Évközi 14. vasárnap 2022
Bevezető
A mai, évközi 14. vasárnap evangéliumában halljuk majd
az Úr kérését: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”
Módosítsuk e mondatot így: „Az aratni való is kevés!”
Sajnos a látszat ez utóbbi. Urunk Jézus Krisztus szavai szerint: „Aki bőven
vet, az bőven is arat.” Ezek szerint, ha kevés az aratni való, ennek mi vagyunk
az okai. Aki nem vet, az nem is arat. Azért kérjük hát az Urat, hogy legyenek
bőven, hittel és lelkesedéssel vetők, és a bő terméshez pedig sok arató munkás.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Mi kik közé
tartozunk? A bőven vetők, vagy a nem vetők közé?
Kirié
Litánia
Urunk! Add, hogy segítőkész szívvel vegyük tudomásul,
hogy sok az aratnivaló. Uram, irgalmazz!
Urunk! Kérünk Téged, küldj munkásokat aratásodba!
Krisztus, kegyelmezz!
Urunk! Add, hogy mi is lehetőségeink szerint arató munkásaid legyünk! Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány
teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis
bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen
a 72 tanítvány esete, akikre való utalást csak nála találjuk meg, és a 72-es
szám is inkább csak egy szimbolikus.
Természetesen a robbanásszerű, nagyméretű, csodálatos
eredményeket elérő misszió pontos szerkezetéről nincs történetileg értékelhető
információnk.
Annál több információt kapunk a misszió változó
körülményeiből. Persze ezt is egy kicsit költői nyelven.
Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának,
ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket.
A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt
számolni kell azzal, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok
farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni. S nemcsak nekik, hanem minden kor
krisztuskövetőinek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok.
De ennek ellenére, Jézus világ végéig tartó szelíd misszióját
nem lehet megállítani.
A Szent Lukács által említett 72 tanítvány
kiválasztásának és szétküldésének fontos mondanivalója a következő. Amint már
említettem, a Bibliában, a 72-es szám szimbolikus szám. Az ószövetségi
Szentírás szerint ugyanis a föld összes népeinek a száma 72. Lukács evangélista
szerint, Jézus a 72 kiválasztásával azt akarta biztosítani, hogy üzenete a
világ összes népéhez, mind a 72-höz eljusson.
Ugyanakkor a 72 kiválasztásának van egy másik mondanivalója
is.
A természeti vallásokban a papi hivatást általában egy
személy töltötte be. Izraelben a levita papság. Jézus Egyházában azonban más a
helyzet. Itt, és amit most mondok, azon sokan megbotránkoznak, de mindenki pap.
Szent Péter az Ősegyház híveiről azt mondta: „Ti
választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.” Szent János pedig azt
írja a kis-ázsiai keresztényeknek: „A Mennyei Atya az ő papjaivá tett
mindnyájatokat.”
A „hívek általános papságának” tanát az apostoli
egyház óta ismerjük. De a középkorban szinte elfeledkeztünk róla. A II.
Vatikáni Zsinat nagy vívmánya, hogy ez újból a köztudatba került.
Az évközi 14. vasárnap evangéliumával, a 72 tanítvány
küldetésének felolvasásával akarja a világiak papi feladatára felhívni a figyelmünket.
A szolgálati papság mellett a királyi, általános papságra.
Azt mondja az Írás: „Jézus maga előtt küldte a 72
tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová menni szándékozott.”
Ugyanez a „királyi papság” feladata is. Előkészíteni, hangolni
az embereket Jézus befogadására. Megismertetni hatósugarukban az Úr jóságát,
szeretetét.
Ezeknek ott a helyük a kisgyermekek mellett a családban,
hogy a katekizmust tanítsák, a távollátókat pedig a hitoktatás felé irányítsák.
Ott a helyük a válságba jutott házastársak mellett, és tanácsaikkal hozzá kell
járulniuk, hogy a családi életek felbomlásának pusztító lavinája megálljon. Ott
kell állniuk, a szociális háló megszűntével, népünket pusztító reformjaikkal
magatetehe-tetlenné tett, elhagyatott öregek és betegek mellett, hogy Jézus
közelségét megérezzék azok is, akiket az emberek már félreállítottak.
A világi híveknek azonban nemcsak az imént említett
egyházi tevékenységekben kell részt venniük, hanem az Egyház liturgiájában is.
Be kell abba tevékenyen kapcsolódniuk: felolvasással, ünnepek előkészítésével,
ige-szolgálattal, áldoztatással.
Mi, hívek és papok, szolgálati és általános papság,
együtt vagyunk az Egyház.
Amikor Asztrik, bencés apát beszámolt II. Szilveszter
pápának István király térítő tevékenységéről, a Pápa felkiáltott: „Én csak
apostoli vagyok, István azonban valóságos apostol!”
Első szent királyunk nem volt felszentelt pap, de az
„általános” papságnak részese volt. Nem volt apostol, de Isten országának
építője volt. Ezért megérdemelte a pápa aranykoronáját.
Ha a mai hívők a királyi papságukból származó feladataikat,
és mi szolgálati papság is hűségesen teljesítjük feladatainkat, akkor hozzájárulhatunk
hazánkban is Isten Országának kibontakoztatásához, az egymásért élő testvéri
közösség megvalósulásához.
Ámen.
