Romzsa Tódor

Romzsa Todór

1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón Apja vasúti pályaőr volt, nagyapja, dédapja és több felmenője görögkatolikus pap volt. A négyosztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett.

Ezt követően a munkácsi görögkatolikus püspök segítségével Rómába mehetett teológiát tanulni.

Romzsát 1936-ban szentelték pappá. Hazatérte után Máramarosi vidéki falvakban szolgált. 1939-től, miután Kárpátalja ismét magyar fennhatóság alá kerül, az ungvári szeminárium lelki vezetője és filozófiatanára. 1943-ban XII. Piusz pápa pápai káplánná nevezte ki.

1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök, aki egyben akkor a Munkácsi egyházmegye apostoli adminisztrátora is volt, segédpüspökévé szentelte. A szovjet hadsereg bevonulása után gyakorlatilag már ő állt az egyházmegye élén.

Ellenálló tevékenysége miatt a legfelső szovjetvezetők utasítására az akkori Ukrajnai Kommunista Párt elhatározta a likvidálását.

Erre a lókai, filiális templom felszentelése után került sor. Kísérőivel együtt hazafelé tartó püspök lovaskocsiját a szomszéd falu közelében katonai teherautóval elgázolták, a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, de súlyosan megsérült. A sebesülteket, a főpapot is, beszállították a munkácsi kórházba. Itt a kórházi takarítónőként alkalmazott ügynök a főorvossal végzett éjszakai orvosi ellenőrzés alatt injekcióval megmérgezte. A főpap halála 1947. november 1-jére virradó éjszaka állt be.

A püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt Kárpátalja görögkatolikusai számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el. 2001. június 27-én avatta boldoggá Szent II. János pápa 28 vértanútársával Lembergben (Low)

Szent Januáriusz

SZENT JANUÁRIUSZ beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.

Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek. A város védőszentjéül választotta, azóta is főleg Nápolyban tisztelik.

Vérének ereklyéjét évente, a szent ünnepein (máj. 1. és 2., szept. 19. valamint dec. 6.) körmenetben viszik körül: ekkor csodás módon mindig ismét folyóssá válik az egyébként alvadt állapotban lévő két ampolnányi vér. A Vezúv kitörései esetén több ízben vitték ereklyéit az izzó lávafolyam elé, és a város megmenekült.

Példája:

A szenvedésnek sohasem tudhatjuk az értelmét,

    de bízunk abban, hogy Isten ez által is jelet alkot életünkből.

Kevesen vannak-e

Kevesen vannak-e

Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.

Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam, segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!

Mustármag és kovász

Mustármag és kovász

Az evangéliumok központi témája az Isten országa. Főleg Máté teológiája foglalkozik ezzel a témával. Jézus Isten országának a kibontakozását a mustármag növekedéséhez és a kovász kelesztő szerepéhez hasonlítja. A mustármag a legkisebb magnak számított, amikor megnőtt, akkor szinte egy fához hasonlított. Isten országa is először egy kis közösséget ölel át, amely az idők folyamán fejlődik. Ehhez sok türelem és kitartás kell. A növekedés egyik fontos feltétele az egészséges talaj, enélkül nehezen tud fejlődni az elvetett mag.

   Jézus buzdítja a kicsi közösséget, hogy ne aggódjon a jövő miatt. (Lk 12, 32) Ő gondoskodik a közösség jövőjéről. A kovász nehezen tudja a lisztet bekebelezni, de lassan elvégzi a kelesztés nehéz feladatát. Az ország is rejtett valóság, de mégis idővel kifejti hatását a világra. Krisztus követőinek nem szabad meghátrálniuk a nehézségek miatt, és nem szabad abbahaggyák a kovásztámadó erejét, felhígítsák Krisztus üzenetét. A kovász ki van téve annak a veszélynek, hogy elszigetelődik, nem tudja teljesíteni feladatát.

A keresztények nem szigetelődhetnek el az emberektől. Úgy kell a társadalomban jelen legyenek, hogy a kovászhoz hasonlóan alakítsák, fejleszzék azt.

Jézus nem elérhetetlen magasságokból közelítette meg az embereket, hanem mindig jelen volt közösségeikben, egy konkrét helyzetre adott megoldást és tanítást. Pontosan, ezért nevezhető tanítása életnek és Léleknek. Tanítását áthatják az isteni kegyelem forrásai. Olyan problémákra kínál fel megoldásokat, amelyek az ember hétköznapjaival kapcsolatosak.

ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP 2019

Évközi 29. vasárnap. 2019.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. Nem a gátlástalan igazságtalan bírót állítja elénk Jézus példaképként, hanem a kitartóan kérő, követelő asszonyt, és mondja mindannyiunknak: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni?

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk ellenségeinkért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Létbehívásunk, az élet színpadára lépésünk, megkérdezésünk nélkül történt. A sötétenlátó kényszernek tekinti létezését. De a legtöbb ember óriási ajándéknak, és szeretettel ragaszkodik hozzá.

Létünk ajándék jellegéből következik, hogy nemcsak születésünkben, hanem fennmaradásunkban is ajándékokra szorulunk. A szülői, a testvéri, a baráti, a hitvesi szeretet ajándékára. A tanítók, a nevelők, a művészek életszépítő ajándékára. A napsugár, a víz, a levegő, a föld ajándékára.

Gazdagodásra áhítozó életünknek szinte természetéből fakad a kérés szüksége és az elfogadás öröme. Nincs igaza annak, aki gőgösen kijelenti: nincs szükségem sem Istenre, sem az emberekre! A valóság az, hogy földi boldogságunkhoz emberszívekre, örök boldogságunkhoz pedig Isten szívére szorulunk.

Tagadhatatlan tény, hogy amikor az ember gyönge volt és kevésbé tudott uralkodni a természet erőin, gyakrabban kulcsolta kezét imára, és fordult Isten felé. Fájdalmas tapasztalatai arra is megtanították, hogy kéréseit sokszor nem teljesítette az Isten. Ezért tartotta szükségesnek az Úr Jézus, hogy a meg nem hallgatott imák ügyében eligazítást adjon követőinek.

Érdemes erre fölfigyelnünk, hiszen gyakran halljuk, hogy valamikor nagyapáink idejében, ha vihar keveredett, meghúzták a harangot, szentelt gyertyát gyújtottak, s imára kulcsolódtak a kezek.

Ma azonban nyugodtan ül az ember szobájában imára kulcsolt kezek nélkül, mert megbízik a villámhárítóban. A technika vívmányai megkönnyítik az ember munkáját. Imádság nélkül is kényelmesen él. De csak addig, amíg az imádság nélkül kényelmesen élő ember hibájából meg nem döbbenti egy-egy tragikus katasztrófa, mint a gátat áttörő hömpölygő iszapáradat.

Sok ember úgy gondolja, hogy betegségéből is imádság nélkül, orvosságok, és műtétek segítségével gyógyul fel. Elfeledik, hogy a betegeket gyógyító orvos, Krisztusnak a jobbkeze. Sok kortársunk életében, talán a miénkben is, leértékelődött az ima, mert elfelejtettük már a költő nekünk is, és egy életre szóló figyelmeztetését: „Kis kacsóid összetéve, imádkozzál édes gyermekem.”

Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.

Mások meg valami automata-kezelőnek tekintik az Istent, aki csak azért létezik, hogy, amiként az automata, ha a megfelelő pénzt bedobtuk, kiadja a kívánt árut, úgy a jó Isten is, ha elmondunk egy-két imát, miatyánkot, már is automatikusan megadja nekünk a kért dolgot.

Az is helytelen, ha olyasmit kérünk az Úr Istentől, amit saját magunk is megszerezhetnénk, és megtételét, megadását Istenre hárítjuk.

Hiába imádkozzuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ha jómagunk megfeledkezünk kenyérszerző és kenyérosztó feladatunkról. A világon minden hatodik ember éhezik. De, ha nem feledkezünk meg erről, akkor igen is kérnünk kell, mert emberé a munka, s Istené az áldás.

Isten nem tűzoltó, akinek az a kötelessége, hogy az általunk okozott tüzeket oltogassa. Helytelen minden olyan kérés, amely ezeket Istennel akarja elvégeztetni. Hiszen azért ajándékozott meg nagyszerű képességekkel, ésszel és akarattal, hogy ne csupán kéregetők, hanem ajándékozók legyünk!

De nem helytelen, sőt üdvös, ha kéréseink olyan javak felé irányulnak, amelyek emberi erővel nem szerezhetők meg. Ilyen maga a hit is, amely megtanít bennünket szépen és boldogan élni e földön. A hit ajándékáért, növekedéséért nem szűnhetünk meg imádkozni soha.

Ezért szükséges mindenkor imádkozni! De csak az tud imádkozni, akinek van hite. És csak annak van hite, aki tud imádkozni. Igen szoros kölcsönhatás van a kettő között. A hit késztet bennünket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet.

Már a kezdet kezdetén, Jézus kortársai között is sokan voltak, akik nem hittek Jézus Krisztusban. És úgy néz ki, hogy az üdvösség története folyamán végighúzódik ez a probléma olyannyira, hogy a jövőbe látó Jézus ajkáról szinte reményvesztetten hangzik el a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön? 

A hit megfogyatkozását látva magyar földön, hasonló reményvesztettséggel nézzük sokszor mi is a hazai helyzetet. S egyértelművé válik számunkra, hogy valóban nem lehetséges más megoldás csak az, amit az Úr Jézus hangoztat: szükséges mindenkor imádkozni.

Az imádsággal erőit megsokszorozó nép, csodadolgokra képes.

Amen

Szent Lukács

Szent Lukács evangélista

Szent Lukács Euzébiusz ókeresztényíró szerint a szíriai Antiochiából származik pogány görög nemzetiségű családból. Orvos volt, de széleskörű irodalmi műveltséggel is rendelkezett, ami egy kicsit a tanultságával járt együtt. Egész életén keresztül nőtlen maradt.

Körülbelül 40 körül tért meg, nem az első keresztények közt, mert az első keresztények csak a zsidók közt hirdették az evangéliumot. Később jöttek más keresztények Ciprusból, Cirenéből. Ezek már a görögökhöz is szóltak. Tíz évvel később Lukácsot már Szent Pál kíséretében találjuk. Tanítvány, barát és munkatárs volt.

Troaszban csatlakozott Szent Pálhoz, annak második missziós útjához. Egész Filippi városáig vele tartott. Valószínűleg itt maradhatott Filippiben 52 körül, hogy a fiatal egyházközséget segítse. Amikor Pál 57-ben ismét meglátogatta Filippit, Lukács megint csatlakozott hozzá, elkísérte egészen Jeruzsálemig. Itt, Jeruzsálemben Pált letartóztatták, és Cezareába vitték. Amikor az Apostolt Rómába szállították, Lukács oda is elkísérte.

Római tartózkodása alatt írta meg evangéliumát, egy előkelő ismerősének, Teofilnak ajánlva. Az evangélium megírásához mindennek alaposan utánajárt, ezért nagyon sok olyan eseményt és részletet is leír, ami máshol nem található.

Ott volt Rómában 60 körül Szent Pál kiszabadulásakor is. Ekkorra már megírta második nagy művét is, az Apostolok Cselekedeteit. Ebből ismerjük a születő Egyház életét Pál kiszabadulásáig. Ezt a könyvet is Teofilnak ajánlotta, ezt is elsősorban a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Pál második fogsága idején is az Apostollal volt, ezt Pál örömmel írja Timóteusnak. A vesztőhelyre is elkísérte Lukács. Bizonyos, hogy a hűséges munkatárs jelenléte még nagyobb erőt adott Pálnak nehéz helyzetében.

Élete további alakulásáról nem sokat tudunk. Sokféle hagyomány van róla. Valószínűleg Délgörögországba ment, Achájába. Ott püspök volt élete végéig. Valószínűleg Patarában szenvedett vértanúhalált.

Lukács az orvosok védőszentje, de a festők is védőszentjüknek tisztelik. Sok, korai Szűz Mária festményt neki tulajdonítanak.

Antióchiai Szent Ignác

Antiochiai Szent Ignác

Szent Ignác püspökről és vértanúról emlékezik meg a mai nap a liturgia. Ignác második utódaként vezette az Antióchiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz. Gyönyörű sorokat ír Krisztusról, az Egyházról és a keresztény élet szépségeiről, és buzdítja őket a hitben való állhatatosságra. Bárcsak mi is buzdulnánk életpéldáján hitünkben való állhatatosságban.

Alacoque

ALACOQUE SZENT MARGIT MÁRIA

Alacoque Szent Margit Mária 1647. július 22-én született Franciaországban az Alacoque-család gyermekeként. A hét gyermekük közül Margit volt az ötödik. Nyolcéves korában, 1655-ben elvesztette édesapját, Édesanyja ekkor Margitot klarissza nővéreknél helyezte el. A nővéreknél kapta meg elemi kiképzését. Súlyos beteg lett. Ezért el kellett hagynia a zárdát, de a Szűzanya közbenjárásával felgyógyult.

16-17 éves koráig sok szenvedés kínozta. 1667 táján ismét felébredt benne a szerzetesi élet iránti vágy. 1671. augusztus 25-én Paray-le-Monial-ban Sarlós Boldogasszony rendjébe, a vizitációs nővérek közé lépett, újonc lett. Nevét Mária-Margitra változtatta. Fogadalmát 1672. november 6-án tehette le. Megfogadta, hogy teljesen az Üdvözítőnek szenteli életét.

Nehéz tíz esztendő következett ezután. Egészsége megromlott, állandó fájdalmai voltak, környezete is gyanakodva nézte. Élete utolsó szakaszában ujoncmesternő és a főnöknő asszisztense lett. 1690. október 17-én hunyt el.

1864-ben boldoggá, 1920. május 13-án pedig szentté avatták.

Nagy Szent Teréz

AVILAI (NAGY) SZENT TERÉZ

Avilában, Spanyolországban született 1515. március 28-án, tizenegyedik gyermekként. Teréz korán megtanult imádkozni, hitéért lelkesedni és nagyon korán elkezdett olvasni. Tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmányai a szentek élete volt..

Édesapja ágostonos apácákra bízta nevelését. Betegen hazakerült. Felgyógyulva titokban elhagyta otthonát és 1533. november 2-án apja beleegyezését is megszerezve karmelita apáca lett. Rendi neve: "A Jézusról nevezett Teréz".

Sokat betegeskedett. Egyre nagyobb lett életszentsége. Egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme. Sokat szenvedett a gyanúsítások, megnemértések, értetlenségek miatt. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit.

Már életében szentként kezdték tisztelni, de a féltékenység sokakat ellene fordított. Látomásban az Úr parancsot adott neki, hogy elvonultabb élettel folytassa lelki útját. 1562. augusztus 24-én Avilában 12 társával megalapították a Szent József-kolostort. Itt az eredeti karmelita szabály szerint éltek, "sarutlanok" lettek. Keresztes Szent Jánossal sikeresen reformálta meg rendjüket, az eredeti szigorú szabályok szellemében. Sok rendházat alapított, kiterjedt levelezést folytatott.

1582. október 4-én halt meg, azon a napon, amelyen XIII. Gergely pápa naptárreformja megkezdődött, ezért ünnepeljük október 15-én (mert 4-én a naptárreform miatt 15-ét írtak!). 1614-ben boldoggá avatták, 1622-ben pedig XV. Gergely pápa szentté avatta. VI. Pál pápa 1970-ben egyháztanítói címet adott neki. Spanyolország második védőszentje. Jelmondata volt: "Szenvedni vagy meghalni!"

Jónás próféta

Jónás próféta

Az elmúlt héten olvastunk Jézusnak arról a csodájáról, amikor egy néma emberből kiűzte az ördögöt. A gyógyítás után egyesek égi jelet követeltek tőle, amivel bizonyítja, hogy ő a Messiás. A mai evangélium bevezetésében róluk beszél Jézus, s mindjárt helyteleníti is követelésüket, mert az hitetlenségüknek a kifejezése. „Gonosz nemzedéknek” nevezi mindazokat, akiknek nem elég a számos csoda, hanem újabb és újabb bizonyítékokat kérnek.

Hallgatói számára Jézus felidézi Jónás próféta alakját az ószövetségi időkből. Jónás azt a megbízást kapta Istentől, hogy Ninivébe menjen és a város bűnös lakosságát bűnbánatra szólítsa fel. A város lakói megfogadták szavát, bűnbánatot tartottak, aminek hatására Isten visszavonta fenyegetését és nem pusztította el a várost. Jónás próféta fellépéséhez hasonlóan Jézus is megtérést hirdet kortársai számára. A bűntől való elfordulás és Isten törvényeihez való visszatérés a feltétele annak, hogy valaki be tudja fogadni Isten országát. A megtérést hirdető Jézus a jel, de személyét nem fogadja el mindenki.

Prófétai jelként korunkban is elhangzik a bűnbánatra való felszólítás. Odafigyelünk-e Isten küldötteire és az ő szavukra? Megszívleljük-e Isten üzenetét? A bűnbánatra az az Isten kér, akit megbántok bűneimmel, és aki kész irgalmasan megbocsátani nekem.

HIS

Missziós vasárnap

Missziósvasárnap

Testvérek! Missziósvasárnap lévén, szeretettel könyörgünk, szülőföldjüket elhagyó, s messze idegenben a Krisztus végakaratát teljesítő testvéreinkért könyörgünk.

Különösen is a közösségünkben nevelkedett tagjáért, a Peruban misszionáriuskunt tevékenykedő, vasárnaponként 7 misét is mondó, s számos csecsemőt megkeresztelő Lehel atyáért,

De a Kárpátalján missziós tevékenységet kifejtő ferences testvéreinkért is.

Hallgass meg Urunk!

Választás

K. T. Én már megtettem, amit megkövetel a haza.

Kérem, hogy azok a Testvérek is tegyék meg, amit megkövetel a haza, akik még nem tették volna meg.

Köszönöm.

Meg is tartják

Meg is tartják

Az Istennel való találkozás, a Benne való mélyebb elmerülés, mindig fellelkesíti az embert. Egy pillanatra megérzi a mennyei boldogságot, azt, amelyért megteremtettünk. Ez az érzés mondotta az asszonnyal is a dicsérő szavakat, amelyeket Máriáról mondott.

Jézus nem veszi el Mária érdemeit, de biztatni akar minden őt hallgatót, hogy azért a boldogság nincs kisajátítva egyes embereknek, azért, mert az Isten éppen őket választotta, hanem a boldogság, az igazi, minden emberé. Mindenki megszerezheti, s ehhez nem is kell túl sokat tenni, csupán hűségesnek kell lenni a megismert igazsághoz.

Igaz, a mai példák azt mutatják, hogy sokaknak ez nemigen sikerül, mégis azt kell mondanunk, hogy ez nem túl nagydolog, hiszen "az én igám édes és az én terhem könnyű"! Maradjunk hát mindig hűségesek - mint Mária - Jézushoz és az ő igaz tanításához.

Évközi 28. vasárnap. 2019

Évközi 28. vasárnap. 2019

Bevezetés

A mai, felolvasásra kerülő evangéliumi szakasz a Lukács evan-géliumának egy gyöngyszeme. Ha valamelyik folyóirat sportrovatának lennék az írója, a mai evangéliumot ezzel a címmel közölném: "9:1", azaz a hálátlanság 9:1 arányban legyőzte a hálát. Mennyire igaz! Mondjuk. Mennyire általános az emberi hálátlanság. A történet még érzelmi világunkat is megmozgatja, lelkiismeretvizsgálatra, vétkeink megbánására késztet.

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy a teremtett világ javaiért, amelyekkel megajándékozol bennünket nap, mint nap, soha nem mondunk köszönetet. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy kötelességeiket teljesítő testvéreinknek nem mondunk soha köszönetet. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy Tőled mindig csak kérünk, s a kapott jókért pedig elfelejtünk hálát adni. Uram, irgalmazz!

Evangélium után.

Az imént felolvasott evangéliumból megismétlek két rövid részletet. Az egyik: „Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt.

A másik: Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

Ebben a történetben sok tanulság van a számunkra.

Elsőként azt vegyük észre, hogy a tíz bélpoklos hittel kér segítséget Jézustól. Így szólnak a Mesterhez: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Jézus válaszként elküldte őket a papokhoz, hogy mutassák meg magukat, hogy meggyógyultak.

Nem azonnal tisztultak meg Jézus szavaira, hanem útközben gyógyultak meg. Miért fontos ezt megjegyezni? Mert látnunk kell, hogy Jézus szavaiban bízva, hittel indultak el a papokhoz, még bélpoklosan. Nem kérdezték Jézustól: Miért mutassuk meg magunkat a papoknak, hiszen még mindig betegek vagyunk? Ha ezt tették volna, soha nem tapasztalhatták volna meg a gyógyulásukat. Készséggel teljesítették Jézus kérését. Hittel indultak el a papokhoz.

Amikor hitben cselekedtek, útközben gyógyultak meg. Tanulságos példa ez a számunkra is. Mert figyelmeztet bennünket is arra, hogy Jézus szavait, tanítását feltétel nélkül, hittel kell elfogadnunk, és a szerint cselekednünk. Orvosok mondják, hogy könnyebb azt a beteget meggyógyítani, aki hisz, mint azt, aki nem hisz. Nemzetünk meggyógyítása is könnyebb lenne, ha hívő lenne.

Arra is fel kell figyelnünk a történetben, hogy a tíz bélpoklos közül csak kilenc volt zsidó származású, a tízedik szamaritánus. A baj, a betegség összehozta őket. De a gyógyulás után már ismét szétváltak utjaik. A hálaadásban már nem voltak egyek. Külön utat jártak. Mert abban az időben a törvény szerint kizárólag a zsidó népnek volt joga a gyógyulásra.

Nehogy már mi keresztények is ilyen felfogásúak legyünk. Ne higgyük, hogy bennünket, keresztényeket különleges privilégiumok illetnek meg. Főleg ne higgyük azt, hogy a nem keresztények nem is tehetnek Istennek tetsző tetteket.

A történetnek van egy másik nagy tanulsága: az emberek a gyógyulást követően elfelejtenek hálát adni Istennek. Úgy néz ki, hogy az emberiséggel egyidős a hálátlanság. s egyre ismeretlenebb a hála.

Azt még csak kimondjuk, igaz nem mindig és nem mindenkinek, hogy "köszönöm". Az ilyen udvariassági köszönöm, önmagában nem elég. Mivel mindenkor van másoknak, sokaknak, köszönni valónk, állandósulnia kellene bennünk a hálás lelkületnek. Sajnos, sokan ennek az ellenkezőjét gyakorolják. Ki is mondják: "Nem szeretek senki lekötelezettje lenni."

Pedig, ha gondolkodunk, rájövünk. Mi állandó jelleggel egymásra vagyunk utalva, egymás munkája nélkül létezni sem tudnánk. Hálásnak lenni csupán annyit jelent, mint elméletben és gyakorlatban elismerni ezt a realitást.

Állandóan sok köszönnivalónk van, egymásnak Sok köszönni valónk van édesanyánknak, azért, hogy nem oltatta ki életünket, és áldozatos szeretettel felnevelt bennünket. Szüleinknek, akik testvérekkel ajándékoztak meg bennünket. Köszönnivalónk van testvéreinknek, nagyszüleinknek, rokonainknak, hitvestársunknak, gyermekeinknek, barátainknak. Munkatársainknak, busz, villamos és metróvezetőnek. És még felsorolhatatlan sokan másoknak.

És amiről leginkább megfeledkezünk. Köszönnivalónk van a mindenünket teremtő és Gondviselő Istenünknek. Iránta érzett hálánk abból a felismerésből fakad és erősödik meg, hogy életünk nem más, mint a teremtő és gondviselő Istenünk ajándékainak sorozata. Semmi mással nem fizethetünk értük, csak hálás köszönettel!

Ha rokkantat látok, ha vakkal találkozom, ha süketnémákat fedezek fel a járókelők között, ha kocsiban közlekedő mozgássérült elől térek ki a járdán. Ha utolsó fillérét is alkoholra költő hajléktalan nyújtja felém markát. Ha nevüket megmondani sem tudó, szellemileg leépülő embertestvérekkel kell szót értenem. S nálam fiatalabbat kell utolsó útjára kísérnem. És ki tudja még, hogy mennyi más jelenség tudatosítja bennem nap, mint nap, hogy életem minden pillanata és tartozéka a Jóistentől kapott ajándék, sőt már maga a puszta létem "életem” is.

Őseink, amikor szentmisére indultak azt mondták: Megyünk hálát adni. Mi másért jövünk mi is e templomba, szentmisére, mint hálát adni? Mert valóban méltó, és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk Szentséges Atyánk néked, szeretett Fiad Jézus Krisztus által.

Ámen.

Belzebub

Belzebub

Az evangéliumban egy kettős csodáról olvasunk a mai napon. Egy ördögtől megszállott és néma embert gyógyít meg Jézus, kiűzi belőle a gonoszt és visszaadja neki a beszéd képességét.

A csoda most is, mint más esetekben csodálkozással és nagy lelkesedéssel tölti el az embereket. Ugyanakkor felmerül a kérdés egyesekben, milyen erővel, milyen hatalom birtokában képes Jézus ilyen rendkívüli cselekedetekre? Ez a kérdés azt a vádat eredményezi, amely szerint bizonyára az ördögtől, a gonosz hatalmaktól kapott Jézus erre erőt.

Válaszában Jézus egyszerűen és logikusan érvel: a gonosznak az a célja, hogy uralma alá vonja az embert. Nem érdeke, hogy ez az uralom megszűnjön, ezért senkivel, egyetlen emberrel sem fog szövetségre lépni azért, hogy befolyását megszüntesse. Az ördög senkinek nem fog hatalmat adni, aki ellene fordíthatja a kapott hatalmat.

Kérdés marad továbbra is, hogy kitől kapta Jézus a hatalmát. Feleletében egy rövid megjegyzést találunk, ami válasz a kérdésünkre: ő Isten erejével képes ilyen csodákat tenni. Jézus csodái annak a jelei, hogy Isten országa elkezdődött. Ennek megvalósulása folyamán megtapasztalható Isten és a sátán küzdelme az emberekért. Isten a jóra, az életszentségre hív minket, a gonosz pedig szembe akar fordítani Istennel és arra ösztönöz minket, hogy rosszat, bűnt tegyünk.

Melyik hatalomnak engedelmeskedünk?

Kérjetek és adnak nektek

Kérjetek és adnak nektek. cs.

Kérjetek és adnak nektek” (Lk 11,9) – mondja Jézus a mai evangéliumban. Természetesen nem az anyagi javakra gondol, hanem – ahogyan az a későbbiekben ki is derül – a lelkiekre. A keresztény ima egyik formája a kérés, amelyben Istenhez fordulunk, s elismerjük, hogy segítségére várunk. Ha őszintén ki tudjuk mondani, hogy mindig az ő akarata legyen meg, és ha hiszünk abban, hogy Isten mindig a javunkat akarja, akkor észrevehetjük, hogy megad mindent, amire lelkünk épülése érdekében szükségünk van.

Aki hiszi, hogy Isten az ő jóságos Atyja, bizalommal fordulhat hozzá kéréseinek teljesítéséért. A gyermek bizalma ez atyja iránt. Mindazok a kérések, amelyek az Úr által tanított imában, a Miatyánkban megfogalmazódnak, Isten jóságának köszönhetően teljesülnek életünkben. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra váló kérések teljesülnek.

Isten mindig többet ad nekünk, mint amit mi kérünk tőle. A legértékesebbet szeretné mindannyiunknak megadni: az üdvösséget. Kérjük imáinkban a magunk és szeretteink számára az üdvösséget. Ez a legértékesebb kérés.

Miatyánk 2019

Miatyánk. sz.

A keresztény világ legismertebb imádsága az imént hallott Miatyánk.

A világ szinte minden nyelvére lefordították Két változata található a Szentírásban, a hosszabb, amit imádkozni szoktunk, Mátétól és a rövidebb Lukácstól, amit most olvastunk.

A két változat a lényegét tekintve azonos, de vannak eltérések. Ez természetes jelenség, valahányszor egy eseményről több szemtanú számol be.

A tanítványok azon kérésére, hogy taníts meg minket imádkozni, Jézus ezzel az imával teljesítette kérésüket.

A Miatyánk szerkezetileg hét kérés köré van felépítve, amelyekben a hívő fordul a Mennyei Atyához. Az első három Isten jogainak és hatalmának a világban való érvényesüléséért fohászkodik

"szenteltessék meg a Te neved,

jöjjön el a Te országod,

legyen meg a Te akaratod").

A másik négy pedig az ember legfontosabbnak tartott szükségletét adja elő

"mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

bocsásd meg vétkeinket,...

ne vígy minket a kísértésbe...

szabadíts meg a gonosztól").[7]

Nemcsak az apostolok érezték szükségét annak, hogy Jézus tanítsa meg őket imádkozni, hanem mi is. Tudjuk, hogy életünkben, mindennapjainkban időt kell szánnunk az elcsendesedésre, az imádkozásra, az Istenre figyelésre.

Néhány egyszerű szó, néhány apró kérés, amelyekre Jézus tanít minket, alkalmas arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel.

A Miatyánkot csak akkor tudjuk őszintén imádkozni, ha életünkben már legalább egyszer rácsodálkoztunk arra, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Vajon meglátszik-e életünkön, viselkedésünkön, hogy Isten gyermekei vagyunk? Tudunk-e gyermeki bizalommal hozzá fordulni?

Ámen

Magyarok Nagyasszony 2019

Magyarok Nagyasszonya 2019

Ma, október 8-án, mi hívő magyarok, Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. XIII. Leó pápa a magyar nemzet ezeréves fennállásának ünneplése, a millennium alkalmából engedélyezte ezt az ünnepet, évről-évre megünneplő ünnepként az ezeréves fennállásáért hálás magyar népnek 1896- ban

A Magyarok Nagyasszonyának tisztelete a kereszténnyé válásunk kezdetéig nyúlik vissza. Szent István király a Magyarok Nagy-asszonyának ajánlotta országunkat. A Hardwick legenda szerint így imádkozott: "Ég királynője, a jelenvilág ujjászervezője, végső könyörgésemben a szent egyházat a püspökökkel és papokkal, az országot a néppel és az urakkal a Te oltalmadra bízom, nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom."

Az ő példáját követte a Szűzanya tiszteletében ezer éven át történelmünk szinte valamennyi magyarja. Jó lenne, ha a ma élő magyarok is követnénk példájukat. Sajnos sokan nem is ismerik Mária-tiszteletünket, vagy elfelejtik lassan, teljesen.

Amióta elkezdődött Európa, s benne hazánk elkereszténytelenítse, rohamosan gyengül nemzetünk fiai-ban és leányaiban Nagyasszonyunk tisztelete.

Ezek után is merjük még Mária országának mondani hazánkat?

Ne higgyük, hogy a Máriától, az őt megillető tiszteletet megtagadó s keresztény mivoltát is megtagadó népnek Mária továbbra is hathatós Patrónája marad. S főleg ne higgyük azt, hogy Mária majd helyettünk is cselekedni fog. Nem! Ő mindig azt mondja az Őt tisztelőknek, amit a kánaáni menyegzőn mondott: Tegyétek azt, amit fiam mond!

És ebben van a mi reményünk. Mert ha nem is az egész ország, de még számosan ebben az országban, igaz tisztelői Máriának, s azt teszik, amit Fia Jézus Krisztus mond. S ezért kell fáradoznunk, s imádkoznunk, hogy ha már nem is minden honfitársunk, de mégis egyre többen, tegyük azt, amit Mária Fia, Jézus Krisztus mond, s akkor hazánk, újra Mária országa lesz, Mária pedig hathatós Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak,

Nagyasszonyunk, hazánk reménye,

Bús nemzeted zokogva esd,

Minden reményünk csak Te vagy,

Szent Szűz, anyánk, ó, el ne hagyj!

Rózsafűzér királynéja

Rózsafűzér királynéja

Hálaünnep a mai ünnep.

1571-ben Lepantónál - egy tengeri ütközettel - megkezdődött a török hatalom hanyatlása.

V. Szent Piusz pápa a csatát segítendő a rózsafüzért imádkozta, közben látomása volt, mégpedig a győzelmet látta. Valóban, délben a szél megfordult, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.

A pápa a győzelem tiszteletére engedélyezte az ünnepet. 1716-ban Péterváradnál is a rózsafüzér imádkozása segített győzelemre. XIII. Gergely pápa elrendelte az ünnepet, XI. Kelemen pápa az egész egyházra kiterjesztette Mária közbenjárásáért, az Isten segítségéért.

Máriával együtt újra meg akarjuk erősíteni az igent az Isten akaratára. A rózsafüzér imádságában pedig, Jézus életéről elmélkedve, Isten iránti szeretetünkben szeretnénk megerősödni.

„Történjék velem szavaid szerint!” – halljuk a mai evangéliumi szakaszban Mária visszavonhatatlanul elkötelezett válaszát Isten szándékára. Ne gondoljuk, hogy Máriának olyan könnyű volt ezt kimondani, hiszen megelőzte a kérdezés, a csodálkozás, sőt talán bizonyos értetlenség is. Nekünk sem egyszerű felismernünk és elfogadnunk Isten akaratát, mert meg vannak a saját elképzeléseink. Bizonyos értelemben Isten valóban ismeretlen, s pillanatnyilag érthetetlen utakra hív minket. Egy azonban egészen biztos: ez az út jelenti a boldogságunkat az életben, és ez vezet az üdvösségre. Mondjuk mi is bátran Istenakaratára: Történjék velem szavaid szerint.

Évközi 27. vasárnap 2019

Évközi 27. vasárnap 2019

Bevezetés

A mai Igeliturgia evangéliumi szakaszában azt kérik az apostolok Jézustól, hogy „növeld bennünk a hitet!”. Ha azt akarjuk, hogy hitünk élő legyen, ápolnunk és növelnünk kell Urunk Jézus segítségével. Miként az életet, úgy az életünket éltető hitet is tovább kell adnunk. Megtesszük-e mi e feladatatainkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem törődünk eléggé az életünknek célt és tartalmat adó hitünk erősítésével és növelésével. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bátortalanok vagyunk hitünk megvallásában. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly félénkek és visszafogottak vagyunk még a ránk bázottaknak történő hitünk továbbadásában is. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az életben csak kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy hitüket töretlenül megőrizték, bátran megvallották, szerinte alakították életüket. A kételyek szakadéka itt tátong mellettünk, hamis képzetek, hazug propaganda, bűnös szokások felhői takarják el hitünk vezérlő csillagát.

Ez a felismerés adta a kérést az apostolok ajkára: Növeld bennünk a hitet! Az Úr Jézus közelében fokozottabban érezték: a hit akkor egészséges, ha növekszik, ha egyre jobban reánk teríti áldott lombsátorát. Ennek a növekedésnek záloga, hogy egész személyiségünkkel Isten felé forduljunk. Belőle árad az a fény és a meleg, ami biztosítja hitünk növekedését.

Az Úr Jézus egy hihetetlennek tűnő képpel szemlélteti a hit jelentőségét. Egy mustármagnyi hit elegendő, hogy a szederfa kiszakadjon a földből, és gyökeret verjen a tengerben. A merész hasonlattal akarja Jézus szemléltetni a hitnek életet átformáló, szinte a lehetetlent is megvalósító erejét.

Gondoljunk csak a pünkösd-kor megszülető zsenge Egyház esetére! A mustármagnyi közösség, az apostolok lelkes hite fává növekszik, és gyökeret ver a pogányság, egy ellenséges világ tengerében.

Gondolhatunk azokra az egye-di esetekre, amikor valaki elnyeri a hit ajándékát, és ez kiemeli az alkoholizmus, a kábítószerélvezés szenvedélyéből.

A dúsgazdag milliomos szétosztja vagyonát és elmegy a harmadik világba betegeket ápolni.

Egészséges, szép fiatal leány lemond a szerelemről, a házasságról, az anyaságról és Krisztust szolgálja az élet elesettjeiben.

Vajon mi mást bizonyítanak ezek a példák, mint a hit csodálatos erejét!

Ha ilyen hordereje van a hitnek, akkor mi sem tehetünk mást, mint az apostolok és kérjük Urunkat, hogy ne csak őrizze meg, hanem növelje is bennünk a hitet.

Hisz a bennünket körülvevő, s még otthonainkba is behatoló közszellem, nem növelni, hanem csökkenteni, s kioltani igyekszik a hitet. Annak ellenére, hogy a vallások reneszánszát éli a világ.

Különösen is a Glóbusznak azon a részein, ahol üldözték, de ott is, ahol szabadelvű, dohos vallásellenes eszmék formálták, illetve formálják még ma is a közvéleményt.

Ez az oka annak, hogy még ma is sokan úgy vélekednek, hogy megalázó a hívő magatartás.

Ez a megállapítás azonban nélkülöz minden komoly alapot. Hiszen a hit olyan igazságok elfogadása, amelyeket Isten üzenetéből ismerünk meg.

Az emberek mindig keresték az Istenhez vezető utakat. Sokan és sokféleképpen próbálták Őt megközelíteni.

Mi, keresztények ezzel szem-ben azt valljuk, hogy Jézus Krisztus élete, tanítása és keresztútja vezeti el az embereket Istenhez. Tőle kaptunk olyan válaszokat, eligazításokat, amelyek túlmutatnak a tudomány világán. Ha ezeket elfogadjuk, nem kell megtagadnunk tudományos nézeteinket.

A hit igazságai nem lezárják az ember előtt a kutatás útjait, hanem sokkalta inkább megnyitják azokat. A Világmindenség végtelenjére emlékeztetnek, amely véget nem érő kalandra csábítja az embert.

A hit növekedése érdekében el kell távolítanunk, az emberi tudatból a tudat alatt is ható akadályokat, téves hiedelmeket

Természetesen nem elegendő az akadályok eltávolítása, a sorom-pók felhúzása. Hitünk csak akkor tud növekedni, ha megfelelő táplálékban részesül. Ilyen táplálék maga az Isten Igéje, annak olvasása és hallgatása.

A vallásos kérdésekkel való foglalkozás. Neves protestáns teológus mondta, hogy a teológiával való foglalkozás a legférfiasabb foglalkozás a világon.

Az Isten Igéjének hallgatása, vallásos írások olvasása csak akkor növeli hitünket, ha életté válik bennünk. Tudhatja valaki kívülről az egész Szentírást vagy a katekizmust, és ugyanakkor lehet hit nélküli ember. A hit pedig csak akkor lesz élő valóság számunkra, ha kovászként átjárja életünket.

Ha pedig átjárja életünket a hit, akkor nem feledkezhetünk meg az adakozásról sem. Hitünk az által is erősödik, növekszik, ha tovább adjuk embertársainknak.

Miként a tovább adott szeretet gazdagítja a saját szeretetkincsünket, ugyanúgy, a másoknak, rokonainknak, honfitársainknak átadott hit is növeli, erősíti a miénket is.

Ámen

Hiszek az egy Istenben…

Szent Ferenc atyánk

Szent Ferenc atyánk

Örvendezve szólok pár mondatot rendalapítónkról, Szent Ferenc atyánkról.

Kora gyermekkorom óta megragadott az ő élete, lelkülete és szelleme. Az élők sorából már elköltözött, áldott jó rendi testvéreim, akik a lelkipásztorkodásban, gyermekekkel és felnőttekkel, fiatalokkal és idősekkel, gazdagokkal és szegényekkel, egészségesekkel és betegekkel, olyan nagy szeretettel és együttérzéssel foglalkoztak, sugározták felém Szent Ferenc szellemét.

Umbria dalos kedvű trubadúrjának életéből mit emeljek ki?

A Bibliában azt olvashatjuk, hogy az Úr Isten azt mondta az első emberpárnak: néktek adom a földet és mindazt, ami rajta van. Hajtsátok uralmatok alá. Uralkodjatok felette!

Ha Szent Ferenc életét nézem, és Naphimnuszát olvasom, mit tapasztalok, mit látok? Ő nem uralkodni akart a teremtett világ alkotásain, hanem testvérként akarta őket mind magához ölelni.

Fivérének mondotta a Napot, nővérének a Holdat, öccsének, bátyjának, húgának a teremtett világ szépségeit, a tiszta vizű forrásokat a csobogó patakokat. A szelet, a tüzet, a mezők liliomait, az ég madarait. A föld élőlényeit, a ragadozó farkast is. Mindent és mindenkit. Felszólította őket, hogy vele együtt dicsőítsék az Urat, az irgalom Atyját.

Őt minden Isten dicsőítésére hangolta. Nem ok nélkül idézte tegnap a világ az állatok világnapján az ő nemes alakját.

Egy másik gondolat: édesapjának posztókereskedéséből kiosztotta a posztót a ruhátlan szegényeknek. Ezért édesapja a püspök elé vezette, hogy az megbüntesse. Ekkor ledobta magáról apjától kapott díszes ruháit, mondván: többé nem mondom atyámnak Bernardone Pétert, hanem csak a Mennyei Atyát. Mezítelen testére a püspök ráterítette a palástját. Már nem haza, hanem a koldusok közé ment. Leült közéjük, s a koldusok kenyerét ette.

Mennyi, és mi van bennünk Szent Ferenc eme szegénység és szegények szeretetéből?

Mindenéről lemondva, Krisztus tanítását követve élte az evangéliumi életet szegénységben.

Hatalmas keresztet rajzolt ruhájára, és mint il futto di Dio, Isten bolondja rótta Umbria útjait, városainak és falvainak utcáját, hogy Isten dicsőítésére szólítsa és buzdítsa kora közömböseit és hitetlenjeit. Fájt neki, hogy az emberek nem szeretik eléggé az Istent.

Fájt neki, hogy kora kereszténysége elszakadt az evangéliumok tanításától. Fájt neki, hogy oly sok volt korában a szegény és a koldus és olyan sok az Istent, Krisztust, Egyházat elhagyó, támadó eretnek.

Nekünk fáj-e, hogy napjainkban oly sok a szegény, és oly sok az Isten és Egyház ellen lázító, hitehagyott eretnek népvezér?

Krisztus képében járt köztünk, s egyre többeket vonzott magához evangéliumi életével.

Bárcsak a mi életünk is Szent Ferenc atyánk életéhez hasonló evangéliumi élet lenne, amellyel egyre többeket tudnánk Krisztushoz vezetni.

Ámen

Boldog Bogdánffy Szilárd

BOLDOG BOGDÁNFFY SZILÁRD püspök és vértanú

Bogdánffy Szilárd 1911-ben Feketetó községben (Torontál megye) született. Temesváron a piaristák gimnáziumában tanult. A nagyváradi Teológiai Akadémiáról tanárai a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték a kiváló növendéket, tanulmányai befejeztével azonban visszatért egyházmegyéjébe, itt szentelték pappá 1934. június 29-én. Élete meghatározó motívuma ettől kezdve a katolikus ifjúság oktatása és lelki vezetése volt. 1934-ben a szatmári papnevelde helyettes tanárává és prefektusává nevezték ki, 1935-től kezdve pedig több nagyváradi tanintézmény hittanáraként és lelki vezetőjeként működött. 1939-ben a román hatóságok koholt vádak alapján letartóztatták és kitoloncolták Magyarországra, ahonnan csak 1940 szeptemberében térhetett haza Nagyváradra. Folytatta oktatói-nevelői tevékenységét, a háború után oroszlánrészt vállalt a nagyváradi iskolák újjászervezésében. 1945-ben megalapította a Merici Szent Angéláról elnevezett orsolyita harmadrendet.

1947 tavaszán Scheffler János szatmári püspök kérésére a titkára lett. Szellemi képességei és lelkisége kiváló munkatárssá tették a szatmári-nagyváradi egyházmegye vezetésében.

Az egyre fokozódó romániai keresztényüldözés várható fejleményeire tekintettel a Szentszék engedélyezte, hogy titkos püspököket szenteljenek. A bukaresti nunciatúrai régens 1949. február 14-én szentelte őt püspökké. Két hónappal később a román hatóságok letartóztatták, éveken át jogtalanul fogságban tartották az ország legszigorúbb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban.

„Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Sokat kínozták, verték. „El lehet viselni.” – mondta rabtársainak. A börtönben is mindennap megtalálta a szeretetszolgálat lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengülteknek, cigarettát a dohányosoknak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat; az őrök emiatt többször is bántalmazták. Ügyének bírósági tárgyalására csak 1953-ban került sor, ekkor teljesen hamis vádak alapján 12 évi kényszermunkára ítélték. Noha családjának sikerült kiharcolni a törvénytelen ítélet megsemmisítését, Szilárd püspök már nem érte meg ügyének újratárgyalását, a börtönben elszenvedett kínzások következtében 1953. október 2-án a nagyenyedi börtön cellájában visszaadta lelkét Teremtőjének. Az Egyházhoz való hűségéért szenvedett vértelen vértanúhalált.

Szent Őrzőangyalok

Szent Őrzőangyalok

Ünnepe: október 2

A Tridenti zsinat rendeletéből a Katekizmus tanítja: gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra gyermeke mellé, a mennyei Atya is ezt teszi a veszedelmek ellen.

Szent Bernát tanítja: tiszteletet kell adnunk a jelenlétükért, odaadást a jóakaratukért, bizalmat az őrzésért.

A Római Katekizmus az angyalokról azt mondja: az angyalok szellemi teremtmények, szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő küldetésében szolgálnak.

Az ünnep hódolat Istennel szemben, aki szeretetből angyalát rendelt mellénk szolgálatunkra és védelmünkre.

Az ünnep ezen kívül erősíti és elmélyíti bennünk őrangyalunk iránti tiszteletünket és hálánkat.

Tiszteletük növeli bennünk önmagunk és társaink lelkének megbecsülését is, hiszen Isten is egy tiszta, szent angyal által őrizteti azt.

Fohászkodjunk most Őrangyalunkhoz Csaba atya imájával.

Őrangyalom, szívből kérlek,

Bűntől, bajtól őrizzél meg!

Életemben légy vezérem,

Halálomkor állj mellettem!

Ámen

Lisieux 2019

Lisieux-i Kis Szent Teréz

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. Szülei, mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.

Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe. Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.

Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki életrajzát.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta.. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki életrajzát halála után Egy lélek története címmel könyv formában is megjelentették.

A szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. […] Teréz egyike azoknak az evangéliumi» együgyűeknek «, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett.

Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, karmelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.