A Szent Család ünnepe 2020

 A Szent Család ünnepe 2020

Bevezetés

Ma Szent Család ünnepe van. XIII. Leó pápa szorgalmazta azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a 19. századi nyugati világban egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon.

A mai szentmise szentírási részletei olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek a családi közösség szeretetkapcsolatának megerősítését szolgálják. Igyekezzünk ezeket értő füllel hallgatni, és ezeket meghallva és elfogadva, ezek legyenek a mi családi életünk meghatározói is.

Családi életünkre tekintve, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket..

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly kevés gyermeket vállalunk és oly kevés időt fordítunk gyermekeinkre. Uram, irgalmazz!

Urunk, bocsásd meg, hogy nem teszünk meg mindent gyermekeink vallásos neveléséért. Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem gondoskodunk kellően idős szüleinkről. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai szentmise szentírási részletei olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek a családi közösség szeretetkapcsolatának megerősítését szolgálják. Az ószövetségi olvasmány Jézus Sírák fia könyvéből, a Tízparancs egyikére, a szülők tiszteletére hívja fel a figyelmet. Elsősorban arra a helyzetre gondol, amikor a szülők életük delelőjén túl szembenéznek erejük fogyatkozásával, vezető helyüket a már felnőtté vált gyermekek foglalják el a család élén.

A szentlecke, Szent Pál Kolosszeiekhez írt leveléből, a szeretet erős keresztény követelményével közelíti meg a közösségi élet, így a család ideális képét, szemben a mindennapok felmerülő problémáival.

A 12 éves Gyermekjézus templomban történt megtalálása ismert mindannyiunk előtt. A tizenkét éves Jézus a templomban, elsősorban nem a családi értékeket tartja szem előtt. Lényegi mondanivalója krisztológiai jellegű: Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom! Vagyis arra mutat rá, hogy a tizenkét éves Jézus egészen sajátos kapcsolatban van Istennel, az Atyával. A Szentírás mégsem mulasztja el megjegyezni, hogy a Gyermekjézus engedelmes volt nekik, anyja pedig szavait mind megőrizte szívében.

Kétségtelen, hogy a család ősi emberi intézmény, de a családi élet konkrét szervezetét, viszonyait erősen befolyásolják az egyes korok gazdasági, társadalmi viszonyai.

Pál leveleiben fellelhetők, a családra vonatkozó intelmek, fejtegetések egyértelműen magukon hordják a korabeli patriarkális felfogást, amely a férfit tekinti főnek, alapnak és rá építve bontakoztatja ki a családi eszményt.

A mai olvasó talán némi zavarral olvassa az ilyen sorokat, de ha igazán hívő szívvel és tanulékony lélekkel ráhangolódik a lényegre, akkor rájön, hogy a külső, korhoz igazodó kifejezésmódok mögött az igazi vezérlő elv a szeretet harmóniát, egységet teremtő ereje.

És így már nem az a fontos, kit említ az apostol elsőként, kit nevez főnek, hanem az, hogy a szeretet, a keresztény szeretet követelményét hogyan tudjuk beleültetni a család mindennapi életébe.

Mi, keresztények elfogadjuk, nemegyszer keservesen tapasztaljuk, hogy az adott kor erős befolyással van a család szerveződésére mind gazdasági, társadalmi vagy akár ideológiai kényszereivel. Mégis Jézus tanítása nyomán hittel valljuk, hogy van valami örök, a teremtő Istentől szándékolt eszményi kötelék a családban, amely a divatfelfogásoktól függetlenül, maradandó alapja ennek az együvé tartozásnak.

Jézus a házasság felbonthatatlanságát tanítva, úgy értelmezi a férfi és a nő teremtését, hogy a kettő egymást kiegészítő, harmonikus EGYET alkot a házasságban. Ez az egység teremti meg az alapot arra, hogy az élet hordozójává, továbbadójává váljék az utódokban.

Ez a legerősebb alapja a családi életnek.

A szeretet, az teszi leginkább sebezhetővé a családot. Ez a szeretet ugyanis többet kíván az embertől, mint a természetes létviszonyok ösztönös vonzása a férfi-nő, szülők-gyermek között.

Ez az a szeretet, amelyre Krisztus adott példát, életét feláldozva a világ üdvösségéért. Ez az a szeretet, amelyről himnuszt ír Szent Pál az 1Kor 13. fejezetében, vagy amit fölvillant a kolosszeiekhez írt levél mai ünnepre rendelt részletében.

Ez a szeretet nem automatikusan jelenik meg a házasságkötéssel, a gyermekek elfogadásával.

Erre nevelni kell önmagunkat, önző vágyaink igényeivel szemben. Ennek mércéje a nagylelkű megbocsátás és a nemes áldozathozatal a másikért. Óriási türelem is kell hozzá, hiszen be kell érnie, mint a fán a jó gyümölcsnek.

Ma azért is jut sok család élete válságba, mert a divatszellem könnyelműen átsiklik a szeretet problémáján, mondván: ha az idő előtt megkóstolt gyümölcs savanyú, majd szakítok másikat. Való igaz, hogy a mai kor átlagfelfogása nem kedvez a keresztény családeszménynek. Ezért kell ébresztgetnünk önmagunkban a felelősséget.

A családban a hozzám közelállók sorsa az én kezembe van letéve. Megtartásukhoz egyetlen út vezet, a keresztény szeretet útja. Igaz, sok áldozattal, de nagyon sok boldog élethelyzettel, pillanattal is.

Az ember a világ vándora. De jó lenne, ha mindnyájan otthonra is lelnénk benne. A keresztény család ezen munkálkodik, ezt látja elsődleges feladatának.

Ámen

Karácsony 2020

 Karácsony 2020

Bevezető

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és szeretettel ölelik át egymást az emberek. A krisztushívők ajkáról örömmel zeng az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”.

Minden azért van így, mert egykor történelmünk egén letörölhetetlenül fölragyogott az üdvözítő név: Jézus Krisztus.

Most csecsemőként közeledik felénk: tehetetlenül, kiszolgáltatottan és szegényesen hirdeti Ezért karácsonyi örömünk akkor

Lehet teljes és tartós, ha megengedjük, hogy a betlehemi Csillagnak az üdvözítő fénye beragyogja szívünket. Hogy beragyoghassa szívünket, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Add, hogy Igaz hittel, gyermek szívvel, a világgal kibékülve ünnepeljük szent születésedet! Uram

Evangélium után

A hívő keresztény ismeri Jézus születésének történetet. Évenként hallja újra és újra a júdeai puszta és a betlehemi barlang eseményeit.

De csak kevesen gondolnak arra, hogy az ezekről szóló evangéliumi beszámolók, a betlehemi eseménynek csak egyik fajta leírása.

A népies elbeszélés mellett a Szentírás más formában is megörökítette Jézus születésének történetét.

Ez a bibliai elbeszélés mégis ugyanazt az igazságot közvetíti, mint a színes és népies leírás Lukács evangéliumának alapján, csak éppen másképp, a lényegre szorítkozva.

Ezt a másfajta, teológusi leírást hallottuk az imént felolvasott evangéliumi szakaszban: "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.

János evangélista szerint a betlehemi éjszaka története röviden ez: S az Ige testté lett, és közöttünk élt"

Az evangélista nem tartotta fontosnak a Lukács evangéliumából ismert események felsorolását. De lényegében ugyanazt az evangéliumot hirdeti, mint amelyet Lukács színes elbeszéléseivel, csak éppen eltérő módon.

János az Isten Fiát, a betlehemi gyermeket Világosságnak nevezte, amely közénk jött a sötétségbe, a sötétben tapogatódzó emberekhez.

János beszámolójában különösen kiemeli, hogy Jézus övéi közé jött, de övéi nem fogadták be, ám, akik befogadták, akik hisznek nevében, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.

A karácsonyi történetek lényege mindegyik evangélistánál ugyanaz. Jézus Krisztus személyén a világ Megváltója lépett Földünkre, Isten Fia, aki meghozta az igaz hit világát, amint ezt egyik karácsonyi énekünkben zengjük, és megnyitá a mennyország kapuját.

A sötétség mindig irtózott a világosságtól. Így alig csodálkozhatunk azon, ha napjainkban is sokan elutasítják a Fényt és nem fogadják be a Világ Világosságát. A sötétség ma is küzd a világosság ellen és ezt mi is tapasztaljuk.

A munkanélküliség, az elszegényítés, a nehéz megélhetés, az éhség, a hajléktalanság, nem a világosság elutasításának a következménye e?

Nem Isten világosságának elutasításából származik-e a szeretetlenség, a gyűlölködés, a kegyetlenség, a gátlástalan vagyonszerzés, a gyilkosság, az ártatlan emberek tömeges elpusztítása?

Ezek megfékezésére hiábavalónak látszik minden emberi erőfeszítés. Hála Istennek nem! Azért nem, mert sokan fáradoznak azért, hogy eloszlassák a sötétség cselekedeteit. Mert sok az olyan erőfeszítés, olyan akarat, amely a költő szerint: előbb, vagy utóbb, de diadalt arat.

Azonban a sötétség, az Isten és keresztényellenes erők sem tétlenek. Akadályozzák a legnemesebb emberi törekvéseket.

Nem fogadják be a Világ Világosságát, sőt azokból is szeretnék kioltani, akik befogadják Őt.

Valljuk meg őszintén: A bajok oka a Betlehemi Kisded be nem fogadása.

Nem kell ahhoz különleges prófétai tehetség, hogy megállapítsuk: Megváltó Istenünk evangéliuma nélkül ma sincs üdvösség, ma sincs sem egyénnek, sem társadalomnak békéje.

Ha azt akarjuk, hogy boldog legyen a társadalom, s benne az egyének élete, akkor nekünk, a társadalom tagjainak kell elsősorban hívő keresztény módon élnünk, gondolkoznunk és cselekednünk.

Állítsuk vissza Krisztus uralmát a családi életben, tartsuk tiszteletben törvényeit mindennapi munkánkban, hivatásbeli kötelességeinknek a teljesítésében. Gyermekeinket, s az ifjúságot ne csak oktattassuk, hanem neveljük, és neveltessük is, Isten és az ember szeretetére, Isten törvényeinek, s a szeretet nagy parancsának gyakorlására, s elsősorban életpéldánkkal.

Az első karácsony éjszakáján Isten kiolthatatlan fényessége ragyogott fel.

Jézus születése óta elmondhatja a világ: láttuk Isten dicsőségét, Az Atya Egyszülöttének dicsőségét.

Ma rajtunk a sor, hogy befogadjuk a Világ Világosságát Üdvözítőnket, Jézus Krisztust.

Megtapasztalhassuk Üdvözítőnk emberszerető jóságát, s a megtapasztalt jóság, tegyen bennünket a szeretet és béke továbbadóivá e világban.

Ámen

Advent 4. vasárnapja 2020

Advent 4. vasárnapja 2020 

Bevezetés

Hűséges lélekkel várjuk karácsony ünnepét. öröm van a szívünkben az elvégzett előkészület miatt. Örömteli szívvel várjuk, hogy örömet szerezzünk szeretteinknek is és minden embernek az ünnepen. És igyekszünk, miként Keresztelő Szent János is a mai evangéliumban, tanúságot is tenni arról, akinek közénk való eljövetelét ünnepeljük.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A Forum Romanumról való az a hatalmas márványoszlop, amelynek a tetején a Santa Maria Mag-giore bazilika előtt Szűz Mária bronzszobra látható. Az oszlopon ez a felirat olvasható: Büszke vagyok, hogy azt hordozom, aki a Megváltót hordozta!

Az angyali üdvözlet törté-netének most, karácsony közelében fontos mondanivalója van. Pár óra múlva felcsendül majd a Lukács evangélium szomorkás, keserű mondata: „nem volt hely számukra a szálláson” (2,7), ezért kellett Jézusnak egy istállóban megszületnie.

Az istállóban megjelenő angyalnak pedig azt válaszolnia Máriának, hogy Legyen nekem a te igéd szerint.

Szavait legtöbbször úgy értelmezzük, mint belenyugvást Isten terveibe. Szent Bernát szerint azonban Mária szavait kérő imádságként is felfoghatjuk: Legyen nekem a te igéd szerint.

Vigye véghez bennem az örök Ige mindazt, amit ma jövendöltél nekem. Vegyen testet testemből az Ige, aki kezdettől fogva Istennél volt, és aki maga Isten volt. Ne csak fülem számára legyen felfogható, hanem szemem számára is látható, kezemmel tapintható, hogy karomban ringassam.

Ne csupán leírt, néma betű, hanem testembe írt élő, megtestesült Ige legyen. Vegyen lakást bennem a világ életéért. (Adoremus 2005.)

Istennek inkább tetszik az emberi szívekben lakni, mint mozdulatlan kövekből épített templomokban.

Ez persze nem jelenti, hogy a történelem számtalan istenháza mind fölöslegesen épült volna, hiszen ezek nem kizárólagos lokalizációi a min-denható és mindenütt jelenlévő Istennek. De, népi nyelven fogalmazva a templomok, mégis csak az Istennek a házai.

De tény az is, hogy Isten igazi lakóhelyei, templomai az emberi szívek.

Az üdvtörténelem legszebb háza, temploma Mária. Az ő törékeny, jelentéktelen, figyelemre nem méltatott teste, élete, „igen”je eredményezi azt, hogy a testet öltött Igének igazi sátra lesz a köztünk.

Mária válasza a hitből élő, Istennek engedelmes ember örök és egyetlen válasza: Íme, az Úr eszköze vagyok, építsen belőlem otthont magának! Ezért történelemforgató ez az igen. Benne egyszerre van jelen Isten örök döntése, kiválasztása, kegyelme, ugyanakkor az emberi hozzájárulás, a „konszenzus, az egyetértés: igen arra, amit Isten akar.

Az a piciny názáreti ház, ahol Mária lakott, így lesz szimbolikusan az Egyház előképe, amelyben olyan emberek laknak, akik hinni tudnak Istenüknek: Olyanok, akikre vonatkoztathatók a Máriának mondott szavak: „Boldog, aki hisz annak beteljesülésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45).

Advent 4. vasárnapja igyekszik megnyitni szemünket, megtisztítani vágyainkat, érzelmeinket. Ezt teszem most én is a költő szavaival:

„Karácsony készül, emberek!

            Szépek és tiszták legyetek!

            Súroljátok fel lelketek,

            Csillogtassátok kedvetek,

            Legyetek újra gyermekek,

            Hogy emberek lehessetek!

Szabaduljunk az embert eltorzító korszellemtől, az önkibonta-koztató életet élés vágyától. Elég egy pillantást vetnünk Máriára, az angyali üzenet elhangzott történetére, máris erőt meríthetünk példájából, és újra emberek lehetünk, Isten akaratát szolgáló krisztusi emberek.

És büszkék lehetünk arra, hogy miként Mária, úgy mi, keresztények is, Krisztust hordozó emberek lehetünk e világban.

Amen

Advent 3. vasárnapja

Advent 3. vasárnapja

Bevezetés

Hűséges lélekkel várjuk karácsony ünnepét. öröm van a szívünkben az elvégzett előkészület miatt. Örömteli szívvel várjuk, hogy örömet szerezzünk szeretteinknek is és minden embernek az ünnepen. És igyekszünk, miként Keresztelő Szent János is a mai evangéliumban, tanúságot is tenni arról, akinek közénk való eljövetelét ünnepeljük. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz szerint, mai kifejezést használva, igazoltatás történt. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői igazoltatják Keresztelő Jánost. A vallás és a szertartások igaz gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg hivatalosan küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg személyét és különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések középpontjában ez állt: "Ki vagy te?" „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?”

Az ezekre adott rövid válaszai után mondja ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját!”

E válasza prófétai jövendölésre utaló s egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.

A kor hangulatára jellemző, hogy Isten valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.

Azt sem tudták maguknak megfogalmazni, hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat, országuk a római birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.

Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett papok, igazoltatják Keresztelőt, amikor felteszik neki a kérdést: "Ki vagy te?", először is azt a feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát, hogy ő hozna a választott nép számára szabadulást.

Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá, hallották őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket. Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán folyó vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra, hogy ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.

János azonban elutasítja a feltételezést.  "Nem én vagyok a Messiás".

A válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így tovább érdeklődnek. "Ki vagy te tehát?" A válasz egészen különleges. Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata, hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.

Keresztelő Szent János tehát az Úr pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás.

De elmondható ez rólunk is? - Az természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt, hogy ki és mi mozgatja tetteinket. De elárulja-e azt, hogy Istenről tanúskodik életünk?

S nem arról-e, hogy már az identitás nélküli embertipust tükrözi?

Napjaink "új hatalmasai" helyrehozhatatlanul meg akarják semmisíteni az emberek identitását, e cél érdekében akarják megsemmisíteni a családot, Egyházat, nemzetet, mutatott rá a minap konferencia beszédében a Parlament Elnöke. Ezek hiányában ugyanis senki nem képes megvédeni az érdekeit, így könnyebben alávethető és kifosztható.

Megkeresztelkedésünk alkalmával mi nem identitás nélküliekké, hanem keresztényekké, az Úr előfutárai lettünk. De sajnos ez alig látszik meg rajtunk, s életünkön. Mi többnyire csak önmagunkkal törődünk. Pedig senki sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben, amelyben oly sok a bajbajutott ember.

Ha a tengeren SOS jeleket ad le egy bajbajutott hajó, minden közelében tartózkodó hajónak segítségére kell sietnie. Ha ezt nem teszi, jogosan állítják nemzetközi bíróság elé a hajó kapitányát.

Nem kell ahhoz különleges, hatodik érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. – Miként a tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is, segítséget nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.

Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettük-e az embereket, segítettünk-e a bajbajutottaknak. Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a sötétben botorkálókat eljutni az igazságra, s eljutni a világosságra. Hogy milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára?

Miként Keresztelő Szent János élete, úgy a mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus Krisztusnak, aki örömhírt, békességet hoz minden jóakaratú embernek.

Ámen.

Advent 2. vasárnapja

 

Advent 2. vasárnapja

Advent második vasárnapjának üzenete így hangzik: Jön az Isten országa!

Isten országa megérkezett, amikor közöttünk járt az emberré lett Fiú Isten.

Megvalósul Isten országa az Egyházban, ahol Isten szavát hirdetik és kiosztják szentségeit. Isten országát készítjük elő lelkünkben a bűnbánat által

E szentmise kezdetén is, hogy a szentáldozáskor. az égi király bevonulhasson szívünkbe.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Nyissuk ki a szívünket. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Tartsunk, bűnbánatot Krisztus irgalmazz!

Urunk Jézus! Tisztalélekkel vonuljunk a szentáldozáshoz. Uram irgalmazz.

Evangélium után

"Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa" (Jn 1, 6-7)..

Ő az Ószövetség utolsó nagy prófétája. Kötőjel a múlt és a jelen között. Ilyen szempontból bátorítás számunkra, akik a második és a harmadik évezred mezsgyéjén élünk.

Az ókorban írt evangéliumot kell élnünk és hirdetnünk a harmadik évezred küszöbén.

Az egyháznak az a hivatása, hogy ma is, mint mindig történelme folyamán alkalmazkodjék kora emberéhez. Szentírást olvashasson. Törekedjünk arra, hogy mában élő, ma emberéhez szólni tudó keresztények legyünk.

Keresztelő Szent János is „azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról". Hogy Jézus Krisztus a Világ Világossága. És azt is, hogy Keresztelő a "világosság tanúja."

A görög nyelvben, a tanút "mártírosnak" mondják. Igazából, mai értelemben véve a szót, János Jézus első mártírja is.

János evangéliuma igen gyakran hangoztatja, hogy a világ elítéli Jézust. Értetlenül kérdezi: Kicsoda ő? János pedig tanúságot tesz róla. Nekünk is fontos kötelességünk: tanúságot tenni a Világ Világosságáról. De milyen a mi tanúságtételünk? Erőtlen és gyenge. Alig észrevehető.

"A zsidók papokat és levitákat küldtek Keresztelő Szent Jánoshoz Jeruzsálemből, s megkérdeztették: "Ki vagy?". Ez a mondat el kell, hogy gondolkoztasson bennünket is. János ugyanis úgy élt, hogy kortársai nemcsak felfigyeltek rá. A nép tódult utána. Kihívás volt. Vajon ránk felfigyelnek-e kortársaink? Igyekezzünk úgy élni, hogy felfigyeljenek ránk. Pozitív értelemben, s csodálkozva kérdezzék kik ők? S miért ilyenek ők?

János személye mögött, titokzatos módon, de mégis sokat sejtetően, ott rejtőzött a Jézusé is. Az embereket nem annyira az érdekelte, hogy kicsoda János, hanem az, hogy kicsoda Jézus?

 Ez velünk is így van. A gyakorló keresztényt állandó figyelemmel kíséri a világ. De csak azért, mert rajtunk át, Jézusra kíváncsiak az emberek. Ma a ki vagy Te? kérdésre, minden hívő  Jánosként kell, hogy válaszolja: "Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok" Mi felkiáltójelek vagyunk a jánosi mondat végén. Útkészítői Annak, aki „köztetek áll de, akit Ti nem ismertek.”

János itt olyasmit mond ki, amire nem, vagy csak nagyon ritkán gondolunk. Kicsit erőltettetnek is érezzük, és átvitt értelemben érthetőnek.

Jézus már közöttünk van. mint Kánában is, a fiatalok menyegzőjén. Ő a fiatalok öröme és szerelme. Ő a szegénység és éhínség leküzdéséért folytatott mozgalom. Ő az igazságos bérezésért történő harc és küzdelem. Ő az alacsony műveltségi szinten tartottak műveltségi szintjének emeléséért küzdők nemes törekvése.. Ő az emberek egymás felé történő közeledése. Ő az emberek békés egymás melletti, egymásért való élése. Ő az, aki közénk jött, és közöttünk van, csak mi nem ismertük és nem ismerjük fel.

Vagy mégis? Komolyan vesszük, amit mondott: Éhes voltam és ennem adtatok, börtönben voltam, üldöztek, és ti kiszabadítottatok. Elismertétek emberi méltóságomat." Amikor az emberiségnek ekkora igazságérzete van, akkor maga Krisztus beszél belőlük és általuk, aki maga az igazság. Mi nem merjük így nézni a világot, s ezért nem vesszük észre a különböző dolgokban köztünk lévő Krisztust.

Azután meg még nehezen is értjük, mert olyan mentalításban élünk, amely még napjainkban is, naponta megalázza, megtiporja jogaiban az embereket

Abban viszont nem kételkedhetünk, amit az Írásban olvashatunk, hogy „Az, Akit ti nem ismertek, el fog jönni."

Ennek ellenére, előbbieket figyelmen hagyva, sokszor keressük, őt úgy, mint aki a boldogság vagy karrier, vagy hatalom, vagy gazdagság. Nem találjuk, mert ezekben nincs ott a Krisztus. Ő a kicsinyek életében van jelen.

Ott van Jézus, ahol engedik megszületni a kicsinyeket. Ahol megvédik a szegényt, a jogfosztottat. Ahol nem restellik kimondani az igazságot, akkor sem, ha abból a kimondójának csak hátrány, esetenként elmarasztalás és üldözés származik.

Ott van Jézus a vértanú lelkű Mindszenty Bíborostól kezdődően, napjaink szókimondó igehirdető papjainkban. Ott, ahol ki merik mondani, hogy nem lehet az Egyházat a kiszorítani a társadalmi életből, hisz az a feladata, hogy szelídítse és nemesítse.

Mindezt Azért tesszük, Akinek növekednie kell, Akinek a saruszíját sem vagyunk méltók megoldani. Akinek eljövetelére készülünk, akinek köztönk valójelenlétét hiteles és korszerű tanúságtételünkkel tudatosítjuk

Amen.

Advent 1. vasárnap

Advent 1. vasárnap

Bevezetés 

Ádvent első vasárnapjával ma új egyházi év kezdődik. Ádvent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása előzte meg annak az eljövetelét, születését, akire mi is várakozunk.

Ádvent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a jelenre való odafigyelés is, mert ádvent egyben új kezdetet, új lendületet is ad nekünk.

S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Advent első vasárnapjával, az új egyházi év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá merültek, vagy merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni

Az advent nemcsak múltba nézést idéz, hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg nem örökkétartók lenni.

Valami új áll még előttünk! Reményeink szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a borús jelenből egy szebb jövő világába?

Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja, hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!

Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő?

Mikor elhagytak,

Mikor lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten

Az Úr ékezésére való várás, a Krisztusjövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából. Nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk telhetőleg remekül!

Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb, honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.

Nem tudom, hányan figyeltünk fel, s felénk hangzónak éreztük-e az evangéliumban: Krisztusnak virrasztásra felszólító szavai mellett, az imádkozásra felszólító szavait? Ő mondta, hogy „Amit nektek mondok, mindenkinek mondom.” Tehát nekünk is! Mert az ima éppoly szükséges, mint a virrasztás!

Sajnos a mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó compu-tertechnikát. mikroprocesszorok világát. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő autót, - vasárnapi istentisztelete az autómosás. Imádja a műsorszóró műholdrendszert.

Csak a végtelen és mindenható Istent nem, és előtte nem akar letérdelni. Azt hiszi elég önmagának. Az említett személy ezt ki is mondta. Pedig a bölcs XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.

A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény testvérekkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.

De jaj! Miért nem folytatunk dialógust, párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?

Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.

És az igazhitű keresztény hányszor imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.

Ámen.

34. évközi vasárnap 2020

34. évközi vasárnap 2020 

Bekezdés

Ma, Krisztus Király vasárnapján, az évközi idő utolsó vasárnapján, mintegy koronaként Jézus összefoglalja mindezt, és egészen konkrét tettekre hív meg. Enni, adni az éhezőnek, inni, adni a szomjazónak, meglátogatni a beteget, a börtönben lévőt, felruházni a mezítelent.

Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva lehetünk csak méltó tagjai Krisztus Király Országának. Ezen az úton járunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk az éhezőkkel. Uram irgalmazz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a betegekkel! Krisztus kegyelmezz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a hajléktalanokkal. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Sokan, midőn a király szót hallják, egy letűnt államformára gondolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes palástra, jogarra és egyéb cifraságokra.

Midőn azonban Krisztus királyságáról beszélünk, nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért használja a király nevet Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a Szentírás szóhasználatához. Nevezetesen ahhoz a jelenethez, midőn Pilátus kérdésére, a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én valóban király vagyok.

De miben nyilvánul meg az Ő országa? Alattvalói hogyan tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy az Ő országához tartoznak?

Máté evangéliuma ma erre válaszol.

Máté elbeszélésben olyan cselekedetek jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját akaratát érvényesíti mások fölött, egyre látványosabban szeretné megmutatni erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben nyilvánul meg.

A szeretetbe beletartozik mindenki. De a Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel azoknak, akik valamilyen testi, lelki szükségben szenvednek.

A médiumok ezzel szemben, ma már hazai földön is, a leggazdagabbakra irányítják az emberek figyelmét, őket népszerűsítik, s ugyanakkor elterelik a figyelmet az emberiség, s hazai viszonylatban is, a társadalom legszélesebb rétegéről, a nélkülözőkről, s nyomorgókról. Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyérkereső állásuk, nincs meg a mindennapi kenyerük, akik minden-nap éheznek, akik rongyokba öltözötten várják a telet, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik hajléktalanok.

A választási programokat figyelve, még egyik alkalommal sem találkoztam hajléktalanokkal foglalkozó programokról. Hajléktalanok számára létesítendő éjjeli menedékhelyek, melegételt osztó helyek számának növeléséről. Multimilliárdos férjek feleségeinek éhezőknek kötényeikbe rejtett élelmet vivő Szent Erzsébetekről. Rózsacsodákról.

A szükségben szenvedők másik csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Ide tartoznak tehát elsősorban az öregek, s azután azok, akiknél valamilyen oknál fogva az egészség tartósan megfogyatkozott. Hányszor ígérték már népünknek az egészségügy rendbetételét. De ezek az ígéretek nem voltak mások, mint üzleti kísérletek, és választási propaganda-fogások. Ezek nem téveszthetnek meg bennünket, betegeinkkel szemben kötelező keresztény magatartásunkban.

Különösen elgondolkodtatók azok a szavak, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és fölkerestetek”. S itt a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel gondolunk a börtönökben tevékenykedő börtönlelkészekre, szociológusokra és pszichológusokra, akik a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké próbálják formálni az embereket.

De a legnagyobb szégyennel tekintünk azokra, akik titkos börtönöket tartanak fel, vagy adnak azoknak helyet - ahol nem látogathatók a rabok, s nem részesülhetnek semmiféle jogi védelemben, csak könyörtelen emberi kínzásokban.

A hívő keresztény embernek Isten országába való tartozásáról azzal kell tanúbizonyságot tennie, hogy küzd a bűn és a halál struktúráinak működése ellen. Már pedig e világban, sajnos hazánkban is eddig soha nem tapasztalt gátlástalansággal működnek ezek a struktúrák.

A világ igazi fejlődése nem az egyre nagyobb profit elérésében, nem is az egyre nagyobb eredményeket felmutató tudományban és technikában mérhető le, hanem abban, hogy mennyire áll az emberi szívek középpontjában a felebaráti szeretet. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy milyen mértékben állítjuk a pénzt, a tudományt, a technikát a felebaráti szeretet szolgálatába. Hogy nem az éhínség és a nyomor leküzdésének a szolgálatába állítjuk azt, mind-annyian tapasztaljuk.

Az éhínség, a nyomor, az ezernyiféle betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés ellen küzdelem, mind-nyájunk szent kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok királyaként fogja megítélni a világot.

Ámen

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2020

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2020

 

Kedves Testvérek!

Megrendítő volt 2020. március 27-én hallani Ferenc pápa szavait, amelyeket az üres Szent Péter téren nemcsak a keresztény hívekhez, hanem minden emberhez intézett: „a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietség. (…) Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.” Most, amikor Európát és hazánkat a koronavírus járvány második hulláma sújtja, azt érezhetjük, hogy Szentatyánk figyelmeztető szavai semmit sem veszítettek aktualitásukból. Sőt, Szent Erzsébet, a szolgáló szeretet szentjének ünnepe arra hív mindannyiunkat, hogy az Árpád-házi királylány példája nyomán még inkább elgondolkodjunk e szavakon és egymás iránti felelősségünkön.

A kor, amelyben Szent Erzsébet született és a szeretet példáját adta, számos párhuzamot mutat fel napjainkkal. A virágzó középkor idején Európa számos országában sokan nagyon meggazdagodtak és hivalkodtak is vagyonukkal, olyan épületeket emeltek, amelyek előtt máig csodálattal állunk meg, miközben egyre többen süllyedtek nyomorba és nélkülözték az élethez szükséges legelemibb feltételeket is. Ahogy néhány évvel korábban Szent Ferenc elhagyta gazdag édesapja házát, lemondott vagyonáról és lovagi álmairól, úgy az ő példáját követve Szent Erzsébet is elhagyta a türingiai őrgrófi udvart, hogy Jézus tanítása szerint a szegények és betegek szolgálatának szentelje életét. Nyitott szemmel járt, odafigyelt azokra, akiktől sokan borzadva fordították el a tekintetüket.

Életének talán egy kevésbé ismert eseménye, hogy amikor egy leprás koldus érkezett a várhoz, Erzsébet saját kezűleg fürdettette meg és kötözte be sebeit, és mivel a sok beteg miatt máshol már nem volt hely, saját hitvesi ágyába fektetette le. Férje, Lajos őrgróf, aki általában támogatta őt és megvédte irigyeitől, ezt már túlzásnak tartotta. Feldúlva szaladt a szobába, felrántotta az ágyról a takarót, alatta viszont magát a megfeszített Krisztust látta – és térdre borulva adott hálát és kérte Erzsébet bocsánatát.

A 2020-as világjárvány mindannyiunk életére hatással van. Rokonaink és barátaink veszítik el egyik napról a másikra munkájukat és kerül veszélybe megélhetésük, idősek és magányosak maradnak még inkább egyedül, mert senki sem meri felkeresni őket, sokan félve és rettegve zárják magukra az ajtót. Ezért sokkal nagyobb feladat és felelősség hárul azokra, akik a gyógyítás és a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolják, az orvosokra, ápolókra, szociális munkásokra és önkéntesekre. Így ír erről Ferenc pápa a Szegények világnapjára írott üzenetében, amikor a járvány idején a felebaráti szeretet gyakorlásának fontosságára hívja fel a figyelmet: „A kéz kinyújtása egy jel: olyan jel, amely közvetlenül a közelségre, a szolidaritásra, a szeretetre utal. Hány és hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban (…): Az orvos kinyújtott kezét, aki minden beteggel törődik és keresi a megfelelő gyógymódot. A nővér és ápoló kinyújtott kezét, aki jóval a munkaidején túl is ápolja a betegeket. (…) Az önkéntes kinyújtott kezét, aki segíti az utcán élőket és azokat, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mit enniük. Az emberek egymás felé kinyújtott kezét, akik az alapvető szolgáltatások biztosítása és a biztonság fenntartása érdekében dolgoznak.”

Szent Erzsébet ünnepe arra emlékeztet minket, hogy ebben a segítségnyújtásban mi magunk is részt vehetünk, amikor jövő vasárnap anyagi támogatásunkkal azok munkáját könnyítjük meg, akik életüket embertársaik támogatására, a rászorulók és a betegek segítésére és gyógyítására szentelik, és teszik nap mint nap kockára. Az egyházi szeretetszolgálatokra és az idén 90 éves Katolikus Karitászra 2020-ban nagyobb teher hárul, mint korábban bármikor. Szent Erzsébet példája azt üzeni, hogy munkájukat támogatva mi magunk is, akár szobánk biztonságából is, részesei lehetünk ennek a szolgálatnak, és az ő kezükkel egybefonódva, mi magunk is kinyújthatjuk kezünket a szükséget szenvedők és betegek felé.

„Senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában” – tanította 2020. nagyböjtjében Ferenc pápa. Az egyházi év utolsó vasárnapjának, Krisztus Király ünnepének evangéliuma is a szolidaritás fontosságára hívja fel a figyelmünket: éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok – szól a megdicsőült Jézus a jobbján állókhoz, az üdvösség útjaként állítva eléjük és elénk is a szolgáló szeretet cselekedeteit.

A szeretet cselekedetei nemcsak a rászorultakon segítenek, hanem azokat is gazdagítják, akik szolgálnak, mert ezáltal Krisztushoz válnak hasonlókká. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az egészséges embernek sok kívánsága van és elegendő erőt érez magában arra, hogy ezeket meg is valósítsa. A betegnek és a nyomorban élőnek, az ínséget szenvedőnek azonban csak egy vágya van: hogy szenvedésétől, bajától megszabaduljon, de tehetsége és lehetősége talán hiányzik ehhez. Szent Erzsébet élete arra sarkall minket, hogy példája szerint és lehetőségeinknek, eszközeinknek megfelelően mi magunk is vegyünk részt a betegek és a szükséget szenvedők ínségének csillapításában, hogy egykor majd Jézus hozzánk is így szóljon: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”

 

Kelt Budapesten, 2020. november 15-én

                                                                      a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

  

Felolvasandó 2020. november 15-én, az évközi 33. vasárnap minden szentmiséjén.

Évközi 32. vasárnap 2020

Évközi 32. vasárnap 2020 

Bevezetés

„Íme, jön a vőlegény” halljuk majd a mai evangéliumban.

Az egyházi év vége felé közeledünk. Ez az időszak a végső dolgokat: a halált, a lélek és Isten találkozását juttatja eszünkbe. Az imádság, a bűnbánat ébren tartja a lelket és felkészíti a döntő pillanatra. A földi élet vége, az örök élet kezdete mindannyiunk előtt ismeretlen időpontban, bármikor bekövetkezhet. Ezzel a tudattal éljük e mi hétköznapjainkat?

Kirié litánia

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy oly ritkán gondolunk az életünk végén Veled történő találkozásunkra. Uram irgalmazz

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy nem gondoskodunk arról, hogy legyen mindig olaj a mécsesünkben. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus! Add, hogy meghalljuk a „menjetek elébe” nekünk szóló kérést, és megtegyük a Veled való találkozáshoz szükséges lépéseket. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Úgy gondolom, hogy a mai evangéliumot vegyes érzelmekkel hallgattuk. A tetszés és a nemtetszés érzelmei egyaránt felébredhettek lelkünkben. Ha átgondoljuk az imént elhangzott evangéliumi üzenet részleteit, találunk benne sok, érzelmi reagálás kiváltásához alkalmas szót és jelenséget.

Vagy talán nem tűnik szívtelenségnek, hogy az evangéliumi vőlegény elmarasztalja a késő éjszakában rá várakozó balga szüzeket? Hiszen ők is felkészültek a vőlegény fogadására, elfogadták meghívását a menyegzőre és vártak is rá. Csak éppen tartalék olajt n    em vittek lámpásaikhoz És ez nem figyelmen kívül hagyható tény..

Sokan teszik fel a kérdést: De szabad-e ezért őket kizárni a lakomáról? A vőlegény kis elnézéssel bevihette volna őket a menyegzőre. Hiszen a vőlegénynek látnia kellett, hogy ezek a balga szüzek igyekeztek mulasztásaikat helyrehozni. Barátnőik segítségét kérték és éjszakának idején még az olajt árusító kereskedőt is, felkeresték. Nem szívtelenség-e a késve érkezőket kizárni a lakomáról? Vagy, ironikusan kérdezem: Meg kellett volna őket dicsérni, hogy kockáztatták  a lakodalom megtartását?

Tény, hogy a vőlegény azért ül az okos szüzekkel a terített asztalához, mert ők bármely pillanatban készen álltak az Úr fogadására, minden eshetőségre felkészültek, és komolyan vették a rájuk bízott feladatokat?

Az imént említett, félrevezető következtetések távol állnak a mai evangélium tanításától. Evangéliumi szakaszunkban az Úr Jézus életünk sorsdöntő időpontára, állandó éberségre szeretné felhívni figyelmünket.

A mai evangéliumban említett helyzethez hasonlókkal sokszor találkozunk mi is mindennapi életünkben. Hányszor kellett már vállalnunk életünkben az elszalasztott pillanatok komoly következményeit?

Nem gondolunk arra, hogy vallásos életünkben is lehetnek és vannak is olyan elszalasztott pillanatok, amelyeknek komoly következményeit vállalnunk kell?

Jézus a mai példabeszéddel örök üdvösségünk megszerzésének határidejére irányította figyelmünket. Mintegy figyelmeztet arra! Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

És nem kisebb hangsúllyal figyelmeztet bennünket Jézus arra is, amit a mai ember nem akar tudomásul venni, hogy sokak előtt bezárul majd az örök élet, az örök menyegző kapuja. Függetlenül attól, hogy hitt-e vagy nem az emberi lélek halhatatlanságában.

Az éberség igen fontos életünkben, de társadalmunk életében is. Az azokra az erkölcsi értékekre történő odafigyelés, amely életünkért, egymásért és a jövőnkért érzett konkrét felelősségben jelentkezik.

E nélkül nem élhetünk. A közvetlen önérdekek: az önzés, a sok pénz, vagy élvezetek utáni vágy, nem a helyes irányba viszik életünket, és ezzel felborul közösségi életünk békéje. Életünk életképtelenné válik. Az ilyen emberi közösségnek nincs jövője. Ezért mindnyájunknak törekednie kell arra, hogy keressük, és meg is őrizzük azokat az értékeket, amelyek kiszabadítják az embereket az önzés, a hatalom, a kapzsiság, a minden áron való meggazdagodás fogságából.

Ezek az erkölcsi értékek segítenek bennünket ahhoz, hogy életünk szolgálattá alakuljon, embertest-véreink szolgálatává. A társadalomban tehát mindnyájunknak szüksége van éberségre, ami fogékonnyá tesz minket azoknak az értékeknek a befogadására, amelyek segítenek minket abban, hogy ki tudjunk lépni önzésünk, vágyaink helytelenül értelmezett szabadságának börtönéből.

A keresztény éberséghez hozzátartozik, hogy segítsük társadalmi életünket keresztény értékeink gyakorlásával Ez is az éberségnek egy olyan formája, amellyel várjuk a vőlegénynek, Urunk Jézus Krisztusnak, a megérkezését.

Az okos szüzek szeretetlennek tűnő magatartásából is ki olvasható egy nagyon hasznos tanulság. És ezzel az Úr Jézus arra akar figyelmeztetni bennünket, hogy mások hite, mások szeretete nem pótolhatja a miénket. Sokat tehetünk mások üdvössége érdekében, de a döntő lépést kinek-kinek magának kell megtennie. Nagyszüleink, szüleink, hitvestársunk istenhite nem elegendő ahhoz, hogy az okos szüzek seregéhez tartozzunk majd a mennyben.

A tíz szűzről szóló példabeszédet akkor értettük meg igazán, ha tudatosodott bennünk, hogy Istentől kapott földi létünk véges időtartamú és körültekintő gondossággal kell készülődnünk a Vele való találkozás döntő pillanatára.

Ámen

Mindenszentek 2020

Mindenszentek 2020 

Bevezetés

Mindenszentek ünnepével arra figyelmeztet bennünket az Egyház, hogy nemcsak azok a szentek, akiket az egyház oltárra emelt. A közismert szenteknél jóval nagyobb az ismeretlen, szentté nem avatott szentek száma. János apostol megszámlálhatatlannak nevezi seregüket.

Ma őket, Jézus barátait és testvéreinket ünnepeljük, és a Kezdő ének szavaival: Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, Mindenszenteket ünnepelve, akiknek ünnepén ujjonganak az angyalok, és magasztalják Isten Fiát. Hogy valóban ujjongva ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, Bocsásd meg, hogy oly ritkán tekintünk menybe jutott testvéreinkre, és oly ritkán kérjük égi segítségüket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Add, hogy ne csak tiszteljük őket, hanem kövessük is példájukat. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy kitartóan imádkozzunk azon véreink szentté avatásáért, akik az erények magasztos példáját adták a keresztény világnak. Uram, Irgalmazz!

Evangélium után

A mai ünnepen, minden szentnek, szentté avatottnak és szentté nem avatottnak ünnepén azokra emlékezünk, akik a végső állhatatosság kegyelméből szentként léphettek át a halál kapuján. Győzelmes testvéreinket köszöntjük és közbenjárásukat kérjük. A börtönökben, és kényszermunkatáborokban vértanúhalált szenvedettekre is, én személy szerint a Finn Karéliában vértanúhalált halt Pelbárt atyára, akinek része volt abban, hogy ferences lettem. De a többiekre is, az agyonkínzottakra, s a vérontás nélküliekre is, a börtönviselt hitvallókra. De az üldözés idejében börtönt nem viselt, de Krisztushoz hű hívőkre, felmenőinkre is, akiknek köszönhetjük, hogy Krisztust megvalló hívőkként itt vagyunk e templomban és éljük hitvalló keresztény életünket.

Ez az ünnep irányítja figyelmünket, rájuk, a mennyben élő szeretteinkre, és sulykolja belénk, hogy a velük való találkozásnak, a hitvalló keresztény, „szent” életünk mellett, elengedhetetlen feltétele, a földi létből való távozásunk, a halálunk.

Amikor tanítványaimmal tanulmányi kirándulásunk alkalmával, először sétáltunk el Nagycenken a község temetőjébe, ahol a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak nyugosznak hamvai, és mentünk lefelé a kápolna alatti sírboltba, kitörölhetetlenül vésődtek lelkembe az ott olvasható eme szavak:

"Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi: por és hamu."

Kemény, kíméletlen figyelmeztetés minden ember számára. Voltunk, mint ti.

Íme, így hangzik a holtak, a temetők üzenete. Nem lennénk méltók a keresztény névre, ha a temetőket járva csak a halál üzenetét hallgatnánk meg.

A sírok kereszterdejében nem-csak a virágok, gyertyalángok, aranyos sírkövek vigasztalják gyászoló szívünket. Úgy tűnik nekem, hogy a halottak napján, a virágoskertté varázsolt temetőkbe belekiált Urunk Jézus Krisztus e szavakkal: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki bennem hisz, ha meghalt is, élni fog!”

A temetőkben egyre több helyen láthatjuk a sírhalmokat felváltó, s lehangoló látványt nyújtó betonkalitkákat, amelyekben az elhamvasztott halottak urnáit őrzik. Némelyik mellett ott láthatjuk a kedves halott fényképét is.

Megdöbbentő látvány: valamikor életerős férfi és asszony fényképe mellett a néhány marék hamu.

Miközben ezt nézegeti a hívő ember, eszébe jut valami. Szent hitünk tanítása, amely szerint a kereszténynek nemcsak múltja van, nemcsak jelene, hanem jövője is! A por és hamu mellé odaképzelhetjük azt az embert is, akit majd Krisztus képére újjáteremt az Isten.

Igaz, a halál kegyetlenül széttép minden illúziót. Kiszakít az élők sorából, visszadob az anyag, az atomok világába. Aki halott, az már nem tartozik senkihez, azt már csak lelkileg, s a szeretetszálai kötik szeretteihez.

És senki máshoz nem tartozik már? Vagy talán mégis? Ha igen, akkor kihez? Szent hitünk szerint a Krisztusban elhunytak mégsem árvák! Aki meghalt, az Istenhez tartozik. Egy szeretett vagy egy megtagadott Istenhez. Biblikus szavak szerint: Hiszen Jézus azért halt meg és azért támadt föl, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek ura legyen. A Rómaiakhoz írott levél szerint: "Akár élünk, akár halunk, egyaránt az Úréi vagyunk". Aki Krisztushoz kötötte sorsát földi életében, az halála után is hozzá tartozik.

És ez a mi vigasztalódásunk. A szent-páli sorok szerint: "Ha földi sátrunk összeomlik, örök otthont kapunk a mennyben"

Vigasztalásunkra idézem a sokszor idézett krisztusi szavakat: "Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok lakóhely van. Ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok".

Nem nyugtalankodunk hát. Eljön ugyanis értünk is Urunk Jézus Krisztus, és magával visz bennünket, hogy Vele, szeretteinkkel, és minden szenttel együtt lehessünk örök otthonunkban, a mennyben.

Ámen