Jerikói vak
A mai evangéliumban egy gyógyító csodáról
olvasunk, amely Jerikó városának közelében történt. Amikor az út mellett ülő
vak megtudja, hogy Jézus halad el az úton a nagy tömegben, rögtön megérzi, hogy
eljött élete nagy lehetősége. Biztosak lehetünk benne, hogy hallott már
Jézusról és az ő csodáiról. Tudott róla, hogy milyen rendkívüli erővel
rendelkezik, mindenütt meggyógyítja a betegeket, köztük vakokat is. A jerikói
vakban remény ébred, hogy visszanyerheti szemevilágát, és természetesen nem
szeretné elszalasztani élete nagy lehetőségét. Nem csak a lehetőséget ismeri
fel, hanem az akadályt is, ami gyógyulásának útjában áll. Felismeri, hogy a
nagy tömeg miatt Jézus tovább mehet úgy, hogy nem veszi őt észre, s talán soha
többet nem jár erre.
Fel szeretné hívni magára Jézus figyelmét,
ezért hangosan kiáltva kéri az Úr segítségét: „Jézus, Dávid fia könyörülj
rajtam!” És hogy a jelenlévő tömeg mennyire akadálya lehet a Jézussal való
találkozásnak, világosan mutatja, hogy csendre intik, el akarják őt
hallgattatni. A vak nem törődik velük, hanem még hangosabban szólítja Jézust. A
„Dávid fia” megszólítással megvallja hitét, miszerint Jézus a Messiás.
Meghallva kiáltását Jézus hozzá lép,
meggyógyítja őt, és azonnal látni kezd. Ezt mondja neki: „Láss! Hited
meggyógyított téged.”
A Jézusban való hit testi és lelki
gyógyulást hoz számomra.
HIS