A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2020
Kedves Testvérek!
Megrendítő volt 2020.
március 27-én hallani Ferenc pápa szavait, amelyeket az üres Szent Péter téren
nemcsak a keresztény hívekhez, hanem minden emberhez intézett: „a lehető
legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek
vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak
és megrészegítsen a sietség. (…) Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy
gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.” Most, amikor
Európát és hazánkat a koronavírus járvány második hulláma sújtja, azt érezhetjük,
hogy Szentatyánk figyelmeztető szavai semmit sem veszítettek aktualitásukból.
Sőt, Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet szentjének ünnepe arra hív
mindannyiunkat, hogy az Árpád-házi királylány példája nyomán még inkább
elgondolkodjunk e szavakon és egymás iránti felelősségünkön.
A kor, amelyben Szent
Erzsébet született és a szeretet példáját adta, számos párhuzamot mutat fel napjainkkal.
A virágzó középkor idején Európa számos országában sokan nagyon meggazdagodtak
és hivalkodtak is vagyonukkal, olyan épületeket emeltek, amelyek előtt máig
csodálattal állunk meg, miközben egyre többen süllyedtek nyomorba és
nélkülözték az élethez szükséges legelemibb feltételeket is. Ahogy néhány évvel
korábban Szent Ferenc elhagyta gazdag édesapja házát, lemondott vagyonáról és
lovagi álmairól, úgy az ő példáját követve Szent Erzsébet is elhagyta a
türingiai őrgrófi udvart, hogy Jézus tanítása szerint a szegények és betegek
szolgálatának szentelje életét. Nyitott szemmel járt, odafigyelt azokra,
akiktől sokan borzadva fordították el a tekintetüket.
Életének talán egy kevésbé
ismert eseménye, hogy amikor egy leprás koldus érkezett a várhoz, Erzsébet
saját kezűleg fürdettette meg és kötözte be sebeit, és mivel a sok beteg miatt
máshol már nem volt hely, saját hitvesi ágyába fektetette le. Férje, Lajos
őrgróf, aki általában támogatta őt és megvédte irigyeitől, ezt már túlzásnak
tartotta. Feldúlva szaladt a szobába, felrántotta az ágyról a takarót, alatta
viszont magát a megfeszített Krisztust látta – és térdre borulva adott hálát és
kérte Erzsébet bocsánatát.
A 2020-as világjárvány mindannyiunk
életére hatással van. Rokonaink és barátaink veszítik el egyik napról a másikra
munkájukat és kerül veszélybe megélhetésük, idősek és magányosak maradnak még
inkább egyedül, mert senki sem meri felkeresni őket, sokan félve és rettegve zárják
magukra az ajtót. Ezért sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul azokra, akik
a gyógyítás és a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolják, az orvosokra,
ápolókra, szociális munkásokra és önkéntesekre. Így ír erről Ferenc pápa a
Szegények világnapjára írott üzenetében, amikor a járvány idején a felebaráti
szeretet gyakorlásának fontosságára hívja fel a figyelmet: „A kéz kinyújtása
egy jel: olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, a szolidaritásra, a szeretetre
utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban (…): Az
orvos kinyújtott kezét, aki minden beteggel törődik és keresi a megfelelő
gyógymódot. A nővér és ápoló kinyújtott kezét, aki jóval a munkaidején túl is
ápolja a betegeket. (…) Az önkéntes kinyújtott kezét, aki segíti az utcán
élőket és azokat, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mit enniük. Az emberek
egymás felé kinyújtott kezét, akik az alapvető szolgáltatások biztosítása és a
biztonság fenntartása érdekében dolgoznak.”
Szent Erzsébet ünnepe
arra emlékeztet minket, hogy ebben a segítségnyújtásban mi magunk is részt
vehetünk, amikor jövő vasárnap anyagi támogatásunkkal azok munkáját könnyítjük
meg, akik életüket embertársaik támogatására, a rászorulók és a betegek segítésére
és gyógyítására szentelik, és teszik nap mint nap kockára. Az egyházi
szeretetszolgálatokra és az idén 90 éves Katolikus Karitászra 2020-ban nagyobb
teher hárul, mint korábban bármikor. Szent Erzsébet példája azt üzeni, hogy
munkájukat támogatva mi magunk is, akár szobánk biztonságából is, részesei
lehetünk ennek a szolgálatnak, és az ő kezükkel egybefonódva, mi magunk is
kinyújthatjuk kezünket a szükséget szenvedők és betegek felé.
„Senki sem menekülhet
meg egyedül, önmagában” – tanította 2020. nagyböjtjében Ferenc pápa. Az egyházi év utolsó
vasárnapjának, Krisztus Király ünnepének evangéliuma is a szolidaritás
fontosságára hívja fel a figyelmünket: éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas
voltam, és ti innom adtatok – szól a megdicsőült Jézus a jobbján állókhoz, az
üdvösség útjaként állítva eléjük és elénk is a szolgáló szeretet cselekedeteit.
A szeretet cselekedetei
nemcsak a rászorultakon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik
szolgálnak, mert ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká. Nem szabad
megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészséges embernek sok kívánsága van és elegendő
erőt érez magában arra, hogy ezeket meg is valósítsa. A betegnek és a nyomorban
élőnek, az ínséget szenvedőnek azonban csak egy vágya van: hogy szenvedésétől,
bajától megszabaduljon, de tehetsége és lehetősége talán hiányzik ehhez. Szent
Erzsébet élete arra sarkall minket, hogy példája szerint és lehetőségeinknek,
eszközeinknek megfelelően mi magunk is vegyünk részt a betegek és a szükséget
szenvedők ínségének csillapításában, hogy egykor majd Jézus hozzánk is így
szóljon: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek
készített országot!”
Kelt Budapesten, 2020. november 15-én
a
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Felolvasandó 2020.
november 15-én, az évközi 33. vasárnap minden szentmiséjén.