Évközi 32. vasárnap.
2019
Bevezetés
A mai, évközi 32. vasárnap evangéliumában
a szadduceusok Jézussal folytatott ironikus vitáját fogjuk hallani. Kitalált,
lehetetlen tanmeséjükkel érvelnek az örök élet ellen.
Népünk mai szadduceusai, hasonló ateista
elvekkel mossák ki népünk tudatából a túlvilági élet hitét, és kifinomult
módszereikkel kényszerítik a hit nélküli életet népünkre.
Gondolkodtunk-e már azon, hogy ennek
milyen következményei vannak szellemi, anyagi, erkölcsi és érzelmi vonalon? Közeli
és távoli jövőkép nélkül, céltalanul, a megsemmisülés tudatával élni? Mit
teszünk mi azért, hogy az ateista métely, ne mételyezzen tovább bennünket sem
egyénileg, sem közösségileg? Itt a nagy lehetőség!
Kirié
litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, az örök élet hitében való ingadozásainkat. Uram, irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg az örök élet elérését veszélyeztető vétkeinket! Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem lépünk
fel határozottabban a házasságot kikezdő tanokkal szemben. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Lukács evangéliumából a feltámadás kérdése
című szakaszt (Lk. 20:27–39.) olvastatja föl az évközi harminckettedik
vasárnapon az Egyház. Az ismert történet szerint a szadduceusok, az ókori
zsidóság azon elöljáró csoportja, amelynek tagjai tagadták a feltámadást, az
alábbi elméleti kérdéssel próbálták meg sarokba szorítani Jézust: a
feltámadáskor kinek az asszonya lesz az a nő, aki a földi életben a sorban
elhunyt hét fivér mindegyikének felesége volt? A felvetés a mózesi törvényekben
gyökerezik: miszerint ha valakinek gyermek nélkül hal meg a testvére, köteles
nőül venni az özvegyet, hogy „támasszon utódot testvérének”.
A szigorú rendelkezésnek, miként a mózesi
törvényeknek általában, praktikus oka volt: ha egy zsidó férfinak genetikailag
nem is lehetett, legalább jogi értelemben legyen örököse. Jézus, mint
általában, közérthetően kezd bele a válaszába – „A világ fiai nősülnek és
férjhez mennek” –, majd az ószövetségi iratokban való jártasságát megcsillantva
folytatja azt,
A mai világunkban különösen életszerűtlen
a mózesi törvények eme passzusa. A törvény arról árulkodik, hogy a családi
kötelék – ószövetségi szóhasználattal: a vér parancsa – mindenekfölött áll.
A család szentsége természetesen ma is a
keresztény tanok egyik sarkalatos pontja. Csak éppen az egyház már nem szab,
nem szabhat meg polgári törvényeket, sőt már a rosszallását sem nagyon fejezheti
ki, inkább csak szelíden kérleli a világiakat. Elveszítette az Európai Unióval
szemben a legelemibb szellemi ütközetet, így az unió alapokmányába nem került
be a keresztény gyökerekre való hivatkozás.
Ebből fakadóan nincs kétségbevonhatatlan,
megfellebbezhetetlen érték, ezért relativizálható minden, de minden a jog
eszközeivel. Így például a család fogalma is.
Az újkori szaddúceusok is hasonlóan
gondolkodnak, mint a Jézus korabeliek. Nekik is központi kérdésük a nősülés,
mégpedig a többszöri nősülés, a házasságkötés előtti együttélés, vagy a
házasságkötést kiiktató puszta együttélés, földi örömök hajszolása. Ma már minden
második házasság válással végződik, és deviáns együttélési formákat is családi
közösségként akarnak elfogadtatni. Sőt! Nem a mózesi törvények szerint, hanem
adoptálással, még utódokat is biztosítani.
És ezzel párhuzamosan, szkeptikus, s
ironikus magatartás a halálon túli élettel szemben!
T. A valóságot, a problémákat tudomásul
kell venni és időben és gyökereinél kell orvosolni. A közvélemény-kutatók
igyekeznek kimutatni, hogy az emberek jelentős része, sőt a keresztények közül
is sokan, - a mai modern szaddúceusok, - nem hisznek az örök életben.
Kedves Testvérek! Evangéliumban hallott
Jézusi szavakat idézek: "Akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba
és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez." -
mert Isten sokkal szebb világot készített, mint sem azt el tudnánk képzelni.
Mennyire szomorú lehet most Jézus, hogy az
emberek elmennek nagyszerű meghívása mellett, és nem kérnek az
örökkévalóságból. Mi, akik itt vagyunk, ne okozzuk Jézusnak ezt a szomorúságot,
hanem engedjük szívünkbe az ő Lelkét, a Szentlelket, aki fölserkenti bennünk azon
igazi örök élet utáni vágyat, amelyet „emberi szem nem látott, fül nem hallott,
emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”
Ámen.
