13. évközi vasárnap

13. évközi vasárnap 

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma. Ámen

Évközi 12. vasárnap

 Évközi 12. vasárnap

Bevezetés

A háborgó tenger lecsendesítéséről szóló mai evangéliumban az apostoloknak Jézushoz intézett kérdése: ”Mester nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”, el szokta e hagyni a mi ajkunkat? És Jézusnak az apostolokhoz intézett kérdésére:”Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Mit válaszolnánk?

Kirie Litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jól ismert jelenetről hallottunk a mai evangéliumi szakaszban. Jézus lecsendesíti a vihart, amely már-már elsüllyedéssel fenyegeti a bárkát.

Ha valaki felszínesen olvassa, vagy félfüllel hallgatja, annak olyannak tűnhet, mintha egy mesetörténet lenne az egész. Aki viszont hittel szemléli, az felteszi a kérdést: mit akar üzenni nekünk ma ez a történet? Miért került bele ez a Szentírásba, hiszen még minden bizonnyal sok hasonló eset történt Jézussal. Miért hát pont ez a történet, és miért pont így maradt ránk, ahogy ránk maradt?

Ha még egyszer végigpergetjük az eseményeket figyelmes szemmel, akkor figyelemreméltó az, hogy Jézus a dühöngő vihar kellős közepén, nyugodtan alszik a bárka végében a vánkoson. A figyelmes szemlélőnek itt felvillan az, hogy Jézus, az Isten Fia olyan emberré lett értünk, akit nem kímélték az elfáradt emberi test törvényei. S igencsak kimerült lehetett, hogy ilyen nyugalommal tud aludni a dühöngő viharban, a hullámok dobálta bárkában. S igencsak sokat dolgozhatott aznap, hiszen este történik mindez. A tanítványok viszont halálra rémülnek.

A figyelmes szemlélő itt ismét egy furcsasággal találkozhat. Tudjuk, hogy Jézus tanítványai közül nem egy tapasztalt halász volt. Pontosan azon a tavon, amelyen most éri őket ez a vihar. Azon a tavon, amely mélyen, 208 méterre a tenger szintje alatt fekszik, és igen különleges az időjárása. Gyakoriak a hirtelen támadt viharok, amelyek veszedelmesen felkorbácsolják vizét. Az Úr Jézus is kedvelte a tó környékét. Gyakran hajózott egyik partjáról a másikra.

És most komoly viharba kerültek. De minden bizonnyal nem először kerülnek életükben ilyen helyzetbe. S azelőtt, minden bizonnyal, tapasztalatukkal és hidegvérrel már többször is megbirkóztak ilyen esetekkel. De most mégis halálra rémülnek a tapasztalt halászok. Felköltik hát Jézust azzal, hogy "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?"

Meglehetősen felnagyítva tálalják a helyzetet Jézusnak, mert korántsem lehetett oly életveszélyes a helyzet nekik a tapasztalt hajósoknak. S akkor Jézus lecsendesíti a vihart és így feddi meg tanítványait: "Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?"

Ennek az eseménynek lelki mozzanatai megismétlődnek a mai ember, a mai keresztény ember életében is. Nem csak a tavak, s tengerek viharaiba kerültek életében, hanem az élet viharos tengerén hánykódó hajóban élőkében is.

Az emberiség története nem más, mint egy háborgó tenger, az emberiség pedig a viharos tengeren hánykódó hajó.

Bár tudományunk segítségével sok győzelmet arattunk a természet erői felett, ennek ellenére mégsem állíthatjuk, hogy életünk mentes minden katasztrófától. ¬ Gondoljunk csak a Föld különböző helyein előforduló, embereket hullámsírba temető hatalmas árvizekre, szökőárakra Vagy a falvakat, városrészeket eltüntető földrengések számtalan emberáldozatára is. - Gondoljunk csak a félelmetesen szaporodó közlekedési, légi és közúti balesetekre. Vagy a megfertőzött vizekre, termőföldekre, levegőre, az - ózonveszélyre. - De gondoljunk a népek és nemzetek között támadt, és hosszantartó pusztító viharokra és háborúkra is.

Ilyenkor vetődik fel a hívő ember lelkében: „Mester! Miért tűröd? Miért nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”

Igen is törődik! Mert ennek a háborgó tengernek a lecsillapítója, a veszedelemben forgó emberiségnek a megmentője, az ebbe az emberiségbe beleszületett örök Ige, Jézus Krisztus. Hiszen ő és az ő tanításától forrásozó szeretet és jóság tudja az emberiség különböző csoportjai között keletkezett viharokat lecsendesíteni, és őket, testvéri s békés együttélésre, s a ránk leselkedő veszélyek közös összefogással történő elhárítására hangolni.

Nem nehéz elképzelni, hogy mivé is lenne ez az időközönként hol itt, hol ott sérüléseket szenvedő hajó, ez a szenvedő emberiség, a közös összefogás, a krisztusi szeretet által létrehozott karitatív intézmények, a könyörülő, a segítő, az áldozatos szív és szeretet nélkül. Az ebben kételkedőktől kérdezi ma is az Úr: „Még mindig nincs bennetek hit?”

Ebben a veszélyes világban, ezen a háborgó tengeren úszik Szent Péter hajója, az egyház is. Az egykori törékeny sajka valóságos óceánjáró hajóvá lett. Képes arra, hogy a háborgó tengeren hánykolódókat, a hajótörötteket felvegye és befogadja, szinte magát az összemberiséget.

De reálisan tudomásul kell vennünk, hogy miként az evangéliumban említett, Genezáreti tavon átkelő hajó, úgy az egyház is nyílt tengeren hajózik mindig és egy pénzimádó világ keltette viharos hullámok dobálják időközönként és ezért a hajó utasait hatalmába keríti a félelem.

De azt is tudnunk és hinnünk kell, hogy ez a hajó soha el nem merül, fluctuat, sed non mergitur. Hullámok dobálják, de el nem merül, mondja a régi mondás, s hiába kísérlik meg időközönként a lehetetlent, hullámsírba küldeni. Sem külső, sem belső erőkkel ezt el nem érhetik, mert ha aludni látszik is olykor-olykor, de velünk van mindig az Úr a világ végéig! Hívő magyarokkal is!

Hát akkor miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit? Kérdi tőlünk is, és honfitársainktól is, ismételten Jézus.

Mi szeretnénk bizonyítani életünkkel és tetteinkkel, hogy igen is van bennünk hit. Hiszünk Abban, Aki egykor, a betűszerinti értelemben, ma pedig a sokféle értelemben háborgó tengert lecsillapítja a Benne való hitünk által.

Ámen.

11 évközi vasárnap 2021

 11 évközi vasárnap 2021

Bevezetés

Ma két példabeszéde fogunk hallani az evangéliumban, amelyek ugyanazt a témát világítják meg két oldalról. Halljuk majd a vetésről és a mustármagról szóló példabeszédet, melyek egyet akarnak nagyon kihangsúlyozni: Isten Országa nem az emberek teljesítményeképpen jön létre. Nekünk egy picinyke igent kell csak mondani erre az Országra, a többi, mondd, Isten kegyelmének műve. Kimondjuk-e mi ezt a piciny igent Isten országára?

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly ritkán tudatosodik bennünk az Isten országára való gondolás. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy eljöveteléért való imádkozásunk sem kellően tudatos bennünk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem hirdetjük kortársainkak Isten országa titkait. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Úr Jézus igehirdetésében igen előkelő helyet kap az Isten országának meghirdetése. Jézus bejárta egész Galileát tanított a zsinagógákban, hirdette Országa evangéliumát s meggyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép között" - olvashatjuk Máté evangéliumában

Valami csodálatos dolog lehet az Isten országa, ha így imádkozott és így tanított imádkozni az. Ur: "Jöjjön el a Te országod!”.. De milyen ez az ország? Hol van? Mikor lehet birokba venni? A zsidóság betű szerint értelmezte az Ószövetség jövendöléseit és az Isten országának eljövetelét, mint látványos és közvetlenül megvalósuló jelenséget képzelte el. Szemük előtt, bizonyára olyan ország lebegett, amelyben ok lesznek az urak, s rengeteg alattvalójuk és rabszolgájuk lesz. Isten nevében majd ők hoznak parancsokat s ők ítélkeznek

A farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el az Isten országa? Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van.” Az Isten országának nem hegyek é s folyók képezik a határát. Az Isten országa ott van, ahol az emberek elfogadják a mennyei Atya küldöttét, Jézus Krisztust és az Ő tanítását.

Ez az ország úgy növekszik, mint a földbe vetett mag. Tehát nem valami kész dolog, hanem a reménység jegyében elindított folyamat. Az Isten országa - s e világban megjelenítője az egyház, élő szervezet! Lényegéhez tartozik a folytonos növekedés.

Annak ellenére, hogy a keresztények tudják, hogy az Isten országa nem valami kész dolog, s lényegéhez tartozik a folytonos növekedés, mégis, a hívő keresztények magatartását is nagyon sokszor a türelmetlenség jellemzi.

Értetlenül állunk az üdvtörténet legfontosabb eseménye, Jézus eljövetele előtt. Úgy gondoljuk, hogy Jézus eljövetele sokkal gyorsabban kellene, hogy meg- változtassa a föld arculatát, mint az a valóságban történt és történik. Sokan úgy vélik: A kereszténységnek az lenne az igazi hitelesítője, ha a Jézus által létbe hívott Isten országa gyökeres változást eredményezne az egyes ember és az emberiség életében. Ám ennek gyakran az ellenkezőjét tapasztaljuk. Sokan megvetik, semmibe sem veszik az Országnak a törvényeit.

Vajon mit válaszol Jézus ezekre a kételyekre, mivel szereli le érthető türelmetlenségünket? - A mustármagról szóló példabeszéddel. Isten országának megjelenése nem valami hírtelen végbemenő szenzációs jelenség. Hanem olyan magvetés, ami nem a mi kívánságunk, hanem az ő tervei szerint hozza meg termését. A példabeszéd egyértelműen hirdeti: Isten országának kialakulása lassú folyamat, amelynek ütemét egyedül a növekedést adó Isten határozhatja meg. A jézusi példabeszéd világosan szemlélteti, hogy az Isten országa elhintett magjaiban isteni erő munkálkodik. Ez a hit reménnyel töltheti el az igehirdetők szívét. Ez bátoríthatja egyházunk minden tagját, amikor annyi keresztényellenes jelenséggel találkozunk nap, mint nap. A keresztény ember azért tekint derűlátóan a jövőbe, mert az Isten nemcsak jó magot vet a földjébe, hanem gondját is viseli. Növeszti. Nemcsak fényes nappalokon, de a sötét éjszakában is. S növekedését nem lehet emberi erőkkel megakadályozni!

De nem lehet emberi erők igénybevétele nélkül növelni sem! Fennmaradásához, terjedéséhez, növekedéséhez szükséges az emberi munka is, az evangelizációs, az apostoli munka is. Kellenek olyanok, akiknek lelkében visszhangra találnak a krisztusi szavak: "menjetek az egész világra, tegyétek tanítványommá. mind a népeket, tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amire én tanítottalak titeket.

Míg egy népcsoportba beleszületik az ember, addig Isten országába nem beleszületik, hanem az evangelizációs munka, az igehirdetés, a katekézis, a hitoktatás révén - Krisztus és az Ő tanításának megismerése, elfogadása és megvalósítása révén válik annak tagjává! Nem tudom mennyire tudatosodott bennünk ez a tény? S ha igen, akkor mit teszünk azért, hogy akik környezetünkben élnek. tagjaivá lehessenek ennek az országnak?

Senki sem tudja közülünk, hogy Isten mennyi időt szabott üdvözítő tervei kibontakozására. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk. Nevezetesen azt, hogy ennek a tervnek szolgálata minden keresztény elsőrendű kötelessége. Hirdetni Isten országának titkait. A világot nem tudjuk megváltoztatni, de a saját szívünket Igen!

Mondjuk ki azt az icipici igent az Istennek, ami akkora, mint egy mustármag, de Isten kegyelme fává terebélyesítheti bennünk Isten Országát.

Ezzel segíthetjük azt, hogy megvalósuljon mindennapos kérésünk: Jöjjön el a Te országod!

Ám

Úrnapja. B. 2021

 Úrnapja. B. 2021 

Bevezető

Ma, Úrnapja, vagyis Jézus szent testének és vérének ünnepe van. A közöttünk maradt, s lelkünket tápláló Jézust ünnepeljük. Szent Testével táplál minket, hogy velejárva életútutunkat, eljuthassunk örök hazánkba.

E táplálékot csak tiszta lélekkel vehetjük magunkhoz. Ezért vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg vétkeinket.

Kirié litánia

Add Urunk, hogy mindig élő legyen a mi Eucharisztia-hitünk. Uram irgalmazz.

Add Urunk, hogy mindig tiszta lélekkel járuljunk a szentáldozáshoz. Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy életalkonyunkon az Eucharisztia legyen a Szent Útravalónk! Uram irgalmazz!

Evangélium után

            Úrnapja! Úrnapi körmenet! Mennyi kedves és szép emléket idéz gyermekkorunkból! Látjuk a virágot hintő fehér ruhás kis elsőáldozó leányokat, a piros ruhás csengettyűs ministránsokat, a zászlós, éneklős körmenetet, a hervadó lombokból Jézusnak épített sátrakat.

Hála Istennek, ma is, újból mennyi körmenet volt az elmúlt csütörtökön illetve van a mai nap, szerte, az öt világrész sok-sok katolikus temploma, kápolnája és bazilikája körül. Százak, ezrek vonultak és vonulnak a falvak és városok virággal díszített utcáin. Itt nálunk is az előző szentmise keretében. Hány virággal díszített oltárra helyezik Úrnapján az Oltáriszentséget! Sok ezren borulnak előtte térdre.

Az Egyház feje, a pápa, a szerzetesek és szerzetesnővérek, a püspökök és a papok, gyermekek és fiatalok, az értelmiségiek és munkások, férfiak és nők. Úrnapján mindannyian összegyűlünk az Eucharisztia körül. Mindenütt öröm és ünnepi hangulat honol.

Úrnapján, az Egyház Megváltóját ünnepeli, aki itt maradt közöttünk az Eucharisztiában. Belőle szívja az éltető erőt. Ezért tudja az Egyház mindig rendíthetetlenül hirdetni a hitigazságokat hős hitvallóinak ajkával, még akkor is, ha körülötte az üldöztetés és gyűlölet viharai tombolnak.

Magyarországon, évtizedeken át, hosszan tartó jégverés, vihar és zivatar pusztította őseink vallásos vetését, és termését, s semmisítette meg évtizedek folyamán szép vallásos szokásainkat és hagyományainkat, oly annyira, hogy ma már sok helyütt ezeknek csak az emléke él az emberi lelkekben.

Igaz, hogy a diktatúra bukása után is sok helyen és sok emberben a szép körmenetek, a szép szokások, sok helyen újraélednek. Itt a Fővárosban is, a nagy nyilvánosság szeme láttára. Kíváncsiságot ébresztve a szemlélőben, s a hit erősítését a résztvevőben. Az az eucharisztikus hit viszi a hívőt az utcára, amely elhozza őt, jó és rossz időben egyaránt a templomba, az Eucharisztia ünneplésére, annak megünneplésére, amit az Úr Jézus az utolsó-vacsora termében tett és cselekednünk parancsolt.

Hiába próbálja ezt a hitet, és gyakorlatot kioltani belőle a szabadelvű ateizmus. Hiába minden erőfeszítése a szabadelvű médiának, jó tanácsadása az olvasójának, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy minél hamarább és hatékonyabban lehessen lenullázni az egyházakat, és vallástalanítani a magyar nemzetet. Mintha ez lenne az oka nemzetünket körülvevő tragikus helyzetének. Nem oka, hanem kivezetője jelenlegi tragikus helyzetéből. Hogy is mondja a költő?

Mert szegénynek drága kincs a hit,

Tűrni és remélni megtanít:

                Az az Eucharisztia erősíti bennünk drága kincsünket, a hitet, amelyben az Úr Jézus mielőtt néhány órára ellenségei kezébe adta magát, előtte -nagycsütörtökön -az utolsó vacsorán mindörökre híveinek ajándékozta életét. Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem!- Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem! Mielőtt a keresztfán mennyei Atyja kezébe ajánlotta lelkét, az embereknek ajándékozta testét. Erre a nagy ajándékra emlékezünk minden szentmisén és különösen ma, Úrnapján, az Oltáriszentség ünnepén.

Örök emberi szokás, hogy az egymástól búcsúzók emléket adnak egymásnak, mert a szeretet nem akar felejteni, és nem akarja, hogy felejtsék. Igen, adni, utoljára adni valamit, ami megőrzi a szerető emlékezetet. És mert magunkat nem adhatjuk, adjuk azt, ami a miénk. Emléktárgyakat, amelyeket arannyal von be a szeretet. - Csak egy valaki élt itt a földön, aki elég hatalmas volt ahhoz, hogy mindenkinek a tér különböző helyein s különböző időpillanatokban élőknek elajándékozza nem azt, ami az övé, hanem önmagát. És hogy ezt megtehesse, hogy mindenkié lehessen, szerény lakásul kiválasztja a bort és a ke­nyeret. Borba és kenyérbe rejti istenségét és emberségét is! Mindezt, mint végrendeleteként hagyja ránk közvetlen halála előtt.

Halálodat hirdetjük Urunk és föltámadásodat, míg el nem jössz!  Mondjuk, szent Testének és Vérének oltárainkon történő megjelenése után. Miért éppen az Úr halálára emlékezünk a szent pillanat után? Azért, mert számunkra Jézus halálára emlékezni annyi, mint szeretetére emlékezni.

Ha gyarló szívünk csak részben is megértené, és viszonozni tudná az Úr Jézus szeretetét, akkor nem lenne egyetlen szentmise sem, amelyen a testvérek ne járulnának az Úr asztalához. A keresztény élet lényege az, hogy méltó választ adjunk Jézus szeretetére. Ő nyíltan megmondotta, mivel válaszoljunk. Csak egyet kért, csak egyet kér: Vegyétek és egyétek!

Milyen szomorú lenne; ha ezt az egyetlen kívánságát sem teljesítenénk. Vegyük hát, hogy életünk legyen! És bőségesen!

És hogy Krisztus teste és vére forraszon eggyé békességben minden népet, s nemzetet!

Ámen.