Nagyböjt 4. vasárnap. 2019

Nagyböjt 4. vasárnap. 2019

Bevezető

Nagyböjt 4. vasárnapján, az evangélium tömör tőmondatokban foglalja össze az újszövetségi kinyilatkoztatást Istenről, Egyszülöttjéről, üdvösségről. Isten nem elveszíteni akarja e világot, hanem üdvözíteni mindazokat, akik hisznek Egyszülöttében Milyen ami hitünk Isten Egyszülött Fiában? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Krisztus kegyelemezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Az európai demokráciákban mindenütt munkálkodik Alkotmánybíróság. Benne az országok jogrendjének, kormányzati, parlamentáris és társadalmi igazságtételének letéteményesét látják. Egy közösség, egy társadalom csak akkor lehet nyugodt, ha igazságszolgáltatása objektivitásra törekszik, pártatlan alapokon nyugszik. Népünk számára még ez sincs biztosítva. Ezért él állandó feszültségen és félelemben.

De a jól működő bírósági rendszerekbe is sokszor csúszhat hiba, megvannak a tevékenységük határai. Elképzelhetetlen például, hogy egy bíró úgy akarná elítéltjét megmenteni, hogy közli vele: majd én leülöm a kiszabott börtönbüntetését.

A mai evangéliumi szakasz szerint Isten viszont ezt tette e világgal. Isten magára vállalta a mi terhünket, büntetésünket, a kereszthalált. Benne nemcsak értünk lüktető „szent harag” van, hanem mindenekfelett határtalan irgalom. Olyan ez a két tulajdonság benne, a harag meg az irgalom, mint két egymásra csukódó ikonkép, amelyből az egész valóság kirajzolódik.

A Nikodémusszal történt beszélgetésben hangzanak el az Újszövetség legszebb mondatai, amelyekben benne van az egész újszövetségi kinyilatkoztatás, maga az újszövetségi örömhír.

Ismerjük azt az eseményt, amely az Egyiptomból, szolgaság földjéről kivonuló néppel történt. A hosszú vándorutat sok fáradság, nélkülözés kíséri, Ez megviseli a népet és zúgolódnak Mózes ellen. Ezért büntetés éri őket. Mérges kígyók lepik el a tábort, és sok embert megmarnak. A nép most Mózes közbenjárását kéri, hogy könyörögjön értük Istenhez, büntető keze ne sújtsa őket. Mózes közbenjárása eredményes. Egy botra tűzött rézkígyót állíttat fel a táborban. Aki hittel néz fel a rézkígyóra, az megmenekül.

Erre emlékeztetve mondja Jézus Nikodémusznak: ”Ahogy Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni  az Emberfiát is, hogy aki hisz benne. El ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Mi a "felemelik" szónak a jelentése? Ennek, mint több más szónak a János evangéliumban kettős jelentése van. Először is arra vonatkozik, hogy Jézust majd "felemelik" a keresztre. A "felemel" szó azonban Krisztus feltámadására is vonatkozik, és a dicsőségbe való felemelésre is.

Az evangélista Izajás jövendölése szerint: "őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze, a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg". A gyógyulás az Emberfia, Jézus Krisztus szenvedése által történt. Ahogyan Mózes követői a pusztában meggyógyultak azzal, hogy fölnéztek a rézkígyóra, azaz hittek Isten hatalmában, úgy fognak a hívők is a felemelt, azaz a keresztre feszítettre való felnézéssel, a feltámadt Úrban való hit által üdvözülni

„Mert, - amint hallottuk az emberiségnek szóló örömhírt, „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy általa üdvözüljön a világ.”

Volt tehát valaki a világtörténelem kellős közepén, az évezredek és évszázadok metszéspontján, aki – bár tehette volna – nem mondott ítéletet, hanem átvállalta a büntetésünket, adósságunkat, s értünk vállalta „a földi lét börtönét”, csakhogy megmentsen minket. Krisztus nem akar ítéletet mondani felettünk, (kimondjuk mi azt, sajnos magunk felett)! Aki nem akar a hit igazságában, világosságában, a jótettekben élni, az ítéletet von magára, hiszen, amint Pál apostol mondja: „Isten jótettekre teremtett minket”. Isten minden haragja ellenére időt hagy nekünk, újra talpra állít, megmos, letöröl, újra elindít, mert ennyire szeret minket!

Micsoda biztosíték az emberiség számára az a Krisztus, aki életét adta barátaiért, értünk emberekért. A kereszt az isteni irgalom és az emberi remény lángoszlopa, vagy ha tetszik: rézkígyója.

Csak Isten végtelen irgalma és szeretete akadályozott meg bennünket abban, hogy már réges-régen nem pusztítottuk el egymást, s az egész teremtett világot. Az emberek gyakran azt hiszik, hogy a töménytelen sok bűn, háború, cáfolja az irgalmas Isten létét.

Éppen ellenkezőleg! Aláhúzza a Gonosz evilági tevékenységét. Gondoljuk csak meg, hogy az emberiség a szabad akarattal kitervelt és véghezvitt annyi bűn, kapzsiság, erkölcstelenség, kegyetlenség, gyűlölködés, elnyomás és jogtalanság ellenére is minden alkalommal újra magához tért, megtért és Isten felé fordult.

És még mindig olyan embereket tudott életre hívni, akik a gonoszt jóval, a kapzsiságot könyörülettel, a kegyetlenséget emberszolgáló szeretettel tudják legyőzni. Én szeretném úgy hinni, hogy Önök, templomba járó jó testvérek, az Isten által új életre hívott, és másokat is új életre hívó emberek. Önök azok, akik, miként egykor a kígyók marásától szenvedő nép a pusztai rézkígyóra, a mai kígyók marásaitól szenvedők pedig, hittel néznek a Kereszten függőre. És megszabadulnak a kígyók marásától, kigyógyulunk e marások okozta betegségekből s nem vesznek el, nem pusztulnak el, s nem pusztul el népünk sem, hanem új életre támadunk.

Amen

Melyik az első

Melyik az első

Jézus ellenfelei közt voltak olyan személyek is, akik tudás szintjén megértették a fő parancsolat lényegét. Az írástudó kíváncsiságból kérdezett rá a fő parancsolatra. Ő tudta, hogy melyik a legfőbb parancs, hiszen minden reggel elimádkozta a “Halld, Izrael!” Imádságot. Ebben az imában kifejeződik az imádkozó hűsége az egyetlen igaz Isten iránt. Isten szeretete minden tevékenyégénél fontosabb. Nem kevésbé fontosabb a főparancs második része: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Lev 19,18).

A felebarátunkat csak akkor szeretjük helyesen, ha megvan bennünk a helyes önszeretet. Aki lebecsüli önmagát és saját személyét az nehezen tud másokat tisztelni. Ha a helyes önszeretet az isteni szeretet fényében történik, akkor kezdi az ember érzékelni a parancsnak a lényegét; addig csak egy előírás, parancsolat marad számára. Amikor felfedeztük ennek a főparancsnak a lényegét, akkor az a cselekedeteinkben is érzékelhetővé válik. Nem elég a főparancs szolgai teljesítése, szükségünk van a Szentlélekre, aki lelkülettel, élettel tölti meg a Törvényt.

Jézus konkrét tettekben mutatta meg kortársainak a főparancsolat helyes gyakorlatba ültetését. Nem elég naponta imádkozni a főparancsolatot, hanem fontos annak a mindennapi gyakorlása. Csak akkor van értelme az Isten iránti személyes hódolatunknak, ha az embertársainkkal való érintkezésünkben is megmutatkozik.

Egy régi japán ének a következőket énekli meg: Szeretni Jézus szavaival, cselekedeteivel, érintésével. Csak így nyer értelmet a főparancsolat ismétlése.

Ördögűzés

Ördögűzés

Miután Jézus egy ördögűző csodát tett, azzal vádolják meg őt, hogy az ördögök fejedelmével szövetkezve képes ilyen rendkívüli cselekedetekre. A vádaskodást Jézus beszéde követi, amelyben rávilágít az elképzelés belső ellentmondására: az ördögnek, a gonosz léleknek nem érdeke, hogy távozzon az emberekből. Ezután Jézus tisztázza az ő különleges erejének, hatalmának forrását: ő a mindenható Isten segítségével, a tőle kapott erő birtokában képes arra, hogy az embereket megszabadítsa a gonosz ártó befolyásától. Kijelentéseit két példával igyekszik megvilágítani, az egyik az önmagában meghasonlott királyságról, a másik a házát védelmező erős emberről szól.

A történet befejező mondatára is érdemes felfigyelnünk: „Aki nincs velem, az ellenem van.” Ez a kijelentés arra utal, hogy az ember nem maradhat semleges: vagy Jézus mellé állunk, aki harcol a gonosszal, vagy szembefordulunk Jézussal, ahogyan azt a gonosz lelkek is teszik.

A nagyböjti időszakban nekem is fel kell vennem a harcot a bennem lévő gonosszal szemben. Ebben a küzdelemben nem vagyok egyedül, hanem Jézus kegyelme segít. Vele elutasíthatom a kísértéseket és eredményes lesz jóra való törekvésem. Kinek a befolyását engedem érvényesülni életemben? A gonoszét, ami a kárhozatra taszíthat, vagy Jézusét, aki az üdvösségre vezet?

HIS

Ég és Föld

Ég és föld

Jézus nem szüntette meg a Törvényt, azonban megtöltötte élettel. Szent Pál erősen hangsúlyozta, hogy a Törvény önmagában nem tud üdvözíteni. A szeretet parancsolatára összpontosítva nyeri el az értelmét a Törvény, és ennél a pontnál Máté és Szent Pál felfogása találkoznak egymással. Jézus saját életével tette teljessé a Törvényt. Követői számára az egész Ószövetségnek van értelme, folyamatosan tanulmányozni, imádkozni és tanítani kellene abban a mozgalomban, amit elindított. A törvény előírásai még kötelezték Jézus közvetlen tanítványait.

Az ióta betű a héber ábécé legkisebb betűje, és azokra a zsidóságból megtért keresztényekre vonatkozik, akik keményen vitatkoztak a hellenizálódó keresztényekkel. A Törvény legkisebb előírása is fontos, de nem zárja ki a lazább erkölcsűeket sem a mennyek országából. Ezeket nevezte Jézus kisebbeknek. Aki megtartja és tanítja, az viszont nagy lesz, mert mentes volt minden képmutatástól.

A törvény csak akkor segít rajtam, ha jogosultságát nem teherként élem meg. Isten nem egy plusz terhet akart az emberek vállára helyezni, amikor Törvényt adott. Ezáltal akarta szabályozni az emberi együttélést, és biztosítani az emberi méltóságot. A törvény viszont csak akkor tölti be helyesen a szerepét, ha nincs az ember kárára.

Jézus tanításában összefoglalta a Törvényt és a prófétákat. Mindkettő általa nyer értelmet. Mi Jézus törvényét kaptuk meg, amely a szeretet, a béke és az igazság törvénye. Ő a mi igazságos törvényhozónk, ítéletei mind igazságosak és jóságosak.

Hetvenszer hétszer

A nagyböjt idején újra és újra előkerül az evangéliumokban a megbocsátás témája. Egyrészt arra figyelünk, hogy a végtelenül irgalmas Isten hogyan keres minket, bűnösöket, másrészt felszólítást kapunk arra, hogy embertársainkkal szemben legyünk megbocsátóak.

A Péter apostol kérdése a mai evangéliumban azt feszegeti, hogy van-e határa a megbocsátásnak? Követhet-e el valaki olyan súlyos bűnt ellenünk, amit már nem kell megbocsátanunk? Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy az irgalmasság határtalan. A „hetvenszer hétszer” kifejezés legfeljebb a matematika nyelvén jelent 490-et, de a megbocsátásban ennél a számnál sem állhatunk meg. Jézus azt mondja ezzel a nagy számmal, hogy nincs értelme számolgatni az alkalmakat, hogy hányszor bocsátunk meg, mert sosem juthatunk el addig, hogy megállhatnánk, és ne kellene megbocsátanunk.

Ennek a felhívásnak azért van létjogosultsága, mert Isten is ilyen határtalan a megbocsátásban, ezt szemlélteti az evangélium második felében a példabeszéd. Akinek Isten mérhetetlen nagy adósságot enged el, az nem viselkedhet szívtelenül azzal szemben, aki neki csupán egy kevéske összeggel tartozik. Ha Isten nekünk minden bűnünket megbocsátja, akkor ne kövessük a szívtelen szolga példáját, hanem mi is legyünk megbocsátók felebarátainkkal!

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdete teszi jelessé e napot.

Zengjed, nyelv, a szűzi méhnekdicséretét,

melybe szállva ég Királya

formát öltött, emberét,

és megszülte férfi nélkül

Szűzanyánk a gyermekét.

Mennyországnak küldötteként

Gábor angyal lejöve:

...

Legyen nekem igéd szerint,

mondja Szűz az angyalnak,

engedelmes lánya vagyok

a felséges parancsnak,

s méhe szűzen helyet adott

az isteni magzatnak.

Urunk születése hírüladásának ünnepét  692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte a nagyböjtben történő ünneplését. E jeles nap ihlette az Üdvözlégy- és az Úrangyala-imádságokat.

E Mária-ünnep elsősorban a második isteni személy megtestesüléséről szól, hiszen Jézus világba lépése hírüladásának rejtett eseményével kezdődött el. XVI. Benedek pápa szavaival: az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumában „egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant, és általa új korszak kezdődött a történelemben.”

Hazánkban sok helyütt e napon oltják a fákat, hisz' a magyar néphagyomány szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja: ekkor kell elkezdeni a fák oltását a bőséges termés érdekében –  hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust.

„Fecskehozó” napként is számon tartják március 25-ét: elérkezett a tavaszi munkák ideje – intik a gazdákat az érkező fecskék.

A gyermekáldásra vágyó asszonyok Gyümölcsoltó napján hosszan imádkoznak a Szűzanya képe vagy szobra előtt térdelve.

Nagyböjt 3. vasárnap 2019

Nagyböjt 3. vasárnap. 2019

Bevezető

A mai, nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliumában arról a jézusi tanításról hallunk majd, melyet két tragikus eseményhez, Pilátus kegyetlen vérengzéséhez, és a Silóéban 18 embert maga alá temető torony összedőléséhez, fűzött. Az események felett napirendre térni nem tudó tömeg lelkében lappangó ama kérdésre, hogy mindez azért történhetett velük, mert bűnösebbek voltak, mint az életben maradottak. Jézus válasza az, hogy nem, de hasonló velük, s velünk is megtörténhet, ha nem törekszünk állandóan jobbá lenni, hitelesebb keresztény életet élni.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, milyen bennünk ez a törek-vés?

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy a természeti katasztrófák: földrengések, árvizek, hurrikánok, szökőárak alkalmával nem gondolunk arra, hogy mi is lehettünk volna az áldozatok. Uram, irgalmazz!

Urunk! Hogy ha az áldozatok nem voltak bűnösebbek, mint mi, töröld el a mi bűnösségünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Hogy el ne vesszünk, bocsásd meg nékünk a megtérés halogatását. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban két, tömeget tartósan foglalkoztató Jézus korabeli történettel kapcsolatos jézusi tanítást hallottunk.

Az egyik szörnyű esemény, amire Jézus hivatkozott, az volt, hogy Pilátus, a római helytartó, a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett, és vérüket az áldozati állatok vérébe kevertette.

A másik pedig az, amikor Silóéban a torony összedőlt, és maga alá temetett tizennyolc embert. Ezzel kapcsolatban teszi fel Jézus a kérdést: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, hogy így jártak?”

Ma talán így tenné fel Jézus a kérdést: Azt hiszitek, hogy a Madridi, Londoni, Kölni merénylők áldozatai bűnösebbek voltak, mint az életben maradottak?

De kérdezhetné tovább így is: Azt gondoljátok, hogy a közelmúlt természeti katasztrófák áldozatai, a földrengések, a hurrikánok, szökőárak sok százezres tömegei bűnösebbek voltak, mint ti?

Mint mi, akik időközönként el elelmélkedünk azon, hogy miért történt mindez? És miért ott: És miért velük? Mit akart ezzel a Jóisten? Mire akart figyelmeztetni? Miért büntette pont őket az Úristen?

Sajnos az ilyen történéseket, mindig kapcsolatba hozzuk az Úristennel. Az Ószövetségből öröklött felfogás szerint még ma is, Isten büntetésének tekintjük. E felfogás szerint ezek az emberek azért haltak meg, azért büntette meg az Úristen, mert bűnösebbek voltak, mint az életben maradottak. Pedig valójában nem voltak bűnösebbek. Az Úr Jézus az említett két eseménnyel kapcsolatban határozottan ki is mondja, hogy nem voltak bűnösebbek!

Ennek ellenére, ez a felfogás sajnos még ma is él a közfelfogásban. Főleg az idősebb nemzedék körében, amikor valakit valami sorscsapás ért, kárörvendezve mondják: "megverte az Isten".

Megvallom én gyerekkoromtól kezdve, nem tudtam összeegyeztetni a teremtményeit betegségekkel, szenvedésekkel, kínokkal büntető Istent a végtelen irgalmú Istennel.

Jézus gyökerében helytelennek mondja azt a felfogást, amely szerint Isten "megverné" valamiért teremtményeit.

A lényeg azonban nem is ez a mai evangéliumban, hanem az, amit ennek kapcsán kétszer is kijelent az Úr Jézus: "Ha nem tartotok bűnbánatot (helyesebb fordításban: ha nem tértek meg), akkor épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!"

Úgy érzem, a legtöbb hívőnek, a megtérés szó kapcsán az jut eszébe, hogy egy hitetlen, istentagadó felnőtt emberből istenhívő lesz.

Arra pedig nem is gondol sok hívő, hogy a megtérésre való buzdítás a hívő embernek is szól. Habár nyilvánvaló, hogy a hívő nem egy megátalkodott, elvetemült istentelen bűnös. Ezek közé való besorolása ellen joggal tiltakozik is.

De emlékezzünk csak! Az Úr Jézus a hívő zsidóknak mondta nyilvános működésének kezdetén: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. "Vagy pedig a ma hallott mondatra: "Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!" Szintén a hívő zsidóknak mondta.

Ma nekünk, hívő keresztényeknek. Mondja: „Térjetek meg!” De miért? Hát én nem vagyok hitetlen, erkölcstelen sem! De, még csak xenob sem, azért mert szeretem népemet, és e néphez tartozónak vallom magam én.

Hát akkor miben álljon a megtérésem? A metanoián? A megváltozásom? Amit a szó eredetileg jelent.

Folytonos jó irányban történő, békés változást. Szünet nélküli fejlődést, tökéletesedést. Mert ha nem is vagyok elmarasztalást, elítélést érdemlő bűnös, azért szent sem vagyok. Hány gyónó mondja, nincs bennem elég szeretet. De kiben van elég, kiben nem lehetne még több? Hányan mondják, nem vagyok hibátlan, s elég jó. De ki az, aki hibátlan, s elég jó, s nem lehetne még jobb?

Gyerekkoromban hallottam e buzdítást: Aki jó, legyen még jobb! Aki szent, az legyen még szentebb! Egy fogadáson pedig felvidéki politikustól: minden nap legalább egy fél centiméterrel előbbre.

Ez a buzdítás állandóan szemünk előtt kell, hogy lebegjen, és arra kell, hogy késztessen: legyünk hát nap, mint nap jobbak, s szentebbek!

Legyünk gyümölcsöt termő fügefák, nehogy a terméketlen fügefa sorsa legyen az osztályrészünk, hogy elvesszünk mi is, s elvesszen nemzetünk is.

Ámen.

A szőlőmunkások

A szőlőmunkások

A mai evangélium példabeszéde arról szól, hogy hová lehet eljutni a gyűlöletben, illetve a szeretetben. A szőlőmunkások magatartása azt példázza, hogy az ember a gyűlöletben képes elmenni a legvégsőkig, a gyilkosságig. A gazda pedig Istent jelképezi, aki kész elmenni a legvégsőkig, saját Fiának feláldozásáig, csakhogy megmutassa szeretetét, a szeretet végtelen nagyságát. A végsőkig elmenő emberi gonoszság és a végsőkig elmenő isteni szeretet áll itt szemben egymással.

Érdemes odafigyelnünk arra, hogy a gonoszság hátterében mennyire ésszerűtlen gondolkodás áll. A szőlőmunkások azt gondolják, hogy ha megölik az örököst, a gazda fiát, akkor övék lesz a szőlő. Miért kerülne ettől az ő tulajdonukba a szőlőbirtok? Hiszen a tulajdonos, a gazda még él. Az emberi gonoszság mögött számos esetben áll ilyen ésszerűtlen következtetés. A szőlőt megművelő munkások másik nagy tévedése, hogy nem számolnak gonosz cselekedetük következményével. Sorra bántalmazzák a gazda követeit, egyre súlyosabb bűnöket követnek el, miközben egyáltalán nem gondolnak arra, hogy gonosz cselekedeteiknek következménye lesz. És harmadikként meg kell még említenünk azt is, hogy a gonosz munkások nem tanulnak semmiből, nem hallgatnak senkire. Ragaszkodnak téves gondolkodásukhoz és emiatt nem képesek megállni a bűn mélybe taszító útján.

A másik oldalon, a gazda magatartásában is észrevehetünk olyan elemeket, amelyek ellentmondanak emberi elképzeléseinknek, de itt egészen másról van szó, mint a gonoszság esetében. A gazda ugyanis a kezdetektől fogva látja a munkások gonosz cselekedeteit, mégsem bünteti meg őket azonnal, hanem újabb lehetőségeket ad nekik. Isten nagylelkűségére utal az a magatartás, aki újra és újra lehetőséget ad nekünk, hogy belássuk bűneinket.

Az isteni szeretet legnagyobb jele az, amikor Jézus feláldozza magát, vállalja értünk a szenvedést és a halált. Az emberi gonoszság pedig éppen ezen a ponton éri el csúcspontját. Ha Jézus megváltó halála nem térít észhez minket, akkor semmi másból nem fogunk tanulni. A végsőkig elmenő isteni szeretet megtapasztalása térítsen le minket a bűn útjáról és indítson bennünket az igaz élet útján!

H.I.S.

A dúsgazdag és a szegény Lázár

Dúsgazdag és a szegény Lázár

Első olvasatra ez a történet (is) valami igazságtalanságnak tűnik: a gazdag nem követett el semmi rosszat, Lázárnak a jó cselekedeteiről se számol be az evangélium. Miért üdvözül Lázár mégis? És miért kerül a kárhozatba a gazdag?

Úgy tűnik, hogy Istennek valami más logikája van, mint amit megszoktunk a világban. Nagyon határozottan a szegények mellett áll. Ez nagy vigasz a szűkölködőknek, de nézzük egy kicsit a gazdagot!

Miért kerül pokolra a gazdag? Nem követett el semmi. Sőt – nagyon szimpatikusan – még halála után is próbál a családjáról gondoskodni. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor azonban észrevesszük, hogy a gazdag részvétlen volt. Nem veszi észre, hogy valaki a kapujában szűkölködik. Ahogy az evangélium mondja, még az ételmaradékból se ad neki. A gazdag tehát ismerte Lázárt, és nem mondhatja az ítéletkor, hogy „Uram-Istenem, mikor láttunk téged nélkülözni…?”

A dúsgazdag és a szegény Lázár története arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég nem tenni semmi rosszat, hanem kifejezetten keresni kell és tenni a jót.

Jézus – jó marketingesként – úgy formálja meg a szereplőket, hogy még jobban aláhúzza mondanivalóját: Lázárnak neve van: személy, akit szeretni és segíteni kell. A gazdagnak nincs neve, elveszítette arcát, személyiségét. Hozzáragadt a vagyonához, és nem figyel másra.

A krisztusi szemlélet arra tanít bennünket, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt is. És nem csak a rokonaink, barátaink és üzletfeleink. Ne a barátaidat és rokonaidat hívd a buliba, hanem a koldusokat, akik nem tudják viszonozni. Sőt, ne csupán annak adjunk, aki kér: nekünk kell megkeresnünk a rászorulókat, hogy segítsünk rajtuk! Napjainkban ez a gondolatmenet különösen aktuális, amikor a nyomor és szenvedés, háború és vallásüldözés elől menekülő emberek problémáit  kell megoldani helyben, szülőföldjükön, és nem importálni a problémákat.

Ámen.

Aki közületek

Aki közületek

A kísértés, hogy ne Krisztus, hanem az ember legyen a középpontban, az apostolokat sem kerülte el. Jézus immár harmadszor beszél nekik szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, de ők mit sem törődnek ezzel. Együttérzésük teljes hiányáról tanúskodik, hogy Jakab és János dicsőséges trónra vágyakoznak, de a többiek is ugyanígy gondolkozhattak, különben nem nehezteltek volna meg két társukra.

A mi vágyaink, ambícióink, elképzeléseink és terveink is sokszor egészen hatalmasok. Vágyakozunk az elismerésre, a földi dicsőségre és az üdvösségre, a mennyei jutalomra is. Ehhez azonban keresztút, önfeláldozás, szolgálat vezet, melyet Krisztus tanítványának – a Mestert követve – vállalnia kell.

H.I.S.

Szent József

Szent József

Dávid király nemzetségéből származott. Mivel a "vezéri pálca" már elvétetett Júda törzsétől és Dávid házától, Szent József a szegény kézműves emberek közé tartozott: ács volt.

A Szentírás a legnagyszerűbb elismerést írja róla: Igaz ember volt.

Az Újszövetség hajnalán ő a hallgató szent, akinek szavát nem jegyezte le a Kinyilatkoztatás, de példaképül áll minden keresztény előtt, mert ő az, aki állandóan figyelemmel és készséges lélekkel fogadta az égi indításokat. Ez a lelkülete tette alkalmassá arra, hogy a Szent Szűz jegyese, a Megtestesült Ige nevelőapja, a Szent Család őre legyen.

Azt az egyedülálló kiváltságot kapta, hogy földi pályafutása befejezésénél a Boldogságos Szent Szűz és Jézus Krisztus volt jelen.

Amilyen mértékkel

Amilyen mértékkel

Amikor azt tapasztaljuk, hogy valaki ellenségesen viselkedik velünk szemben vagy rosszat tesz nekünk, akkor esetleg természetesnek tartjuk, hogy hasonlóan viselkedjünk. Úgy védjük magunkat, hogy visszavágunk. Lehet-e más módon reagálni az ellenségeskedésre? Tudunk-e más módon viszonyulni bántalmazóinkhoz? Jézus tanítása szerint igen. Az ószövetségi törvények megengedték az egyenlő mértékű bosszút, Jézus viszont nem. A szeretetről szóló tanítása akkor éri el csúcsát, amikor az ellenségszeretetről tanít. Azt ajánlja tanítványainak, hogy ha hitük miatt támadások érik őket, akkor ne támadjanak vissza, hanem szeretettel viszonozzanak minden ellenségeskedést. Ő is ezt tette, amikor halálra ítélték és bántalmazták keresztútján. Nem vágott vissza kínzóinak, hanem tűrte, hogy keresztre szegezzék. Utolsó perceiben is imádkozott azokért, akik halálát okozták, ezzel bizonyítva, hogy megvalósítható a tökéletes szeretet.

A veszekedés újabb vitát szül, a bántás újabb bosszút. Ebben az ördögi körben, ebben a megállíthatatlan folyamatban új helyzetet teremthet, ha valaki a bosszú helyett a szeretetet választja. Az ellenségszeretet gyakorlása lehetőséget ad arra, hogy véget érjen az ellenségeskedés. Bármennyire is nehéz vagy furcsának tűnik, érdemes elindulnunk ezen az úton, hogy a szeretet új légkörét teremtsük meg a világban. Jézus legyen ebben a példaképünk!

H.I.S.

Nagyböjt 2. vasárnapja. 2019.

Nagyböjt 2. vasárnapja. 2019.

Bevezetés

Az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a Sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.

Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nemcsak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.

A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.

De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi mégis sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus!  Te azt mondottad, hogy úgy szeressük egymást, miként Te szerettél minket, és mi mégsem úgy szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te azt mondottad, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja barátaiért, és mi nem hozunk semmilyen áldozatot sem érettük. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangélium eseménye erősen szemben áll a múlt vasár-napival. Ott a kísértés próbára teszi Jézust, és meg is alázza. A Táborhegyi fényesség most felmagasztalja és megdicsőíti. A két esemény két kiegészítő szempontja ugyanannak a misztériumnak. Két egymást kiegészítő arca Jézusnak.

Ez jelzi azt is, hogy a tanítványnak is kétféle a magatartása. Mindkettőre elkerülhetetlenül szüksége van. Nem olyan módon, hogy olykor az egyik magatartás válik aktuálissá, olykor pedig a másik. Akkor helyes a hívő életvezetésünk, ha valamelyik magatartás mindig jellemzi, tudatos életünket.

Az egyik: el kell fordulni a bálványoktól, nemet kell mondani a nagy Kísértőnek. A másik: életünket az élő Istenhez, a dicsőség Urához kell kapcsolni. A bűnök, a kísértések elleni küzdelmekkel végeredmény-ben a bálványokkal fordulunk szem-be. A jócselekedetek igen széles skálája pedig az élő Istennel való közösséget építi.

A színeváltozás jelentnek, a főszereplő Jézus mellett, volt még másik két szereplője is: Mózes és Illés, az Ószövetség két legjelentősebb egyénisége. Odaállnak a szenvedést, a kereszthalált vállaló Jézus mellé. Érdekes párhuzam van Jézus és az ő küldetésük között. Mózes vezette ki Izraelt az egyiptomi fogságból. Méltán áll tehát Jézus mellé, aki az egész emberiséget akarja kivezetni a bűn rabságából. És itt áll Illés próféta is, aki számos honfitársával együtt nem hajtott térdet a pogány bálványok előtt. Most azzal a Jézussal beszélget, aki kiszabadítja az embereket a hamis istenek, a bálványok, a bűnök szolgálatából és megismerteti velük az egy igaz Istent, a mennyei Atyát.

A három apostol boldogan nézi Mesterét a dicsőség fényében. Péter a szókimondó apostol lelkesen kijelenti: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítünk itt három sátrat… Hogyne készítene, hogyne maradna itt szívesen, ahol ízelítőt kapott az isteni fényességből! Hiszen az ember istenlátásra született. Itt kellene tehát lesátorozni, és nem menni tovább a Golgotára. Ezért nem értik, nem akarják tudomásul venni, a Jézus szenvedéséről szóló beszélgetést, Nem tudják elképzelni, hogy Isten dicsősége és a szenvedés útitársak lehetnek a földön.   

Ezekben a nagyböjti napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a „kereszt botrányát”, megváltásunk szentségét. Mert a kereszt, a szenvedés titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el. A nagyböjt, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló szózat: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: az Atya akaratának megvalósítása a valódi szeretet és szentség.

Jézus nem azért mutatta meg apostolainak ragyogó dicsőségét, hogy elkápráztassa őket. Mint min-den tettével, ezzel is példát adott és jövendő sorsunkat hirdette. A földi szenvedéseket megdicsőülések köve-tik. Mennyei Atyánk nem csupán Fiát akarta megdicsőíteni, hanem minket is. Azt akarja, hogy egész föld Tábor-hegyi fénybe öltözzön, s ne váljon sohasem a gyűlölet szította háborúk lángtengerévé. Azt akarja, hogy ne a gyűlölet, ne a Sátán országa, hanem a szeretet, a béke, az Isten országa erősödjék e földön!

Azt akarja, hogy minden ember megismerje az emberiségnek nem háborút, szenvedést, s nyomort, hanem üdvöt, békességet adó evangéliumát.

Azt akarja, hogy minden ember lelkét a jóakarat hassa át, különösen pedig azt, hogy minden keresztény életét átjárja az evangélium világossága, fénye és melege.

Azért adta tanítását, szentségeit, kegyelmeit, hogy minket is olyan emberekké változtasson, akik továbbadjuk az Úr Jézus világító és melegítő szeretetét. Bárcsak a mi közelünkbe kerülő emberek is elmondhatnák: jó nekünk itt lennünk. Mennyivel kevesebb lenne akkor e világban a gyűlöletből és mennyivel több a szeretetből.

Ámen.

Farizeusi vallásosság

Farizeusi és a Jézusi vallásosság

Jézus korában a farizeusok vallási csoportjának tagjai számítottak a leginkább vallásos embereknek. Ők voltak azok, akik a legjobban ismerték és be is tartották a vallásosság alapját képező mózesi törvényeket.

Jézus hallgatóságában joggal merülhetett fel a kérdés, hogy miként lehet felülmúlni ezt a szigorú vallásos életformát.

Jézus egyrészt rámutat az említett vallási csoport hamis vallásosságára, amely eltért az isteni szándéktól, másrészt megjelöli az irgalmasság szeretet útját, amely értékek az őt követők vallásosságának alapelemei. Mégpedig olyan pillérek ezek, amelyek Isten lényegéhez tartoznak, s amelyeket az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embernek is gyakorolnia kell.
Isten áldd meg a magyart!

Kérjetek

“Semmilyen más feltételhez nem köti Isten ezeket az ígéreteket, minthogy az ő kegyelmét éhezzétek, tanácsát kérjétek, és szeretete után vágyódjatok.

»Kérjetek!« A kéréssel bizonyítjátok azt, hogy felismeritek ínségeteket és amennyiben hittel kéritek, meg is kapjátok, amit kértek. Isten zálogul adta az ő szavát, tehát bizonyosak lehetünk abban, hogy megtartja ígéretét. Ha őszintén közeledtek hozzá, akkor nem kell félnetek attól, hogy merészségnek tartja, ha ígéretének teljesítését kéritek. Ha azokat az áldásokat kívánjátok, amelyekre szükségetek van, hogy jellemeteket Krisztus képmására alakíthassátok át, akkor olyasmit vártok, ami összhangban áll az ő ígéretével... Amit állandóan felhozhatunk Isten előtt, az nagy nyomorúságunk, ezért szorulunk teljesen megváltó hatalmára.

Ne csak Isten áldása után, hanem Isten után is sóvárogjatok... Isten keres titeket, s a ti iránta érzett vágyakozásotok az ő Lelkének vonzása. Engedjetek a Lélek vonzásának!...

Kopogtassanak a kegyelem ajtaján mindazok, akik Isten áldása után vágyakoznak és mondják meggyőződéssel: »Uram, te megígérted, hogy aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és hogy a zörgetőnek megnyittatik«.

Egyetlen szerető apa sem tudná elutasítani éhes gyermekét, ha kenyeret kér tőle. Az ember pedig annyira bizalmatlan Istenével szemben, hogy nem hiszi el, hogy meghallgatja kérését. Elgondolható-e, hogy Isten csak ígéri az embernek a jó és tápláló eledelt, azután pedig követ adna helyette?”

Jónás próféta jele

Jónás próféta jele

Ma már jeleket, Istent bizonyító csodákat sem várunk (4). A modern ember már csak a saját lelkében turkálva, önmagában akarja megtalálni a megfoghatatlan, nagy semmi „végtelent”, mert a véges ember önmagában más egyebet nem igazán találhat. Belegondolunk-e abba, az Ige képénél maradva, hogy olyan az ember élete, minden törekvésével, harcával, sikerével és örömével együtt, mintha egy nagy cethal gyomrának sötétségében vegetálna (4) - a mélyszegény forradalmár ugyanúgy, mint a tisztes hétköznapi jólétben élő polgár, vagy a napsütésben, méregdrága yachtján, az éppen aktuális partnerével sütkérező dúsgazdag üzletember; - mind, mind halálos sötétségben élnek.

A legrettenetesebb jel az, amikor az Úr otthagy bennünket és elmegy a közelünkből (4), ahogy a mai igeszakaszban otthagyja a farizeusokat (1). Ennek ellenére áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett (230. dicséret), vagyis a legnagyobb jel, csoda már a miénk: Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, ahogy Jónás harmadnapon kikerült a cethal gyomrából. Benyel, de „kiköp” bennünket a halál, azaz nem tarthat vég nélkül fogva, ha az Úr Jézus Krisztus megváltó hatalma érvényesül az életünkben.

Irgalmasság cselekedetei

Irgalmasság cselekedetei

Egyházunk három dolgot ajánl számunkra a nagyböjt idejére: a böjtöt, az imádkozást és az alamizsnát, amit adakozásnak nevezünk. Ez utóbbi vallásos gyakorlat konkrét példáit, lehetőségeit sorolja fel Jézus a mai evangéliumban, amelyeket az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk.

A böjti időszak emlékeztet minket arra, hogy mindenünk, amit földi életünk során birtoklunk, Istentől kapott ajándék, amelyet meg kell osztanunk másokkal. Nem mondhatjuk önző módon mindenre, hogy az csak a mi boldogságunkat szolgálja, hanem javaink egy részével érdemes enyhítenünk a szegények nyomorán. És ez nem csupán lehetőség számunkra, hanem keresztény kötelességünk. Ha másért nem, legalább örök üdvösségünk érdekében tartsuk szemünk előtt azt, hogy a végső ítéleten Jézus életünk igazságos bírája, azt kéri majd tőlünk számon, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, jót tettünk-e másokkal, adtunk-e enni az éhezőknek és inni a szomjazóknak, felöltöztettük-e a ruhátlanokat, törődtünk-e a betegekkel és más rászorulókkal.

A böjtölés során mindig saját hiányainkkal szembesülünk, de még böjtölés sem szükséges ahhoz, hogy észrevegyük azt, hogy másoknak mi hiányzik, mivel tudjuk őket segíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy annak a csokoládénak, kávénak vagy bármi másnak az árán, amit nem fogyasztok el, mert komolyan veszem a böjtöt, a szegényeknek veszek például ennivalót.

H.I.S.

Nagyböjt 1. vasárnapja. 2019

Nagyböjt 1. vasárnapja 2019

Bevezetés

Nagyböjt első vasárnapján minden esztendőben Jézus megkísértéséről szóló evangéliumi részt olvassuk, azért, hogy megerősödjünk a nagy Kísértővel szemben vívott mindennapos küzdelmeinkben, és ebből a küzdelemből – Jézusnak a kísértővel szemben tanúsított magatartását szem előtt tartva – számunkra győzelem, hiteles krisztusi élet fakadjon.

Kirié litánia

Urunk! Add, hogy nagyböjti önmegtagadásainkkal segítsük a világ éhezőit. Uram irgalmazz!

Urunk! Add, hogy amikor alamizsnálkodunk, ne tudja a jobb kezünk, hogy mit tesz a bal kezünk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy ki ne vesszék lelkünkből a jótékonykodás szelleme. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Ha megvizsgáljuk az emberiség vallásos életét, felfedezzük azokat a jelképeket, mozdulatokat, amelyekkel az ember ősidők óta kifejezte teremtményi hódolatát Isten előtt.

Ilyen jelkép a bűnbánat hamuval végzett szertartása. Hamuszórás, hamuban ülés mind megannyi megnyilatkozása a bűnbánatban megtört szívnek. Ezt az ószövetségi gyakorlatot veszi át egyházunk is, amikor a nagyböjt kezdetén hamuval jelöli meg homlokunkat.

Egyesek talán arra gondolnak, hogy fölösleges ilyen régi gyakorlatot őrizni liturgiánkban. De létünk tárgyilagos vizsgálata arra figyelmeztet, hogy porba hulló természetünkben nem történt jelentős változás az évezredek folyamán.

Az emberi természet születésétől kezdve rosszra, bűnre hajló. Az emberiség kezdetétől - az ősbűntől - az embereknek mindig voltak bűnei, és nem kell hozzá prófétai tehetség, hogy kijelentsük, keresztény optimizmusunk ellenére is, hogy a jövőben is lesznek.

És ha az emberi természet nem is változott, azért sajnos valami, azért az elkereszténytelenített társadalmakban, így a hazaiban is, az emberek nem elhanyagolható részéből a bűntudat, eltűnt a bűnbánat, a bűnök bocsánatáért való könyörgés, az engesztelés, a kiengesztelés - az ősi gyakorlatra utalva - a hamuban való ülés.

Nem változott a porba hulló emberi lét természete és ebből következően nem változott az ember megkísérthetősége sem! Az első emberpártól kezdve minden ember, még a hozzánk, a bűnt kivéve, mindenben hasonló Istenember, Jézus Krisztus is megkísérthető.

A Sátán mindig olyasmit ígér az embernek, ami az embert többé, hatalmasabbá akarja tenné, de előbb mindig olyasmit kellene megtennie, ami az embert letéríti az üdvösség útjáról, olyasmit, ami egyenértékű a megkísértett ember Sátán előtti leborulásával és imádásával. És ha a megkísértett megteszi ezt, akkor keservesen tapasztalja, hogy az ígért dolog ellenkezőjét kapja.

A mai evangéliumi szakasz elbeszélése szerint a Gonosz Lélek még Jézust is megkísérti, és el akarja téríteni a küldetése teljesítésétől. Meg akarja hiúsítani a Mennyei Atya akaratának a teljesítését, az emberiség megváltását.

Kritikával fordul Jézus felé. Ha ő a Messiás, miért nem javítja meg nyomorúságos helyzetünket, a köves sivatagból miért nem csinál búzaföldeket? A kövekből kenyeret?

Hogy megszűnjék a világméretű nyomor, hogy ne éhezzenek az emberek, ahhoz arra lenne szükség, hogy valóra váljék a messiási korra vonatkozó Izaiás jövendölés, és a népek kardokból ekevasakat kovácsoljanak.

Vajon mire gondolnak a Világ sorsáról döntő politikusok, amikor elhaladnak az ENSZ palotában felállított kardból ekevasat kovácsoló bronz szobor előtt? Nem gondolnak arra, hogy épp ez lenne a feladatuk.

És vajon mi szoktunk-e az éhezőknek kenyeret adni? A szomjazóknak vizet adni?

Százszor és százszor elmondtuk már, és elmondjuk ezt mindaddig, míg meg nem hallják ezt azok, akik tehetnének is valamit a nélkülözőkért. Az Úr biztat bennünket: „Clama! Ne cessas!” Kiálts! És ne szűnj megkiáltani!

Elgondolkodtunk-e már azon, hogy mi lenne, ha megszűnnénk kiáltani?

A második kísértés arra akarja Jézust biztatni, hogy alapítson egy hatalmas földi országot. Evangélium szavaival: „A sátán egy szempillantás alatt felvonultatta a szeme előtt a földkerekség minden országát, és azt mondta: Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, ha leborulva imádsz engem” Jézus ezt is elutasítja: "Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Jézus nem akar a pénz szolgálatába állni, hogy annak segítségével a maga uralma alá kényszerítse a világ valamennyi országát. Ő nem politikai feladatot teljesíteni jött e világra, Ő Isten akaratát jött teljesíteni.

A harmadik kísértés arra biztatja Jézust, hogy egy látványos, csodás tettel mutassa meg hatalmát az egész nép előtt. Jézus ezt a kísérletet is elhárítja: Szentírási szavakkal: "Az is írva van: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet!". Jézus nem így akarja megmutatni isteni hatalmát, hanem végtelen irgalmával.

Azt is észre kell vennünk, hogy Jézus a Sátánnal való küzdelemben a Szentírás szavaival győzedelmeskedik a kísértőn.

Ez a lehetőség számunkra is adott, ha mi is arra törekszünk, hogy Isten igéjéből, a Szentírás tanítása szerint éljünk. Ekkor mi is meg tudjuk magunkat védeni a sátán mindenféle kísértésével szemben.

T. A nagyböjt folyamán gyakorta hallható préfáció szavaival kérjük Urunkat: „Urunk! Te azt kívánod, hogy önmegtagadással hódoljunk neked és éhező embertársainkon segítve, és követve téged, járjuk a könyörülő jóság útját.”

Járjuk hát a könyörülő jóság útját.

Ámen.

Miért nem böjtölnek?

Az evangéliumi elbeszélés szerint Keresztelő János tanítványai csodálkoznak azon, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a zsidó böjti szokásokat. Felvetésükre Jézus azzal válaszol, hogy amíg ő itt van a földön, addig mindenki számára esküvőhöz hasonló ünnepi alkalom van, majd távozása után érkezik el a böjt ideje.

A mi számunkra pedig az Egyház régi hagyománya szerint a húsvétot megelőző negyven nap a böjt ideje. A böjt alatt sokan csak azt értik, hogy ebben az időszakban bizonyos ételektől tartózkodnak. A testi böjtölésnek ehhez a módjához érdemes hozzácsatolni a szellemi böjtöt is, amely alatt a keresztény hagyomány a rossz gondolatok elleni, a bűnös gondolatok elleni küzdelmet érti. Azt viszonylag könnyű megtenni, hogy valamilyen ételt nem eszünk, de hogyan lehet azt elérni, hogy ne legyenek bűnös gondolataink? A válasz egyszerű: elmélkedéssel, imádsággal, helyes szándékok felindításával, azaz az Istennek tetsző dolgokról való gondolkodással lefoglaljuk gondolatainkat.

Ennek egy konkrét formája lehet az, hogy a nagyböjtben nem gondolok rosszat, nem feltételezek rosszat embertársaimról, és természetesen nem is mondok ilyet. És ha kibírom előítéletek és ítélkezés nélkül ezt a negyven napot, akkor utána is érdemes folytatnom.

Miért a böjtölés?

Miért a böjtölés?

Mire jó a böjtölés, mire szolgál a böjti időszak? – tehetjük fel a kérdést a mai evangélium kapcsán. A böjtölés által tulajdonképpen Isten készít fel minket valamilyen lelki jó fogadására, a napokban kezdődött nagyböjti időben például Jézus feltámadásának ünneplésére.

A mi oldalunkról akkor valósul meg a böjt, ha annak valóban vallási indíttatása van, s az a célja, hogy lelkiekben töltekezzünk. A koplalás, a fogyókúra éppen ezért nem számít böjtnek.

A nagyböjt folyamán a táplálkozásban való mértékletesség is azt szolgálja, hogy Istenre éhezzünk. Őrá vágyakozzunk, aki lelkünket akarja táplálni igazságaival és kegyelmével.

Vegye fel keresztjét

Lk 9,22-25 Mit használ az embernek

A mai evangélium világossá teszi számunkra, hogy hová vezet nagyböjti utunk: Jézus keresztjéhez. Az Úr arról beszél tanítványainak, hogy szenvedés és halál vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Egykori és mai tanítványaihoz egyaránt szól kérése: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!"

A nagyböjti idő megújuló tapasztalat számunkra, hogy felfedezzük Isten szeretetét, valamint megértsük azt, hogy életünk keresztjeinek hordozásával válunk Krisztus tanítványaivá. A keresztre, a megfeszített Krisztusra tekintve megértjük a mennyei Atya végtelen irgalmát és szeretetét, amely kiárad az emberek felé. A kereszt nem csupán tekintetünket vonzza, hanem személyünket is. Jézus mondta: "ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32). De nem csak önmagához hív, vonz bennünket a megfeszített Úr, hanem az Atyához is vezet minket.

Krisztus azért vonz minket, mert egyesülni akar velünk, szeretetközösséget szeretne velünk létesíteni. Vonz minket, hogy közeledésünkkel viszonozzuk az Atya szeretetét és megtanuljuk embertestvéreinket is úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeret minket. A kereszt szemlélése és a szenvedő Krisztussal való lelki egyesülés arra késztet bennünket, hogy megnyissuk szívünket felebarátaink felé.

H.I.S.

Hamvazószerda 2019

Hamvazószerda.

Hamvazószerdával minden igazi keresztény számára véget ér a farsangi mulatság és megkezdődik lelki tavaszunk: a nagyböjt.

A mulandóság jelképével, szentelt hamuval hinti meg homlokunkat az egyház és ezzel emlékeztet a földi dolgok tiszavirág életére. Böjtölésre, önmegtagadásra, engesztelésre, megszentelődésre biztat. Vonuljatok vissza a lármás világból és térjetek haza szívetek otthonába! Ott keressétek, mert ott találhatjátok meg igazán lelketek nyugalmát. S így készülhettek hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó megünneplésére.

Mindezek hallatára tévedés lenne a nagyböjti időt úgy értékelnünk, mint a lemondások idő-szakát. Amikor az Egyház arra biztat, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, ugyanakkor azt szeretné, ha többet igényelnénk a lelkiekből. Mert nemcsak kenyérrel él az ember! Mit használ, ha az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja?

Sajnos a legtöbbször észre sem vesszük, hogy egész esztendőben, olykor egész életünkben éheztetjük lelkünket. S történik mindez azért, mert ez az éhség nem lép fel olyan követelő erővel, mint a testi éhség és szomjúság.  Megvonjuk lelkünktől azokat a táplálékokat, amelyeket oly bőségesen terít elénk így nagyböjt idején az egyház.

Egész évben éheztettétek lelketeket, legalább most gondoskodjatok arról, hogy jóllakhasson. Olvassátok a Szentírást, hallgassátok Isten igéjét, többet imádkozzatok, elmélkedjetek Isten gondolatairól!

Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igazlelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávé, alkohol, dohányzás – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.

A bűnbánat által mintegy kiürítjük lelkünket, hogy a bűn helyett megtölthessük az isteni élet, a kegyelem kincsével. És ha ezt tesszük, akkor méltóképpen készülünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünneplésére.

Amen.

Százannyit 2019

Mivel az apostolok is emberek voltak, nagyon érdekelte őket, hogy milyen jutalmat kapnak azért, mert mindent elhagytak Jézusért. Ennek a kérdésnek, ha őszinték vagyunk önmagunkkal szemben, akkor nagyon is üzleti íze van. Egy kicsit hasonlít a “mit adok helyébe, mit kapok?” kérdéshez.

Jézus azonban nem botránkozott meg ezen a kérdésen, hiszen tudta mi lakozik az emberben. Aki mindenét elhagyta Jézusért, az nem fog csalódni. Jézus nem földi kincseket ígért cserébe, hanem elsősorban emberi és krisztusi kapcsolatokra térítette az apostolok figyelmét. A krisztusi közösség minden kincsnél a legnagyobb, mert az ember őszinte barátokra, sőt testvérekre talál benne.

Sikerorientált világunkban az embereket a jutalom és a kereset nagysága érdekli. Sokan munkahelyüket a fizetés nagysága szerint választják ki. Nem számít, hogy mennyire segíti a munkahely az egyént lelki életének előrehaladásában, hanem hogy mennyivel tud többet keresni másoknál.

A munkahelyi versengés, és a teljesítménykényszer sokakat kiégéshez vezetnek. A főnökök gyakran ökörhajcsár módjára viselkednek alkalmazottaikkal. A munkások pedig gyakran munkahelyi terrornak vannak kitéve. Kérdés, hogy milyen módon tudja az illető munkás felhasználni a mobbing-ot (munkahelyi terror) saját életének a javára?

Két lehetősége van az illetőnek, vagy megszokja a munkaviszonyt, és elfogadja a munkatársait, vagy más munkához lát. Jézus nem céget akart létesíteni, hanem szeretetközösséget. Ennek a műnek lehetünk a munkatársai, ha képesek leszünk szabaddá tenni magunkat mindenféle kényszertől és haszontól.

Meszlényi Zoltán

BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN püspök és vértanú

Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án született Hatvanban, szülei tanító-házaspárként Rimaszombatból települtek át Magyarországra. Zoltán Rimaszombaton, majd Budapesten végezte tanulmányait, érettségit az esztergomi kisszemináriumban szerzett (1909). Vaszary Kolos bíboros már ekkor felfigyelt tehetségére, közbenjárására római ösztöndíjat kapott.

A kivételes tehetségű fiatalember 1915-ben kánonjogi diplomával fejezte be tanulmányait a Pápai Gergely Egyetemen. Korengedménnyel még ebben az évben pappá szentelték Innsbruckban (1915. október 28.), majd rövid komáromi kápláni szolgálat után Csernoch János bíboros Esztergomba rendelte.

1917-től érseki levéltáros és szertartó, 1920-tól érseki titkár és szentszéki jegyző. Csernoch János halála után (1927) Serédi Jusztinián bíborosnak is megbízható és hűséges munkatársa lett, aki rábízta az érseki irodaigazgatói tisztet, valamint kanonoki stallumot adományozott neki és egyéb felelősségteljes feladatköröket is ráruházott, majd amikor megürült az esztergomi segédpüspöki szék, őt találta a legalkalmasabbnak betöltésére. A püspökszentelésre 1937. október 28-án került sor, Meszlényi püspök jelmondata hűen tükrözte jellemét: „Fidenter ac fideliter”, azaz: „Bizalommal és hűséggel”.  Mindezek mellett kitűnő egyházjogászként az Egri Érseki Jogakadémiának is professzora lett.

Serédi Jusztinián halála után ugyanilyen elkötelezettséggel szolgálta az egyházmegyét Mindszenty József bíboros idején is, aki minden tisztségében megerősítette őt és további feladatokat bízott rá.

Mindszenty bíboros letartóztatása után Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök irányította a főegyházmegyét, azonban 1950. június 15-én elhunyt. Temetése után az összegyűlt káptalan Meszlényi Zoltán segédpüspököt választotta meg a tisztségre. Meszlényi püspök a káptalani helynöki székfoglalója alkalmából kiadott körlevelében így fogalmazta meg cselekedeteinek alapelvét: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget meg nem tagadtam soha.” Ez a mondat sorsát is előrevetítette, életútja és lelkisége alapján elképzelhetetlen volt róla, hogy alkut kössön az ateista államhatalommal.

A püspököt alig két héttel helynökké választása után, 1950. június 29-én letartóztatták. Bírósági eljárás nem volt, ítélet sem született, további sorsa néhány túlélő sorstársának visszaemlékezéséből ismeretes. Meszlényi Zoltánt rövid ideig a budapesti Gyűjtőfogházban tartották fogva, majd átszállították a kistarcsai internálótáborba. Itt a többi rabtól elkülönítve őrizték egy ablaktalan szobában, ahol télen a fagy, nyáron a hőség tette elviselhetetlenné a helyzetét. Őrei bántalmazták, szükséges gyógyszereit nem kaphatta meg. Sok szenvedés után 1951. március 4-én a Mosonyi utcai kórházba már a halott főpásztort szállították be, március 10-én temették el a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Halálát utólagosan anyakönyvezték. 1966. június 22-én hamvait exhumálták, földi maradványai az esztergomi bazilika sírboltjába kerültek.

Boldoggá avatási eljárását Erdő Péter bíboros kezdeményezte 2004-ben. A vértanú püspök ereklyéjét a boldoggá avatás alkalmával az esztergomi bazilika Szent Adalbert-mellékoltárában helyezték el.

Évközi 8. vasárnap. 2019

Évközi 8. vasárnap. 2019

Bevezetés

Sík Sándor fohászkodik így egyik versében: „ A virágtalan, gyümölcstelen ágtól ments meg Uram!” A szürkeségtől. Feladatunk ugyanis, hogy gyümölcsöt teremjünk, maradandó gyümölcsöt. Ahhoz pedig, hogy gyümölcsöt teremhessünk, Isten segítségét kérjük vasárnapról vasárnapra. Ma is így állunk Jézus elé.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg hogy sokszor voltunk gyümölcsöt nem termők. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg hogy sokszor voltunk nem jó gyümölcsöt termők Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg hogy sokszor elfelejtjük, hogy nekünk jó és maradandó gyümölcsöt kell teremnünk. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Nem egyszer tapasztaljuk, hogy a legdúsabban virágzó fa nem egyszer igen hitvány gyümölcsöt terem. Ilyenkor derül ki, hogy hogy rossz fával van dolgunk. A virág csak ígéret, a gyümölcs pedig a bizonyíték. A jézusi példabeszéd is Isten eszerint ítél meg minket. A hasonlat értelmében elmondhatjuk, hogy keresztség szentségében Isten gyümölcsfái lettünk, Egyházunk közreműködésével beoltott a kegyelem nemesítő ágával. Mikor azonban életünk fája növekedni kezd, hamarosan rádöbbenünk, hogy nem könnyű jó gyümölcsöt termő fának lenni. Ez csak akkor sikerül, ha élő kapcsolatban vagyunk és begyökerezünk abba a Krisztusba, aki kijelentette: "Nálam nélkül semmit sem tehettek.”

Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a természet,, minden értéke ellenére, nem  mondható romlatlannak. Napjainkban sokat beszélünk a föld a víz, a levegő szennyezettségéről, ami komoly veszélyt jelent az emberiség számára. Ez a mérgezés, ez a szennyeződés nem csupán a természetre korlátozódik, hanem megnyilvánul erkölcsi és szellemi életünkben is. Tanúi lehetünk ennek nap, mint nap. Akik ugyanis nyitott szemmel és nyitott füllel: járnak e világban, azok tapasztalják, hogy micsoda tudatos szellemi és erkölcsi szennyeződés folyik hazánkban.. Micsoda kultúrszennyet próbálnak kultúrértékként fogyaszttatani e néppel!

Erkölcsi megújhodást várt e nép, s helyette még nagyobb erővel folyik a társadalom erkölcsi szennyeződése.

Már csak ezért sem könnyű jó fának lenni, jó gyümölcsöt teremni. Hogy jó fákká lehessünk, ehhez komoly segítséget kell, hogy nyújtson környezetünk. Mindenekelőtt a családi környezet az ő rendezettségévei. Nagy áldás, ha szerető szülői kezek gondozzák életfánkat a kezdet kezdetétől. Ha ebben az iskola is támogatja őket. De vajon segíti-e az erkölcsi normarendszer nélküli, világnézetileg semleges, de valójában keresztény és nemzeti értékeket semmibe vevő, kozmopolita világnézetű iskola? - És mennyivel könnyebb lenne jó gyümölcsöt teremni, ha az állam tiszteletben tartaná a többség jogait is, és biztosítana nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is megtapasztalható formában minden ember számára egyformán a lelkiismereti szabadságot!

Természetesen, akkor sem kell megriadnunk, ha ez nem így történik. Az Úr Isten határozza meg életünk termőföldjét. Ö tudja, hogy milyen éghajlat szükséges ahhoz, hogy termést hozzunk, hogy milyen körülmények közt kell lennünk jó gyümölcsöt termő fákká.

Fölvethetjük ezek után a kérdést: mi az a jó gyümölcs, amit Isten elvár tőlünk?

Ez a gyümölcs nem más, mint a szeretetből fakadó, egyének és a közjavát, népünk boldogulását szolgáló jócselekedet. - Tehet-e ilyen jócselekedetet nem hívő? Tehet! De az is igaz, hogy az istentagadásra épülő közösség, mozgalom és szervezet nem terem jó gyümölcsöt. A gyökereiben rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt.

Ezért a médiumoknak micsoda koncentrált erőfeszítésre volt szükségük ahhoz, hogy az anamnézis állapotába hozzák a társadalom jelentős részét, és elhitessék azt, hogy amit a társadalom egyszer már gyökerében rossznak ítélt, az majd jó gyümölcsöt fog teremni. És most keserűen kell, hogy megtapasztalja újból: a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. És hogy nem a médiumokból. hanem gyümölcseikből ismerhetők meg az emberek.

De ne legyünk elfogultak! El kell ismernünk, akár kívülről, akár belülről nézzük egyházunkat, hogy gyümölcsöskertjében sok rossz, terméketlen fa élősködik. És itt elsősorban magunkra kell gondolnunk, magunkra és közvetlen környezetünkre. A keresztény ember gyümölcstelen életén joggal botránkozik meg a másik oldal.

Tévedés azonban emiatt az ültető Istent okolnunk. - Isten jó magot, jó fát ültet földjébe, a rossz gyümölcs nem írható az Ö számlájára. A keresztények akkor és azért rosszak, mert elárulják az evangéliumot, nem valósítják meg Jézus tanítását. Ami rossz az egyházban tapasztalható, az mind abból ered, hogy hűtlenek vagyunk a krisztusi alapelvekhez.

Minden gyümölcsösben minden esztendőben el kell végezni a fák metszését, termőre vágását, ápolását, permetezését. E nélkül nem reménykedhetünk jó termésben. Egyházunk életében, de még inkább saját életünkben. szükségünk van ilyen munkára Végezzük el ezeket, hogy az Úrgyümölcsöskertjében jó gyümölcsöt, s maradandó gyümölcsöt termőkké lehessünk és maradhassunk.

Ámen