Nagyböjt 3. vasárnapja

 Nagyböjt 3. vasárnapja 

Bevezető

Nagyböjt 3. vasárnapján, az evangélium Jézusnak a kufárok templomból történő kiűzését mondja el. Mit mond számunkra ez az esemény? Nincs e bennünk is valami ebből a mindenből, mindenkiből, mindenütt hasznot húzó kufári lelkületből, e világ szelleméből? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia 

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai vasárnap evangéliumában Jézus úgy áll előttünk, mint egy forradalmár, mint egy fölforgató, megszállott próféta.

A templomot, amelyet Jézus megtisztít, Heródes kezdte építeni, avagy pontosabban felújítani. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a Kr.e. 6. század végén, az elpusztult templomot csak szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért határozta el a templom díszes felújítását, amely csak 64-ben fejeződött be, és alig pár év múlva, 70-ben Titus csapatai véglegesen elpusztították. Jézus idejében 46 éves volt az a templom, amelyről tudósít az evangélium.

A kereskedők kiűzése a templomból, illetve az óriásméretű: többszáz méter hosszú és több száz méter széles, 9-10 méter hosszú és 1.5 méter széles káderkövekből épült fallal körülvett templomudvar, királyi oszlopcsarnok, a templomépület egyik szűkebb területéről, a pogányok udvarában történhetett.

Itt kínáltak eladásra különféle állatokat, amelyeket áldozatok bemutatására szántak. Különösen nagy volt a kínálat a húsvéti ünnepek előtt, amikor Josephus Flavius szerint mintegy 15.000 bárányt áldoztak fel. Zarándokok, akik nagy távolságról jöttek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, itt könnyen vehettek egy bárányt az ünnepléshez. –

 Úgy tűnik, Jézus magatartása a galambárusokkal szemben enyhébb volt. Az ő asztalaikat nem forgatta fel, csak felszólítja őket, vigyék el innen asztalaikat. Valószínűleg azért, mert a galambáldozatokat a szegények számára írta elő a törvény. - A pénzváltókra azért volt szükség, mert a templomi díjakhoz csak a tiruszi sékelt lehetett használni fizetési eszközként. Az átváltásnál ezek a kereskedők igazságtalanul nagy nyereségre tettek szert. Ezért fordult Jézus haragja ellenük, mert a zarándokokat tisztességtelenül megkárosították. Ma úgy mondanánk, mert a pénz gazdálkodással válságba hozták a világot, s benne az embereket.

Mindez Atyja házának közelében történik, ott, ahol 12 éves korában írástudókat kérdezgetetett, és írástudóknak válaszolgatott, s azok csodálkoztak az ő bölcsességén. Jézus kötelekből font ostorral űzi ki őket, mert számára szentségtörés ilyen közel merészkedni a Legszentebbhez, a Szentek Szentélyéhez. Latrok barlangjává tenni Atyja házát.

Egyébként is a templom lerombolására és felépítésére tett jézusi kijelentés szimbolikus és profetikus. Mert az a saját testének a lerombolására, kereszthalálára, illetve saját testének felépítésére, feltámadására tett előrejelzés.

A mai vasárnap tanításában a templom van középpontban.

Sokat panaszkodnak hívők és papok napjainkban, hogy egyre kevesebb ember jár templomba. A templomba nem járókat pedig eleve bűnösöknek mondják. Mintha ők tehetnének erről, s nem lenne abban része a korszellemnek, a társadalmi környezetnek, a tudatformáló, minden keresztény és nemzeti értéket tagadó és megsemmisíteni akaró médiumoknak, s nem lenne ebben részük az írástudóknak, s nem lenne részünk nekünk is igét hirdetőknek.

Pedig sokan azok közül, akik kívül rekednek a templom falain, nem saját hibájukból maradnak kívül. Olyan világban élünk, amely mindent profanizál, olyan világban, amelyből eltűnik a szent, amelyből eltűnnek a közösséget összetartó ünnepek is. Még a Nemzeti ünnep is, csak félelemkeltő kitalációkkal, lakásból való ki nem mozdulás, s vidékre való utazás ajánlgatásával és zavart keltő provokációkkal!

Mi mindent megtesznek, azért, hogy elszürküljön ez az ünnep is, hogy elsorvadjon nemzeti öntudatunk. Még a nemzeti ünnepet is pártpolitikai kérdésnek tekintik, haldokló diktatúrájuk meghosszabbítási eszközének.

         Ilyen profanizáló világban él az Egyház, él a hívő, a hazájához rendületlenül hű magyar.

Mindezek ellenére még mindig szép számmal vagyunk templomba-járók, olyanok, akik nem feledjük a költő figyelmeztetését: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”, s kitartunk a templom mellett. Mert a templom számunkra olyan szent hely, ahol nagyszerű találkozásra van lehetőség. Találkozásra Istennel, s találkozásra embertársainkkal.

Még szentendrei tanár-koromban mondta egy okos tinédzser kislány: én azért is megyek templomba, hogy többen legyünk a templomban, mert olyan jó érzés, ha sokan vagyunk a templomban. Pedig még talán nem ismerte a Zsoltáros szavait, hogy „Quam jucundum habitare fratres in unum. „milyen jó a testvéreknek együtt lenni.

Valóban. Zaklatott világunkban, mily felemelő érzés, közösségben megtapasztalni, az Ember tragédiája szavait: „S tudni mégis, hogy felettünk – Pajzsul áll Isten kegyelme”. S tudni azt: „testvéreim vannak számos millión”. És mind olyan, akik magyar szemmel nézik a világot, magyar fejjel gondolkodnak, s magyar szívvel éreznek. Amen