30. évközi vasárnap 2020.
Bevezetés
A mai evangéliumi szakaszban Jézus kimondja, hogy a
szeretet főparancsán nyugszik minden törvény. A szeretet főparancsában ugyanis
szorosan össze van kötve az isten- és emberszeretet. A kettő egymástól
elválaszthatatlan. Ősi igazságként hangsúlyozzák a lelki írók, hogy ha úgy
érzed, hogy nem megfelelő benned az emberszeretet, akkor szeresd jobban az
Istent, s az embereket is jobban fogod szeretni, s fordítva; ha nem elég erős
benned az istenszeretet, szeresd jobban az embereket, s az Istent is jobban
fogod szeretni.
Életünkben hogy érvényesül a főparancs? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk! Te vagy
maga a Szeretet. Bocsásd meg, hogy mi mégsem szeretünk Téged teljes szívünkkel.
Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd
meg, hogy nem úgy szeretjük felebarátjainkat, amint azt nékünk parancsoltad.
Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Add, hogy önszeretetünk valóban mércéje legyen felebaráti szeretetünknek. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
„Mester, melyik a főparancs a törvényben?”
Ma nem főparancsról beszélnek a mai írástudók, hanem a
legfontosabb törvényről. „Melyik a legfontosabb törvény?” És erre a válaszuk: a
demokrácia.
A hívek jól tudják, hogy mit jelent a magyar nyelvben
is meghonosodott demokrácia. Azt, hogy a legfontosabb társadalmak, közösségek
életében az, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján
szabályozzuk.
De az unos untalan hangoztatása miatt a fogalom
kiüresedik, és ellenkező tartalommal telítődik meg.
Ezt exportálva terjesztik ki hatalmukat, egyes államok
más társadalmi berendezkedésű népek fölé, és hoznak létre a társadalmakban gyűlölködést,
békétlenséget, és sok helyen még kisebb vagy nagyobb káoszt is.
Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amiről
az evangélium beszél, a fő parancsolatról? Van! Sőt egyre sürgetőbb kötelesség!
Jézus ugyanis nem kicserélhető, politikai kurzusok
által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két fontos,
sőt a legfontosabb törvényt mondta ki az őt kérdezőknek.
A mai evangéliumi szakaszban a törvénytudó azért tesz
fel az ószövetségi törvény törvényekkel kapcsolatos kérdést Jézusnak, hogy
„próbára tegye”, azaz tőrbecsalja.
Tudjuk, hogy a rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat
ismertek. Felvetődik a kérdés: Vajon ezek mind egyenértékűek-e? Vagy van köztük
egy, amelyik mindegyiknél fontosabb?
Jézus válasza teljesen világos.
Azelőtt is világos volt, de mostantól fogva örök
időkre belevésődik az emberi tudatba. Ez a parancs nemcsak a legfontosabb, hanem
magában foglalja az összes többi parancsot. Szeretet nélkül egyetlen parancsot
sem tudunk igazán teljesíteni. A szeretet parancsa azonban magában foglalja az
Isten iránti és a felebaráti szeretetet. Mindkettő az Ószövetségben fogalmazódott
meg, ám időben távol, függetlenül egymástól. Jézus szavai és tettei egységbe
foglalták azokat.
Sokakban merül fel a kérdés: lehet-e vezényszóra
szeretni? Vajon nem fölösleges-e parancsba adni az embereknek, hogy
szeressenek? Vajon melyik emberszív ne vágyakozna arra, hogy kiteljesedjék a
szeretet tavaszában? Egyébként is a szeretet nem lehet parancs, nem lehet erőltetni.
Nos, ezek a vélemények a szeretet téves értelmezéséből
származnak. Sokan, amikor szeretetről beszélnek vagy hallanak, elsősorban
ösztönös vonzalmakra, érzelmekre gondolnak. Ám a szeretet nem csupán érzelem!
Ha az lenne, akkor igen kevés embert tudnánk szeretni. Az emberi érzelmek világa
hasonlít egy feneketlen tóhoz, amely ezer titkot zár magában. Vajon ki ismeri
közülünk teljesen saját szívének ezer titokkal teli világát?
Mert nem ismerjük ez a magyarázata annak, hogy
szívünk, érzelmeink fölött nem tudunk tökéletesen uralkodni. Csak igen óvatosan
és fokozatosan lehet megváltoztatnunk érzelmeink irányát. Egyedül Isten ismeri
szívünket, Isten ismeri egyes egyedül – mondja az Írás -
a szíveket és veséket, és mert jól ismeri, hát azért parancsolja, hogy feléje
fordítsuk életünket.
De feléje fordítjuk-e életünket? Törődünk-e Istennel
való kapcsolatunkkal? - Reggel, felkeléskor minden eszünkbe jut. Csak az nem,
hogy keresztet kellene vetni, és Istennek ajánlani napi gondjainkat. - Egész
nap rengeteg aggodalom és gond gyötör, de Istentől elfelejtünk segítséget
kérni. - Esténként elkészítjük magunkban a napi mérleget, csak Istennek
felejtünk el a kapott jókért hálát mondani neki.
Úgy tűnik, hogy a ma emberének az életéből fokozatosan
tűnik el az Isten, s szívéből kihal az Istenben való hit, kihal az Isten
szeretete.
Nem csoda, ha egyre jobban kihal a felebarát szeretete
is szívünkből. S helyét az egymás iránti közömbösség, a mérhetetlen gyűlölködés
foglalja el a szívekben.
Valamikor az uralkodó ideoló-giának alapelve és gyakorlata
volt a permanens forradalom fenntartása, a folyamatos gyűlöletkeltés. Amit utó-daik
ma is folytatnak, sorvadó hatalmuk megtartása miatt.
A gyűlöletkeltéssel szembeni harcot nem szabad
feladnunk.„Erőnk szerint küzdenünk kell mindig a legnemesebbekért!” De nem az ő
módszereikkel, hanem a jézusi parancs, - szeresd felebarátodat, mint önmagadat,
- szellemével, és gyakorlatával.
Volt idő, mikor odamutattak a keresztényekre, s azt mondták:
Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezen keresztények hitének volt toborzó ereje.
Van-e a mi hitünknek toborzó ereje? Tegyünk meg mindent, hogy legyen!
Ámen