András apostol

András apostol, Jánossal együtt, Keresztelő Szent János tanítványa volt, és a tanúságtételt követő napot JÉZUS társaságában töltötték. András vitte hírül testvérének, Péternek, hogy megtalálták a Messiást.

Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenek fölött szerette Őt.

A Szentírás igen szűkszavúan tesz említést Andrásról. Az első századig visszamenő hagyomány szerint Szkitiában hirdette az igét, majd Kisázsiában, a Földközi tenger vidékén, azután Tráciában és Görögországban. Ősi hagyomány szerint az achaiai Petrosban keresztre feszítették. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről.

Jézus velünk marad

Jézus a rájuk váró nehézségekre és üldözésekre figyelmezteti tanítványait, arra bátorítva  őket,  hogy  mindezek  ellenére  őrizzék meg hitüket  és maradjanak vele közösségben. Fontos azt is látni, hogy az üldőzések  éppen a Jézusban való hitük miatt fogják  érni a tanítványokat, tehát nem  saját személyük miatt.

Mennybemenetele  előtt  Jézus megígérte,  hogy  a  világ végéig tanítványaival marad.  Ígérete  arra is  vonatkozik,  hogy a  végső  idők megpróbáltatásai közepette sem hagyja el őket, hanem velük lesz. E  jelenlét az, ami  igazi  bátorságot  ad  a  tanúságtételhez,  s  ha  szükséges,  az önfeláldozáshoz.

Tartsunk ki a mindvégig velünk lévő Krisztus mellett!

(H I S)

Marchiai Szent Jakab

Marchiai Szent Jakab, áldozópap

Híres ferences népszónok. 1393-ban született.

Sienai Szent Bernardin tanítványa volt. Előbb hazájában, Olaszországban küzdött a fraticelliek ellen, majd a Szent Ferenc Rend reformátoraként működött.

A pápa megbízásából keresztes hadjáratot hirdetett Németországban, Lengyelországban és Magyarországon is.

Magyarországra Kapisztrán Szent János halála után érkezett, 1457-ben. Boszniában mint inkvizítor működött, majd a Váradi egyházmegye területén prédikált a husziták ellen. Erdélyt és Csanád megyét igehirdetőként járta végig. 1476-ban halt meg Nápolyban.

Évközi 34. vasárnap 2017

Évközi 34 vasárnap 2017

Bevezetés

Az elmúlt hetek evangéliumi példabeszédei keresztény életünk egy-egy területére világítottak rá. Meg van-e a megfelelő mennyiségű olajunk? Hogyan kamatoztatjuk talentumainkat?

Ma, Krisztus Király vasárnapján, az évközi idő utolsó vasárnapján, mintegy koronaként Jézus összefoglalja mindezt, és egészen konkrét tettekre hív meg. Enni adni az éhezőnek, inni adni a szomjazónak, meglátogatni a beteget, a börtönben lévőt, felruházni a mezítelent.

Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva lehetünk csak méltó tagjai Krisztus Király Országának. Ezen az úton járunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk az éhezőkkel. Uram irgalmazz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a betegekkel! Krisztus kegyelmezz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a hajléktalanokkal. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Sokan, midőn a király szót hallják, egy letűnt államformára gondolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes palástra, jogarra és egyéb cifraságokra. Midőn azonban Krisztus királyságáról beszélünk, nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért használja a király nevet Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a Szentírás szóhasználatához. Nevezetesen ahhoz a jelenethez, midőn Pilátus kérdésére, a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én valóban király vagyok.

Mily fényes külsőségek közepette szokott megtörténni a földi királyok koronázása. Jézus királlyá koronázása egészen másként ment végbe. Nem aranykoronával, hanem tövisből font koronával. S nem bársonnyal bevont trónusra ültették, hanem a keresztfa trónusára. És mégis, azóta, hogy a keresztfa, a keresztre szegezett Krisztus felemeltetett, mindeneket magához vonz. Keresztre szegezése óta jelen van az Ő országa e világban.

De miben nyilvánul meg az Ő országa?

Máté elbeszélésben olyan cselekedetek jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját akaratát érvényesíti mások fölött, ennek érdekében minél látványosabban szeretné bizonyítani erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben nyilvánul meg. A szeretetbe beletartozik mindenki. De a mai evangéliumi szakasz szerint a krisztusi szeretetnek vannak jellemző megnyilvánulási területei.

A Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel mindazoknak, akik valamilyen testi szükségben szenvednek. A médiumok ezzel szemben, ma már a leggazdagabbakra irányítják az emberek figyelmét, Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyeret kereső állásuk, nincs meg a mindennapi kenyerük, akik mindennap éheznek, akiknek nincs mibe öltözniük, akik rongyokba öltözötten várják a telet, s akiknek nincs otthonuk, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik hajléktalanok.

Sok kritika éri a Szentatyát, sok tettét éri kritika. De olyan tetteire nem figyel fel a világ, amire igen csak fel kellene figyelnie. Arra, hogy november 19-t tavaly a szegények világnapjává nyilvánította.

Hogy az elmúlt vasárnap először tartottak misét a Vatikánban a szegények világnapja alkalmából. A Szent Péter-bazilikában több mint négyezer hajléktalan, menekült, migráns, beteg vagy beteget ápoló ember hallgatta Ferenc pápa beszédét.

A szegénységben ott van Jézus jelenléte, aki bár gazdag volt, szegénnyé vált – mondta a pápa, aki azzal folytatta, hogy a világ szemében az elesettek keveset érnek, pedig a szegények nyitják meg előttünk a Paradicsom kapuit, ők jelentik számunkra az útlevelet a mennyországba. – A szegények segítése az egyház evangéliumi kötelessége – tette hozzá a katolikus egyházfő.

A szükségben szenvedők másik csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Világviszonylatban, mennyi millió, hány milliárd az olyan ember, akik gyógyító kezekre várnak. Hányszor ígérték már választások előtt az egészségügy rendbetételét. De ezek az ígéretek nem voltak mások, mint választási propagandafogások, a gyógyulni vágyók szavazatainak a megszerzése érdekében.

Különösen elgondolkodtatók azok a szavak is, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és fölkerestetek”. Itt elsősorban az igazságtalanul bebörtönzöttekre gondoljunk, a börtönviselt hitvallóinkra.

De a jogosan elitéltekre is! Akiket rendszeresen felkeresnek a börtönlelkészek, és megkísérlik a lehetetlent. A bűnösöket az őszinte bűnbánat útjára vezetik, s a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké formálják. Úgy gondolom, hogy ezekre a lelkészekre, pszichológusokra és szociológusokra csak a legnagyobb elismeréssel tekinthetünk. S azokra is, akik hősies erőfeszítéseket tesznek az elraboltak kiszabadítására.

A szentbeszéd elején tettem fel a kérdést, hogy hogyan tehetünk mi tanúbizonyságot arról, hogy Krisztus országának alattvalói vagyunk?

Az imént hallottak után a válasz: Vallásosságunk nem maradhat meg a templom falai között. Ott kell tanúbizonyságot tennünk, ahol a bűn és a halál struktúrái működnek.

Az éhínség, a nyomor, az ezernyiféle betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés elleni küzdelem, mindnyájunk szent kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok királyaként fogja megítélni a világot.

Ámen

Vietnami vértanúk

November 24.

Dung-Lao Szent András áldozópap és társai vietnámi vértanúk Bac-Nihn (Észak-Vietnam), 1785 - Hanoi, 1839. december 21.: Dung An Trán gyermekkorában találkozott egy katekétával. Vinh- Triben keresztelték meg, ekkor kapta az András nevet. 1825. március 15-én szenteltékpappá.

1835-ben, a Nguyen-dinasztiából származó Minh-Mang (1820-1841) császár uralkodásának idején bebörtönözték, majd váltságdíj ellenében kiengedték. András álnéven folytatta működését (Dung helyett Lac). 1839-ben ismét letartóztatták, megkínoztak, és december 21-én lefejezték Peter Truorong Van Thi atyával együtt. Kivégzése előtt a költői tehetséggel megáldott András búcsúverset is írt. Boldoggá avatásukra 1900. május 27-én került sor, XIII. Leópápasága idején.

Szenttéavatásukat II. János Pál pápa végezte 1988. július 19-én

A Jeruzsálemi templom

A jeruzsálemi templom az ószövetségi idő jelképe volt. Nem volt egyetemes küldetése, hanem csak a zsidó nép szentélyének számított. A nép pedig megrekedt annak értékelésében, és a Messiásnak is csak ezt a szerepet juttatta, hogy ide vezeti a föld népeit, a pogányokat is. Jézus ellenben megjövendölte a templom pusztulását.

A Messiás már nem köti egy helyhez Isten tiszteletét, hanem az emberi szíveket fogja átalakítani, hogy őszinte hódolattal forduljanak Isten felé. Ezzel egyúttal ellene szólt annak a néphitnek is, hogy a jeruzsálemi templomnak állnia kell a világ végéig. Jézus úgy beszélt a templom pusztulásáról, mint Isten büntetéséről, ezért érthető, a tanítványok kérdése, hogy mikor lesz mindez. Jézus nem akar erre válaszolni, csak azt jelenti ki, hogy a templom pusztulása még nem jelenti a világ végét.

Az ószövetségi üdvrendet felváltja az újszövetségi egyetemes üdvrend. (Adoremusz 2004)

Szent Cecília

Szent Cecília a Ceciliusok előkelő családjából származott. Szüzességi fogadalmat tett, és jegyesét, Valerianust isteni segítséggel nemcsak megtérítette, hanem hasonló életre vezette. Ugyancsak jegyesének testvérét, Tiburtiust, és az elfogatásukra küldött Maximust is Krisztus szeretetére és hitére vezette. Miután a három vértanúságot szenvedett, Cecilia a Praetextatus katakombában temettette el őket. Almachius prefektus a szegényeket gyámolító és hitükben megerősítő Ceciliát külön kínzás alá vetette.

Sok gyötrelemnek vetették alá, míg végül kard általi halálra ítélték. A hóhér nem tudta lefejezni, bár háromszor csapott az elítéltre. Cecilia a hagyomány szerint még három napig élt, és I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt. 230 körül halt meg Alexander Severus császár idejében, és a Kallixtus katakombában lévő családi sírboltban temették el. I. Pascal pápa 321-ben a Cecilia trasteverei háza fölé emelt templomba vitette át az épen maradt holttestet, amelyet 1599-ben ugyancsak épen találtak meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor lehelte volna ki lelkét.

A vértanú nagyszerű kegyelmi ajándékát magasztalja a szentmise Kezdőéneke:

Örvendjünk, vigadjunk,

mert a Mindenség Ura

szent és dicsőséges szüzet

tüntetett ki szeretetével.

Zakeus

Zakeus

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is Jerikó városa, ahol Jézus visszaadta a vak szemevilágát. A vak koldus tudta, hogy rászorul Jézus segítségére, Zakeus nem érzi ennek szükségét. Ő egyszerűen csak kíváncsi, látni szeretné Jézust. A vámosok vezetője nem is gondolja, hogy neki bármire is szüksége lenne az Úrtól, s nem is sejti, hogy milyen változást fog eredményezni életében a Jézussal való találkozás.

Az evangélium nem számol be ugyanis Zakeus hitéről, s nem szól arról sem, hogy meg akarna térni vagy a koldushoz hasonlóan hangosan kérné Jézus segítségét. Nem feltételezhetjük, hogy azzal a szándékkal keresi Jézus közelségét, hogy ettől majd megváltozik az élete, de valamit mégis keres. Miközben az emberek gúnyosan nevetnek rajta és ujjal mutogatnak rá, ő csak ül csöndben a fán, s szemeivel vagy talán a szívével is az arra haladó Jézust keresi. És Jézus vele is csodát tesz. Nem a szemét, hanem az eddig érzéketlen és a mások előtt bezárt szívét nyitja meg. Az emberek lenézik őt, de Jézus meglátja benne az egyetlen elveszett bárányt, akit meg kell mentenie.

Előfordulhat, hogy nem is érezzük azt, hogy rászorulunk Jézus támogatására, s nem is tudjuk, hogy mit kérjünk tőle, vagy nem akarjuk kényelmesen elrendezett életünket megváltoztatni.

Engedjük, hogy Jézus belépjen életünkbe és ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy megváltoztassa azt! Keressük közelségét, legyen bennünk a vágy, hogy lássuk őt! Fogadjuk örömmel, amikor hozzánk közeledik és megszólít minket!

HIS

Évközi 33. vasárnap 2017

33. évközi vasárnap

Bevezetés

Az egyházi év végének közeledtével a Liturgia az utolsó évközi vasárnapokon a Parúziára irányítja a figyelmünket, és arra felkészítő evangéliumi részleteket olvastat a szentmisén. Így a mai evangéliumban a talentumokról szólót. Az Úr ebben talentumokat ad különböző mértékben kamatoztatásra. Majd visszajövetelekor az elszámoltatásra.

Ebből mindannyian mást és mást hallunk nekünk szólónak. A lényeg! Halljuk is meg!

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük a kapott talentumokat. Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Segíts bennünket, hogy okosan kamatoztassuk talentumainkat. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Te, amikor újra eljössz, add, hogy a jól kamatoztatók jutalmában részesíthess minket. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Sokak számára ez az evangéliumi részlet azt a látszatot keltheti, mintha Jézus a könyöklő társadalmat pártolná, és az örök üdvösséget a teljesítmények függvényévé tenné.

Isten azonban nem akar könyöklő társadalmat, még kevésbé profitszomjas kapitalista kereszténységet, amelyben mindenki tettekkel bizonyítaná képességét, és teljesítményeinek megfelelően nyerné el bérét.

Az imént felolvasott evangéliumi részlet egy oktató történet. Megpróbáljuk megfejteni a mondanivalóját azáltal, hogy a rejtett szereposztást és viszonyokat világossá tesszük

A gazda biztosan az Isten.

A talentumokat hagyományosan az emberi képességeknek szokták nevezni. Pedig nem azok. Az elosztásuk aránya ugyan a gazda, vagyis az Isten véleményét képviseli a szolágiról, a hívőkről, az emberekről, de a talentum a gazda vagyona, az Isten gazdagságának része. Isten saját gazdagságából ad át részletet nekünk. És ez megfontolandó.

De azonnal rá kell kérdeznünk, mi képezi az Isten gazdagságát? Arany, ezüst, gyémánt, vagy topáz? Nevetséges azonosítási kisélet. Az Isten gazdagsága nem mérhető, és nem is hasonlítható a királyok gazdagságához Olyan szellemi, lelki, jóról van szó, amely arra született, hogy gyarapodjék. Az Isten gazdagsága az Ő országa.

Isten ezt az országot az emberekkel való kapcsolatán keresztül építi. A keresztény egyházhoz tartozó tagok, így Jézus követői is, lehetnek ennek az országnak építői. Sőt akkor igazán Jézus követői, ha ennek az országnak az építői. Ezért Isten rájuk bízza országát, Jézus Krisztus követőinek átadja evangéliumát.

Mit tesznek vele? Vagy fogalmazzuk élesebben, mit teszünk vele?

Formulák mögé rejtjük, megóvjuk a hitletéteményt, vagy tant hozunk létre belőle? Körül bástyázzuk, megóvjuk méltatlan szemektől és kezektől és ajkaktól Isten országának titkát? Ez, a történet értelmezése szerint, éppen az elitélt magatartás. Sajnos az egyház, papság és hívek körében is, vannak ilyen ultrakonzervatív tendenciák.

Isten országának titkát mozgatni kell az emberek között, szóban, s tettekben. Isten szeretete ugyanis nem csökken, ha megosztjuk, ellenkezőleg: növekszik. Ha viszont megosztjuk, csak növekedik, gyarapszik az Isten országa is.

Ez a történet, egy számunkra adott olyan lelki tükör ez, amelybe bele kell néznünk, hogy helyesen lássuk önmagunkat és azt a miljőt, azt a világot, amiben élünk.

Itt élünk egy templomi közösségben, amely egyúttal Isten országának egy reánk bízott tartománya. Krisztus testének egy élő darabkája. Isten meghívott minket, tagjai lettünk egyházának, ezzel értékes talentumot kaptunk Tőle. Az lenne a hivatásunk, hogy amit Tőle kaptunk, az evangélium kovászát, azt elkeverjük saját és a ránk bízottak életében.

Ehelyett mit tapasztalunk? Behúzódunk csigaházunkba, mert minket senki és semmi sem érdekel. Egyfolytában kesergünk, hol ezt, hol azt okoljuk az adott állapotokért..

Elástuk optimizmusunk talentumát a reménytelenség, szeretetünk talentumát a közöny és közömbösség, a hitünk talentumát a félelem, a gyávaság sírgödrében.

Pedig Krisztus ránk bízta az evangélium talentumát. Vajon mit teszünk vele?

Kamatoztatjuk, vagy elássuk talentumunkat?

Napjainkban is még mindig hallgatunk és siránkozunk. A jó Istent okoljuk azért, hogy még mindig nem változtatta meg e világot. Ő csak rajtunk keresztül tudja megváltoztatni a világot, benne szeretett hazánkat is!

Sajnos annyi könnyes, s fájdalmas tapasztalat és isteni figyelmeztetés ellenére is, mi még ma is igen sokszor hallgatunk, amikor szólnunk, kiáltanunk kellene.

Hallgatunk a világ leghitelesebb, fáradt hangjával is örömet és embereket összebékítő személyének, II. János Pál pápa szobrának megcsonkítása, szobráról a kereszt eltávolításakor.

És hallgatunk a karácsonyi jászolnak a közterületekről történő kitiltásakor, egy nép lelkének a megölésekor.

És hallgatunk, itt Esztergomban történt Mária – szobor megcsonkításakor is.

És amikor tennünk kellene, nem teszünk semmit sem. Tömören: nem kamatoztatjuk talentumainkat.

Szeretném úgy hinni, hogy mi azon krisztushívők közé tartozunk, akik kihasználjuk lehetőségeinket, akiket nem a tétlen, mihaszna passzivitás, talentum elrejtés, jellemez, hanem jövőbe vetett hit és remény, a tevékeny életre történő vállalkozás, talentumaink kamatoztatása, Isten országa, hazánk és embertársaink javára.

Ámen.

Nagy Szent Gertrúd

Istennel való egészen mély, közvetlen kapcsolat jellemezte Gertrúdot. Ez az Isten-kapcsolat megerősít bennünket az állhatatos kérésben, a kitartásban Isten parancsainak útján.

A középkor egyik legkedvesebb alakja, és írásai miatt mindenkor a lelkiélet tanítómesterei közé fog számítani. Valószínűleg Thüringiában született, 1256-ban. Ötéves korában kolostorba került, és ott Szent Mechtild volt a tanítója. Kitűnően megtanult latinul, és nagy tudományos műveltségre tett szert.

26 éves korától kezdve misztikus életet élt. Csodálatos kinyilatkoztatásokban volt része.

Kinyilatkoztatásait az Üdvözítő parancsára latin nyelven leírta. Sok írása elveszett. A megmaradottakat tökéletes latin nyelvezet, nemes egyszerűség, világosság, teológiai mélység, és forró istenszeretet jellemzik. A nép kezdettől fogva szentként tiszteli.

Nagy Szent Albert

Nagy szent Albert püspök, egyháztanító

Nagy tudású főpap volt, aki tudását megosztotta másokkal, és életével pedig Krisztushoz vezette a reábízottakat. Ma van-e elég tanító, aki hitre, tudásra, szép életre, jóra tanítja a felnövekvőket?

Az Anyaszentegyház "Nagy" melléknévvel, és mint egyháztanítót "Doktor univerzális" címmel említi. 1193-ban született a Duna melletti Leiningenben, a Bolstatt lovagok ősi családjából. Tanulmányait Páduában végezte.

Boldog Jordánnak, a domonkos rend második általános főnökének hatására 1223-ban belépett a domonkos rendbe. 1228-tól Kölnben, Hildesheimben, Freiburgban, Regensburgban tanított, majd 1245-ben Párizsban. Itt lett tanítványa Aquinói Szent Tamás, aki követte mesterét Kölnbe is.

1254-ben a német rendtartomány főnökévé választották. Egy ideig II. Sándor pápa udvarában tartózkodott, aki 1260-ban regensburgi püspökké nevezte ki. 1262-ben visszatért Kölnbe, a szerzetébe.

1263-64-ben mint pápai legátus kereszteshadjárat hirdetésén fáradozott. 1270-ben ismét Kölnben tanított, és mint lelkipásztor működött.

1280. november 15-én halt meg. A középkor legnagyobb német tudósa volt. Termékeny volt irodalmi működése. Csodálatosan átfogó, szellemes és eredeti gondolkodó, egyben korának legkimagaslóbb természettudósa volt.

Kötelességteljesítés

Kötelességteljesítés

Az Istennek való hűséges szolgálatra, a hit megőrzésére és a parancsok teljesítésére vonatkozóan mondja Jézus, hogy ez tanítványainak a kötelessége. Ha követői mindezt megteszik, nincs okuk

dicsekvésre, hiszen csak kötelességüket teljesítik.

A kötelességek teljesítésével gond van napjainkban. Korunkban ugyanis éppen a kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly, hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri őket.

Azt sem akarják tudomásul venni, hogy saját jogaikat nem gyakorolhatják mások hátrányára, mások személyes jogait megsértve. Természetesen nem az emberi jogok tiszteletben tartása ellen emelek szót, de ha csak a jogaikra tanítjuk meg a gyerekeket és a fiatalokat, akkor biztosan helytelen úton járunk. Éppen úgy a kötelességek teljesítésére is kell őket nevelni. Szabad akaratunknak köszönhetően szembe fordulhatunk Istennel. De jogunk van szabadon őt választani is! Isten-szolgálatunkat ne csupán kötelességnek tekintsük, hanem tegyük szabadon és szeretettel. (HIS)

Magyar Szentek

A mai nap a Mindenszentek ünnepéhez kötődik., Magyar népünk szentjeit, boldogjait köszöntjük. Keressük a köztünk élő szenteket, korunk példaképeit, hogy megerősödve Isten szeretetében, mi is példaképekké válhassunk környezetünkben.

A hit és a keresztség Krisztus Titokzatos Testébe olt minket. A Krisztushoz tartozás szentté teszi az embert. Az apostolok korától kezdve hazánk földjén keresztények sokasága tett tanúbizonyságot Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról. Miután pedig a magyarság talált itt hazát, Árpád háza szenteket és példát adott népünknek. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint éppen az Árpádházi királyi család.

Szent István királyunk magvetése csodálatos termékenységgel hozott gyümölcsöt, mert történelmünk elmúlt századjait mindig beragyogták nemzetünk szentjei. A Pilis-Bakony és Mecsek erdő-rengetegei megteltek remetékkel, kolostoraink szentéletű szerzetesekkel. Népünk fiai közül többen vértanúk lettek, és így joggal mondható, hogy Országunk a szentek országa, földünk szentektől megszentelt föld.

Az Anyaszentegyház bennünket is ösztönözni akar, hogy példájukat kövessük, a nyomukba lépjünk, és a megszentelő kegyelmet hűségesen őrizve a szentek sorába lépjünk.

Nemzetünk szentjeire emlékezve ujjongva mondjuk a szentmise Kezdőénekében:

Örvendezzünk mindnyájan az Úrban,

üljük meg hazánk és népünk szentjeinek ünnepét:

ezt ünneplik örvendezve az angyalok,

és dicsőítik az Isten Fiát.

Évközi 32. vasárnap 2017

Évközi 32. vasárnap. 2017

Bevezetés

„Íme, jön a vőlegény” halljuk majd a mai evangéliumban.

Az egyházi év vége felé közeledünk. Ez az időszak a végső dolgokat: a halált, a lélek és Isten találkozását juttatja eszünkbe. Az imádság, a bűnbánat ébren tartja a lelket és felkészíti a döntő pillanatra. A földi élet vége, az örök élet kezdete mindannyiunk előtt ismeretlen időpontban, bármikor bekövetkezhet. Ezzel a tudattal éljük e mi hétköznapjainkat?

Kirié litánia

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy oly ritkán gondolunk az életünk végén Veled történő találkozásunkra. Uram irgalmazz

Urunk, Jézus! Bocsásd meg, hogy nem gondoskodunk arról, hogy legyen mindig olaj a mécsesünkben. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus! Add, hogy meghalljuk a „menjetek elébe” nekünk szóló kérést, és megtegyük a Veled való találkozáshoz szükséges lépéseket. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Úgy gondolom, hogy a mai evangéliumot vegyes érzelmekkel hallgattuk. A tetszés és a nemtetszés érzelmei egyaránt felébredhettek lelkünkben. Ha átgondoljuk az imént elhangzott evangéliumi üzenet részleteit, találunk benne sok, érzelmi reagálás kiváltásához alkalmas szót és jelenséget.

Vagy talán nem tűnik szívtelenségnek, hogy az evangéliumi vőlegény elmarasztalja a késő éjszakában rá várakozó balga szüzeket? Hiszen ők is felkészültek a vőlegény fogadására, elfogadták meghívását a menyegzőre és vártak is rá. Csak éppen tartalék olajt nem vittek lámpásaikhoz És ez nem figyelmen kívül hagyható tény..

Sokan teszik fel a kérdést: De szabad-e ezért őket kizárni a lakomáról? A vőlegény kis elnézéssel bevihette volna őket a menyegzőre. Hiszen a vőlegénynek látnia kellett, hogy ezek a balga szüzek igyekeztek mulasztásaikat helyrehozni. Barátnőik segítségét kérték és éjszakának idején még az olajt árusító kereskedőt is, felkeresték. Nem szívtelenség-e a késve érkezőket kizárni a lakomáról? Vagy, ironikusan kérdezem: Meg kellett volna őket dicsérni, hogy kockáztatták  a lakodalom megtartását?

Tény, hogy a vőlegény azért ül az okos szüzekkel a terített asztalához, mert ők bármely pillanatban készen álltak az Úr fogadására, minden eshetőségre felkészültek, és komolyan vették a rájuk bízott feladatokat?

Az imént említett, félrevezető következtetések távol állnak a mai evangélium tanításától. Evangéliumi szakaszunkban az Úr Jézus életünk sorsdöntő időpontára, állandó éberségre szeretné felhívni figyelmünket.

A mai evangéliumban említett helyzethez hasonlókkal sokszor találkozunk mi is mindennapi életünkben. Hányszor kellett már vállalnunk életünkben az elszalasztott pillanatok komoly következményeit?

Nem gondolunk arra, hogy vallásos életünkben is lehetnek és vannak is olyan elszalasztott pillanatok, amelyeknek komly következményeit vállalnunk kell?

Jézus a mai példabeszéddel örök üdvösségünk megszerzésének határidejére irányította figyelmünket. Mintegy figyelmeztet arra! Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

És nem kisebb hangsúllyal figyelmeztet bennünket Jézus arra is, amit a mai ember nem akar tudomásul venni, hogy sokak előtt bezárul majd az örök élet, az örök menyegző kapuja. Függetlenül attól, hogy hitt-e vagy nem az emberi lélek halhatatlanságában.

Az éberség igen fontos életünkben, de társadalmunk életében is. Az azokra az erkölcsi értékekre történő odafigyelés, amely életünkért, egymásért és a jövőnkért érzett konkrét felelősségben jelentkezik.

E nélkül nem élhetünk. A közvetlen önérdekek: az önzés, a sok pénz, vagy élvezetek utáni vágy, nem a helyes irányba viszik életünket, és ezzel felborul közösségi életünk békéje. Életünk életképtelenné válik. Az ilyen emberi közösségnek nincs jövője. Ezért mindnyájunknak törekednie kell arra, hogy keressük, és meg is őrizzük azokat az értékeket, amelyek kiszabadítják az embereket az önzés, a hatalom, a kapzsiság, a minden áron való meggazdagodás fogságából.

Ezek az erkölcsi értékek segítenek bennünket ahhoz, hogy életünk szolgálattá alakuljon, embertest-véreink szolgálatává. A társadalomban tehát mindnyájunknak szüksége van éberségre, ami fogékonnyá tesz minket azoknak az értékeknek a befogadására, amelyek segítenek minket abban, hogy ki tudjunk lépni önzésünk, vágyaink helytelenül értelmezett szabadságának börtönéből.

A keresztény éberséghez hozzátartozik, hogy segítsük társadalmi életünket keresztény értékeink gyakorlásával Ez is az éberségnek egy olyan formája, amellyel várjuk a vőlegénynek, Urunk Jézus Krisztusnak, a megérkezését.

Az okos szüzek szeretetlennek tűnő magatartásából is ki olvasható egy nagyon hasznos tanulság. És ezzel az Úr Jézus arra akar figyelmeztetni bennünket, hogy mások hite, mások szeretete nem pótolhatja a miénket. Sokat tehetünk mások üdvössége érdekében, de a döntő lépést kinek-kinek magának kell megtennie. Nagyszüleink, szüleink, hitvestársunk istenhite nem elegendő ahhoz, hogy az okos szüzek seregéhez tartozzunk majd a mennyben.

A tíz szűzről szóló példabeszédet akkor értettük meg igazán, ha tudatosodott bennünk, hogy Istentől kapott földi létünk véges időtartamú és körültekintő gondossággal kell készülődnünk a Vele való találkozás döntő pillanatára.

Ámen 

Nagy Szent Leó pápa

A hagyomány annyit őrzött meg Nagy Szent Leó pápáról, hogy Tusculanumban született. Az első történelmi adat I. Caelestin pápa (422-432) idejéből van. Leo akkor mint diakónus Galliában járt.

III. Sixtus (432-440) ismét Galliába küldte, és ott érte a pápa halálhíre. Őt választották meg utódjául. Pápasága alatt történt, hogy Attila 452-ben, Genzerich, a vandálok királya pedig 455-ben Rómát fenyegették. A szent pápa mindkettőt visszafordulásra bírta.

Sokat küzdött az eretnektanítások ellen. 451-ben az ő apostoli levele nyomán döntött a Chalcedoni zsinat. Írásai és beszédei miatt az egyháztanítók között tiszteljük.

461. november 10-én halt meg. A Vatikánban temették el.

Leó pápa törekedett a hit egységének megőrzésén. Törekedjünk mi is hitünk tisztaságának megőrzésére, és kérjük mi is bátran Istentől, hogy növelje bennük a hitet, erősítsen meg a mindennapok küzdelmeiben, és vezessen el országába.

Lateráni Bazilika

Ma a liturgia a Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepét üli.

A Lateráni Bazilika a római kereszténység első temploma. A Római Birodalom 300 éves egyházüldözése után Nagy Konstantin császár a keresztényeknek ajándékozta Lateráni palotáját. Ezt átalakítással alkalmassá tették istentiszteleti célokra.

A katakombák titkos misézőhelyei után Krisztus hívei már földfeletti templomban ünnepelhettek, díszes oltárt állíthattak fel, ünnepélyes körmeneteket tarthattak. A bazilika elismerést, tekintélyt biztosított a keresztények számára a kívülállók felé. Befelé pedig összefogta, egybekovácsolta Isten szent népét és a római püspökkel való kapcsolatot megszilárdította.

Ez lett a pápák címtemploma. Ma is pápaválasztás után az új Szentatyának első útja ide vezet. Homlokzata felett olvasható a felírás: „A földkerekség minden templomának anyja és feje.” Számunkra ennek a templomnak igazi jelentősége abban áll, hogy a pápa iránti hűségünket kidomborítja. És kifejezi Egyházunk felé sugárzó szeretetünket.

Építkezés

Építkezés

A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról.

A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak.

Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt.

Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége. 

Lakodalom

Lakodalom

Jézus továbbra is az ünnepi lakodalom témájánál marad. A mai példabeszéd szerint sokan kifogásokat keresnek, hogy ne kelljen részt venniük az ünnepségen. Egyesek szinte egészen nevetséges dolgokat találnak ki, hogy távolmaradásukat igazolják. Valójában azonban nincs mentségük, hiszen a legnagyobb jóból zárják ki magukat. A vendéglátó végül a méltatlannak bizonyuló személyek helyett a társadalom kitaszítottiat, a szegényeket és a betegeket hívja meg.

A tanító példabeszéd egyértelműen  az üdvösségre vonatkozik, hiszen Jézus azután mondja, hogy az egyik vendég boldognak nevezte azokat, akik helyet foglalnak Isten országában.

Napjainkban is sokan vannak, akik visszautasítják Isten meghívását az üdvösségre. Talán mert nem ismerik fel a nagyszerű lehetőséget. Vagy nem ismerik a meghívó személyét és szándékait. Esetleg nem tudják, hogy milyen alkalomra szól a meghívás. Vagy nem érzik, hogy most nem lehet büntetlenül és következmények nélkül kifogásokat keresni.

Boldogok vagyunk, ha felismerjük a meghívásban rejlő lehetőséget, elfogadjuk a hívást és helyet kapunk majd Isten örök országában. (H. I.) 

Ferences halottak napja

Ferences halottak napja. 2017.

Templomunkban a mai napon emlékezünk halott rendi testvéreinkre, és a szeretet hullámhosszán üzenünk nekik. De gondolunk-e a saját halálunkra is? Különösen is ilyenkor elhunyt szeretteinkre való szeretetteljes emlékezésünkkor.

A temetők csendjében szívünkbe oson az örök kérdés: miért születtünk, miért élünk, ha meg kell halnunk? Miért kell egész életünk során együtt élni a halál gondolatával? Akaratunk nélkül születtünk és akaratunk ellenére kell meghalnunk. Minden földi teremtménynél kiválóbbnak tartjuk magunkat, de ezért azzal kell adóznunk, hogy a teremtett lények közül egyedül mi tudjuk azt, hogy meghalunk.

Azokat válaszokat, amelyeket a kérdéseket felvető, s kétkedő embernek a tudomány, a művészet, s a bölcselet ad, jól tudjuk, nem nyugtatják meg az embert.

Értelmünk fényereje ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyek a titok fátyolában rejtőzködnek.

Ezért fordulunk kérdéseinkkel ahhoz a Jézushoz, aki élete példájával, világos tanításával válaszol az élet és halál miértjeire. Vajon mit válaszol?

Urunk Jézus Krisztus gyakran hangoztatta, hogy közénk jövetele az Atya akaratából történt, Ő küldte a földre. Megtestesülése azáltal valósult meg, hogy az Atya akarata találkozott Mária befogadó szeretetével.

Ha mármost saját életünk miértjét keressük, erre is ezt válaszolhatjuk: Isten küldő szeretete indít el a földi élet útján, ha ez a küldő szeretet találkozik szüleink befogadó szeretetével. Ha ez megtörténik, kiléphetünk a lét partjára, és megkezdhetjük zarándokutunkat.

A másik jelentős kérdést így fogalmazhatjuk meg: miért születtünk, mi dolgunk a világon? A válasz ismét az Úr Jézus életéből határozható meg. Ő ugyanis a mi üdvösségünkért, a szeretet indíttatására jött a földre. Ezért élt, ezért szenvedett.

A talentumokról szóló példabeszédében minket is arra figyelmeztet, hogy életünket másokért kaptuk. Csak akkor élünk igazán a folyton nyíló sírok között, ha másoknak ajándékozzuk életünket. Az ember sokféle tevékenységgel töltheti meg életét, de minden munkánknak aranyfedezete a szeretet, a szív fényessége. Azért élünk tehát, hogy szeressünk, és ha kell szenvedjünk is érte.

A harmadik kérdés: miért halunk meg? Sokan megalázónak tartják azt a körülményt, hogy megkérdezésünk nélkül "ránk tukmálták" az életet, és akaratunk ellenére kell megadnunk magunkat a halálnak. Vajon a keresztény szemlélet szerint mit jelent a halál?

A válasz most is egyszerű és világos. Isten küldött a világba, az Ő atyai joga, hogy visszahívjon minket. Ezt a hazahívó szót a halál mondja ki. Küldő szavára szüleink mondottak igent, a halál hívó szavára nekünk kell igent mondanunk. Ennyit jelent keresztény módon meghalni. Jézussal kell kimondani: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

Ámen.

Évközi 31. vasárnap. 2017

Évközi 31. vasárnap. 2017

Bevezetés

„Tegyetek meg mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket!” Ezekkel a szavakkal , óva figyelmeztet i kortársait Jézus, a mai evangéliumban, ma pedig bennünket.

Ma sokat emlegetik a "hihetőséget, hitelt érdemlést", talán mert kevés van belőle a közéletben, sajtóban, magánéletben. Kinek-kinek megvan a kicsi vagy nagy szerepe, játssza, ahogy tudja: államférfi, üzletember, művész, de a pap is. Mind igaznak mondja, amit mond. Lehet, hogy az is. De sokuk mégsem teszi, legfeljebb látszatra azt, amit mond, amit másoktól elvárna. Mi hogyan vagyunk ezzel? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy szavaink és tetteink sokszor nincsenek összhangban. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Add, hogy emberi tekintetetektől függetlenül tegyük mindig a jót. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Add, hogy ne terheljünk másokat olyan kötelességekkel, amit magunk sem teljesítünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Úr Jézus korában az írástudók és a farizeusok tanították a népet. Ez volt a kötelességük. Az Úr Jézus mégis két kifogást emel ellenük. Egyrészt saját előírásaikkal megtetézik az isteni törvényt és így elviselhetetlenül nehéz lesz az emberek élete a törvények megtartása miatt, másrészt: a törvény lényegét, szellemét megtagadva üres külsőségekben merül ki vallásosságuk és vallási gyakorlataikkal önmaguk és az emberek előtt akarnak tetszelegni.

A mai evangéliumban nem mi vagyunk a bírálat elsődleges címzettjei, de ma Jézus szavai felénk hangzanak, nekünk szólnak.

Ma is, minden intézményben, egyházban, testületben, pártban megtalálható „Mózes széke”. Sokan, akik ahhoz az intézményhez tartoznak, ahová tartoznak, megteszik, megtartják legalább színleg, amit, mint az intézmény „írástudói” „farizeusai” tanítanak. Őket a színleg cselekvésükért, a mások megtévesztésükért marasztalja el Jézus.

Sajnos ma is vannak olyanok, kisebb vagy nagyobb közösségek vezetői, sőt történelmünk folyamán nem egyszer, a közelmúltban is, országos vezetők is - akik szeretik a rájuk bízottokat, s beosztottjaikat elviselhetetlen kötelességekkel, terhekkel megterhelni.

Minden mások vállára terheket rakóra vonatkoznak az Úr Jézus szavai: „Jaj azoknak, akik elviselhetetlen nehéz terheket raknak az emberek vállára, de maguk egy újjal sem hajlandók mozdítani rajta.”

Elviselhetetlen terhet rakhat szülő a gyermeke, s gyermek a szülője vállára, hitvestárs a hitvestársára, munkatárs a munkatársa vállára, az országos vezető az egész nép vállára.

Vizsgálja meg ki-ki önmagát! Vajon terheket rak-e mások vállára, vagy ellenkezőleg: a mások vállán levő terhekből vesz át egy részt a sajátjára, hogy könnyítsen másokon.

Az előbbi farizeusi, az utóbbi krisztusi magatartás!

Az után nagyon sok dolgot mi hívők is azért teszünk, hogy lássák az emberek!

Legyünk csak őszinték! Valamennyien ilyenek vagyunk! Igaz nem egyforma mértékben, de valamennyien. Szinte már észre sem vesszük, de csaknem minden mozdulatunkba, szavunkba belejátszik az a gondolat, hogy mások is látják. Ritka ember, aki ugyanúgy viselkedik akkor is, ha biztos abban, hogy ezt senki sem látja, senki sem tudja meg.

Egymásnak öltözködünk, divatozunk, viselkedünk, vagyunk „rendes emberek”. Rögtön meg kell mondani, ez önmagában nem rossz dolog. Sőt nagyon is hasznos. Sajnos erkölcsi tekintetben nagyon gyengén állunk mi emberek. Minden kis segítség jól jön erkölcsi magatartásunk megtámogatására. Az a "látják az emberek" nem is olyan kis segítség! Csak utalásszerűen: Hány idős ember sorsa lenne sokkal sanyarúbb, ha nem félnének gyerekeik az ismerősök, s munkatársaik nyelvtől.

Csak akkor van baj, ha valaki emberi tekintetből tesz, vagy nem tesz valamit, s nem Isten, s törvényei iránti tiszteletből. Baj csak akkor van, ha sok a hivalkodó külsőség, bizonyos vallásos cselekedeteknek gépies sorozata és kevés az igazi bensőséges mély és alázatos vallásosság!

Gyakran megtörténik, hogy nemhívő emberek így nyilatkoznak: elegem van a szenteskedő, jám-borkodó emberekből! Naponta koptatja a templom küszöbét, de úton- útfélen szórja másokra a rágalmakat. Lelkesen énekli a szent énekeket a templomban, de odahaza nem válogatja meg a szavait. Mindenkiben talál kivetnivalót, szálkát, de saját szemében nem veszi észre a gerendát sem! Hiszem, hogy a kedves testvérek között ilyen nincsen.

Az Úr Jézus igazi tanítványaitól messze idegen kell, hogy legyen ez a magatartás! Ez sajnos farizeusi vallásosság! Joggal éri hát kritika!

Az Úr Jézus tanítványainak nem úgy kell az emberek előtt vallásosságunk előírásait képviselniük, miként a farizeusok képviselték. Külsőségekben. Mindenki által jól látható imaszíjakhoz rögzített dobozokban. Hanem szívükbe vésve, szívükbe írva, életükben naponként megvalósítva kell hordozniuk Isten törvényét az emberek között!

Minden kor keresztényének szólnak Krisztus eme szavai is: Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a Ti mesteretek, ti pedig mind testvérei vagytok egymásnak! Valóban testvérekként szeretjük egymást?

Az igazi keresztény végső-soron nem önmagára hívja fel a ma élő ember figyelmét, hanem Jézus Krisztusra, s a mennyei Atyára. Egy képmutató, erejét fitogtató első helyekért, hatalomért verekedő világban, mi hívő keresztények legyünk az alázatos és szelídszívű Jézusnak hiteles követői. Legyünk egy-egy hitelesítő pecsét az evangéliumon!

Amen

Halottak napja 2017

Halottak napja, 2017

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Halottak napján, vagy az a körüli napokban igyekszik mindenki eljutni szerettei sírjához. Ilyenkor fehér virágokkal borított és gyertyák imbolygó fényével megvilágított sír-hantok között szeretteinkre emlékezve botorkálunk a temetőben. Körül leng bennünket ilyenkor az elmúlás hangulata, s egyre közelebb kerül hozzánk saját elmúlásunk gondolata is. S a költő szavaival mondjuk: ”Égnek a lelkemben kis rőzsedalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok.”

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy oly gyenge a mi örökkévalóságban való hitünk. Uram! Irgalmazz nekünk!

Urunk bocsásd meg nekünk, hogy oly ritkán gondolunk elhunyt szeretteinkre. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy nem vagyunk készek e világból való távozásunkra. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után

A halál szomorú ténye ellenére is, az ember lelke mélyén ott él a kiolthatatlan vágy az örökké élés, az el nem múlás után. Még a gyógyíthatatlan betegében is, még a halálos ágyon is, és elemi erővel tör fel a lélekből, még az utolsó pillanatban is.

Az embernek, mégis tudomásul kell vennie a megmásíthatatlant, az örök emberi sorsot, a halált is, a távozást a földi létből. – A fájdalmas, megrendítő, mindennél valóságosabb tényt. Akár gondolunk rá, akár nem - akár készülünk rá, akár nem. Egy napon kopogtat majd nálunk is az Úr.

Ezért figyelmeztet bennünket Jézus eme szavakkal: „Legyetek készen, mert egy órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!” - Eljön, szólítani fog bennünket is: „Adj számot sáfárkodásodról, mert többé nem sáfárkodhatsz!”

Mi hívők is gyakran gondolunk arra az órára, amikor eljön értünk az Úr. Hervadás és lombhullató fák haldoklása között is, sírok között is, az enyészet birodalmában is, a kripták néma csendjében is, keresztekre tekintve, saját elmúlásunkról elmélkedve is, Krisztus keresztjére tekintünk, és a föltámadott Krisztusba vetett hittel, a hervadáson túli kikeletre, síron túli égi otthonra, enyészeten túli örök életre gondolunk.

Ilyenkor, halottakról emlékezve, képletesen szólva, a hit lépcsőjén, a hit mankójára támaszkodva, átnézünk a túlvilágba, „ahol nincs többé halál, sem jajgatás, sem fájdalom,” csak örökké tartó boldogság!

Átnézünk abba az országba, amely országnak világító szövétneke az Isten Báránya, Üdvözítőnk, Jézus Krisztus.

Átnézünk abba az országba, amelyben összehasonlíthatatlanul többen élnek, mint itt a földön.

Átnézünk oda, ahol szeretteink vannak, és keressük őket. Különösen azokat a szeretteinket, akik csak gyertyalánghoz hasonló, pislákoló hittel távoztak az élők közül. És ajkunk imádságot remeg értük, mert fülünkbe cseng a Szentírás eme mondata: „Üdvös és hasznos dolog imádkozni az elhunytakért” Üdvös és hasznos, mert így ők is, a tisztuló lelkek is eljuthatnak Isten színről színre látására.

Imádkozunk, s elkezdünk beszélgetni velük, olyan őszintén és olyan szeretettel, mint az életben még soha. Szólítgatjuk őket. S nemcsak a hála, hanem a bocsánatkérés és a bánat érzésével is. Mert a velük való kapcsolatainkban volt olyan is, amin, míg éltek, nekünk kellett volna változtatnunk, de nem változtattunk. El kellett volna mondanunk, de nem mondtuk el. Meg kellett volna tennünk, de nem tettünk meg…

És kérjük őket, legyenek közbenjáróink, szószólóink az Úrnál, hogy az örök élet hitével járjuk élet-utunkat, és így eljussunk majd mi is örök otthonunkba, Isten színről-színre látására, s szeretteinkkel való boldog, s örökké tartó találkozásra.

Ámen.

Mindenszentek. 2017

Mindenszentek ünnepe 2017

Bevezetés

Urunk, Jézus Krisztus meg-ígérte, hogy: "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt, mennyei Atyám előtt"

Az apostolok korától kezdve, oly nagy számban vallották meg vérükkel az Urat, hogy a sok névtelen szentnek nem tudtak külön-külön ünnepnapot szentelni. Ezért a IV. századtól kezdve egy napot szentel az Egyház arra, hogy min-den szentjéről megemlékezzék. A IX. század óta november 1-jén. Il-lő, hogy ujjongással kezdjük a mai szentmisét, a kezdőének eme szavaival:

Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, - üljük meg Mindenszentek ünnepét; - ezt ünneplik örvendezve az angyalok, - és dicsőítik az Isten Fiát.

Hogy örvendezve ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, Bocsásd meg, hogy oly ritkán tekintünk menybe jutott testvéreinkre, és oly ritkán kérjük égi segítségüket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Add, hogy ne csak tiszteljük őket, hanem kövessük is példájukat. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy ki-tartóan imádkozzunk azon véreink szentté avatásáért, akik az erények magasztos példáját adták a keresztény világnak. Uram, Irgalmazz!

Evangélium után

Az emberiség mindig szerette a díszszemléket. Erről tanúskodik A Rómában látható majd kétezer éves Titus-diadalív, Ezt az antik diadal-ívet Titus római hadvezérnek a későbbi  császárnak emelték, aki 70-ben véres ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet. A diadalív domborművein ma is látjuk a rabláncon vezetett legyőzötteket.

A szokás máig nem szűnt meg. A háborúk győztes befejezésekor, a győztesek díszszemlével köszöntik a háborúból hazatért katonákat.

A katonai díszszemléken kívül ismerjük az olimpiai díszszemlét, amelyen, a különböző nemzetek zászlói alatt vonulnak fel, az illető országok olimpikonjai.

Ma, mindenszentek ünnepének olvasmányában egy „mennyei díszszemle” leírását hallottuk. Szent János apostol – a patmoszi látnok – látomásában láttatja velünk a szentek seregét: Szavaival: „Akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal”.

Mintha csak egy olimpiai dísz-szemlét látnánk, ahol a résztvevők nemzetenként elkülönülve, egyen-ruhában és zászlóval vonulnak fel. A látomásban a szentek felvonulnak Jézus előtt, kezükben a győzelmet jelentő pálmaággal, és a boldogságot szimbolizáló fehér ruhában. Mint valamiféle olimpikonok vagy győztes katonák, ők is a küzdelemből jönnek: az olvasmány szavaival: „a nagy szorongattatásból.

A szorongattatáson elsősorban az apostol korában dúló keresztényüldözést lehet érteni. De jelenti a keresztények minden korban szükséges küzdelmét a hitetlen környezettel. A keresztényeknek mindig meg kellett küzdeniük azért, hogy egykor részt vehessenek a mennyei díszszemlén. A katona mindenét – életét – kockára teszi a harcban. Az olimpikon teljes erőből küzd már a válogató versenye-ken is az olimpiai kvótáért. Aki nem csak egy földi díszszemlén, de a mennyei díszszemlén ott akar lenni a minden szentnek a társaságában, annak erős akarattal kell küzdenie az élet-szentségért.

A szemlék nem csak a győztesek megbecsülésére szolgálnak, ha-nem arra is, hogy a szemlélőkben erősítsék a győztesekhez való tartozás boldog tudatát.

Melyik magyart nem tölti el büszkeség, amikor egy-egy olimpiai bajnokunknak aranyérmet akasztanak a nyakába. Ilyenkor nagyon büszke és boldog érzés magyarnak lenni.

Mindenszentek ünnepén, lelki szemeinkkel látjuk a Jelenések könyve által leírt mennyei dísz-szemlét. Miként az előbb említetteket, úgy minket is, valami hasonló szentérzés tölt el. Hozzájuk tartozóknak érezzük magunkat, Szent Pál apostol szerint, ugyanis mi valamennyien a szentek polgártársai vagyunk. Ez a tudat arra kell, hogy lelkesítsen, és buzdítson bennünket, hogy egyre hitelesebb keresztény életet éljünk. Ez biztosítja ugyanis, hogy egyszer mi is részt vehetünk majd a szentek mennyei díszszemléjén.

Ámen.