27. évközi vasárnap
Bevezetés
A mai evangéliumban hallani
fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait.
Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani,
mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?
Ha ezt tesszük, vétünk és
veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig
újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.
Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket.
Kiriié litánia
Urunk! Bocsásd
meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd
meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz
Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A közúti forgalom résztvevői
jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül
hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.
Mai szentmise evangéliuma
hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség
megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden
körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből
származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró
elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint
engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.
Nehezen értelmezhetők és épp
ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat.
Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok.
De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy
mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.
Először is el kell oszlatni
egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti
szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy
testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” –
hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit
beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott
van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!
Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy
értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre,
a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen
értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem
erősítik!
Igaz, sokak szemében úgy
tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De
nézzük csak magát az életet!
Gyermekkorunkban a család a
mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és
testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban
társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel
találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.
Míg végül az ember elhagyja
apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s
férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet
megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik
az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját,
gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.
Ugyanígy, ahogy
telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni
egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus
iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem
át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi
azokat.
Ezt a minap, az 50 éves
érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a
találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és
majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról
hangzott el meggyőződéses alázatos hit.
Ők a hatalmas,
elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy
visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten tökéletesen
elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett
Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával,
önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus
szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete,
éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen
formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a
pénz szeretete, és imádása marad meg.
Éppen ezért, ha nem akarjuk,
hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem
szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk
magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent,
hogy változás következzék be, és jobb irányba!
Egy nép, egy társadalom, és
az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi
normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához,
és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti
szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.
A Krisztus szeretetétől
áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve
azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik
mások felé is.
Hiszen tudja, hogy ha csak
egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat
oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért
bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.
Ámen