2022. december 30., péntek

Újév, Mária Istenanyaságának ünnepe

 Újév, Mária Istenanyaságának ünnepe

Bevezető

A keresztfán függő Urunk, Jézus Krisztus a Boldogságos Szüzet édesanyánkul adta. Méltó, hogy az egész esztendőt az Õ anyai gondoskodásába ajánljuk. Testvéreim! A tisztaszívűek Isten áldásában részesülnek. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy elnyerhessük ebben az évben is életünkre az Ő áldását.

Kirié-litánia

Jézus Krisztus, Aki áldássá lettél minden ember számára: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki testvérünk akartál lenni, hogy mi is az Atya gyermekei legyünk: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Akinek nevében üdvösséget talál minden ember, Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Újév napján vegyes érzelmekkel ébredünk. A megilletődés, a vágyakozás és a reménykedés érzelmei vesznek erőt rajtunk. Mindenki remél valamit. A munkanélküli állásról, a beteg egészségről, a félénk biztonságról, a magányos társakról, a becsapottak igazságról, a hontalanok meleg otthonról, a foglyok szabadságról álmodoznak. Mindannyian szeretnénk nyugodtan és békében élni. Békét szeretnénk szívünkben, békét családunkban, békét nemzetünknek és békét az egész világnak.

Ezek a vágyak és érzelmek az óévben is foglalkoztattak, és az újesztendőben sem fognak nyugton hagyni. Ebben az újévben is lesznek problémáink, nem is kevés. Mégis meg kell próbálnunk úgy élni, hogy kevesebb legyen a szenvedés, több az emberség. Még a megváltoztathatatlannak tűnő, és az erőnket meghaladó nehézségeket is el kell fogadnunk.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!” (Zsid. 13,8) – Milyen jó ezt tudnunk! Az évek igen gyorsan futnak egymást követően.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!” A keresztény ember mindig az örök élet horizontjában gondolkodik, akkor is, ha visszatekint egy eltelt évre, akkor is, ha előre tervez, ha szeretne valami maradandót tenni ezen a földön. Minden Isten kezében van, a múlt, a jelen és a jövendő. Ezért, amikor „Boldog újévet!” hallunk és mondunk, szerencsét, jó egészséget kívánva egymásnak, akkor a liturgia, az egyház, a hívek az ószövetség egy áldására, mint legmegfelelőbb imádságra találnak: „Áldjon meg téged az Úr / és őrizzen meg téged. /Ragyogtassa rád arcát az Úr, / és kegyelmezzen néked, / fordítsa feléd arcát az Úr, / s adjon békét tenéked!” (Szám 6,24-26).

Áldás, vajon mit is jelent? Latin eredetije a signare szóból ered, ami annyit tesz, mint megjelölni, keresztet vetni, vagy a benedicere az ószövetségi jót mondani, egy jó szót szólni értelmében. Az úgy nevezett Ároni áldás háromszor idézi Izrael fölött az Úrnak, Adonájnak nevét, amely nem puszta szó, hanem Isten kiválasztó és népéhez forduló szeretetének megjelenítése egészen a teremtéstől kezdve, mióta az ő áldása nyugszik minden teremtményen (vö.Ter 1,28).

Minden áldásban ez az isteni szeretet, jókívánság, ígéret ismétlődik, hosszabbodik, erősödik meg. Ahol a Biblia áldásról beszél, ott élet fakad, ott termékenység van, de sohasem mágikus, varázsló formában. Az ember csak kérhet áldást, Isten adja azt egyedül. Amikor az ember valakit, vagy valamit megáld, akkor Isten ad áldást.

Tudták ezt a pátriárkák meg az Újszövetség valamennyi kiválasztottja. – Most, az újév kezdetén Isten áld meg bennünket.

Ez a másik fontos mondanivalója a mai liturgiának: szemléljük, meditáljuk, igyuk magunkba a Krisztus születése utáni apró epizódból azt, ami tanít, ami gazdagít! Lukács evangélista röviden, pár szóval rajzolja meg a Szent Család képét. Ott találjuk Máriát, aki „szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk”. Ő így lett Isten Anyjává, hogy – bizonyára sokszor – el-elgondolkodott Isten akaratáról, tervéről, és csak tőle várt választ, mert bizalommal volt Ura, Istene iránt. Mária nem volt szerzetes, mégis „normális” kontemplatív életet élt.

A mi évünk akkor lesz nyugodt, boldog, békességes, ha őt tudjuk követni, nem veszünk el a teendők, a háztartás, a pénzszerzés, a kereskedelem, a tudomány, az általános nyüzsgés világában, hanem szorítunk időt arra, hogy egyedül legyünk Urunkkal, Istenünkkel és kutassuk, szemléljük akaratát, el-elgondolkodjunk, elemezzük, megimádkozzuk életünk történéseit. Mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!”

A pápák minden év első napjára, a Béke világnapjára üzenettel fordulnak a világhoz, nemcsak a püspökökhöz, papokhoz, az egyház híveihez, de a társadalmak, az országok vezetőihez, a politikusokhoz és miden jóakaratú emberhez. II. János Pál pápa a 38. Béke Világnapon a Római levélből való mottóval látta el üzenetét: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat!” (12,21) Béke ott van ugyanis, ahol a jó felé irányuló döntéseink azt megteremtik. Milyen nagy a felelőssége egyéneknek, közösségeknek, társadalmaknak, nemzeteknek, gazdasági és politikai struktúráknak a béke távlatának kialakításában! A pápa azt kívánja, érezzük át mindannyian ezt a felelősséget, és hatékonyan cselekedjünk az egyenlőtlenségek, a nélkülözések, az igazságtalanságok és a békétlenség, a háborúk felszámolásáért!

Amikor embertelen háborúkat látunk szomszédunkban, amikor mindenfelé nő a szegénység és nyomor, hazánkban is, felvetődik a kérdés lesz e foganatja a Szentatya újévi békefelhívásának? És milyen lesz a 2023-as év? Biztos, hogy nehéz lesz! Ezért jobban oda kell figyelnünk egymásra! Minden nehézség ellenére is meg kell őriznünk a Gondviselésben, s Mária oltalmában való reményünket.

Ámen

2022. december 23., péntek

Karácsony

 Karácsony

Bevezetés

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és egymás keblére borulnak az emberek, és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

Hogy dicsősség és békesség ragyogja szívünket, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a megtört szívűeket Uram irgalmazz nekünk!

Jézus Krisztus, Te eljöttél hozzánk, hogy hívjad a bűnös embereket.  Krisztus kegyelmezz nekünk!

Jézus Krisztus! Add, hogy Igaz hittel, gyermek szívvel, a világgal kibékülve ünnepeljük szent születésedet! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent karácsony ünnepén még azok a keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot, ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt, ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.

Mikor pedig a szentmisében fölcsendül ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek”, mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban Isten dicsőségét hirdeti.

Most azonban álljunk meg néhány percre és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt. Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, hanem háziszőttes pólya takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.

Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek. „Dicsőség a magasságban Istennek!”

Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok? Vajon ez a szegényes istálló, a jászol, az állatok leheletéből született meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek, nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te dicsőséged?

Őszintén bevalljuk, nem értjük az angyalok énekét, mert mi emberek egészen másképp gondolkozunk a dicsőségről.

1810. augusztus 13.-án a világhódító Napóleon gyermeke születését várta. Egész Európa feszült figyelemmel nézett a nagy esemény elé. Hercegnők, tábornokok, csupa előkelőségek utaztak Versailles-be, hogy a gyermekét váró császárnő, Mária Lujza közelében lehessenek.

Az újszülött számára két ágyat készítettek. Egy kéket, ha a gyermek fiú lesz és egy rózsaszínűt, ha lány. Párizs népe aranybölcsőt ajándékozott a császárnak. Végre hosszú várakozás után megvitték a hírt Napóleonnak: fiúgyermeke született. Ezek után 101 ágyúlövés és hatalmas lelkesedés köszöntötte az újszülöttet. Íme, ez a születés valóban ünnepélyes, dicsőséges volt mindenki szemében.

Ám Jézus születését – ezt az ismeretlenség homályában lejátszó-dó eseményt – hogyan lehetne dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a betlehemi angyalok?

Nem, ők nem tévedtek és igazat énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét. Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát. Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága pallosát megsuhogtatja fölöttünk.

Isten legnagyobb dicsősége: az ő szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk. Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen, hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak por és hamu a szeretet aranyához mérve.

Nem szép szavakkal, hanem emberré alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél szebb a szeretet éneke. Minden dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.

Senkinek sincs akkora dicsősége, mint Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űrszondák és űrhajók, nem a rakéták, nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem igazi dicsősége, hanem a szeretet.

Meg kell érteniük ezt fér-fiaknak és nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja. A férfiak dicsősége is az a szeretet, mely védi a gyengéket, békét teremt a családok és nemzetek között.

Azután, az asszonyoknak sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet áldozatos szolgálata.

Karácsony ünnepe mindannyiunk számára azt hirdeti: csak akkor vagyunk méltók odaállni Jézus jászola elé, csak akkor vehetjük ajkunkra az angyalok énekét, ha jómagunk is a szeretetben látjuk, keressük és találjuk meg dicsőségünket.

Ez a felismerés azonban ne csak egyetlen napra szorítkozzék! Ne csak egy napig, hanem az egész esztendőben éljünk karácsonyi éle-tet. Legyünk, mert lehetünk olyan keresztények, akik a szeretet szol-gálatában keressük és találjuk meg igazi dicsőségünket, saját magunk és nemzetünk boldogulását.

Ámen.

2022. december 16., péntek

Advent 4. vasárnapja

 Advent 4. vasárnapja

Bevezetés

Hűséges lélekkel várjuk karácsony ünnepét. öröm van a szívünkben az elvégzett előkészület miatt. Örömteli szívvel várjuk, hogy örömet szerezzünk szeretteinknek is és minden embernek az ünnepen. Használjuk ki még ezt a hetet, hogy jócselekedeteinkkel, felajánlásainkkal, jó elhatározásainkkal készíteni tudjuk az Úr útját. Az ajándékok beszerzése mellett készüljünk nyitott szívvel, hogy befogadhassuk a várva-várt Kisdedet. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Pasolini Máté evangéliumának legnagyszerűbb jelenete József zavarát ábrázolja. Az ifjú ács rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Látja, hogy jegyese gyermeket vár. Tudja, hogy a gyermek nem az övé. Kutat emberi megoldás után. Kimegy a pusztába, imádkozik, töpreng. És nincs kiút! Emberi megoldást nem talál. Megmagyarázhatatlan rejtély előtt áll. Máriát ismeri annyira, hogy ártatlanságában nem kételkedik. De az anyaság biztos jelét látja rajta. A két tényt emberileg nem lehet összeegyeztetni. Leblokkol. Itt megáll az ész, ebből a dilemmából nincs kiút. És akkor közbelép az Isten. József álmában találkozik az Úr angyalával. Hallja a természetfölötti felvilágosítást: „Ami történt, Isten szent lelkének közreműködésével történt.” József nem kér bizonyítékot, jelet. Nagy hittel elfogadja a küldetést. Boldogan tér vissza jegyeséhez. Nézi, nézi őt önfeledten. Majd egy halvány mosoly suhan át arcán. Mária állja József tekintetét és csendesen visszamosolyog rá. A szemek beszélnek, mert itt a szavaknak nem lenne súlyuk. Itt isteni titkokról van szó.

Advent 4. vasárnapjának evangéliumában Jézus nevelőapja áll előttünk és erényeivel megtanít a helyes karácsonyi készületre.

József adventi erényei

A filmrendező nagyszerűen eltalálja József legfőbb erényét:

A csendes lelkületet. Az evangélista is ezt a vonást emeli ki először a karácsonyra készülő ácsmesternek. Kiabálhatna Máriával, sustoroghatna a szomszédokkal, vádaskodhatna az elöljáróságnak. Ehelyett József hallgat. Csendben van. Miért hallgat József? Nincs mondanivalója, vagy ostobaságát akarja hallgatással leplezni? Azt hiszem, hallgatásának legmélyebb gyökere, hogy az isten óriási titkot bízott rá. Azt a fenséges titkot hordozta, hogy a Gyermek, akit az emberek az ő fiának tartanak, az a Mindenható Egyszülött Fia. És ő ezt a szédületes titkot soha senkinek el nem mondhatta. Sírba vitte titkát. A titkot hordó szívek pedig mindig csendesek.

De hát nem vagyunk-e mi keresztények, szintén titkot hordozó emberek? Hitünk tele van titokkal. Hogy érzékszerveink ellenére hisszük Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben, kinek beszéljünk erről? Hogy a szenvedés közepette is bízunk a Gondviselésben, kinek magyarázzuk? Inkább diszkréten hallgatunk róla. De a titok magunkba zárása csendessé, hallgataggá tesz.

Karácsonyra ne harsánykodással, zajjal, tülekedéssel készüljünk, hanem belső elcsendesedéssel. Istennel is csak a csendben találkozhatunk. Gondoljunk csak Illésre. Viharban, földrengésben, tűzvészben hiába kereste az Urat. Az enyhe szellő suttogásában talált rá.

József neveli a Gyermeket, egy fedél alatt lakik az Istennel, ide a csend illik. A csendnek különböző formái vannak. Van teremtés előtti üres csend és van a temetőknek szomorú csendje. Más a bölcsen mosolygó öregek csendje és más a butáknak bamba hallgatása. Van a hallgatásnak vádoló csendje és a várakozásnak idegtépő csendje. A vasárnapok hangulata: az ünnepi csend, a jó lelkiismeretből pedig sugárzik a tiszta csend. Nos, József csendje az Isten jelenlétének, közelségének sarumegoldó tiszteletteljes csendje.

Amikor az erdőben sétálunk és a velünk tartó testvérünk is hasonló lelkülettel van jelen, nem az információáramlás van a középpontban, nem beszélgetünk, csak jelen vagyunk, milyen felemelő érzés az erdő hangjait figyelni: patak csobogását, madarak trillázását, levelek zizegését. Aki belsőleg értékes emberré akar válni, tanulja meg a tartalmas csendet!

Kinyilatkoztatást kap a megváltás beköszöntéséről. Az angyali híradásból megérti, hogy az emberiség évezredes vágya beteljesedett. Isten a világot az üdvösségre vezeti a Megváltó által, aki Máriának lesz a gyermeke. S ebben a fenséges tervben az Úr neki is méltó szerepet szán.

A zsidók nagyon naiv módon képzelték el a megváltást: eljön a nagy Király és felszabadítja őket a római uralom alól. Mindössze egy csata győzelmét várták tőle és a választott nép világuralmát. A Jézusban megvalósult megváltás ennél mérhetetlenül több. Ő az embert szabadítja meg a bűn rabságából és az egész történelmet irányítja be a végső cél felé.

Jaj, nehogy már mi is megelégedjünk karácsonyra valami silány értékkel! Egy feldíszített fenyőfával, szépen becsomagolt ajándékokkal, ünnepi, terített asztallal! Ne elégedjünk meg hamis üveggolyókkal, amikor Isten gyémántot kínál nekünk. Csak akkor nem csalódunk karácsonykor, ha se többel, se kevesebbel nem érjük be, mint magával az Isten Fiával, a betlehemi Kisdeddel.

Emmánuel megvalósulása.

Ez azt jelenti: akinek ő gondozója lesz, akit ő tanít az ácsmesterség fogásaira, az a mindenható Isten egyszülött Fia. Benne az Isten „velünk lesz”. Istentől többé nem üzenet érkezik az emberiséghez, hanem Ő maga jött el közénk. Jézus megtestesülésével az emberiség ügye végkép eldőlt. Mégpedig az ember javára. A Mennyei Atya „igent mondott” az emberi történelemre. Igazolta, hogy a földi életnek van értelme. József a kapott kinyilatkoztatásból megérti, hogy az Isten „velünk léte” megvalósult. Így lehet Jézus születésének ünnepe igazi örömünnep a mi számunkra is. A boldogság napja mindazok számára, akik hozzákötik életüket.

Az adventi koszorú negyedik gyertyája a hiteles karácsonyi készület alapelveit akarja lelkünkre kötni. A karácsony előtti tülekedésben, zajban őrizzük meg a benső csendet. Az ajándékok tömkelege el ne nyomja az egyetlen, igazi nagy ajándékra, Jézus születésére való figyelést. Ne hamis illúziót kergessünk, mesterségesen felfokozott hangulatot, hanem a betlehemi kis Jézusban közénk jövő isteni Barátot! Ámen

2022. december 9., péntek

Advent 3. vasárnapja

 Advent 3. vasárnapja

Bevezetés

„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van.” A bevezető ének szavai ezek: ismerje meg emberszerető jóságotokat mindenki.

Advent mai, harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. Örömünknek oka, amint hallottuk az, hogy az Úr közel van. Az Úr mindig közel van, különösen is az adventi időben. Szentírási szavakkal, azokhoz, akik segítségül hívják az ő nevét. Ezzel a tudattal éljük e mi életünket, ezzel készülünk e mi karácsonyra? Úgy élünk e, hogy környezetünkben mindenki észreveszi a mi emberszerető jóságunkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz szerint, mai kifejezést használva, igazoltatás történt. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői igazoltatják Keresztelő Jánost. A vallás és a szertartások igaz gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg hivatalosan küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg személyét és különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések középpontjában ez állt: „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?”

Az ezekre adott rövid válaszai után mondja ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját!”

E válasza prófétai jövendölésre utaló s egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.

A kor hangulatára jellemző, hogy Isten valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.

Azt sem tudták maguknak megfogalmazni, hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat, országuk a Római Birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.

Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett papok, igazoltatják Keresztelőt, amikor felteszik neki a kérdést: „Ki vagy te?”, először is azt a feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát, hogy ő hozna a választott nép számára szabadulást.

Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá, hallották őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket. Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán folyó vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra, hogy ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.

János azonban elutasítja a feltételezést.  „Nem én vagyok a Messiás.”

A válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így tovább érdeklődnek. „Ki vagy te tehát?” A válasz egészen különleges. Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata, hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.

Keresztelő Szent János tehát az Úr pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás. János nem „széltől lengetett nádszál volt”, aki mindenféle politikai, vallási elitnek akart megfelelni, csakis egyedül Istennek.

De elmondható ez rólunk is? Az természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt, hogy ki és mi mozgatja tetteinket, amikor nem a kisebb ellenállás felé hajlunk, nem a nagyobbnak látszó ellenoldal kénye-kedve szerint hajladozunk, mert esetleg most előnyösebbnek tűnik a gender ideológiát elfogadni, vagy a nyugati maszlag vallás- és emberellenes nézeteit magunkénak vallani.

S nem arról-e, hogy már az identitás nélküli embertípust tükrözi?

Napjaink „új hatalmasai” helyrehozhatatlanul meg akarják semmisíteni az emberek identitását, e cél érdekében akarják megsemmisíteni a családot, Egyházat. Ezek hiányában ugyanis senki nem képes megvédeni az érdekeit, így könnyebben alávethető és kifosztható.

Megkeresztelkedésünk alkalmával mi nem identitás nélküliekké, hanem keresztényekké, az Úr előfutáraivá lettünk. De sajnos ez alig látszik meg rajtunk, s életünkön. Mi is többnyire csak önmagunkkal törődünk. De legyen ezentúl másképp! Pedig senki sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben, amelyben oly sok a bajbajutott ember.

Nem kell ahhoz különleges, hatodik érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. Miként a tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is, segítséget nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.

Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettünk-e? Segítettünk-e a bajbajutottaknak? Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a sötétben botorkálókat is eljuttatni a fényre, az igazságra. Hogy milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára.

Miként Keresztelő Szent János élete, úgy a mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus Krisztusnak, aki örömhírt, békességet hoz minden jóakaratú embernek.

Ámen.

2022. december 2., péntek

Ádvent 2. vasárnapja

 Ádvent 2. vasárnapja

Bevezetés 

Advent második vasárnapjának üzenete így hangzik: Jön az Isten országa!

Isten országa megérkezett, amikor közöttünk járt az emberré lett Fiú Isten.

Megvalósul Isten országa az Egyházban, ahol Isten szavát hirdetik és kiosztják szentségeit. Isten országát készítjük elő lelkünkben a bűnbánat által.

E szentmise kezdetén is vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy az égi király bevonulhasson szívünkbe. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Nyissuk ki a szívünket. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Tartsunk, bűnbánatot Krisztus irgalmazz!

Urunk Jézus! Tiszta lélekkel vonuljunk a szentáldozáshoz. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” (Jn 1, 6-7)

Ő az Ószövetség utolsó nagy prófétája. Kötőjel a múlt és a jelen között.

Az ókorban írt evangéliumot kell élnünk és hirdetnünk ha a világ meg is őrül körülöttünk.

Az egyháznak az a hivatása, hogy ma is, mint mindig történelme folyamán alkalmazkodjék kora emberéhez. Szentírást olvashasson. Törekedjünk arra, hogy mában élő, ma emberéhez szólni tudó keresztények legyünk.

Keresztelő Szent János is „azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról”. Hogy Jézus Krisztus a Világ Világossága. És azt is, hogy Keresztelő a „világosság tanúja”.

A görög nyelvben, a tanút „mártírosnak” mondják. Igazából, mai értelemben véve a szót, János Jézus első mártírja is.

János evangéliuma igen gyakran hangoztatja, hogy a világ elítéli Jézust. Értetlenül kérdezi: Kicsoda ő? János pedig tanúságot tesz róla. Nekünk is fontos kötelességünk: tanúságot tenni a Világ Világosságáról. De milyen a mi tanúságtételünk? Erőtlen és gyenge. Alig észrevehető.

„A zsidók papokat és levitákat küldtek Keresztelő Szent Jánoshoz Jeruzsálemből, s megkérdeztették: Ki vagy?” Ez a mondat el kell, hogy gondolkoztasson bennünket is. János ugyanis úgy élt, hogy kortársai nemcsak felfigyeltek rá, hanem a nép tódult utána. Kihívás volt. Vajon ránk felfigyelnek-e kortársaink? Igyekezzünk úgy élni, hogy felfigyeljenek ránk. Pozitív értelemben, s csodálkozva kérdezzék, kik ők? S miért ilyenek ők?

János személye mögött, titokzatos módon, de mégis sokat sejtetően, ott rejtőzött a Jézusé is. Az embereket nem annyira az érdekelte, hogy kicsoda János, hanem az, hogy kicsoda Jézus?

 Ez velünk is így van. A gyakorló keresztényt állandó figyelemmel kíséri a világ. De csak azért, mert rajtunk át, Jézusra kíváncsiak az emberek. Ma a „ki vagy Te?” kérdésre, minden hívő  Jánosként kell, hogy válaszolja: „Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok!” Mi felkiáltójelek vagyunk a jánosi mondat végén. Útkészítői Annak, aki „köztetek áll de, akit Ti nem ismertek.”

János itt olyasmit mond ki, amire nem, vagy csak nagyon ritkán gondolunk. Kicsit erőltettetnek is érezzük, és átvitt értelemben érthetőnek.

Jézus már közöttünk van, mint Kánában is, a fiatalok menyegzőjén. Ő a fiatalok öröme és szerelme. Ő a szegénység és éhínség leküzdéséért folytatott mozgalom. Ő az igazságos bérezésért történő harc és küzdelem. Ő az alacsony műveltségi szinten tartottak műveltségi szintjének emeléséért küzdők nemes törekvése. Ő az emberek egymás felé történő közeledése. Ő az emberek békés egymás melletti, egymásért való élése. Ő az, aki közénk jött, és közöttünk van, csak mi nem ismertük és nem ismerjük fel.

Vagy mégis? Komolyan vesszük, amit mondott: Éhes voltam és ennem adtatok, börtönben voltam, üldöztek, és ti kiszabadítottatok. Elismertétek emberi méltóságomat. Amikor az emberiségnek ekkora igazságérzete van, akkor maga Krisztus beszél belőlük és általuk, aki maga az igazság. Mi nem merjük így nézni a világot, s ezért nem vesszük észre a különböző dolgokban köztünk lévő Krisztust.

Azután meg még nehezen is értjük, mert olyan mentalításban élünk, amely még napjainkban is, naponta megalázza, megtiporja jogaiban az embereket.

Abban viszont nem kételkedhetünk, amit az Írásban olvashatunk, hogy: „Az, Akit ti nem ismertek, el fog jönni.”

Ennek ellenére, előbbieket figyelmen hagyva, sokszor keressük, őt úgy, mint aki a boldogság vagy karrier, vagy hatalom, vagy gazdagság. Nem találjuk, mert ezekben nincs ott a Krisztus. Ő a kicsinyek életében van jelen.

Ott van Jézus, ahol engedik megszületni a kicsinyeket. Ahol megvédik a szegényt, a jogfosztottat. Ahol nem restellik kimondani az igazságot, akkor sem, ha abból a kimondójának csak hátrány, esetenként elmarasztalás és üldözés származik.

Ott van Jézus a vértanú lelkű Mindszenty Bíborostól kezdődően, napjaink szókimondó igehirdető papjainkban. Ott, ahol ki merik mondani, hogy nem lehet az Egyházat a kiszorítani a társadalmi életből, hisz az a feladata, hogy szelídítse és nemesítse.

Mindezt Azért tesszük, Akinek növekednie kell, Akinek a saruszíját sem vagyunk méltók megoldani. Akinek eljövetelére készülünk, Akinek köztönk való jelenlétét hiteles és korszerű tanúságtételünkkel tudatosítjuk

Ámen.

2022. november 25., péntek

Advent 1. vasárnap

 Advent 1. vasárnap

Bevezetés 

Advent első vasárnapjával ma új egyházi év kezdődik. Advent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása előzte meg Annak az eljövetelét, születését, Akire mi is várakozunk.

Advent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a jelenre való odafigyelés is, mert advent egyben új kezdetet, új lendületet is ad nekünk.

S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után 

Advent első vasárnapjával, az új egyházi év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni.

Az advent nemcsak múltba nézést idéz, hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg nem örökkétartók lenni.

Valami új áll még előttünk! Reményeink szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a (há)borús jelenből egy szebb jövő világába?

Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja, hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!

Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő 

„Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.” 

(Ady Endre: Az Úr érkezése részlet)

Az Úr érkezésére való várás, a Krisztus-jövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából és nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk telhetőleg a legjobban!

Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb, honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.

Az ima éppoly szükséges, mint a virrasztás! Sajnos a mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó számítástechnikát, mikroprocesszorok világát, a műsorszóró műholdrendszert. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő autót. Sokak vasárnapi istentisztelete az autómosás.

Csak a végtelen és mindenható Istent nem, és előtte nem akar letérdelni az ember. Azt hiszi elég önmagának. Pedig a bölcs Szent XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.

A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény testvéreinkkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.

De jaj! Miért nem folytatunk dialógust, párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?

Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.

És az igazhitű keresztény hányszor imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.

Ma belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. „Itt az idő, hogy fölébredjünk álmunkból!” Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt őszinte szívvel: Maranatha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen.

2022. november 18., péntek

Krisztus Király vasárnapja

 Krisztus Király vasárnapja 

Bevezetés

Ma az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Királyt ünnepeljük.

Krisztus a király! Mit mond egy mai gyereknek vagy fiatalnak ez a kijelentés? A gyermek valószínűleg mesehősre gondol, amikor a „király” szót hallja. Persze nehézségek vannak az „úr” szó jelentésével is, ha azzal akarnák helyettesíteni a „királyt”. Az „úr” manapság udvarias megszólítási formává lett, iskolás értelemben pedig az „úr” fogalom a szegény emberek elnyomóit idézi a történelem mélyéből. Jézus egyikhez sem hasonlít.

A nehézségek ellenére sem kell félnünk ettől a kifejezéstől, hogy „Krisztus a király”. Ő maga mondotta. De rögtön hozzá tette: „Az én országom nem innen való” - mondta Pilátusnak.

Csak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva járhatunk a krisztusi úton, lehetünk méltó szolgái Krisztus Királynak. Kérdezzük meg magunktól: Mi ezen az úton járunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Evangélium után

Őt nem a koronázási ékszerek: a korona, jogar, palást teszik királlyá, hanem személyiségének uralkodó vonásai. A mai ünnep három olvasmánya három oldalról közelíti meg Krisztust, a királyt. Az ószövetségi olvasmány bemutatja, mint

Pásztor-királyt

Ősatyja, Dávid király, már előképben sejtette ezt a vonást. Őt az úr a legelőről, a juhok mellől hívta el. Azt a feladatot bízta rá, hogy védje meg a filiszteusoktól a választott népet, egyesítse a törzseket és táplálja szellemi táplálékkal. Dávid, a pásztor-király előképe volt Krisztus Királynak. Ő is szelíd módszerrel vezette népét. A gyengét megerősítette, az eltévedtet visszavezette, a sebesültet bekötözte, a hűségesnek gondját viselte. Krisztus királyságának emberi oldalát mutatja be, hogy Ő pásztorkirály, aki utánunk jön, gondoskodik rólunk. Nem ír le bennünket, akkor sem, ha elkódorogtunk mellőle.

A kozmosz királya

Sokszor olvastuk már a Kolosszei levél Krisztus himnuszát. Legtöbbször azonban átfutottunk rajta. Nem mélyedtünk el a szöveg fantasztikus mélységében. Szent Pál ebben a levélben fejti ki Krisztus kozmikus királyságát. Ő az egész világegyetem királya: „Az Atya általa, érte és benne teremtette a mindenséget…” Hogyan kell ezt értenünk? Egy csepp dogmatika: Az Atya megismerve saját magát, öröktől fogva szüli a maga képét, a Fiút. Ugyanebben a megismerésben tudja azt is, hogy kifelé hogyan válik tökéletessége utánozhatóvá.

Ennek a megismerésnek alapján teremti meg Jézus Krisztus emberségét. Jézus emberségének megteremtésével válik csak nyilvánvalóvá, hogy teremtés egyáltalán lehetséges. Vagyis, hogy Isten tökéletessége egyáltalán kifejezhető-e teremtményi síkon. A Názáreti Jézus emberi alakjában a végtelen Isten véges vetülete.

A moziban a vetítőgépből árad a színeknek, a fénynek, a mozgásnak a gazdagsága. Amíg csak a sugárzást látjuk, nem biztos, hogy ez síkban felfogható képpé össze tud állni. Ha eléje teszünk egy fehér vásznat, akkor derül ki, hogy síkban is visszaadható mozgás formájában a gépből sugárzó kép.

Mármost, ha egyszer lehetséges volt Istennek kimondani magát az emberi valóságban, Krisztus emberségében, ebből következik, hogy a többi ember teremtése is lehetséges és hogy minden ember Isten képe lesz. A megvalósítás rendjében a sorrend: az anyagvilág, az ember, végül Krisztus emberségének teremtése. A szándék rendjében ez fordított.

Az ember teremtésének magyarázatát tehát Krisztusban kapjuk meg. Ő, az elsőszülött, nem maradhatott testvérek nélkül. Neki szüksége volt azokra, akikkel megoszthatja istenfiúi örökségét. Ezt akarja kifejezni Szent Pál: „Az Atya mindent általa és érte teremtett.” (Kol 1,15)

Az ember tehát Krisztus megtestesülésében találja meg létének végső értelmét. Így Krisztus az egész emberiség, sőt az egész anyagi világnak középpontja és Királya!

A keresztrefeszített király

A tanítványok Krisztustól azt kérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Jézus azonban elutasította a földi királyságot. A kereszten viszont királyként viselkedett. A halál utáni ország királyaként a jobb latornak megígérte: „Még ma velem leszel a mennyek országában!”

A keresztrefeszítés jelenete ezért nem véletlen került a mai mise szövegébe. Az Egyház rá akar mutatni, hogy Krisztus az örök élet Királya.

Az Egyház sokféle Krisztusábrázolást ismer. A liturgia is sokféle Krisztus alakot állít elénk. A teológia is felsorolja a Krisztus-modelleket. A képzőművészet számtalan formában ábrázolja Krisztust. De mindezek fölött legdöntőbb a saját Krisztus-képünk. Az evangéliumokból és elmélkedéseinkből alakítsuk ki magunk Krisztusát. Ezt a hiteles Krisztust kövessük, és térden állva, hosszan felnézve arcára engedjük, hogy rabul ejtse szívünket.

Thorwaldsen Krisztus szoba áll Koppenhága egyik templomában. Egy turista, csalódással nézte a szobrot. A templom őre figyelmeztette: „Térdeljen csak le, úgy nézzen fel Krisztus arcára!” Így már észrevette lenyűgöző szépségét.

Térdeljünk le mi is sokszor Krisztus elé. Nézzünk elmélyülten az arcára. A hiteles krisztus-arcon felfedezzük az emberi vonásokat: a Pásztor Királyt, az isteni vonásokat: a Mindenség Királyát és a szenvedő ember végső reménységét: a keresztrefeszített Királyt. Belefeledkezve szépségébe mondjuk, énekeljük: „A világnak Krisztus kell, a világnak kellesz te is, mivel te Krisztushoz tartozol!”

Ámen.

2022. november 11., péntek

Évközi 33. vasárnap

Évközi 33. vasárnap 

Bevezetés

Közeledik a liturgikus év vége. Az Igeliturgia olvasmányai a végső dolgokra utaló részleteket közölnek velünk. Az évközi harmincharmadik vasárnapon az evangéliumi perikópában mintegy ráhangolódunk az egyházi év lezárására, hiszen a világ végéről, a végső dolgokról kapunk tanítást Jézustól. Hogyan nézzük mi ezeket a Jézus által felsorolt véget megelőző jelenségeket?

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy a véget megelőző jeleket nem olvassuk mindig helyesen. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy e jelek nem eredményezik életutunk kiigazítását. Krisztus kegyelemezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem voltunk mindig kellően állhatatosak a hitben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

„Kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Jézusnak a jeruzsálemi templom totális pusztulását megjövendölő szavai minden bizonnyal sokkolóan hatottak tanítványaira,

Olyan ez, mintha egy római zarándoklaton a Szent Péter bazilika mérhetetlen értékeiben elmerülő hívőt szólítaná meg egy hang: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad.” El tudjuk képzelni, micsoda rémületet váltana ki az ezt hallóból.

A templomépület ugyanis hatalmas kövekből épült, mely az örökkévalóságot jelképezte az apostolok szemében.

Amennyi ma e falból látszik, ugyanannyi van mélyen folytatólagosan a föld alatt.

A templombelsőt mindenütt faragott díszes libanoni cédrussal, arany és ezüst díszekkel, fogadalmi ajándékokkal borították. Belül egy négyzetcentiméternyi követ nem lehetett látni. A tanítványok, – mint minden zsidó ember – hihetetlen büszkeséggel nézte a templomot. Jézus mégis azt mondja nekik: kő kövön nem marad itt. Elképzelhetjük tanítványainak elképedését. Zsidó fülnek megdöbbentően hangzik. Alig érthető. Szinte világomlást jelent.

Egyszóval lehetetlennek tűnt a jeruzsálemi templom pusztulása. De egy korabeli zsidó történetíró – Josephus Flavius – könyvéből tudjuk, hogy a jövendölés néhány évtized múlva bekövetkezett. 70-ben Jeruzsálemet a római hadsereg hihetetlen kegyetlenséggel elpusztította. A templomba menekülők ezreinek az életét oltották ki az égő templom rájuk zuhanó hatalmas kövei. S patakokban folyt a szemtanú szerint a templom lépcsőin az emberi vér. Valóban kő kövön nem maradt.

Az apostolok kérik Jézust, mondja meg, mikor lesz ez, és milyen előjelei lesznek. Jézus kitér a válaszadás elől. De Jeruzsálem pusztulásának előjeleiként háborúkról, éhínségről, földrengésről és ragályos betegségekről szól.

Ezek is bekövetkeztek Jézus halála után nem sokkal. Az I. sz. közepe táján a Római Birodalomban mindenfelé háborúk voltak; számos földrengés pusztított Kis-Ázsiában és a görög szigeteken; Rómában a pestis 30 ezer áldozatot követelt; Palesztinában 45 körül éhínség volt. Jézus a keresztények üldözéséről is jövendölt, s tudjuk, ez is bekövetkezett.

Jeruzsálem pusztulása így lett a keresztény világban a világvég előképe.

Hiszen az óta is se szeri, se száma a szünet nélküli töménytelen sok, egyre kegyetlenebb háborúnak.

Se szeri, se száma a természeti katasztrófáknak. Földrengéseknek, vulkánkitöréseknek, hurrikánoknak, tájfunoknak, orkánoknak, szökőáraknak, özönvízszerű áradásoknak, ipari katasztrófáknak, tengeri olajkutak okozta katasztrófáknak.

És mennyi a Napban és Holdban, a csak távcsövekkel megfigyelhető katasztrófa, és még sokszorosabban a csillagok világában, a világűrben.

És mennyi a demokrácia és szabadság exportálásával okozta káosz következtében fellépő testvérháború, etnikai és vallási üldözés.

Naponta ölik a katolikusokat. Ahogy Jézus mondotta: gyűlölni, üldözni fognak benneteket miattam. Gyűlölik is, és üldözik is a Benne hívőket valahol, szinte naponta.

És mennyi, az embereket hamis eledellel etető jövendölés. Főleg a világvéggel, annak idejével kapcsolatban. Ha mégsem következik be, akkor újat találnak ki. Miért? Mert vezetőik ebből élnek. Az emberek meg hiszékenyek. Szeretnek rendkívüli dolgokról hallani.

Mit mond Jézus ezekről a jövendő mondókról?

„Ne higgyetek nekik! Ne kövessétek őket!”

Jézus nem szorongást akar kiváltani bennünk. Hát akkor mit?

Jézus nem ijesztgetni akar a világ végével, hanem mintegy „távcsövet” ad a kezünkbe, hogy távolabbra és lássunk. A földi láthatáron túlra is tekintsünk.

Jézus azt akarja, hogy vegyük észre ezeket a világvége előtti mai jelenségeket, jelzéseket. S tudjuk ezeket helyesen olvasni. S a helyes olvasás Istenhez térést, hitben való állhatatosságot eredményezzen.

Mert Urunk Jézus Krisztus szavai szerint, aki mindvégig állhatatos marad a hitben, az üdvözül.

Ámen.

2022. november 4., péntek

Évközi 32. vasárnap

 Évközi 32. vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 32. vasárnap evangéliumában a szadduceusok Jézussal folytatott ironikus vitáját fogjuk hallani. Kitalált, lehetetlen tanmeséjükkel érvelnek az örök élet ellen.

Népünk mai szadduceusai, hasonló ateista elvekkel mossák ki népünk tudatából a túlvilági élet hitét, és kifinomult módszereikkel kényszerítik a hit nélküli életet népünkre.

Gondolkodtunk-e már azon, hogy ennek milyen következményei vannak szellemi, anyagi, erkölcsi és érzelmi vonalon? Közeli és távoli jövőkép nélkül, céltalanul, a megsemmisülés tudatával élni? Mit teszünk mi azért, hogy az ateista métely, ne mételyezzen tovább bennünket sem egyénileg, sem közösségileg? Itt a nagy lehetőség! 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, az örökélet hitében való ingadozásainkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg az örökélet elérését veszélyeztető vétkeinket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem lépünk fel határozottabban a házasságot kikezdő tanokkal szemben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Lukács evangéliumából a feltámadás kérdése című szakaszt (Lk 20,27–38) olvastatja föl az évközi harminckettedik vasárnapon az Egyház. Az ismert történet szerint a szadduceusok, az ókori zsidóság azon elöljáró csoportja, amelynek tagjai tagadták a feltámadást, az alábbi elméleti kérdéssel próbálták meg sarokba szorítani Jézust: a feltámadáskor kinek az asszonya lesz az a nő, aki a földi életben a sorban elhunyt hét fivér mindegyikének felesége volt? A felvetés a mózesi törvényekben gyökerezik: miszerint ha valakinek gyermek nélkül hal meg a testvére, köteles nőül venni az özvegyet, hogy „támasszon utódot testvérének”.

A szigorú rendelkezésnek, miként a mózesi törvényeknek általában, praktikus oka volt: ha egy zsidó férfinak genetikailag nem is lehetett, legalább jogi értelemben legyen örököse. Jézus, mint általában, közérthetően kezd bele a válaszába – „a világ fiai nősülnek és férjhez mennek”–, majd az ószövetségi iratokban való jártasságát megcsillantva folytatja azt.

A mai világunkban különösen életszerűtlen a mózesi törvények eme passzusa. A törvény arról árulkodik, hogy a családi kötelék – ószövetségi szóhasználattal: a vér parancsa – mindenekfölött áll.

A család szentsége természetesen ma is a keresztény tanok egyik sarkalatos pontja. Csak éppen az egyház már nem szab, nem szabhat meg polgári törvényeket, sőt már a rosszallását sem nagyon fejezheti ki, inkább csak szelíden kérleli a világiakat. Elveszítette az Európai Unióval szemben a legelemibb szellemi ütközetet, így az unió alapokmányába nem került be a keresztény gyökerekre való hivatkozás. A gender ideológia viszont öles léptekkel közelít családjaink, normális identitásunk szétrombolását célozva.

Ebből fakadóan nincs kétségbevonhatatlan, megfellebbezhetetlen érték, ezért relativizálható minden, de minden a jog eszközeivel. Így például a család fogalma is.

Az újkori szaddúceusok is hasonlóan gondolkodnak, mint a Jézus korabeliek. Nekik is központi kérdésük a nősülés, mégpedig a többszöri nősülés, a házasságkötés előtti együttélés, vagy a házasságkötést kiiktató puszta együttélés, földi örömök hajszolása. Ma már minden második házasság válással végződik, és deviáns együttélési formákat is családi közösségként akarnak elfogadtatni. Sőt! Nem a mózesi törvények szerint, hanem mesterséges eszközökkel, még utódokat is biztosítani.

És ezzel párhuzamosan, szkeptikus, s ironikus magatartás a halálon túli élettel szemben!

Testvéreim! A valóságot, a problémákat tudomásul kell venni és időben és gyökereinél kell orvosolni. A közvélemény-kutatók igyekeznek kimutatni, hogy az emberek jelentős része, sőt a keresztények közül is sokan – a mai modern szaddúceusok –nem hisznek az örökéletben.

Kedves Testvérek! Evangéliumban hallott Jézusi szavakat idézek: „akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez”, mert Isten sokkal szebb világot készített, mint sem azt el tudnánk képzelni.

Mennyire szomorú lehet most Jézus, hogy az emberek elmennek nagyszerű meghívása mellett, és nem kérnek az örökkévalóságból. Mi, akik itt vagyunk, ne okozzuk Jézusnak ezt a szomorúságot, hanem engedjük szívünkbe a Szentlelket, aki fölserkenti bennünk azon igazi örök élet utáni vágyat, amelyet „emberi szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak kész tett, akik őt szeretik.”

Ámen.

2022. október 28., péntek

Évközi 31. vasárnap

 Évközi 31. vasárnap 

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban Zakeus történetét olvastatja fel a Liturgia. Zakeus szerette volna látni Jézust, ezért mindenre hajlandó volt. Azért, hogy Jézust láthassa, kistermete miatt felmászik egy fügefára. És törekvésének meg lett a jutalma. Jézus észreveszi a legapróbb indulást is, és elébe megy az indulónak. Számunkra is, minden vasárnap alkalom arra, hogy Jézussal találkozzunk és egy asztalhoz ülhessünk. Hogy méltók lehessünk erre. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bennünk oly gyenge a Veled való találkozás utáni vágy. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy a Veled való, találkozásaink, nem késztetnek Zakeus tetteihez hasonlókra. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem követjük példádat és nem hívjuk a mai Zakeusokat. Uram irgalmazz

Evangélium után

Temetőlátogatáskor, a sírok között sokszor elhangzik: „de jó ember volt. Egy Földön járó szent. Milyen nemes lélek”. Pedig minden bizonnyal az elköltözött is gyarlóságokkal küzdő, sokszor csak az emlékezés éveinek távlatán át megszépítő, ideálissá növekedő testvérünk volt. Ennek ellenére valóban sokuk szentté lett földi életében.

Zakeus is, akinek epizódját csak a Lukács evangéliumban olvassuk. Két jelzővel rendelkezik: ő a vámosok feje, a jerikói vámhivatal igazgatója. Nem egyszerű köztisztviselő, hanem főnök és gazdag. Nem pusztán megél valahogy a munkájából, hanem mások kizsákmányolásából gazdagodik meg. A két állítás bűnössége súlyát akarja hangoztatni.

A tömör leírás arról nem tudósít, vajon miért akarta Zakeus látni Jézust. Hallott felőle, talán tudott a farizeusról és a vámosról mondott példázatáról?

Egy bizonyos: nem az értelem vezette abba a pózba, amelyet kénytelen volt kis termete miatt elfoglalni, hanem a szíve. Az a tény, hogy egy fügefa lombjai között húzza meg magát, méltósága ellenére, mint egy utcagyerek fára mászik, nem is gondolva arra, hogy kinevetik. Valami belső, legyőzhetetlen vágyra utal, ami fellobbant benne, s amelyet Jézus tud, észrevesz és értékel.

Amint odaér, rögtön föltekint a fára és megszólítja. Mindkét ige jelentős: a föltekint is és a megszólít-ja is!

Az Úr Jézus tekintete Zakeus lelkébe mélyed, átjárja melegével, bearanyozza fényével. Történt mindez azért, mert nemcsak Zakeus akarta látni Jézust, hanem Jézus is látni akarta a vámost.

Zakeus látomása terméketlen marad, ha nem találkozik az Úr Jézus tekintetével. Ráadásul Jézus megtetézi tekintetét biztató szavával is: „Zakeus, gyere le gyorsan!”

Ki tagadhatná, hogy földi életünk legnemesebb öröme abból fakad, ha a szeretet nevében, a szeretet hangján megszólít valaki. Ebből a megszólításból kiviláglik, hogy fontosak, kedvesek vagyunk a másik ember számára.

Hogy az Úr Jézus megszólító szavának milyen a hatalma, azt nem csupán Zakeus példája bizonyítja. Gondoljunk csak az apostolokra, akik Jézus hívó szavára mindent elhagytak és követték őt.

Gondolhatunk a neves és névtelen szentek seregére, akik még a keresztúton is követték Mesterüket.

De gondolhatunk magunkra is, akik azért vagyunk itt, mert Jézus ránk tekintett és nevünkön szólított.

Az Úr Jézusnak minden evangéliumban feljegyzett szava és mondta hangsúlyos. Ez a mondata is: „Ma a te házadban kell megszállnom!”

Zakeus örömmel fogadta házába Jézust. Egy asztalhoz ült vele, együtt étkeztek. Egy asztalnál étkezni valakivel nemcsak keleten jelentett komoly kiváltságot és bizalmat.

A zsidók megütköztek Jézus magatartásán, amikor a bűnös embernél, Zakeusnál szállt meg, s egy asztalhoz ült a vámosokkal.

Azt mondanom sem kell, hogy ezzel a tettével semmiképp sem helyeselte cselekedeteiket. Sőt, azok, akik Jézussal egy asztalnál ültek, azok mássá lettek.

Zakeus is mássá lett! Egy olyan fordulat következett be életé-ben, amely egyszeriben összeszorítja, majd kitágítja a szívét, megfordítja az életét. Majd következik a jelenet későbbi mozzanata, amikor a tehetős vámos fölkel a családi asztaltól és jóvátevő vallomást tesz: „vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, akkor négyannyit adok helyette”. Döbbenetes ez az elhatározás, fölülmúlja a törvényben meghatározottat, messze több annál, ami megkívánható lenne.

A különös eseményt Jézus történetzáró mondata látja el csattanóval: „Ma üdvösség költözött ebbe a házba, mert ő is Ábrahám fia.”

Kis túlzással mondható: maga az Úr Jézus nyilvánította őt szentté azzal, hogy Ábrahám, a hit atyja fiának nevezi.

Minden krisztushívő tudatában kell, hogy legyen annak, hogy ma is nagy számban élnek Zakeusok közöttünk, akik Jézus általunk közvetített pillantására és szavára várnak.

De egyáltalán, hiszünk-e mi abban, hogy ők is megtérhetnek? Bízunk-e abban, hogy Isten ma is meg akarja fordítani a bűnösök útját, s az embereket, akik eltávoztak tőle, szívére akarja ölelni? Hiszünk-e ab-ban, hogy ma is elérkezhet az üdvösség napja a mai ember otthonába, s lelkébe is?

Merjük hinni! És merjük ennek megvalósításáért meg is tenni mindazt, ami tőlünk telik! „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett."

Ámen