Elveszett bárány
Lukács evangéliumának 15. fejezetében
három példabeszédet olvashatunk, amelyek témája az isteni irgalmasság. Az első
az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az
elveszett, a tékozló fiúról szól, amely három példázat közül az első kettőt
olvassuk a mai napon. Az alapmotívum ezekben is, ugyanúgy, mint a harmadikban,
az elveszett dolog keresése és a nagy öröm a megtalálást követően. A
mondanivaló egyértelmű: Isten nem mond le az emberről, akkor sem, ha az ember
számára vonzóbb a bűnös élet és el akar távolodni Istentől. Isten szüntelenül
keresi a bűnös embert, utánamegy azoknak, akik eltévedtek és visszavezeti őket
a közösségbe.
Érdemes odafigyelnünk az egykori
hallgatóság összetételére. A történet azzal indul, hogy „vámosok és bűnösök
jöttek Jézushoz”, azaz ők a hallgatóság egyik része.
A másik része a farizeusok és az
írástudók, akik méltatlankodtak amiatt, hogy Jézus, a zsidó rabbi, szóba áll a
nyilvános bűnösökkel.
Az első csoport számára valódi örömhírt
hordoz az üzenet: ők sincsenek kizárva Isten országából, ha készek bűnbánatot
tartani.
A másik csoport értetlenül hallgatja
ezeket a hasonlatokat, történeteket, mert ők úgy gondolják, hogy Isten
országában csak az igazaknak, a tökéleteseknek van helye, s el sem tudják
képzelni, hogy Isten irgalma és az illető bűnbánata bárkit méltóvá tehet arra,
hogy üdvösségre jusson.
