Bevezetés
„Tegyetek meg mindent, amit mondanak
nektek, de tetteikben ne kövessétek őket!” Ezekkel a szavakkal , óva
figyelmeztet i kortársait Jézus, a mai evangéliumban, ma pedig bennünket.
Ma sokat emlegetik a "hihetőséget,
hitelt érdemlést", talán mert kevés van belőle a közéletben, sajtóban,
magánéletben. Kinek-kinek megvan a kicsi vagy nagy szerepe, játssza, ahogy
tudja: államférfi, üzletember, művész, de a pap is. Mind igaznak mondja, amit
mond. Lehet, hogy az is. De sokuk mégsem teszi, legfeljebb látszatra azt, amit
mond, amit másoktól elvárna. Mi hogyan vagyunk ezzel? Vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket!
Kirie
litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy szavaink és
tetteink sokszor nincsenek összhangban. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Add, hogy emberi tekintetetektől
függetlenül tegyük mindig a jót. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Add, hogy ne terheljünk
másokat olyan kötelességekkel, amit magunk sem teljesítünk. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az Úr Jézus korában az írástudók és a farizeusok
tanították a népet. Ez volt a kötelességük. Az Úr Jézus mégis két kifogást emel
ellenük. Egyrészt saját előírásaikkal
megtetézik az isteni törvényt és így elviselhetetlenül nehéz lesz az emberek élete
a törvények megtartása miatt, másrészt:
a törvény lényegét, szellemét megtagadva üres külsőségekben merül ki
vallásosságuk és vallási gyakorlataikkal önmaguk és az emberek előtt akarnak tetszelegni.
A mai evangéliumban nem mi vagyunk a
bírálat elsődleges címzettjei, de ma Jézus szavai felénk hangzanak, nekünk
szólnak.
Ma is, minden intézményben, egyházban,
testületben, pártban megtalálható „Mózes széke”. Sokan, akik ahhoz az
intézményhez tartoznak, ahová tartoznak, megteszik, megtartják legalább színleg,
amit, mint az intézmény „írástudói” „farizeusai” tanítanak. Őket a színleg
cselekvésükért, a mások megtévesztésükért marasztalja el Jézus.
Sajnos ma is vannak olyanok, kisebb vagy
nagyobb közösségek vezetői, sőt történelmünk folyamán nem egyszer, a
közelmúltban is, országos vezetők is - akik szeretik a rájuk bízottokat, s beosztottjaikat
elviselhetetlen kötelességekkel, terhekkel megterhelni.
Minden mások vállára terheket rakóra vonatkoznak
az Úr Jézus szavai: „Jaj azoknak, akik elviselhetetlen nehéz terheket raknak az
emberek vállára, de maguk egy újjal sem hajlandók mozdítani rajta.”
Elviselhetetlen terhet rakhat szülő a
gyermeke, s gyermek a szülője vállára, hitvestárs a hitvestársára, munkatárs a
munkatársa vállára, az országos vezető az egész nép vállára.
Vizsgálja meg ki-ki önmagát! Vajon
terheket rak-e mások vállára, vagy ellenkezőleg: a mások vállán levő terhekből
vesz át egy részt a sajátjára, hogy könnyítsen másokon.
Az előbbi farizeusi, az utóbbi krisztusi
magatartás!
Az után nagyon sok dolgot mi hívők is
azért teszünk, hogy lássák az emberek!
Legyünk csak őszinték! Valamennyien
ilyenek vagyunk! Igaz nem egyforma mértékben, de valamennyien. Szinte már észre
sem vesszük, de csaknem minden mozdulatunkba, szavunkba belejátszik az a
gondolat, hogy mások is látják. Ritka ember, aki ugyanúgy viselkedik akkor is,
ha biztos abban, hogy ezt senki sem látja, senki sem tudja meg.
Egymásnak öltözködünk, divatozunk,
viselkedünk, vagyunk „rendes emberek”. Rögtön meg kell mondani, ez önmagában
nem rossz dolog. Sőt nagyon is hasznos. Sajnos erkölcsi tekintetben nagyon
gyengén állunk mi emberek. Minden kis segítség jól jön erkölcsi magatartásunk
megtámogatására. Az a "látják az emberek" nem is olyan kis segítség!
Csak utalásszerűen: Hány idős ember sorsa lenne sokkal sanyarúbb, ha nem
félnének gyerekeik az ismerősök, s munkatársaik nyelvtől.
Csak akkor van baj, ha valaki emberi
tekintetből tesz, vagy nem tesz valamit, s nem Isten, s törvényei iránti
tiszteletből. Baj csak akkor van, ha sok a hivalkodó külsőség, bizonyos
vallásos cselekedeteknek gépies sorozata és kevés az igazi bensőséges mély és alázatos
vallásosság!
Gyakran megtörténik, hogy nemhívő emberek
így nyilatkoznak: elegem van a szenteskedő, jám-borkodó emberekből! Naponta koptatja
a templom küszöbét, de úton- útfélen szórja másokra a rágalmakat. Lelkesen
énekli a szent énekeket a templomban, de odahaza nem válogatja meg a szavait. Mindenkiben
talál kivetnivalót, szálkát, de saját szemében nem veszi észre a gerendát sem!
Hiszem, hogy a kedves testvérek között ilyen nincsen.
Az Úr Jézus igazi tanítványaitól messze
idegen kell, hogy legyen ez a magatartás! Ez sajnos farizeusi vallásosság!
Joggal éri hát kritika!
Az Úr Jézus tanítványainak nem úgy kell az
emberek előtt vallásosságunk előírásait képviselniük, miként a farizeusok
képviselték. Külsőségekben. Mindenki által jól látható imaszíjakhoz rögzített
dobozokban. Hanem szívükbe vésve, szívükbe írva, életükben naponként
megvalósítva kell hordozniuk Isten törvényét az emberek között!
Minden kor keresztényének szólnak Krisztus
eme szavai is: Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a Ti mesteretek,
ti pedig mind testvérei vagytok egymásnak! Valóban testvérekként szeretjük
egymást?
Az igazi keresztény végső-soron nem
önmagára hívja fel a ma élő ember figyelmét, hanem Jézus Krisztusra, s a
mennyei Atyára. Egy képmutató, erejét fitogtató első helyekért, hatalomért
verekedő világban, mi hívő keresztények legyünk az alázatos és szelídszívű Jézusnak
hiteles követői. Legyünk egy-egy hitelesítő pecsét az evangéliumon!
Amen
