Évközi 19. vasárnap 2020
Bevezetés
Olyan történetet hallunk a mai
evangéliumban, melyre azt mondják sokan, hogy mese az egész. Mert szép történet
az, hogy Jézus megmenti tanítványait a viharos tengeren, a vízen járva, de
semmi valóság alapja nincs. Ésszel föl nem fogható, a természet törvényeivel
meg nem magyarázható az, hogy Jézus a vízen jár, és hogy egyetlen szavára
lecsendesedik a vihar. De tény!
És ennek az eseménynek, nemcsak az apostoloknak volt mondanivalója, hanem átvitt értelemben a mindenkori hívőknek is. A maiaknak is. Ma mi vagyunk a háborgó tengeren dobált hajó. De mondhatjuk azt is, hogy miként egykor a kis apostoli közösségnek volt mondanivalója, úgy ma az élet tengerén hányódó hajónak, Egyháznak is. - Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogyan viselkedünk mi a háborgó viharokban.
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy ha az Élet
viharos tenger vesz körül bennünket, és meginog a hitünk. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy ha viharok
vesznek körül bennünket, nem fordulunk Hozzád segítségért. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Amikor viharok esetén megmentesz a süllyedéstől, nem mondunk Néked köszönetet. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az előzményekről, a háborgó tenger
lecsillapítását megelőző eseményekről csak annyit tudunk, hogy nehéz és
fárasztó nap van a tanítványok mögött: Ötezer embermegvendégelésében
segédkeztek. Ezután Jézus egyedül marad imádkozni, őket pedig előre küldi a
túlsó partra.
A leírásból tudjuk, hogy Jézus imádkozik,
Az apostolok útra is keltek, és egész éjjel küzdöttek az elemekkel, próbálták a
hajót irányban tartani. Halálosan kimerültek lehettek!
Ekkor veszik észre rémülten azt az alakot,
aki vízen járva közeledik feléjük. Kísértetnek tartják, és kiáltozni kezdenek,
ő azonban megszólítja őket. hogy megismerjék hangját és megnyugodjanak: „Bátorság!
Én vagyok! Ne féljetek!”
És ki az, akit ennyivel nem lehet
meggyőzni? Péter apostol. Ő is halálra van rémülve, mégis ezt kéri: „Uram, ha
te vagy, parancsold meg, hogy oda menjek hozzád a vízen!”
Ezzel azt kéri, hogy Jézus igazolja magát.
Micsodakérés ez! „Parancsold meg, hogy oda
menjek hozzád a vízen!” Mutasd meg, hogy Veled én is megtehetem, amit Te!
Mire Jézus így szólt: „Jöjj!” Péter erre
kiszállt a hajóból, elindult a vizén, és Jézus felé ment. Amikor azonban az
erős szél kibillentette egyensúlyából, megijedt, és süllyedni kezdett, és felkiáltott:
„Uram, ments meg!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta
neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” És amint beszálltak a hajóba, elült a
szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten
Fia vagy!”
Ismétlem: Elült a szél! És megerősödött az
apostolokban, a Jézusban való hitük.
Átvitt értelemben az egész keresztény
életünk, vízen, háborgó tengeren való járáshoz hasonlít!
Ha életünket nézzük, akkor azt mondhatjuk,
hogy életünk hullámhányta taván minket is megkísért a Péteréhez hasonló vakmerőség.
Bizonygatjuk, hogy milyen erős a mi hitünk, de amikor jönnek a bajok, amikor
háborog a tenger, háborog lelkünk, akkor megtorpanunk.
Az Úrjézus azonban nem hagy egyedül.
Velünk van éjjel-nappal. Velünk is lesz a világ végéig, a történelem viharaiban
is. Tőlünk is azt kéri, amit az apostoloktól, hogy ne féljünk, higgyük erősen, mert
Ő az Isten fia!
Ő nem csak a természet erőinek tud
parancsolni, hanem a természetfeletti erőknek is. Ő a bennünk háborgó tengert
is le tudja csillapítani, megnyugvást és békét tud teremteni bennünk is.
De a krisztushívők közösségében is, az
Egyházban is.
Aligha találhatunk ugyanisjobb példát az
Egyház és a krisztushívők sorsának szemléltetésére, mint a háborgó tengeren
már-már elmerülő bárkát, benne a rémüldöző apostolokkal, s a feléjük közeledő,
s őket megmentő Jézust.
Ha csak nagyvonalakban tekintjük át
Egyházunk történetét, igen gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel. A római
három évszázados véres üldözéstől, a nagy francia forradalmon, véres diktatúrákon
át napjaink Európa kegyetlen Iszlámosításáig.
Jól tudjuk, ezt a bárkát nem védelmezi
erős páncélzat, nem rendelkezik elhárító fegyverekkel. Mióta elindult a
pünkösdi partoktól, ellenszéllel kell viaskodnia, külső és belső nehézségek
hullámai akadályozzák előrejutását. Nem csoda, ha utasait hatalmába keríti a
félelem.
Sokszor felvetődik bennünk a kérdés: Miért
kell az Egyháznak állandóan ellenségekkel viaskodnia, miért nem járhat nyugodt
és csendes vizeken? Nem tudjuk.
A megpróbáltatások, igaz próbára teszik
hitünket és szeretetünket. De azt is látnunk kell, hogy a viharok
lecsendesülése mindig az Egyház megújulását, megerősödését eredményezik. Jézus ugyanis
velünk van a viharok idején is.
Azért jött ugyanis a Földre, hogy szerető
öleléssel kiragadjon minket a veszedelmekből. Kinyújtja kezét a süllyedő felé,
hogy mentő öleléssel megmentse az elmerüléstől. Egyházát is! Amely régi mondás
szerint: „fluctuat, sed non mergitur.” Hullámzó, viharos tengeren jár, de el
nem merül.
Ámen.
