Szent Kolumbán apát
Írország, Leinster tartományában született
540 körül
Szerzetesi hivatását fölismerve a híres
bangori kolostor novíciusa lett. Az apát 575 körül 12 társával együtt az
európai kontinensre küldte Európát evangelizálni.
A burgundi uralkodótól megkapták kolostor
céljára egy régi római erődítmény romjait. Innen kiindulva alapították az
újabbakat. Saját tapasztalatai és az ír szerzetesség hagyományai alapján rövid,
de rendkívül szigorú regulát adott társainak.
610 körül, a királlyal támadt konfliktus
miatt visszaindították őket Írországba.
Nantes-ban sikerült megszökniük, s hosszas
vándorlás végén a Bodeni-tó közelében telepedtek meg, ahonnan a környék még
pogány lakosságát evangelizálták.
A 70. évén túl járó Kolumbán társaival
átkelt az Alpokon. 612-ben megalapította a bobbiói monostort, és itt halt meg 615.
november 23.
Kérjük hazánk újra evangelizálásához égi
segítségét.
Szeretettel emlékezem e nap a nevét viselő
börtönviselt rendi testvéremre, aki nagy dolgokat alkotott és művelt, s aki
sokakat segített mindenét elajándékozó jótékonykodásával.
Ámen
Istenünk,
te Szent Kolumbán apát élete által az apostoli lelkület és szerzetesi buzgóság
szép példáját adtad népednek. Közbenjárására segíts, hogy nyomában járva téged
mindennél jobban keressünk, és készséges lélekkel szolgáljuk evangéliumod
terjedését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.