Nagyböjt 4. vasárnapja
Bevezetés
Több mint egy éve járványügyi korlátozások határozzák meg a minden napjainkat.
A pandémia arra figyelmeztet, hogy
változtatnunk kell eddigi életmódunkon, önmérsékletre van szükségünk. Az Egyház
a nagyböjtben szintén önfegyelemre, vágyaink megfékezésére, rossz szokásaink
elhagyására buzdít. Ezúttal mintha egybeesnének a világi és az egyházi
szempontok.
Kirié litánia
Urunk, Jézus
Krisztus! Te az élő Isten Fia vagy. Uram, irgalmazz!
Urunk Jézus
Krisztus! Te vagy a Világ Világossága, aki megvilágosítja a világot. Krisztus,
kegyelmezz!
Utunk, Jézus
Krisztus! Te minden ember megmentője vagy. Uram, irgalmazz!
Evangélium után.
Úgy szerette Isten a
világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen,
hanem örök élete legyen”. A nagyböjti szent negyven nap lényeges programja,
hogy átgondoljuk, megerősítsük, és gazdagabban éljük meg a hitünket. A hit
titkára kérdeznek rá, és egyben mutatnak is rá a mai szentmise szentírási
olvasmányai. Fontos, hogy aki hívő embernek vallja magát, újra és újra
tisztázza önmagában: miben is áll a hite, és milyen napi feladatokat, követelményeket
állít elé a hit szerinti élet.
Ma nem ritkán tapasztalható
az a gondolkodásmód, amely a hitet bezárja egy személytelen állásfoglalásba
egy természetfölötti létezővel szemben. Sokan vannak, akik hívőnek vallják
magukat, mert hisznek Isten létében, de ez a hit semmiféle elvárást sem állít
eléjük. Életükön és életükben ebből semmi sem tükröződik.
Mások pusztán szubjektív,
belső élményeikre hagyatkozva próbálják megélni hitüket, függetlenül mindenki
mástól, teljesen magánüggyé lefokozva mindazt, amit vallási igényeik
jelentenek számukra.
Vannak, akik nagy belső
éhséggel és szomjúsággal keresik az igazságot. És miként Nikodémusz éjnek
idején kereste fel Jézust, hogy hallgassa, beszélgessen vele, úgy ők is, félve
a harsogó ateizmustól, pökhendi, cinikus szószólóiktól, s az emberi elmarasztalásoktól,
félve kérdeznek bennünket hitünk, életünk valódi tartalma felől.
Mit tudunk válaszolni kérdéseikre?
Az evangéliumban Jézus szavai
világossá teszik számunkra, hogy a hit mindenekelőtt Isten e világot, embert
szerető felfoghatatlan szeretetének megismerése és elfogadása. Egy alapvető szeretettapasztalás.
Tudatosítása, átélése annak, hogy Isten senkit sem akar elveszteni, és
mindazoknak, akik hisznek Egyszülöttében, örök életet ajándékoz. A hit nem elvi
állásfoglalás Isten létezéséről, vagy nem létezéséről, hanem egy tapasztalás
átélése, mely életet és gondolkodásmódot formál.
„Isten úgy szerette a
világot, hogy egyszülött Fiát adta oda”. Ez a szeretet nem megérzés, vagy hangulat
kérdése, hanem sokkal inkább egy tapasztalat, mely valamilyen Istennel való
találkozásra, istenélményre épül.
Nem szabad csodálkoznunk
azon, ha sokakban megütközést kelt ez a mondat, és megfogalmazódik a kérdés:
hogyan adhatja Isten a Fiát oda értünk? Milyen Isten az, aki saját Fiát áldozza
fel a bűnös emberért? Ezek a kérdések azokban fogalmazódnak meg, akik a
kereszthalál drámája mögött még nem látják a húsvét hajnalának derűjét. Mi
azért ünnepeljük a kereszthalált, azért szemléljük e borzalmas kínban a
szeretetet, mert a feltámadás fényében látjuk azt. Így már valóban szeretetről
beszélhetünk, amit az apostolok úgy fogalmaznak meg: „amit hallottunk, amit
saját sze-münkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét
hirdetjük nektek” (1Jn 1,1).
A kereszthalál gyötrelméből,
a húsvét igazsága miatt, mindazok számára, akik hittel néznek fel a keresztre,
élet örök élet fakad.
A hit azonban nem csak Isten szeretetének a
megismerését, átélését, megtapasztalását jelenti, hanem az erre a tapasztalatra
adott választ is, tetteket is. Isten irántunk való szeretete, mely világosságot
hoz életünkbe, azt kívánja tőlünk, hogy válaszoljunk is szeretetére az igazság
cselekedeteivel: „… hadd nyilvánuljon ki, hogy tetteinket Isten igazsága
szerint cselekedtük”. Ez a nagyböjt negyedik hetének programja: a cselekedeteinket
Isten igazságának mércéjéhez kell igazítanunk. Így lesz a hitünk nem csak Isten
emberek iránti szeretetének megismerése, s tudatos állásfogadása, hanem egyben
tanúságtétel is Isten szeretetéről.
A második olvasmányban, hallottuk a szentpáli szavakat,
hogy „Isten, Jézus Krisztusban jótettekre teremtett minket”. A hit és hitből
fakadó élet elválaszthatatlanok egymástól. Merjük megfogalmazni, kimondani és
magvalósítani mindazokat a követelményeket, melyeket húsvéti hitünk állít
elénk! Kérjük Istent, hogy a hit befogadása által bennünk megkezdett jót, tegye
teljessé azzal, hogy erőt ad a tettekhez is.
S amikor, soha nem tapasztalt sötétség borult e
világra, vessük el a sötétség cselekedeteit, és mi hívők, annál tudatosabban és
bátrabban cselekedjük a világosság és az igazságosság cselekedeteit, amelyek elűzhetik
a világból a sötétséget, hogy békés élete lehessen az embernek e földön, s örök
élete a mennyben.
Amen
