Halottak napja,
2018
Bevezetés
Kedves Testvérek!
Halottak napján, vagy az a körüli napokban
igyekszik mindenki eljutni szerettei sírjához. Ilyenkor fehér virágokkal
borított és gyertyák imbolygó fényével megvilágított sír-hantok között
szeretteinkre emlékezve botorkálunk a temetőben. Körül leng bennünket ilyenkor
az elmúlás hangulata, s egyre közelebb kerül hozzánk saját elmúlásunk gondolata
is. S a költő szavaival mondjuk: ”Égnek a lelkemben kis rőzsedalok: Füstösek,
furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok.”
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy oly gyenge
a mi örökkévalóságban való hitünk. Uram! Irgalmazz nekünk!
Urunk bocsásd meg nekünk, hogy oly ritkán
gondolunk elhunyt szeretteinkre. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy nem
vagyunk készek e világból való távozásunkra. Uram, irgalmazz nekünk!
Evangélium
után
A halál szomorú ténye ellenére is, az
ember lelke mélyén ott él a kiolthatatlan vágy az örökké élés, az el nem múlás
után. Még a gyógyíthatatlan betegében is, még a halálos ágyon is, és elemi
erővel tör fel a lélekből, még az utolsó pillanatban is.
Az embernek, mégis tudomásul kell vennie a
megmásíthatatlant, az örök emberi sorsot, a halált is, a távozást a földi
létből. – A fájdalmas, megrendítő, mindennél valóságosabb tényt. Akár gondolunk
rá, akár nem - akár készülünk rá, akár nem. Egy napon kopogtat majd nálunk is
az Úr.
Ezért figyelmeztet bennünket Jézus eme
szavakkal: „Legyetek készen, mert egy órában, amikor nem is gondoljátok, eljön
az Emberfia!” - Eljön, szólítani fog bennünket is: „Adj számot sáfárkodásodról,
mert többé nem sáfárkodhatsz!”
Mi hívők is gyakran gondolunk arra az
órára, amikor eljön értünk az Úr. Hervadás és lombhullató fák haldoklása között
is, sírok között is, az enyészet birodalmában is, a kripták néma csendjében is,
keresztekre tekintve, saját elmúlásunkról elmélkedve is, Krisztus keresztjére
tekintünk, és a föltámadott Krisztusba vetett hittel, a hervadáson túli
kikeletre, síron túli égi otthonra, enyészeten túli örök életre gondolunk.
Ilyenkor, halottakról emlékezve,
képletesen szólva, a hit lépcsőjén, a hit mankójára támaszkodva, átnézünk a
túlvilágba, „ahol nincs többé halál, sem jajgatás, sem fájdalom,” csak örökké
tartó boldogság!
Átnézünk abba az országba, amely országnak
világító szövétneke az Isten Báránya, Üdvözítőnk, Jézus Krisztus.
Átnézünk abba az országba, amelyben
összehasonlíthatatlanul többen élnek, mint itt a földön.
Átnézünk oda, ahol szeretteink vannak, és
keressük őket. Különösen azokat a szeretteinket, akik csak gyertyalánghoz
hasonló, pislákoló hittel távoztak az élők közül. És ajkunk imádságot remeg
értük, mert fülünkbe cseng a Szentírás eme mondata: „Üdvös és hasznos dolog
imádkozni az elhunytakért” Üdvös és hasznos, mert így ők is, a tisztuló lelkek
is eljuthatnak Isten színről színre látására.
Imádkozunk, s elkezdünk beszélgetni velük,
olyan őszintén és olyan szeretettel, mint az életben még soha. Szólítgatjuk
őket. S nemcsak a hála, hanem a bocsánatkérés és a bánat érzésével is. Mert a
velük való kapcsolatainkban volt olyan is, amin, míg éltek, nekünk kellett
volna változtatnunk, de nem változtattunk. El kellett volna mondanunk, de nem
mondtuk el. Meg kellett volna tennünk, de nem tettünk meg…
És kérjük őket, legyenek közbenjáróink,
szószólóink az Úrnál, hogy az örök élet hitével járjuk élet-utunkat, és így eljussunk
majd mi is örök otthonunkba, Isten színről-színre látására, s szeretteinkkel
való boldog, s örökké tartó találkozásra.
Ámen.
