A Keresztről
nevezett Szent Terézia Benedikta
Edit Stein 1891. október 12-én született
Breslauban „zsidó származású porosz állampolgár”-ként. Tanulmányait
szülővárosában, majd Göttingenben végezte, ahol Husserl tanítványa, később
Freiburgban tanársegédje volt.
Egész életében szenvedélyesen kereste az
igazságot, míg végre Avilai Szent Teréz önéletrajzát olvasva megtalálta azt.
1922. január 1-jén megkeresztelkedett, 1933. október 14-én pedig belépett a
kölni Karmelbe, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta.
A Karmelben is folytathatta tudományos
munkáját. 1938-ban a nácik elől a hollandiai Echt karmelita kolostorába
mentették át elöljárói. 1942. augusztus 2-án Auschwitzba hurcolták, ahol
augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért, egészen elégő
áldozatként.
II. János Pál pápa 1987. május 1-jén
boldoggá, 1998. október 11-én szentté avatta, 2000-ben pedig Európa
társvédőszentjévé tette meg.
Edith Stein a huszadik század egyik
legjelentősebb filozófusnője. Alakja mégsem tudományos vagy tanári munkája
miatt vált századunk egyik jelképévé, hanem sorsa miatt.