Évközi 18. vasárnap 2022

Évközi 18. vasárnap 2022 

Bevezető

A mai, évközi 18. vasárnap evangéliumában, halljuk majd a Jézus ajkáról elhangzott, s szállóigévé vált mondatot: „Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

Hát akkor mitől? – kérdezik sokan. Hallani fogjuk majd Jézus ajkáról, hogy mitől, az Istenben való gazdagodástól!

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg az anyagiaságunkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg a minden áron való meggazdagodásra törekvésünket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsáss meg nekünk, hogy nem törődünk a lelkiekben, Istenben való gazdagodásunkkal! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Gyakran olvashatunk gyászjelentést ilyen vagy ehhez hasonló szövegezéssel: Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt.

Olykor arról is tudomást szerzünk, hogy az illető agyondolgozta magát, mindent elkövetett annak érdekében, hogy növelje életszínvonalát. Gazdagodás volt a jelszava és megfeledkezett arról a tényről, amely szerint az élet a maga teljességében nem a mi birtokunk. Az Úr Isten egyszeri, felbecsülhetetlen ajándéka. Ő adta nékünk, s ő veszi is vissza majd tőlünk.

Korunk embere számítógéppel tervezi meg már életét is több-változós függvényként. De közben megfeledkezik arról, hogy az élet és a halál találkozása nem a mi terveink szerint történik. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben erre hívja fel figyelmünket az evangélium.

Helytelen lenne az Úr Jézus szavait úgy értelmeznünk, mintha Isten elítélné, rossznak minősítené a normális keretek közé szorított bírvágy ösztönét, amely természetes megnyilatkozása anyagiakhoz kötődő földi életünknek.

Az embernek gondoskodnia kell mindennapi kenyeréről a saját maga és családja számára.

Értelmes természetünkből következik az is, hogy terveket készítünk, és ezek szerint alakítjuk, irányítjuk életünket. Terveink azonban akkor jók, ha a valóságra épülnek.

A hívő ember nem hagyhatja ki számításaiból a bármely pillanatban érkező halált és az abszolút jövőt, ami hitünk szerint a halál után következik.

Úgy kell használnunk földi javainkat, hogy biztosítsuk örök boldogságunkat, üdvösségünket. Ennek érdekében le kell győznünk a bírvágy túlburjánzását, s a szerzési vágyat korlátok közé kell szorítanunk.

Egy tanmese szerint.

Egy idős tanító és tanítványa állnak a játszótér szélén. Gyermekek játszanak, futkosnak, kacagnak gondtalanul. A tanítvány ennek láttán felveti a kérdést: Mi a magyarázata annak, hogy jóllehet minden ember boldogságra vágyik, ennek megtalálása keveseknek sikerül?

Nézd a játszó gyerekeket, feleli a tanító. Azt hiszem, hogy ők, itt és most boldogok. Én is úgy gondolom - válaszolt a tanítvány. De hogyan lehetnek boldogok a felnőttek? Legtöbbjük miért boldogtalan? - kérdi.

Szóbeli válasz helyett, a tanító belenyúlt a zsebébe, kivett belőle egy csomó pénzt és a játszó gyerekek közé szórta. Erre azonnal abbahagyták a játékot, véget ért a vidám kacagás és egymással versengve, birkózva kapkodták fel pénzt. Többen sírva fakadtak és tettlegességre ragadták magukat.

Nos, amint látod, vége a boldogságnak. Vajon miért? Kérdi a tanító. A versengés miatt! - volt a válasz. De mi miatt verekedtek, veszekedtek? Nemde a bírvágy, a pénz volt az oka mindennek. Íme, itt a válasz a kérdésedre.

Miért boldogtalan sok-sok ember? A szívében élő és érvényesülő bírvágy következtében.

A bírvágy, a minden áron meggazdagodni akarás, de sok embert tett már szerencsétlenné, s tragikus sorsúvá. De sok embert aljasított már le, s vetkőztetett ki emberi mivoltából.

Ezért mondja Szent Pál apostol a mai szentleckében, hogy a kapzsiság bálványimádás. A Mammon, a pénz imádása; amelynek egyenes következménye a bűnök sorozata: csalás, lopás, sikkasztás, gyűlölködés, kíméletlenség.

A pénz szerelmese mindenre képes. Beleszeretni a pénzbe, egyenlő azzal, hogy az ember elindul a legveszedelmesebb lejtőn. Kialakulnak a bűnszövetkezetek, a maffiák, a fehérgalléros bűnözések, közpénzek, lakossági megtakarítások, százmilliók és százmilliárdok nyom nélküli eltüntetése. Bérgyilkosságok, robbantásos merényletek, az egymással való leszámolások.

Hála legyen a jó Istennek, ha bennünket nem ejtett rabul a kapzsiság.

De azért legyünk őszinték! A mi szívünkben is ott fészkel azért a gyors meggazdagodás vágya. Ki merné tagadni, hogy lelkében nem élnek az evangéliumi példabeszéd gazdag emberéhez hasonló vágyak? Ki ne vágyakozna arra a gazdagságra, amely, ha nem is boldogít, de ideig-óráig megnyugtatja a jövő miatt aggódó szívünket?

Az élet folyamán nem egyszer, hanem többször is megkísérthet és meg is kísért szinte minden embert, még a hívő embert is, bennünket is valamilyen mértékben a bírvágy.

Épp ezért óvakodjunk hát mi is mindig minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bőségtől függ az emberi élet, s annak boldogsága, hanem az Istenben való gazdagságtól.

Ámen

Évközi 17. vasárnap 2022

 Évközi 17. vasárnap 2022

Bevezető

A mai, 17. évközi vasárnap evangéliumában az általunk imádkozottól eltérő szövegű Miatyánkot hallunk majd. S ezen megütközünk. Pedig nem ezen kellene megütköznünk, hanem azon, hogy kereszténykultúrán felnőtt nemzetünk fiai és leányai már nem, vagy csak alig ismerik, és mi is egyre ritkábban és egyre lagymatagabban imádkozzuk.

Vagy nem…?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk. Uram, irgalmazz

Urunk Jézus! Bocsásd meg az imában közömbösségünket, lagymatagságunkat.  Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Tudatosítsd bennünk, hogy a Veled való kapcsolat, az szívből szóló ima nélkül elveszünk. Uram irgalmazz!

Az ima egyidős az emberiséggel és egyidős a vallással. Minden vallásnak meg van a maga imája, vagy ima rendszere. A Bibliában is számos imát találunk, sőt Lukács evangéliumára különösen jellemző, hogy kedveli az imákat. Az Úr Jézust több alkalommal mutatja imádkozó helyzetben.

De a kiemelkedő személyiségek, mint Zakariás, Mária, Erzsébet, Anna próféta asszony – a köztudattal ellentétben nem rögtönzött, hanem már ismert költői szépségű imákban fejezik ki, örömüket, reményüket. Ezek közül a formáját és tartalmát is megőrző legismertebb imává a Miatyánk vált. De az is két különböző változatban.

Mindkét formula az Atyához szóló fohásszal kezdődik. Úgy tűnik, Jézus arra buzdít, hogy Istent inkább családtagnak tekintsük, mint távoli, félelmetes idegennek. Jóllehet az Isten és az ember közötti kapcsolatot nem lehet földi kapcsolattal modellezni. Mégis az emberi atyaság és a fiúság áll legközelebb ehhez a kapcsolathoz.

Ebben a mennyei Atyához intézett imában ott vannak az üdvösségre, Isten Országa eljövetelére, a mindennapi kenyérre, az emberi együttélés nélkülözhetetlen feltételére, a megbocsátásra, a kísértésre vonatkozó kérések. Az egyén és a közösség anyagi, valamint lelki javaira vonatkozó kérések. Mindezeket lehet, sőt kell is kérni a mennyei Atyától. Hogy jöjjön el az ő Országa! A gyűlölködő, embertelen, s kegyetlen világ helyébe a szeretet, a béke és a testvériség országa.

De lehet, sőt kell kérni a mindennapi kenyeret is, amikor oly sok százmillió, több milliárd ember éhezik. Egyre több ember veszíti el kenyérkereső állását. Hazug ígéretekkel csak etetni, s kábítani lehet, de jóllakatni nem, az embereket.

Ott van mindennapi életünkben még mindig a médiumok ránk zúduló hazugsága. Ezért kell kérni a mennyei Atyát, hogy „Ne vígy minket kísértésbe!”, ha nem is értjük az így megfogalmazott kérést. De érthetőbbé válik, ha így fogalmazzuk meg: Ne engedd, hogy kísértésbe, megtévesztésbe vigyen bennünket a gonosz, csatlósainak agymosási tevékenységével. De nemcsak azt kell kérnünk, hogy ne engedje, hogy megtévesszenek, hanem hogy meg is szabadítson bennünket a mennyei Atya a Gonosztól, a hazugság Atyjától és fiaitól! Folyamatban van.

Sokat írtak arról, hogy a kereszténység legfontosabb imája nem azonos szöveggel került bele Máté és Lukács evangéliumába. Ennek elég bonyolult hagyománytörténeti okai vannak, de egy dolgot kétségtelenül állíthatunk. Az ókeresztény egyház ebben az időszakban még szilárd kötöttség nélkül őrizte Jézus imádkozó hagyományát. Nem azzal a görcsös tudattal, amivel a farizeusok, vagy a szadduceusok, akik olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a kötött formáknak. Az evangéliumok hívő közössége Jézustól megtanulta az imádkozás művészetét, és a saját szavaival adta vissza a Jézustól tanultakat. Nem formulát tanultak, hanem imádkozó magatartást.

A Jézus imáját hallgató apostoloknak különböző volt az érzelmi érintettsége. Az imát, bármennyire is igyekeztek, nem szóról szóra, hanem saját szavaikkal adták tovább. Így az első hívő közösségekben nem egy imaforma, hanem az imádság gondolatai rögzítődtek. Évek kellettek ahhoz, hogy egy-egy együttimádkozó közösségben Jézus gondolataiból kialakuljon egy imádságforma. Lukács és Máté két egymást nem ismerő közösség imaformáját építette be evangéliumába.

Szükséges mindenkor imádkozni. Mondotta Urunk Jézus Krisztus. A templomba járó jó hívek eleget is tesznek ennek a jézusi követelménynek.

Mégis sokan vádolják magukat azzal, hogy bűnt követtek el, mert rosszul, szórakozottan, gépiesen imádkoztak. Ilyenkor eszembe jut egyik fiatal papkori lelkigyakorlatunk, amelyen országos nevű bencés atya a következőt kérdezte: Tisztelendő atyák! Bűnt követ el, ha valaki imádkozik? – Néma csend! Újból ő. Nem! Az követ el bűnt, aki nem imádkozik. És a másik: ki az közülünk, aki azt mondhatná magáról, hogy nem imádkozhatna jobban? Senki!

Nem szabad szó nélkül elmenni a mai olvasmányban hallott Ábrahám alázatosan könyörgése mellett sem. Kitartóan alkudozott: 50-től 10-ig lefelé licitált az igazak számát illetőleg. Tíz igazra való tekintettel az Úr nem pusztította volna el Szodomát, az olyan természetellenes szexuális bűnei miatt, amikkel ma divat a Főváros központjában jó érzésű embereket, gyermekeket és fiatalokat megbotránkoztatni. Nem gondolkodnak az emberek? Két egynemű pártól még nem született gyermek. Haljon ki a magyar?

Én szeretném hinni, hogy magyar földön mindig lesz tíz olyan igaz, akikre való tekintettel megkegyelmez az Úr bűnös útra tévedt nemzetünknek.

Ámen.

Évközi 16. vasárnap 2022

Évközi 16. vasárnap 2022 

Bevezetés

A mai, évközi 16. vasárnap evangéliuma, Jézusnak Lázár nővéreinél, Máriánál és Mártánál történt látogatásáról számol be. S felvetődik a kérdés: Márta gondolkodik-e helyesen, vagy Mária? Ha így teszem fel a kérdést, azaz „vagy”- kötőszóval, akkor akármelyiket mondom is helyesen gondolkodónak válaszom helytelen. De, ha a „vagy” kötőszó helyett, az „és” kötőszót használom, akkor a kérdő mondatból kijelentő mondat lesz, nem Mária vagy Márta, hanem Mária és Márta, mindketten, lesz a helyes válasz. Mert ez lényegében azonos azzal, amit ősidők óta gyakorol a hívő keresztény. Imádkozik és dolgozik. Mi is? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem ülünk le gyakrabban, Máriaként lábadhoz, hogy tanuljunk Tőled. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem szolgálunk Néked mindig Márta szorgoskodó szeretetével! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem hozzuk mindig összhangba, az Imádkozzál és dolgozzál ősi keresztény buzdítást. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Tévedés lenne Mária és Márta történetét úgy értékelnünk, mint a fizikai munka, a házi munka lebecsülését. Ismeretes mindnyájunk előtt, hogy az Úr Jézus is kétkezi ácsmunkát végzett Názáretben harmincéves koráig.

Ennek megfelelően a keresztény kultúra felépítésében mindig komoly szerepet játszott az ősi bencés alapelv gyakorlati megvalósítása: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál.

A keresztény népek, így nemzetünk történetét is az imával összekapcsolt szorgos munka vitte előre mindig. Szívós és szorgos munkával hatalmas eredményeket ér el az emberiség mindig.

A dolgos és sikeres emberek mindig nagy elismerésekben részesülnek.

Mindannyian becsüljük azokat az asszonyokat és férfiakat, akik a családban, a templomi közösségekben vagy a társadalomban odaadóan és nemegyszer önfeláldozóan tevékenykednek, és testi-lelki ellátásukról gondoskodnak, még akkor is, ha olykor-olykor hálát vagy köszönetet sem mondanak nekik érte.

Ezért a mai evangéliumban ugyancsak felráz bennünket Jézus kijelentése: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.”

Tudjuk, hogy a tudományos és technikai fejlődés óriási teljesítményeket hozott létre, csak éppen az ember erkölcsi, etikai fejlődése nem tartott lépéseket azokkal.

Már ennek a ténynek a puszta tudomásul vétele is, arra hívja fel a figyelmünket, hogy az oly annyira szükséges munka, technikai fejlődés mellett szükségünk van valami másra is! Nevezetesen arra a Jézust hallgató figyelemre, amelynek Mária az iskola példája.

Jelen századunkban általános jelenség az utazás, a turizmus elterjedése. Gyakran találkozhatunk hazánkban is külföldi látogatókkal és láthatjuk, amint térképpel vagy okos telefonnal a kezükben próbálnak tájékozódni.

Itt a földön valamennyien jövevények vagyunk és nem könnyű a tájékozódás. Jézus azért jött közénk, hogy utunk legyen az Istennek tetsző életre. Azért hagyta ránk tanítását, hogy térképül (GPS jelül) szolgáljon az egész emberiségnek.

Az evangélium térképéről kell leolvasnunk, hová menjünk, merre tartsunk.

Ha ezt elmulasztjuk, fennáll a veszély, hogy lázas tevékenységünk üresjárattá válik, rossz irányba fordul. Az élethez mindig kellenek irányító, igaz eszmék.

Mindannyian megdöbbenve éltük át azokat az időket a huszadik században, amikor téves eszmék annyi millió és millió embert sodortak a pusztulásba. Ha nem vigyázunk, napjainkban is hasonló téves eszmének lehetünk az áldozatai.

Amikor az Úr Jézus védelmére kel Máriának, korántsem akarja leértékelni Márta munkáját. A kereszténység sem az emberi munkát. Senki sem állítja, hogy embertársainkon csak az imádsággal segíthetünk. De az ellenkezőjét sem! Hogy az nem lenne szükséges, azzal úgy sem segíthetünk semmit sem rajtuk.

Igaz, hogy bármilyen buzgón imádkozzuk is a rózsafüzért, ezzel még nem szüntethetjük meg a világban fellelhető bajokat. Nem szerelhetjük le a nukleáris töltésű rakétákat, nem mentjük meg a savas esők következtében pusztuló erdőket, nem akadályozhatjuk meg a légkör felmelegedését, a jéghegyek megolvadását, a tengerszintek emelkedését, az ózonréteg elvékonyodása miatt az emberi testet károsító ultraibolya sugárzást.

Nem növelhetjük az emberek iránti szolidaritást. Nem enyhíthetjük az éhező emberek nyomorúságát, amelyet csak fokoz a globalizáció fokozódó könyörtelen egyeduralomra való törekvése.

Vajon a világ vezetői meghallják-e a Szentatya kérését, aki arra kéri a politika és közgazdaság felelőseit, hogy a globalizációs folyamatot a világ valamennyi polgára közös javának keresése, az igazságosság és a szolidaritás irányítsa.

Mi krisztushívők azt valljuk, hogy napjaink égető problémái mind megoldhatóak lennének, ha az evangélium térképe szerint rendeznénk be életünket.

Ennek érdekében kell időt szentelnünk az egy szükségesnek, leülnünk Jézus lábai elé és hallgatnunk tanítását.

Mert nem Mária vagy Márta, hanem ketten együtt alakítsák életünket. Mily kegyelem, hogy itt és most, mi is leülhettünk Jézus lábaihoz és meghallgathattuk szavait. Bárcsak termékeny talajra találnának szavai, és bőséges, százszoros termést hoznának mindannyiunk s nemzetünk életében.

Ámen

Évközi 15. vasárnap

 Évközi 15. vasárnap 

Bevezetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket!

A mai évközi 15. vasárnap evangéliumában a főparancsról, Isten és felebarát szeretetét összekötő parancsról, s az irgalmas szamaritánusról hallunk majd.

Hogyan gyakoroljuk mi a Főparancsot? Úgy-e, mint az irgalmas szamaritánus? Milyen a mi szolidaritásunk a szenvedő embertestvéreinkkel? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy szenvedő testvéreinkben nem ismerünk fel Téged! Uram, irgalmazz nekünk!

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy a bajbajutottak mellett segítségnyújtás nélkül elmegyünk! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, bocsáss meg, hogy nem vagyunk az irgalmas szamaritánushoz hasonló lelkületűek! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

„Ki az én felebarátom?”- kérdezte a törvénytudó Jézustól. Az írástudó kérdésére Jézus az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel válaszol.

Úgy kezdődik, mint egy krimi. Van benne pénzrablás, véres verekedés, félholt áldozat, cserbenhagyás… Csak éppen nem úgy fejeződik be, mint a krimik általában: nincs benne szivarozó felügyelő, nem kerülnek elő a tettesek, és nem a megtorlás győz, hanem a szeretet.

Amikor azonban először hangzott el Jézus ajkáról, nem is akart izgalmas újsághír lenni. Hanem egy olyan esemény, amelyen érdemes elgondolkodni. Figyelemfelkeltés egy szenvedő emberrel nem törődő, és egy szenvedő emberrel törődő embertípusra. Ezzel Jézus feje tetejére állította az öntelt farizeusok egész erkölcsi rendszerét. És ugyanakkor belesűrítette országának új törvényét az irgalmas szamaritánus történetébe.

Az ószövetségi pap az áldozat-bemutatásra volt kötelezve. Számára a kötelesség az áldozat körüli szolgálat. Ezt teljesítette is. De amikor látja a szenvedő embertársát, nem törődik vele. Az ő számára az már nem előírás. Ma is vannak ilyenek.

A levita a templom körüli szolgálatra volt hivatva. Ezt betű szerint betartja. De a szerencsétlen ember szolgálata már nem előírás. Ma is vannak ilyenek.

Ezután Jézus bemutat egy szamaritánust. Ő kívül áll a mózesi törvényen, de belső sugallatra hallgat, ezért segít a bajbajutotton. lássuk be, ilyenek is vannak ma!

Az írástudó, „Ki az én felebarátom?” kérdésére a választ - a példabeszéd elmondása után - a törvénytudóval fogalmaztatja meg az Úr: „Az volt a bajba jutott embernek a felebarátja, aki irgalmasságot cselekedett vele.”

A szamaritánus felebarát volt. - A pap és a levita viszont nem volt az. Mindketten teljesítették ugyan azt, ami a kötelességük volt. Ma azt mondanánk azt, ami a munkaköri leírásukban szerepelt. De annál egy jottányival sem többet.

Jézus a mai példabeszédben nem azt mondotta, amit az irgalmas szamaritánus történetekor ki szoktak hangsúlyozni, hogy: mindenki a felebarátod, hanem azt, hogy Te légy minden rászorulónak, mindenkinek, kivétel nélkül - még ellenségednek is! - a felebarátja! „Tégy Te is hasonlóképpen, mint az irgalmas szamaritánus!”

Így szoktuk buzdítani a tem-plombajáró híveket: mindenkiben lásd meg az embert, a felebarátot! Pedig inkább így kellene buzdítanunk: Te magad viselkedjél úgy, légy méltó arra, hogy minden ember felebarátját, közelijét, segítőjét lássa benned. (a közeli, és nem a felebarát, lenne a helyes fordítása az eredeti szónak.)

Mi csak önmagunkat alacsonyíthatjuk le méltatlan viselkedésünkkel odáig, mint a példabeszédbeli pap és levita, hogy nem vagyunk méltók a felebarát névre. És mi, magunk emelhetjük fel magunkat a felebarát irgalmas szamaritánus szintjére.

Ma is időszerű az irgalmas szamaritánus története. A hazafelé siető pap és levita nem egy régen történt esemény szereplői. Ha megvizsgáljuk magunkat, akkor rájövünk, hogy végeredményben mi vagyunk azok, akik azt hisszük, hogy amit Krisztus egybekötött, Isten és felebarát szeretetét, azt szét lehet választani. Mi, akik mindig valami rendkívüli dologban keressük az Istent, és nem vesszük észre, hogy a közelünkben tartózkodik. Vakon sietünk el embertársaink mellett, és semmibe vesszük őket, és nem csak őket, hanem a bennük felénk közeledő Istent, feledve, hogy Jézus azonosította önmagát velük.

Amikor közömbösen megyünk el az élet elesettjei: a hajléktalanok, s a szenvedély betegek mellett. Könyöradományra és tisztességes emberi szóra sem méltatjuk őket. Arról panaszkodunk, hogy az emberek nem törődnek egymással. De arról nem, hogy mennyire nem törődünk mi sem másokkal.

Egyre több szomorú és magányos idős ember él közöttünk. Senki sem törődik velük. Senki sem nyit ajtót rájuk, pedig hogy örvendenének egy-egy gyermeki, baráti vagy jószomszédi látogatásnak és jó szónak!

De legyünk csak őszinték! Családunkban is mennyivel többet kellene törődnünk egymással. Mennyivel többször kérdezhetné a férj a feleségétől, a feleség a férjétől: Mi bánt? Miért vagy oly gondterhelt és rosszkedvű? És mennyivel többször kérdezhetnék meg idős szüleiktől és gyermekeiktől is: Mi bánt, mi történt veled?

Ma nekünk szól Jézus mai példabeszédében elhangzott felhívása: „Menj! És tégy te is hasonlóképpen!” Tégy úgy, mint az irgalmas szamaritánus! Légy felebarátja minden bajbajutott embernek!

Az irgalmas szamaritánus szeretetével hajoljunk le a szenvedő emberekhez, s mentsük meg őket, az élet, s az örök élet számára és akkor Isten is lehajol hozzánk, bekötözi sebeinket, százannyit ad jutalmul, olyat is, amit kérni sem merünk! Ámen