Az
Úr eljövetele
Az evangéliumokban többször találkozunk
azzal a gondolattal, hogy azért kell szüntelenül készen lenni Krisztus
eljövetelére, mert nem tudhatjuk előre annak időpontját. Ezzel kapcsolatban
tanítja Jézus a mai részletben: „Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon
jön el a ti Uratok!”
A váratlan érkezést szemlélteti a példázat
a tolvajról, akinek érkezése nyilvánvalóan nem számítható ki előre, hiszen ő
éppen azt a pillanatot használja ki, amikor a házigazda nem kellőképpen éber.
A második példa szembe állítja az okos és
a hűtlen szolga magatartását. Az okos szolga szüntelenül készen áll, bármikor
is érkezik haza ura, ő készen áll fogadására. A hűtlen szolga viszont
megfeledkezik arról, hogy ura bármikor megérkezhet.
Időbeosztásunk megtervezéséhez, teendőink
beosztásához határidőnaplókat használunk. Bármelyik pillanatban belenézhetünk
és láthatjuk, hogy a következő napokban milyen feladataink lesznek, így nem
feledkezünk meg azokról. Vannak dolgok, amelyeket felesleges beleírnunk, mert a
napi rutin része, hogy mikor indulunk a munkába, mikor indul az autóbusz vagy a
vonat, mikorra kell az óvodába vagy az iskolába érnünk, hogy hazavigyük
gyermekünket.
És persze vannak váratlan események,
amelyek felborítják napirendünket, ezeket nem írhatjuk be előre.
Az Úr eljövetelének idejét, a vele való
végső találkozás időpontját egy naphoz sem írhatjuk be naptárunkba, mert ez
váratlanul fog bekövetkezni. Barátkozzunk meg ezzel a gondolattal és legyünk
mindig felkészültek!
H.I.S.