Évközi 19. vasárnap. 2018.
Bevezető
A
mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában, miként a nagy zenei művekben, úgy
Jézus nagy művének, az Eucharisztiának a létrehozásakor is, immár harmadszor
halljuk az alapmotívumot, mely szerint Ő az Élet Kenyere. Mennyire mélyül el
bennünk ennek a tudata?
Kirié Litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy
gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz
hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy
közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A nagyobb lélegzetvételű zeneművekben
gyakran tapasztaljuk a témák visszatérését különféle változások kíséretében. Az
emberi fül különös gyönyörűségét találja a ráismerésben. Mindezt azért említem,
mert a mai vasárnap, mint már említettem, harmadszor halljuk Jézus
eucharisztikus beszédét Szent János evangélista megfogalmazásában.
Arról is értesülünk belőle,
hogy Jézus merész szava saját testének kenyeréről kevés megértésre talált
hallgatóságánál. Szinte úgy tűnik, mintha Jézus elbeszélne hallgatói feje
fölött és lemondana a megértés igényéről.
Visszatérve a zenei
hasonlathoz, azt mondhatnánk, hogy Jézus olyan „muzsikát” kínál, amit hallgatói
nem értenek. A könnyűzene kedvelői nemegyszer kikapcsolják rádiójukat, ha Bach,
Beethoven vagy Mozart muzsikája szólal meg benne. Valahogy így cselekedtek
Jézus hallgatói is, amikor megbotránkoztak szavain.
Az Úr Jézus nem bizonygatott
és nem védekezett. De kijelenését sem enyhítette, nem vonta vissza olcsó
népszerűséget keresve. Inkább figyelmeztette a hitetlenkedőket: "Ne
zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött,
nem vonzza"
A hit a jó Isten ajándéka,
kegyelem, amellyel egyedül Isten rendelkezik, és amelyet Ő osztogat kinek-kinek
tetszése szerint.
Nem tudom észrevettük-e,
hogy az Úr Jézus óvakodott a hitetlenkedők elmarasztalásától, kizárásától vagy
megvetésétől, gúnyolásától és ostorozásától.
Nem tett úgy, mint sokfelé
és többször a magabiztos "jámborok". Vajon hogyan szoktunk beszélni
mi templomba járók, a templomból elmaradozó "gyenge hitűekről", az
elváltakról, az újraházasodottakról, a csak polgári házasságban élőkről? Úgy-e
mint Jézus? Minden embert megillető tisztelettel és szeretettel-e?
E kitérő után, kérdezem: Ki nem
tapasztalja, hogy a názáretiekéhez valami hasonlót tapasztalunk napjainkban is.
A mai embernél is kevés megértésre találnak Jézus szavai. Vajon mi ennek a
szomorú jelenségnek a magyarázata?
Visszatérve az Úr Jézus már
idézett, s a kérdésre választ adó szavaira: az, hogy: „Senki sem jöhet hozzám,
ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza.„
Ez a kijelentés könnyen fölébresztheti
bennünk a kételyt Isten igazságosságát illetően. Miért van az, hogy egyeseket
kiválaszt, magához ölel a hit és szeretet karjaival, másokat meg kiejt a
kezéből.
Balgaság lenne belebocsátkozni
a kiválasztás, az előrerendelés titkának a fejtegetésébe.
Mivel Isten minden ember
üdvösségét akarja, inkább arról elmélkedjünk, hogy miféle emberben rejlő okok
gátolják az isteni vonzás érvényesülését? Ha ugyanis az ember kiszakad az Isten
vonzóköréből, súlyos károkat szenved, tragikus állapotba jut.
Sajnos az ember mindig is
rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel kiszakíthatja magát az Atya
vonzóköréből. S lelki súlytalanság állapotába juthat, amely komoly veszélyt
rejt az ember számára.
Ha valaki leblokkolja lelkét
Istennek a vonzó hatása elől, s bezárkózik a hittagadás konok állapotába, azzal
szemben az Úr Isten nem alkalmaz szabadságát semmibevevő erőszakot. Aki azonban
nem zárkózik el, annak ezer és ezer lehetősége nyílik Isten vonzásának,
szeretetének megtapasztalására.
Akik nem találják meg az Istent,
elsősorban magukra vessenek. A mágnes sem tud hatást gyakorolni akármilyen
anyagra. Isten sem „tudja” magához vonzani azokat, akik elzárkóznak előle. Ha
valaki belemerül a testi és anyagi dolgokba, elfordul az igazságtól, akaratát
megbénítják a szenvedélyek, az ne csodálkozzon azon, ha közömbös marad a lelki,
isteni vonzások iránt.
Azt se hagyjuk figyelmen
kívül, hogy az isteni vonzásokat a legrafináltabb módszerekkel igyekeznek
hatástalanítani, a tudat és közvéleményformáló ateista médiumok.
Visszatérve az evangéliumi jelenethez.
Miért ez az éles vita a zsidók és Jézus között? Először is nem Jézus és a
zsidók között folyik ez a vita, - hiszen Jézus is zsidó volt, - hanem a
zsinagógai zsidó emberek és Jézus, azaz zsidók között. A Jézussal vitatkozók
magatartása érthető és menthető.
A vita középpontján Jézus személye áll: Földi, vagy
mennyei természetű ember-e Jézus? A hallgatóság csak a földi apáról beszél, Jézus
válaszul többször is a Mennyei Atyát említi. Jézus isteni természetét és
mennyei eredetét a vitatkozó hallgatóság nem képes felismerni, és összhangba
hozni. Századok múltak el, míg a keresztény dogmatika összhangba hozta Jézus
isten és ember-voltát. Azt, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos
ember.
Egy másik kérdés: Jézus „élő
kenyérnek” mondja magát, s ezzel beszédesen előkészíti az eucharisztia
alapítását.
De ezt sem érthette hallgatósága.
A keresztény közösség is csak az Oltáriszentség alapítása után.
Azt is jó tudnunk, hogy amikor
Jézus azt mondja, hogy ő az élet kenyere. Ez nem csak az Oltáriszentségre vonatkozik,
hanem arra is, hogy Jézus úgy tartozik hozzánk, mint a mindennapi kenyér az
életünkhez.
Ámen
