Az ószövetségi csodálatos esemény, a három
ifjú megszabadulása a tüzes kemencéből, egy még csodálatosabb újszövetség
előképe: mindazok, akik hisznek Krisztusban, megszabadulnak a bűn pusztító
tüzétől. Ezt maga Jézus jelentette ki. A hit, az ő szavának figyelmes és
kitartó hallgatásából származik. Jézus szava hordozza az igazságot, melytől
megvilágosítva szabadulhatunk meg a bűntől.
Az üdvösség evangéliumának egyik
legjelentősebb eleme, hogy Jézus azért jött el a világba, hogy kiszabadítson
minket a bűn szolgaságából. Szabadságra hív meg bennünket, azaz arra, hogy
szabadon döntsünk Isten ránk vonatkozó tervéről. A szabad döntés lehetőségét
Krisztus kegyelme adja meg nekünk, általa jutunk el Isten fiainak igazi, lelki
szabadságára. Krisztusban olyan bensőséges kapcsolatba tudunk kerülni az
Atyával, amelyet már nem bénít meg a félelem, a bűn, vagy az önző emberi
természet. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani
Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen Ő is ilyen félelem nélküli
kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani.