A tizenkét apostol kiválasztását Jézus
beszéde követi az evangéliumban. Nem csak a tizenkettőhöz, hanem valamennyi
tanítványához intézi szavait a mi Urunk, valamint a köré sereglett néphez.
Mátéval ellentétben Lukács nem nyolc, hanem csak négy boldogságot említ,
amelyeket négy, ún. „jaj-mondás” követ.
Jézus hegyről való lejövetele eszünkbe
juttatja az ószövetségi törvényadást. Mózes a Sínai-hegyen kőtáblákba véste
Isten parancsait, majd lejött a hegyről és közölte a néppel, a nép pedig
elfogadta azt. Jézus is lejön a hegyről és közli tanítványaival, az újszövetség
népével az ő törvényeit, utána pedig várja az emberek feleletét.
A beszéd első és második része szembe állítja,
vagy legalábbis világosan elkülöníti a társadalmi csoportokat, a szegényeket és
a gazdagokat, az éhezőket és jóllakottakat, a sírókat és a nevetőket, a
gyűlöletben és a hízelgésben részesülőket. Mindkét csoport tagjai számára
változást, fordulatot ígér. A jelenleg nélkülözőknek tehát nincs okok a
bánatra, mert sorsuk hamarosan jóra fordul, és emiatt boldogok, mégpedig nem csak
a jövőben, hanem már most.
A társadalom haszonélvezői ugyan jelenleg
jómódban élnek, de ez nem tart örökké, ezért szól nekik a figyelmeztetés. A
krisztusi közösség akkor halad az Úr útján és él az újszövetségi törvény szerint,
ha szeretettel és jócselekedetekkel fordul a nélkülözők felé
