A, B, C ÉV VIRÁGVASÁRNAP: SZENTMISE

 

A, B, C ÉV VIRÁGVASÁRNAP: SZENTMISE

A szenvedő Messiást gyalázzák ellenségei, de Isten nem hagyja megszégyenülni. S: Krisztus engedelmességből emberré lett, vállalta a kereszthalált, ezért Isten felmagasztalta Ôt. E: Passió: Jézus Krisztus kínszenvedésének története.

Első olvasmányhoz / Iz 50,4-7

Az első ének ,,Isten szolgájáról'' beszél, a meghívásáról (Iz 42; vízkereszt utáni vasárnap); a második ének (Iz 49,1-6) küldetése nehézségeit ábrázolja; a harmadik (a mai olvasmány) tökéletes tanítványnak és hű prófétának mutatja, ki nem fél ellentmondástól, üldöztetéstől, amíg Istent maga mellett tudja (vö. szentlecke).

Válaszos zsoltár / Zsolt 22(21),8-9.17-18.19-20.23-24

Panasz és könyörgés

Szentleckéhez / Fil 2,6-11

Isten Fia szolgává lett, engedelmesen Atyja akarata szerint, de még evilági hatalmának is alávetette magát. Életének egész a kereszthalálig való átadásában mutatta ki nagyságát. Ezért fölmagasztalta Isten Kyriosszá, hatalmak, idök és világok fölött való Úrrá. (2,6-8: Kol 1,15-20; Jn 1,1-2; Mt 26,39-40; Róm 5,19 # 2,9-11: Róm 1,4; Iz 45,23)

Passióhoz (A év) / Mt 26,14-27,66 vagy Mt 27,11-54

A Jézus szenvedéséről és föltámadásáról szóló beszámoló, kezdettől fogva változatlan alakban, lényeges része az evangéliumoknak. Az evangélisták nagy egyezéssel, de itt-ott figyelmet keltő eltérésekkel hagyták ránk. Isteni méltósággal viseli Jézus a legmélyebb megaláztatást, melyben tragikusan összefog ellene emberi aljasság, gyűlölet és gőg, butaság és hitványság. Jézus a halálba megy, mert itt az Ô ,,ideje'', az ,,órája'' (26,18): nem Júdás adja Ôt át, hanem szeretô Atyja. Ô magát szolgáltatja ki: az utolsó vacsorán feláldozott Testét adja övéinek, mint az Élet Kenyerét, kiöntött Vérét, mint az Újszövetség jelét. A töprengő észnek mindez titok; ami csak ezután jön, az is, mind: Jézus utolsó kiáltásáig a kereszten és föltámadásáig: csak a félő tisztelő hit láthat bele... (Mk 14,10-15,47; Lk 22,3-23,56; Jn 13,21-30; 1Kor 11,22-25; Jn 13,36-38; 18,1-19,42)

 

Nagyböjt 5. vasárnap

 Nagyböjt 5. vasárnap

Bevezetés

Nagyböjt 5. vasárnapjának liturgikus szövegei az élet és halál közötti feszültség problémájára terelik fegyelmünket. Az evangélium Lázár feltámasztásával kapcsolatos jézusi gondolatokat mondja el. Azt, hogy az élet és halálproblémája Benne oldódnak fel. Benne, aki maga feltámadás és az élet, s aki benne hisz, ha meghal is élni fog. Ez a hit vezérli e a mi életünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirattad Lázárt, add, hogy mi is őszinte szívvel tudjuk siratni elhunyt szeretteinket. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az élet és halál ura.  Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te az örök élet forrása vagy. Add meg nékünk is majd egykor az örökélet boldogságát. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Sokan jártak már a testvérek közül a Szentföldön. Jómagam is már két alkalommal is. Kétszer is állhattam ott, ahol Márta és Jézus közötti párbeszéd lezajlott, és Márta megvallotta Jézus halottakat is feltámasztó hatalmában és Jézusban, mint Isten Fiában való hitét. És ahol Jézus odalép annak a barlangnak a nyílása elé, ahol Jézus halott barátja fekszik. S könnyezik, és e szavakkal hívja: „Lázár, jöjj ki!” Jézus szavára a halott Lázár kijön a halotti sírjából élve.

Mivel a föltámasztás híre elterjedt a zsidók körében, és sokan hittek benne, ezért a zsidók nemcsak Jézus életére törnek, hanem Lázárt is meg akarják ölni. Én ezt sokáig kevésbé jelentős ténynek tekintettem.

De miután módomban volt Ciprus szigetére is eljutnom, ott sok Lázárral kapcsolatos hagyomány jutott a tudomásomra.

Többek között az a hagyomány is tudomásomra jutott Cipruson, hogy Lázár, az életére török elől Ciprusra menekült, és ott hirdette Jézusban való hitét, Jézus evangéliumát. A szintén ciprusi származású Barnabás apostol, őt Nicosia püspökévé szentelte. Ma is ott áll Lázár tiszteletére épített ősi, gyönyörű szép Bazilika. Ma is mélyen erős a Szent Lázári alapokra épült által ciprusi keresztény-ortodox Egyház hite.

A Lázárról szóló János evan-gelista által leírt történet korábban kevésbé ragadott meg, Viszont e ciprusi látogatás után történetibbé lett Lázár története, és még jobban megerősítette az ehhez az eseményhez fűződő jézusi tanítást.

Az imént említett tények könnyen elterelhetik figyelmünket az elbeszélés igazi és eredeti mondandójáról. S nagy a kísértése annak, hogy az éltető, életet osztogató Jézus helyett az életre keltett Lázárt, a halandó embert helyezzük szemlélődésünk előterébe. Ez a hitre nézve veszélyes következményekkel is járhat. Egy ilyen halott feltámasztási történet előbb-utóbb kérdéseket ébreszt, vizsgálata pedig kételyeket.

Az evangéliumi elbeszélésben nem az a fontos, nem az a lényeges, hogy Jézus föltámasztotta Lázárt. Az izgalmas történet igazi nagy kérdése: Hol, kinél és hogyan találok életet, helyesebben: örök életet?

Ez a mai evangéliumi szakasz tulajdonképpeni témája és nem Lázár feltámasztása, amely csak alkalmi keret, bizonyíték, „jel” és indíték a történetben hirdetett igazsághoz. Erről tanúskodik maga Jézus is, amikor a mai szentírási szakaszunkban kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”

Az evangéliumi leírás szerint Lázár története lezárul le mondattal: „A zsidók közül, akik felkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.” – Jézus története azonban folytatódik még annak ellenére, hogy csak „sokan” és nem „mindannyian” hittek benne.

Miért nem terjedt e futótűzként a szenzációs hír? S röviddel Lázár feltámasztása után, az esemény színhelyéhez, a Bethániához közeli Jeruzsálemben miért kiabálta a nép vérszomjas dühvel: „Keresztre, keresztre vele!” – Az evangelista számára mindezek csak másodrangú kérdések, a nagy, lényeges mondanivalója mellett, amely szerint Jézussal és a belévetett hittel mindenki megtalálhatja a teljes életet, és Jézusba vetett élő hit nélkül nem is lehetséges teljes értékű élet itt a földön.

Napjainkban épp ebben a kérdésben oszlanak meg az emberek véleményei. Egyesek – nem is kevesen – megpróbálnak hit nélkül élni. Úgy vélik, hogy Isten, Jézus Krisztus és hit nélkül is lehetséges élet, teljes értékű és boldog élet. – Az ilyen élet azonban az örök halálba torkollik, mert semmi kapcsolata sincs az örök és halhatatlan Valósággal, az Istennel.

A teljes élet kibontakoztatását, s az örök életet is sokan egészen másban és máshol keresik.

Volt egy ideológia, amelyik azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy a tudomány minden problémát megold. Az orvostudomány még a halált is kiküszöböli majd.

Az emberiség számtalan féle módon próbálta maga számára a halhatatlanságot biztosítani.

Az egyiptomiak múmiává válva próbálták kiállni az idők vasfogát.

Sokan a történelem lapjain akarnak halhatatlanná válni, vagy legalább barátaik emlékében óhajtják „konzerváltatni” magukat.

Mi hívő keresztények az Élet Uránál keressük jövőnk biztosítékát. Komoly odaadással, élő hittel, igyekszünk jó Istennek tetsző életet élni, mert hisszük, hogy csak Ő szavatolhatja jövendő sorsunkat. Az Úr Jézus szavát adta rá: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”

Ámen

Nagyböjt 4. vasárnapja

        Nagyböjt 4. vasárnapja 

Bevezetés

Több mint egy éve járványügyi korlátozások határozzák meg a minden napjainkat.

 A pandémia arra figyelmeztet, hogy változtatnunk kell eddigi életmódunkon, önmérsékletre van szükségünk. Az Egyház a nagyböjtben szintén önfegyelemre, vágyaink megfékezésére, rossz szokásaink elhagyására buzdít. Ezúttal mintha egybeesnének a világi és az egyházi szempontok.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Te az élő Isten Fia vagy. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Te vagy a Világ Világossága, aki megvilágosítja a világot. Krisztus, kegyelmezz!

Utunk, Jézus Krisztus! Te minden ember megmentője vagy. Uram, irgalmazz!

Evangélium után.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. A nagyböjti szent negyven nap lényeges programja, hogy átgondoljuk, megerősítsük, és gazdagabban éljük meg a hitünket. A hit titkára kérdeznek rá, és egyben mutatnak is rá a mai szentmise szentírási olvasmányai. Fontos, hogy aki hívő embernek vallja magát, újra és újra tisztázza önmagában: miben is áll a hite, és milyen napi feladatokat, követelményeket állít elé a hit szerinti élet.

Ma nem ritkán tapasztalható az a gondolkodásmód, amely a hitet bezárja egy személytelen állásfoglalásba egy természetfölötti létezővel szemben. Sokan vannak, akik hívőnek vallják magukat, mert hisznek Isten létében, de ez a hit semmiféle elvárást sem állít eléjük. Életükön és életükben ebből semmi sem tükröződik.

Mások pusztán szubjektív, belső élményeikre hagyatkozva próbálják megélni hitüket, függetlenül mindenki mástól, teljesen magánüggyé lefokozva mindazt, amit vallási igényeik jelentenek számukra.

Vannak, akik nagy belső éhséggel és szomjúsággal keresik az igazságot. És miként Nikodémusz éjnek idején kereste fel Jézust, hogy hallgassa, beszélgessen vele, úgy ők is, félve a harsogó ateizmustól, pökhendi, cinikus szószólóiktól, s az emberi elmarasztalásoktól, félve kérdeznek bennünket hitünk, életünk valódi tartalma felől.

Mit tudunk válaszolni kérdéseikre?

Az evangéliumban Jézus szavai világossá teszik számunkra, hogy a hit mindenekelőtt Isten e világot, embert szerető felfoghatatlan szeretetének megismerése és elfogadása. Egy alapvető szeretettapasztalás. Tudatosítása, átélése annak, hogy Isten senkit sem akar elveszteni, és mindazoknak, akik hisznek Egyszülöttében, örök életet ajándékoz. A hit nem elvi állásfoglalás Isten létezéséről, vagy nem létezéséről, hanem egy tapasztalás átélése, mely életet és gondolkodásmódot formál.

„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda”. Ez a szeretet nem megérzés, vagy hangulat kérdése, hanem sokkal inkább egy tapasztalat, mely valamilyen Istennel való találkozásra, istenélményre épül.

Nem szabad csodálkoznunk azon, ha sokakban megütközést kelt ez a mondat, és megfogalmazódik a kérdés: hogyan adhatja Isten a Fiát oda értünk? Milyen Isten az, aki saját Fiát áldozza fel a bűnös emberért? Ezek a kérdések azokban fogalmazódnak meg, akik a kereszthalál drámája mögött még nem látják a húsvét hajnalának derűjét. Mi azért ünnepeljük a kereszthalált, azért szemléljük e borzalmas kínban a szeretetet, mert a feltámadás fényében látjuk azt. Így már valóban szeretetről beszélhetünk, amit az apostolok úgy fogalmaznak meg: „amit hallottunk, amit saját sze-münkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1).

A kereszthalál gyötrelméből, a húsvét igazsága miatt, mindazok számára, akik hittel néznek fel a keresztre, élet örök élet fakad.

A hit azonban nem csak Isten szeretetének a megismerését, átélését, megtapasztalását jelenti, hanem az erre a tapasztalatra adott választ is, tetteket is. Isten irántunk való szeretete, mely világosságot hoz életünkbe, azt kívánja tőlünk, hogy válaszoljunk is szeretetére az igazság cselekedeteivel: „… hadd nyilvánuljon ki, hogy tetteinket Isten igazsága szerint cselekedtük”. Ez a nagyböjt negyedik hetének programja: a cselekedeteinket Isten igazságának mércéjéhez kell igazítanunk. Így lesz a hitünk nem csak Isten emberek iránti szeretetének megismerése, s tudatos állásfogadása, hanem egyben tanúságtétel is Isten szeretetéről.

A második olvasmányban, hallottuk a szentpáli szavakat, hogy „Isten, Jézus Krisztusban jótettekre teremtett minket”. A hit és hitből fakadó élet elválaszthatatlanok egymástól. Merjük megfogalmazni, kimondani és magvalósítani mindazokat a követelményeket, melyeket húsvéti hitünk állít elénk! Kérjük Istent, hogy a hit befogadása által bennünk megkezdett jót, tegye teljessé azzal, hogy erőt ad a tettekhez is.

S amikor, soha nem tapasztalt sötétség borult e világra, vessük el a sötétség cselekedeteit, és mi hívők, annál tudatosabban és bátrabban cselekedjük a világosság és az igazságosság cselekedeteit, amelyek elűzhetik a világból a sötétséget, hogy békés élete lehessen az embernek e földön, s örök élete a mennyben.

Amen

       

Nagyböjt 3. vasárnapja

 Nagyböjt 3. vasárnapja 

Bevezető

Nagyböjt 3. vasárnapján, az evangélium Jézusnak a kufárok templomból történő kiűzését mondja el. Mit mond számunkra ez az esemény? Nincs e bennünk is valami ebből a mindenből, mindenkiből, mindenütt hasznot húzó kufári lelkületből, e világ szelleméből? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia 

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai vasárnap evangéliumában Jézus úgy áll előttünk, mint egy forradalmár, mint egy fölforgató, megszállott próféta.

A templomot, amelyet Jézus megtisztít, Heródes kezdte építeni, avagy pontosabban felújítani. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a Kr.e. 6. század végén, az elpusztult templomot csak szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért határozta el a templom díszes felújítását, amely csak 64-ben fejeződött be, és alig pár év múlva, 70-ben Titus csapatai véglegesen elpusztították. Jézus idejében 46 éves volt az a templom, amelyről tudósít az evangélium.

A kereskedők kiűzése a templomból, illetve az óriásméretű: többszáz méter hosszú és több száz méter széles, 9-10 méter hosszú és 1.5 méter széles káderkövekből épült fallal körülvett templomudvar, királyi oszlopcsarnok, a templomépület egyik szűkebb területéről, a pogányok udvarában történhetett.

Itt kínáltak eladásra különféle állatokat, amelyeket áldozatok bemutatására szántak. Különösen nagy volt a kínálat a húsvéti ünnepek előtt, amikor Josephus Flavius szerint mintegy 15.000 bárányt áldoztak fel. Zarándokok, akik nagy távolságról jöttek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, itt könnyen vehettek egy bárányt az ünnepléshez. –

 Úgy tűnik, Jézus magatartása a galambárusokkal szemben enyhébb volt. Az ő asztalaikat nem forgatta fel, csak felszólítja őket, vigyék el innen asztalaikat. Valószínűleg azért, mert a galambáldozatokat a szegények számára írta elő a törvény. - A pénzváltókra azért volt szükség, mert a templomi díjakhoz csak a tiruszi sékelt lehetett használni fizetési eszközként. Az átváltásnál ezek a kereskedők igazságtalanul nagy nyereségre tettek szert. Ezért fordult Jézus haragja ellenük, mert a zarándokokat tisztességtelenül megkárosították. Ma úgy mondanánk, mert a pénz gazdálkodással válságba hozták a világot, s benne az embereket.

Mindez Atyja házának közelében történik, ott, ahol 12 éves korában írástudókat kérdezgetetett, és írástudóknak válaszolgatott, s azok csodálkoztak az ő bölcsességén. Jézus kötelekből font ostorral űzi ki őket, mert számára szentségtörés ilyen közel merészkedni a Legszentebbhez, a Szentek Szentélyéhez. Latrok barlangjává tenni Atyja házát.

Egyébként is a templom lerombolására és felépítésére tett jézusi kijelentés szimbolikus és profetikus. Mert az a saját testének a lerombolására, kereszthalálára, illetve saját testének felépítésére, feltámadására tett előrejelzés.

A mai vasárnap tanításában a templom van középpontban.

Sokat panaszkodnak hívők és papok napjainkban, hogy egyre kevesebb ember jár templomba. A templomba nem járókat pedig eleve bűnösöknek mondják. Mintha ők tehetnének erről, s nem lenne abban része a korszellemnek, a társadalmi környezetnek, a tudatformáló, minden keresztény és nemzeti értéket tagadó és megsemmisíteni akaró médiumoknak, s nem lenne ebben részük az írástudóknak, s nem lenne részünk nekünk is igét hirdetőknek.

Pedig sokan azok közül, akik kívül rekednek a templom falain, nem saját hibájukból maradnak kívül. Olyan világban élünk, amely mindent profanizál, olyan világban, amelyből eltűnik a szent, amelyből eltűnnek a közösséget összetartó ünnepek is. Még a Nemzeti ünnep is, csak félelemkeltő kitalációkkal, lakásból való ki nem mozdulás, s vidékre való utazás ajánlgatásával és zavart keltő provokációkkal!

Mi mindent megtesznek, azért, hogy elszürküljön ez az ünnep is, hogy elsorvadjon nemzeti öntudatunk. Még a nemzeti ünnepet is pártpolitikai kérdésnek tekintik, haldokló diktatúrájuk meghosszabbítási eszközének.

         Ilyen profanizáló világban él az Egyház, él a hívő, a hazájához rendületlenül hű magyar.

Mindezek ellenére még mindig szép számmal vagyunk templomba-járók, olyanok, akik nem feledjük a költő figyelmeztetését: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”, s kitartunk a templom mellett. Mert a templom számunkra olyan szent hely, ahol nagyszerű találkozásra van lehetőség. Találkozásra Istennel, s találkozásra embertársainkkal.

Még szentendrei tanár-koromban mondta egy okos tinédzser kislány: én azért is megyek templomba, hogy többen legyünk a templomban, mert olyan jó érzés, ha sokan vagyunk a templomban. Pedig még talán nem ismerte a Zsoltáros szavait, hogy „Quam jucundum habitare fratres in unum. „milyen jó a testvéreknek együtt lenni.

Valóban. Zaklatott világunkban, mily felemelő érzés, közösségben megtapasztalni, az Ember tragédiája szavait: „S tudni mégis, hogy felettünk – Pajzsul áll Isten kegyelme”. S tudni azt: „testvéreim vannak számos millión”. És mind olyan, akik magyar szemmel nézik a világot, magyar fejjel gondolkodnak, s magyar szívvel éreznek. Amen