2019. november 16., szombat

Évközi 33. vasárnap. 2019


33. évközi vasárnap. 2019

Bevezetés
Közeledik a liturgikus év vége. Az Igeliturgia olvasmányai a végső dolgokra utaló részleteket közölnek velünk. Az évközi harmincharmadik vasárnapon az evangéliumi perikópában mintegy ráhangolódunk az egyházi év lezárására, hiszen a világ végéről, a végső dolgokról kapunk tanítást Jézustól. Hogyan nézzük mi ezeket a Jézus által felsorolt véget megelőző jelenségeket?

Kirie litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy a véget megelőző jeleket nem olvassuk mindig helyesen. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy e jelek nem eredményezik életutunk kiigazítását. Krisztus kegyelemezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem voltunk mindig kellően állhatatosak a hitben. Uram irgalmazz!

Evangélium után
„Kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” Jézusnak a jeruzsálemi templom totális pusztulását megjövendölő szavai minden bizonnyal sokkolóan hatottak tanítványaira,
Olyan ez, mintha egy római zarándoklaton a Szent Péter bazilika mérhetetlen értékeiben el-merülő hívőt szólítaná meg egy hang: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad.” El tudjuk képzelni, micsoda rémületet váltana ki az ezt hallóból.
A templomépület ugyanis hatalmas kövekből épült, mely az örökkévalóságot jelképezte az apostolok szemében.
Amennyi ma e falból látszik, ugyanannyi van mélyen folytatólagosan a föld alatt.
A templombelsőt mindenütt faragott díszes libanoni cédrussal, arany és ezüst díszekkel, fogadalmi ajándékokkal borították. Belül egy négyzetcentiméternyi követ nem lehetett látni. A tanítványok, – mint minden zsidó ember – hihetetlen büszkeséggel nézte a templomot. Jézus mégis azt mondja nekik: kő kövön nem marad itt. Elképzelhetjük tanítványainak elképedését. Zsidó fülnek megdöbbentően hangzik. Alig érthető. Szinte világomlást jelent
Egyszóval lehetetlennek tűnt a jeruzsálemi templom pusztulása. De egy korabeli zsidó történetíró – Josephus Flavius – könyvéből tudjuk, hogy a jövendölés néhány évtized múlva bekövetkezett. 70-ben Jeruzsálemet a római hadsereg hihetetlen kegyetlenséggel elpusztította, A templomba menekülők ezreinek az életét oltották ki az égő templom rájuk zuhanó hatalmas kövei. S patakokban folyt a szemtanú szerint a templom lépcsőin az emberi vér. Valóban kő kövön nem maradt.
Az apostolok kérik Jézust, mondja meg, mikor lesz ez, és milyen előjelei lesznek. Jézus kitér a válaszadás elől. De Jeruzsálem pusztulásának előjeleiként háborúkról, éhínségről, földrengésről és ragályos betegségekről szól.
Ezek is bekövetkeztek Jézus halála után nem sokkal. Az I. sz. közepe táján a Római Birodalomban mindenfelé háborúk voltak; számos földrengés pusztított Kis-Ázsiában és a görög szigeteken; Rómában a pestis 30 ezer áldozatot követelt; Palesztinában 45 körül éhínség volt. Jézus a keresztények üldözéséről is jövendölt, s tudjuk, ez is bekövetkezett.
Jeruzsálem pusztulása így lett a keresztény világban a világvég előképe.
Hiszen az óta is se szeri, se száma a szünet nélküli töménytelen sok, egyre kegyetlenebb háborúnak.
Se szeri, se száma a természeti katasztrófáknak. Földrengéseknek, vulkánkitöréseknek, hurrikánoknak, tájfunoknak, orkánoknak, szökőáraknak, özönvízszerű áradásoknak, ipari katasztrófáknak, tengeri olajkutak okozta katasztrófáknak.
És mennyi a Napban és Holdban, a csak távcsövekkel megfigyelhető katasztrófa, és még sokszorosabban a csillagok világában, a világűrben.
És mennyi a demokrácia és szabadság exportálásával okozta káosz következtében fellépő testvérháború, etnikai és vallási üldözés.
Naponta ölik a katolikusokat, Ahogy Jézus mondotta: gyűlölni, üldözni fognak benneteket miattam. Gyűlölik is, és üldözik is a Benne hívőket valahol, szinte naponta.
És mennyi, az embereket hamis eledellel etető jövendölés. Főleg a világvéggel, annak idejével kapcsolatban. Ha mégsem következik be, akkor újat találnak ki. Miért? Mert vezetőik ebből élnek. Az emberek meg hiszékenyek. Szeretnek rendkívüli dolgokról hallani.
Mit mond Jézus ezekről a jövendő mondókról?
Ne higgyetek nekik! Ne kövessétek őket!
Jézus nem szorongást akar kiváltani bennünk. Hát akkor mit?
Jézus nem ijesztgetni akar a világ végével, hanem mintegy „távcsövet” ad a kezünkbe, hogy távolabbra és lássunk. A földi láthatáron túlra is tekintsünk.
Jézus azt akarja, hogy vegyük észre ezeket a világvége előtti mai jelenségeket, jelzéseket. S tudjuk ezeket helyesen olvasni. S a helyes olvasás Istenhez térést, hitben való állhatatosságot eredményezzen.
Mert Urunk Jézus Krisztus szavai szerint, aki mindvégig állhatatos marad a hitben, az üdvözül.
Ámen.