg a legjobban!

Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb, honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.

Az ima éppoly szükséges, mint a virrasztás! Sajnos a mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó számítástechnikát, mikroprocesszorok világát, a műsorszóró műholdrendszert. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő autót. Sokak vasárnapi istentisztelete az autómosás.

Csak a végtelen és mindenható Istent nem, és előtte nem akar letérdelni az ember. Azt hiszi elég önmagának. Pedig a bölcs Szent XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.

A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény testvéreinkkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.

De jaj! Miért nem folytatunk dialógust, párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?

Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.

És az igazhitű keresztény hányszor imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.

Ma belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. „Itt az idő, hogy fölébredjünk álmunkból!” Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt őszinte szívvel: Maranatha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen.

Krisztus Király vasárnapja

 Krisztus Király vasárnapja 

Bevezetés

Ma az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Királyt ünnepeljük.

Krisztus a király! Mit mond egy mai gyereknek vagy fiatalnak ez a kijelentés? A gyermek valószínűleg mesehősre gondol, amikor a „király” szót hallja. Persze nehézségek vannak az „úr” szó jelentésével is, ha azzal akarnák helyettesíteni a „királyt”. Az „úr” manapság udvarias megszólítási formává lett, iskolás értelemben pedig az „úr” fogalom a szegény emberek elnyomóit idézi a történelem mélyéből. Jézus egyikhez sem hasonlít.

A nehézségek ellenére sem kell félnünk ettől a kifejezéstől, hogy „Krisztus a király”. Ő maga mondotta. De rögtön hozzá tette: „Az én országom nem innen való” - mondta Pilátusnak.

Csak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva járhatunk a krisztusi úton, lehetünk méltó szolgái Krisztus Királynak. Kérdezzük meg magunktól: Mi ezen az úton járunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Evangélium után

Őt nem a koronázási ékszerek: a korona, jogar, palást teszik királlyá, hanem személyiségének uralkodó vonásai. A mai ünnep három olvasmánya három oldalról közelíti meg Krisztust, a királyt. Az ószövetségi olvasmány bemutatja, mint

Pásztor-királyt

Ősatyja, Dávid király, már előképben sejtette ezt a vonást. Őt az úr a legelőről, a juhok mellől hívta el. Azt a feladatot bízta rá, hogy védje meg a filiszteusoktól a választott népet, egyesítse a törzseket és táplálja szellemi táplálékkal. Dávid, a pásztor-király előképe volt Krisztus Királynak. Ő is szelíd módszerrel vezette népét. A gyengét megerősítette, az eltévedtet visszavezette, a sebesültet bekötözte, a hűségesnek gondját viselte. Krisztus királyságának emberi oldalát mutatja be, hogy Ő pásztorkirály, aki utánunk jön, gondoskodik rólunk. Nem ír le bennünket, akkor sem, ha elkódorogtunk mellőle.

A kozmosz királya

Sokszor olvastuk már a Kolosszei levél Krisztus himnuszát. Legtöbbször azonban átfutottunk rajta. Nem mélyedtünk el a szöveg fantasztikus mélységében. Szent Pál ebben a levélben fejti ki Krisztus kozmikus királyságát. Ő az egész világegyetem királya: „Az Atya általa, érte és benne teremtette a mindenséget…” Hogyan kell ezt értenünk? Egy csepp dogmatika: Az Atya megismerve saját magát, öröktől fogva szüli a maga képét, a Fiút. Ugyanebben a megismerésben tudja azt is, hogy kifelé hogyan válik tökéletessége utánozhatóvá.

Ennek a megismerésnek alapján teremti meg Jézus Krisztus emberségét. Jézus emberségének megteremtésével válik csak nyilvánvalóvá, hogy teremtés egyáltalán lehetséges. Vagyis, hogy Isten tökéletessége egyáltalán kifejezhető-e teremtményi síkon. A Názáreti Jézus emberi alakjában a végtelen Isten véges vetülete.

A moziban a vetítőgépből árad a színeknek, a fénynek, a mozgásnak a gazdagsága. Amíg csak a sugárzást látjuk, nem biztos, hogy ez síkban felfogható képpé össze tud állni. Ha eléje teszünk egy fehér vásznat, akkor derül ki, hogy síkban is visszaadható mozgás formájában a gépből sugárzó kép.

Mármost, ha egyszer lehetséges volt Istennek kimondani magát az emberi valóságban, Krisztus emberségében, ebből következik, hogy a többi ember teremtése is lehetséges és hogy minden ember Isten képe lesz. A megvalósítás rendjében a sorrend: az anyagvilág, az ember, végül Krisztus emberségének teremtése. A szándék rendjében ez fordított.

Az ember teremtésének magyarázatát tehát Krisztusban kapjuk meg. Ő, az elsőszülött, nem maradhatott testvérek nélkül. Neki szüksége volt azokra, akikkel megoszthatja istenfiúi örökségét. Ezt akarja kifejezni Szent Pál: „Az Atya mindent általa és érte teremtett.” (Kol 1,15)

Az ember tehát Krisztus megtestesülésében találja meg létének végső értelmét. Így Krisztus az egész emberiség, sőt az egész anyagi világnak középpontja és Királya!

A keresztrefeszített király

A tanítványok Krisztustól azt kérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Jézus azonban elutasította a földi királyságot. A kereszten viszont királyként viselkedett. A halál utáni ország királyaként a jobb latornak megígérte: „Még ma velem leszel a mennyek országában!”

A keresztrefeszítés jelenete ezért nem véletlen került a mai mise szövegébe. Az Egyház rá akar mutatni, hogy Krisztus az örök élet Királya.

Az Egyház sokféle Krisztusábrázolást ismer. A liturgia is sokféle Krisztus alakot állít elénk. A teológia is felsorolja a Krisztus-modelleket. A képzőművészet számtalan formában ábrázolja Krisztust. De mindezek fölött legdöntőbb a saját Krisztus-képünk. Az evangéliumokból és elmélkedéseinkből alakítsuk ki magunk Krisztusát. Ezt a hiteles Krisztust kövessük, és térden állva, hosszan felnézve arcára engedjük, hogy rabul ejtse szívünket.

Thorwaldsen Krisztus szoba áll Koppenhága egyik templomában. Egy turista, csalódással nézte a szobrot. A templom őre figyelmeztette: „Térdeljen csak le, úgy nézzen fel Krisztus arcára!” Így már észrevette lenyűgöző szépségét.

Térdeljünk le mi is sokszor Krisztus elé. Nézzünk elmélyülten az arcára. A hiteles krisztus-arcon felfedezzük az emberi vonásokat: a Pásztor Királyt, az isteni vonásokat: a Mindenség Királyát és a szenvedő ember végső reménységét: a keresztrefeszített Királyt. Belefeledkezve szépségébe mondjuk, énekeljük: „A világnak Krisztus kell, a világnak kellesz te is, mivel te Krisztushoz tartozol!”

Ámen.

Évközi 33. vasárnap

Évközi 33. vasárnap 

Bevezetés

Közeledik a liturgikus év vége. Az Igeliturgia olvasmányai a végső dolgokra utaló részleteket közölnek velünk. Az évközi harmincharmadik vasárnapon az evangéliumi perikópában mintegy ráhangolódunk az egyházi év lezárására, hiszen a világ végéről, a végső dolgokról kapunk tanítást Jézustól. Hogyan nézzük mi ezeket a Jézus által felsorolt véget megelőző jelenségeket?

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy a véget megelőző jeleket nem olvassuk mindig helyesen. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy e jelek nem eredményezik életutunk kiigazítását. Krisztus kegyelemezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem voltunk mindig kellően állhatatosak a hitben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

„Kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Jézusnak a jeruzsálemi templom totális pusztulását megjövendölő szavai minden bizonnyal sokkolóan hatottak tanítványaira,

Olyan ez, mintha egy római zarándoklaton a Szent Péter bazilika mérhetetlen értékeiben elmerülő hívőt szólítaná meg egy hang: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad.” El tudjuk képzelni, micsoda rémületet váltana ki az ezt hallóból.

A templomépület ugyanis hatalmas kövekből épült, mely az örökkévalóságot jelképezte az apostolok szemében.

Amennyi ma e falból látszik, ugyanannyi van mélyen folytatólagosan a föld alatt.

A templombelsőt mindenütt faragott díszes libanoni cédrussal, arany és ezüst díszekkel, fogadalmi ajándékokkal borították. Belül egy négyzetcentiméternyi követ nem lehetett látni. A tanítványok, – mint minden zsidó ember – hihetetlen büszkeséggel nézte a templomot. Jézus mégis azt mondja nekik: kő kövön nem marad itt. Elképzelhetjük tanítványainak elképedését. Zsidó fülnek megdöbbentően hangzik. Alig érthető. Szinte világomlást jelent.

Egyszóval lehetetlennek tűnt a jeruzsálemi templom pusztulása. De egy korabeli zsidó történetíró – Josephus Flavius – könyvéből tudjuk, hogy a jövendölés néhány évtized múlva bekövetkezett. 70-ben Jeruzsálemet a római hadsereg hihetetlen kegyetlenséggel elpusztította. A templomba menekülők ezreinek az életét oltották ki az égő templom rájuk zuhanó hatalmas kövei. S patakokban folyt a szemtanú szerint a templom lépcsőin az emberi vér. Valóban kő kövön nem maradt.

Az apostolok kérik Jézust, mondja meg, mikor lesz ez, és milyen előjelei lesznek. Jézus kitér a válaszadás elől. De Jeruzsálem pusztulásának előjeleiként háborúkról, éhínségről, földrengésről és ragályos betegségekről szól.

Ezek is bekövetkeztek Jézus halála után nem sokkal. Az I. sz. közepe táján a Római Birodalomban mindenfelé háborúk voltak; számos földrengés pusztított Kis-Ázsiában és a görög szigeteken; Rómában a pestis 30 ezer áldozatot követelt; Palesztinában 45 körül éhínség volt. Jézus a keresztények üldözéséről is jövendölt, s tudjuk, ez is bekövetkezett.

Jeruzsálem pusztulása így lett a keresztény világban a világvég előképe.

Hiszen az óta is se szeri, se száma a szünet nélküli töménytelen sok, egyre kegyetlenebb háborúnak.

Se szeri, se száma a természeti katasztrófáknak. Földrengéseknek, vulkánkitöréseknek, hurrikánoknak, tájfunoknak, orkánoknak, szökőáraknak, özönvízszerű áradásoknak, ipari katasztrófáknak, tengeri olajkutak okozta katasztrófáknak.

És mennyi a Napban és Holdban, a csak távcsövekkel megfigyelhető katasztrófa, és még sokszorosabban a csillagok világában, a világűrben.

És mennyi a demokrácia és szabadság exportálásával okozta káosz következtében fellépő testvérháború, etnikai és vallási üldözés.

Naponta ölik a katolikusokat. Ahogy Jézus mondotta: gyűlölni, üldözni fognak benneteket miattam. Gyűlölik is, és üldözik is a Benne hívőket valahol, szinte naponta.

És mennyi, az embereket hamis eledellel etető jövendölés. Főleg a világvéggel, annak idejével kapcsolatban. Ha mégsem következik be, akkor újat találnak ki. Miért? Mert vezetőik ebből élnek. Az emberek meg hiszékenyek. Szeretnek rendkívüli dolgokról hallani.

Mit mond Jézus ezekről a jövendő mondókról?

„Ne higgyetek nekik! Ne kövessétek őket!”

Jézus nem szorongást akar kiváltani bennünk. Hát akkor mit?

Jézus nem ijesztgetni akar a világ végével, hanem mintegy „távcsövet” ad a kezünkbe, hogy távolabbra és lássunk. A földi láthatáron túlra is tekintsünk.

Jézus azt akarja, hogy vegyük észre ezeket a világvége előtti mai jelenségeket, jelzéseket. S tudjuk ezeket helyesen olvasni. S a helyes olvasás Istenhez térést, hitben való állhatatosságot eredményezzen.

Mert Urunk Jézus Krisztus szavai szerint, aki mindvégig állhatatos marad a hitben, az üdvözül.

Ámen.

Évközi 32. vasárnap

 Évközi 32. vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 32. vasárnap evangéliumában a szadduceusok Jézussal folytatott ironikus vitáját fogjuk hallani. Kitalált, lehetetlen tanmeséjükkel érvelnek az örök élet ellen.

Népünk mai szadduceusai, hasonló ateista elvekkel mossák ki népünk tudatából a túlvilági élet hitét, és kifinomult módszereikkel kényszerítik a hit nélküli életet népünkre.

Gondolkodtunk-e már azon, hogy ennek milyen következményei vannak szellemi, anyagi, erkölcsi és érzelmi vonalon? Közeli és távoli jövőkép nélkül, céltalanul, a megsemmisülés tudatával élni? Mit teszünk mi azért, hogy az ateista métely, ne mételyezzen tovább bennünket sem egyénileg, sem közösségileg? Itt a nagy lehetőség! 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, az örökélet hitében való ingadozásainkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg az örökélet elérését veszélyeztető vétkeinket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem lépünk fel határozottabban a házasságot kikezdő tanokkal szemben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Lukács evangéliumából a feltámadás kérdése című szakaszt (Lk 20,27–38) olvastatja föl az évközi harminckettedik vasárnapon az Egyház. Az ismert történet szerint a szadduceusok, az ókori zsidóság azon elöljáró csoportja, amelynek tagjai tagadták a feltámadást, az alábbi elméleti kérdéssel próbálták meg sarokba szorítani Jézust: a feltámadáskor kinek az asszonya lesz az a nő, aki a földi életben a sorban elhunyt hét fivér mindegyikének felesége volt? A felvetés a mózesi törvényekben gyökerezik: miszerint ha valakinek gyermek nélkül hal meg a testvére, köteles nőül venni az özvegyet, hogy „támasszon utódot testvérének”.

A szigorú rendelkezésnek, miként a mózesi törvényeknek általában, praktikus oka volt: ha egy zsidó férfinak genetikailag nem is lehetett, legalább jogi értelemben legyen örököse. Jézus, mint általában, közérthetően kezd bele a válaszába – „a világ fiai nősülnek és férjhez mennek”–, majd az ószövetségi iratokban való jártasságát megcsillantva folytatja azt.

A mai világunkban különösen életszerűtlen a mózesi törvények eme passzusa. A törvény arról árulkodik, hogy a családi kötelék – ószövetségi szóhasználattal: a vér parancsa – mindenekfölött áll.

A család szentsége természetesen ma is a keresztény tanok egyik sarkalatos pontja. Csak éppen az egyház már nem szab, nem szabhat meg polgári törvényeket, sőt már a rosszallását sem nagyon fejezheti ki, inkább csak szelíden kérleli a világiakat. Elveszítette az Európai Unióval szemben a legelemibb szellemi ütközetet, így az unió alapokmányába nem került be a keresztény gyökerekre való hivatkozás. A gender ideológia viszont öles léptekkel közelít családjaink, normális identitásunk szétrombolását célozva.

Ebből fakadóan nincs kétségbevonhatatlan, megfellebbezhetetlen érték, ezért relativizálható minden, de minden a jog eszközeivel. Így például a család fogalma is.

Az újkori szaddúceusok is hasonlóan gondolkodnak, mint a Jézus korabeliek. Nekik is központi kérdésük a nősülés, mégpedig a többszöri nősülés, a házasságkötés előtti együttélés, vagy a házasságkötést kiiktató puszta együttélés, földi örömök hajszolása. Ma már minden második házasság válással végződik, és deviáns együttélési formákat is családi közösségként akarnak elfogadtatni. Sőt! Nem a mózesi törvények szerint, hanem mesterséges eszközökkel, még utódokat is biztosítani.

És ezzel párhuzamosan, szkeptikus, s ironikus magatartás a halálon túli élettel szemben!

Testvéreim! A valóságot, a problémákat tudomásul kell venni és időben és gyökereinél kell orvosolni. A közvélemény-kutatók igyekeznek kimutatni, hogy az emberek jelentős része, sőt a keresztények közül is sokan – a mai modern szaddúceusok –nem hisznek az örökéletben.

Kedves Testvérek! Evangéliumban hallott Jézusi szavakat idézek: „akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez”, mert Isten sokkal szebb világot készített, mint sem azt el tudnánk képzelni.

Mennyire szomorú lehet most Jézus, hogy az emberek elmennek nagyszerű meghívása mellett, és nem kérnek az örökkévalóságból. Mi, akik itt vagyunk, ne okozzuk Jézusnak ezt a szomorúságot, hanem engedjük szívünkbe a Szentlelket, aki fölserkenti bennünk azon igazi örök élet utáni vágyat, amelyet „emberi szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak kész tett, akik őt szeretik.”

Ámen.