A Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia körlevele
Árpád-házi Szent
Erzsébet ünnepére 2019
Kedves Testvérek!
A Nemzetközi
Eucharisztikus Kongresszusra készülve egyre közelebbről akarjuk megismerni az
Urat, aki itt maradt közöttünk az Oltáriszentségben. „Minden forrásom belőled
fakad!” (Zsolt 87,7) – ez a jelmondat vezet bennünket a készület útján.
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe arra hív fel bennünket, hogy most figyeljünk
arra a Jézusra, akiről az Apostolok Cselekedetei így beszél: „Ő ahol csak járt,
jót tett” (ApCsel 10,38). Erzsébet is az Oltáriszentségben kapott küldetést és
erőt az irgalmasság szeretetszolgálatához.
Az Eucharisztia
egyik legszebb ószövetségi előképe a manna, amit éhező népének adott vándorlása
idején az Úr, aki gondoskodik a nélkülözőkről: „Az Úr így szólt Mózeshez: Nézd,
én kenyeret hullatok nektek az égből. Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek
enni”. (Kiv 16,4; 15b)
Jézus is
gondoskodott az éhes emberekről, amikor a nagy tömeg követte őt. „Megesett
rajtuk a szíve, meggyógyította betegeiket” (Mt 14,15), majd a tanítványokra bízta,
hogy gondoskodjanak az ételről: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni” (Mt
14,16). Másnap újra felkeresték az emberek Jézust, aki az Élet Kenyeréről szóló
tanítást adta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert
csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. De ne
romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre.
Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” „Én
vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz,
nem szomjazik soha” (Jn 6,26–27; 35).
Az Úr gondoskodott
éhező népéről a pusztában, Jézus is kenyeret adott nekik, mielőtt feltárta
előttük az Élet Kenyerét. Ma az Egyház küldetése, hogy a nélkülözőket segítse
az evangéliumi felebaráti szeretet parancsa alapján, - de mutasson rá arra,
hogy a mulandó földi eledelen túl az Élet Kenyerét is hirdetjük, és meghívunk
mindenkit a vele való közösségbe.
Ferenc pápa a
Szegények Világnapját, ami egybeesik Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepével,
2017-ben hirdette meg. Az erre az alkalomra írt idei üzenetében így szól hozzánk:
„De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik
soha” (vö. Zsolt 9,19). Ez az igazság ma is hihetetlenül aktuális, mert a hit
képes visszaadni a szegényeknek a reményt, amit elveszítettek az
igazságtalanságok, a szenvedés és az élet bizonytalansága miatt.
Jézus nem félt
azonosulni velük: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak
eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,40). Jézus
egy nagylelkű, irgalmas, jóságos és kegyelmes atyát akart megmutatni nekünk,
aki elsősorban azoknak ad reményt, akik csalódottak és nincs jövőjük. A nyolc
boldogság így kezdődik: „Boldogok vagytok ti, szegények” (Lk 6,20). Paradox
módon éppen a szegényekhez tartozik az Isten Országa, mert ők képesek befogadni
azt. A századok múlásával mit sem vesztett aktualitásából ez a boldogmondás: a
szegények egyre többen vannak és egyre szegényebbek. Jézus pedig azt kéri
tőlünk, hogy adjunk reményt nekik.
Isten gondviselő
szeretettel szereti az embert, de gondviseléséhez embereket hív meg, hogy Isten
szeretetét közvetítsék a nélkülözőknek. Az Egyház szolgáló szeretetét sokféle módon
gyakorolja a világban, de leginkább hivatalos segélyszervezetén, a Karitászon
keresztül valósítja meg. A Karitász az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet,
hiszen 165 országban van hivatalos szervezete és 200 országban segít évente 24 millió
emberen. Ezt a nagy munkát 625 000 önkéntese és 440 000 munkatársa végzi. Ennek
a világméretű karitatív szolgálatnak szervezete hazánkban a Katolikus Karitász –
Caritas Hungarica, amely 800 településen, közel 10 000 önkéntessel teszi a jót.
Ez a nagy kihívást
jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt évben a templomi
adománygyűjtések alkalmával híveink nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát.
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Katolikus
Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának. Ha valaki önkéntesként
szeretne kapcsolódni ebbe a nemes munkába, a plébániákon érdeklődhet a helyi
lehetőségekről.
Bizalommal kérjük
híveinket, hogy november 24-én, vasárnap perselyadományaikkal is segítsék
Egyházunk karitatív szolgálatát és munkáját, amely Isten gondviselő, irgalmas szeretetét
mutatja meg az embereknek és a világnak.
„Ti adjatok nekik
enni!” – szólít fel ma is Jézus. Az öt kenyeret és két halat megszaporította,
így megsokszorozta emberi erőnket. Ma is ezt teszi. A rászorulóknak adott
segítség legyen az a kenyér, ami Isten gondoskodó szeretetét jelzi, és
mutassunk rá a földi kenyérrel az Élet Kenyerére, aki mindenkinek a tápláléka
akar lenni földi zarándoklásunk során.
„Minden forrásom
belőled fakad!” – A zsoltárosnak ez a felszólítása biztasson bennünket a jóban
és segítsen, hogy jótékony keresztény életünk vigye közelebb az embereket az
Oltáriszentségben közöttünk levő Úrhoz. Hiszen a „szeretetre való képességünk
Krisztus szentségéből, az Eucharisztiából fakad.” Így amikor most, a szentmisében
vendégként az Úr asztalához járulunk és részesülhetünk az Ő lakomájából, gondoljunk
arra is, hogy nagylelkűségünknek és felebaráti szeretetünknek köszönhetően számos
nélkülöző embertársunk asztalára is kerülhet ma kenyér.
Kelt Budapesten,
2019. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén
a
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia