2019. május 27., hétfő

Bátorítás és vigasztalás


Bátorítás és vigasztalás
Jézus szavaiból bátorítás és vigasztalás sugárzik a mai evangéliumi szakaszban. Jól tudja, hogy távozása, mennybemenetele után mindkettőre szüksége lesz tanítványainak, hogy tanúságot tudjanak tenni. Az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet elől Jézus nem tért ki. Akik szembe fordultak vele, nyugodtan rázúdíthatták minden ellenszenvüket. Mivel tanítványaira és követőire a későbbi korokban ugyanez a sors vár, ezért elküldi számukra a Szentlelket.
Az eljövendő Lélek három jellemzőjét, három tulajdonságát említi meg.
Egyrészt vigasztaló és segítő, mert a nehéz időkben, az üldözések idején nélküle elhagyatottnak éreznék magukat a benne hívők.
Másrészt az Igazság Lelkét kapják meg a Szentlélekben, ami azt jelenti, hogy a tanítványok is ugyanazt az igazságot fogják hirdetni, amit Jézus is hirdetett. A Lélek segíti tehát őket abban, hogy valóban Jézus nevében hirdessék az üdvösségre vezető igaz tanítást.
Harmadrészt pedig az a lényeges, hogy a Szentlélek az Atya ajándéka. A Lélek az idők végezetéig jelen lesz a világban, élteti az Egyházat, segíti a hívőket és tanúsítja Jézus megváltói küldetését.
A keresztény tanúságtétel célja a hit terjesztése. Az apostoli szolgálat minden korban küzdelmes tevékenység és odaadottságot kíván az embertől.
HIS