Advent 1. vasárnapja 2021

 Advent 1. vasárnapja 2021

Bevezetés

A mai nappal új egyházi évet kezdünk és belépünk az advent karácsonyra, Jézusra váró időszakába. Eszünkbe jutnak gyermekkori adventi szokásaink, az idősebbekébe a betlehemezés, a szentcsaládvárás, a hajnali mise, a roráté. A közterületeket karácsonyi díszekkel ékesített fenyőfák!

Mára mindez megfosztva már keresztény tartalmától, s megtöltve pogánnyal, sok helyen, a közterületeken, s áruházak kirakataiban.

S marad mindebből a templomokban a hajnali mise, a zöld adventi koszorú, a Krisztusra, a világ világosságára emlékeztető 4 gyertyával.

A fényt árasztó gyertyák egyben az emberi sorsot is példázzák. Arra is figyelmeztetnek, hogy mi is égünk és elégünk egyszer. A kérdés csak az, hogy hol és hogyan, kiért és miért ég életünk? Krisztusra várakozva, s a vele való találkozásra készülve? Vagy valami másért? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Akit megígért a mennyei Atya, mint a világ Megváltóját: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akit sóvárogva vártak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Aki eljöttél, hogy meggyógyítsad az eredeti bűn sebeit: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

Ma, advent első vasárnapján belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. "Itt az óra, hogy felébredjünk álmainkból!" Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Mi tagadás, de el kell ismernünk, hogy a küzdő egyház kebelén belül megtaláljuk az úgynevezett alvó egyházat is. Ki ne tudna alvó keresztényekről, akik fölhagytak vallásuk gyakorlásával és elkerülik a templomot?

Közöttünk is vannak talán, akik hosszú éveken át a dolcse niente fare, az "édes semmittevés " párnáján alszanak, és nem vállalják a keresztény élet küzdelmeit. Csak ritkán járnak templomba. Olykor-olykor eljönnek a templomba, egy kis templomi hangulatért, a feltámadási körmenetre, a karácsonyi éjféli szentmisére, a gyermekkori karácsonyok hangulatának idézése végett.

Ám mielőtt kidörzsölnék szemükből az álmot, ismét elalszanak. Kereszténységük, de talán a miénk is, sokszor se hideg, se meleg, megalkuvó, langyos hőmérsékleten tengődik. Őrlángon ég.

Elég általános tapasztalat, hogy korunkat többek között a vallásos hit, illetve a hit gyakorlásának a meggyengülése jellemzi. Meghalt az Isten, kiáltozták sokan még pár évvel ez előtt is. De nem az Isten halt meg, hanem e mondatot kitaláló divatos filozófia.

A modern embert ismét elfogta az egykori bábeli toronyépítők nagyravágyása. Építsünk fel egy új világot a saját erőnkből, saját terveink szerint. Építsük fel a Mammon imádására épülő globalizált világot.

Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mily könnyedén és mily sokan adják fel keresztény és nemzeti identitástudatukat. Mily könnyedén eresztik el fülük mellett a krisztusi szavakat: Virrasszatok! Józanok legyetek és éberek!

Ám a toronyépítés, az Isten nélküli világ fölépítése nem megy zavartalanul. Mindenki a saját érdekeinek a nyelvét beszéli. Megtagadja az isteni törvényeket, kiselejtezi a néki nem tetsző parancsokat és még csodálkozik, azon hogy modern világunkban egyre nő a bűn vízözöne. A tapasztalat ugyanis arra tanít, hogy az evangélium megtagadása a sírásója a békés, rendezett földi életünknek.

Éppen ezért a bűn elleni küzdelem közös nagy ügye és feladata az emberiségnek. Vessük el hát a sötétség tetteit! Olyan forradalom ez, amelynek a szívünkben, belső világunkban kell végbe mennie. Nélküle nem várható igazi változás, javulás az egyes ember, hazánk, de az emberiség életében sem.

Hogy azonban helyesen lássuk a tényeket és magunkat, világosságra van szükségünk. Ezért az Egyház Krisztusra, a Világ Világosságára irányítja tekintetünket. Meg kell nyitnunk lelkünk sötétkamráját, hogy beragyoghassa Krisztus világossága. Egyedül neki van hatalma arra, hogy életünk fényérzékeny lapjára rárajzolja az Istennek tetsző ember-arcot.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Tanításából, élete példájából, századokon átlátó tekintetéből, szívének kohójából annyi fény, annyi meleg áramlik felénk, ami elől balgaság lenne elzárkóznunk. Ne elzárkózni akarjunk hát előle, hanem tiszta szívvel forduljunk feléje.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt: Maran atha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen

Krisztus, a mindenség királya

Krisztus, a mindenség királya

Bevezetés

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. A huszadik század elején, amikor a nemzetek kezdtek elpártolni Krisztustól, amikor a népek kezdték el kiáltani a Krisztus-korabeli zsidóság szavaival: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk. Nem akarjuk, hogy a názáreti ács fia legyen a mi királyunk és vezérünk. XI. Pius pápa rendelte el 1925-ben, hogy az egész katolikus világegyházban legyen kiemelt ünnepe Krisztus Királynak. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezése szerint, az egyházi év utolsó vasárnapján.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Te vagy az Igazság és Igazságosság királya. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te vagy az irgalom és jóság királya! Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te vagy a Szeretet és Békesség királya! Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Ellentmondásosnak tűnik, hogy Krisztus a világmindenség királya, hiszen az evangéliumokból úgy ismertük meg Jézust, mint aki soha nem törekedett hatalomra. Napjainkban sokaknak amúgy is idegen ez, hiszen könnyebb Jézust testvérünknek érezni, velünk egyenrangúnak, mintsem Istenfiának, aki akkor nevez barátainak bennünket, amennyiben megtesszük, amit parancsol nekünk (Jn 15,14).

Élete során Krisztus kerüli azt, hogy királynak tekintsék. Nem szereti a Messiás megszólítást, mert politikai tartalommal társul. A csodálatos kenyérszaporítás után az őt királlyá tenni akaró tömeg elől elmenekül. Amikor csodát tesz, vagy gyógyít, megtiltja, hogy beszéljenek róla. Kerüli mindazt, ami miatt félreértelmezhetnék királyságát.

Egyetlen egyszer engedi meg, hogy királyként tiszteljék: a Jeruzsálembe való virágvasárnapi bevonuláskor, amelyre már rávetette árnyékát a közelgő szenvedése. Nyíltan pedig Pilátus előtt vallja meg: „király vagyok”; amikor a halálos ítélet küszöbén áll. Nem tiltakozik, hogy a keresztre ráírják, hogy „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A kereszten engedi meg, hogy királynak nevezzék – amikor semmi félreértés nem eshet már.

A főtanács kereszt alatt álló tagjai bizonyára nem is veszik észre, hogy nem csak elismerik Jézus hatalmát, amikor gúnyolódnak vele („másokat megszabadított”), hanem még azt is, hogy – velük ellentétben – hatalmát mindig a nép javára fordította, és nem önző módon a maga javára, még földi életének utolsó perceiben sem. A kereszten is hatalmát gyakorló királyként válaszol a jobb lator kérésére: „Még ma velem leszel országomban”!

Döbbenetes. Egy gonosztevő s bűnöző: a jobb lator. Abban a rettenetes órában, amikor ellenségei diadalmaskodnak, tanítványai hitüket vesztik, megszólal, a bűnösségét beismerő, s megvalló és megváltozó gonosztevő.

Abból a néhány szóból, amit Jézus a kereszten mondott, Jézusnak abból a nemes magatartásából, amelyet pokoli kínjai közepette tanúsított, megszületik a hit, s fölismeri Jézusban a Messiást, és győztest lát a legyőzöttben.

Olyan hitvallással fordul Jézus felé, amellyel a körülöttük kiabáló, gúnyolódó emberek megtagadnak tőle. Nyomorúságos életének a végén, gyötrelmes szenvedéseiben, amikor az igazság fénye világít szívébe, reményteli kéréssel fordul Jézushoz: "Emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel!"

S a haldokló Király, aki a kereszten teljesen tehetetlennek látszik, olyant tesz, amit a földön egyetlen király sem tud megtenni. A halál közelében örökéletet, létének beteljesedését ígéri annak, akinek élete itt a kereszten szégyenletes halállal fejeződik be. "Még ma velem leszel a paradicsomban!"

Mily csodálatos Isten irgalma! A halál kapujában is alkalmat ad a megtérésre.

Oh, bárcsak minden emberhez, honfitársunkhoz eljutna ez a krisztusi örömhír, és Krisztushoz térnének. Krisztus az a király, akit meg-rugdaltak, keresztre szögeztek, egykor és ma is, világszerte e világban. Ő nem száll le szent keresztjéről, Ő ott hal meg értünk ég és föld között, mert a keresztáldozata a világ végéig tart. 

Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa: a "sokakért", minden alattvalójáért kiontott vére árán.

Éljünk méltón tanításához, hogy végóránkon, nekünk, bűneinket elhagyóknak, és irgalmasságot kérőknek is azt mondhassa majd, amit a jobb latornak mondott: „ma velem leszel a paradicsomban.”

Ámen