Húsvét 3. vasárnap. 2017

Húsvét 3. vasárnap. 2017

Bevezetés

A Föltámadt Jézus húsvét utáni találkozásai közül talán a szívünket legjobban megérintő, a mi szívünket is lelkendezésre késztető, emmauszi tanítványokról szóló, történetet fogjuk hallani az evangéliumban. Életünkben nem először. Épp ezért az ezzel kapcsolatos korábbi szép élményeink felidézésével hangoljuk lelkünket a Húsvéti Szent Titok méltó megünneplésére.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki a szomorkodó tanítványok mellé vigasztaló útitársként szegődtél, légy a mi életutunknak is állandó vigasztaló kísérője! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki a Szentírás magyarázatával hitet és reményt öntöttél a tanítványokba, önts belénk is a Szentírásból kapott gondolatokkal hitet és reményt! Krisztus kegyelmezz!

 Jézus Krisztus! Aki a kenyértöréskor tetted Téged felismerővé a tanítványok szemét, úgy tedd a mi szemünket is az Eucharisztia vételekor Téged látóvá. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Azt hiszem, amikor Lukács evangélista leírta az emmauszi tanítványok történetét, akkor minden kor keresztény emberének alkalmat kívánt adni az önmagára történő alkalmazására, arra, hogy a tanítványokban önmagunkra ismerjünk.

A történet ugyanis egyszerre reális és szimbolikus. Ebből adódóan örök és mindig időszerűsíthető. Szinte kortársai lehetünk a Föltámadt Krisztusnak és a tanítványoknak. Ebből adódik, hogy nemcsak egy konkrét esemény leírásaként foghatjuk fel ezt az evangéliumi szakaszt, hanem az emberi élet útjáról, a hitről, a vendéglátásról, jövendölések bizonyító erejéről szóló tanításként is.

A leírtakból tudjuk, hogy a mai evangéliumi szakaszban szereplő, s Emmausz felé bandukoló tanítványok még leragadtak a nagypénteki eseményeknél, és a gyász érzései töltötték be lelküket.

Jézus elvesztésében mindannak összeomlását látták, amiben addig hittek, és ami jobb jövőt ígért nekik, mert még nem értették Jézus küldetését és nem hitték el, amit már hallottak másoktól: hogy a sírban nem találtak senkit és Jézus feltámadt. A történetnek ez a része, a jóban való remény és a remény szétzúzódásának példázata.

A csalódások fájdalmas útja nem ismeretlen számunkra sem. Nagyon sokszor csalódunk mi is barátainkban, ismerőseinkben, sőt önmagunkban is. Valahogy úgy, mint a két emmauszi tanítvány is. Mi is sokszor táplálunk, bizonyos helyzetekben, megvalósíthatatlan reményeket az emberekkel szemben. Megfeledkezve arról is, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink, arról, hogy a jó Isten jobban tudja, mint mi, hogy mi válik a javunkra.

Az is gyakori tapasztalat, hogy az ember nem tud kiemelkedni saját erejével meghiúsult elképzeléseinek szakadékából. Joggal feltételezhetjük, hogy a két tanítvány sem fordult volna vissza, nem ment volna Jeruzsálembe, ha nem szegődik melléjük Jézus reményt mentő szeretetével.

Tudjuk, hogy a letört, elkeseredett emberek elveszítik a tisztánlátásukat. Talán ez is, a tanítványok letörtsége is, oka volt annak, hogy nem ismerték fel a hozzájuk társult Jézust. De Jézus hozzá segíti őket a tisztánlátáshoz.

Ez a találkozás számunkra is vigasztaló figyelmeztetés. Emlékeztet arra, hogy nekünk egy utánunk kiáltó, utánunk nyúló Istenünk van.

Már a paradicsomi elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Isten nem hagyja magára az embert, s utána kiált: Hol vagy Ádám? Ezt teszi Jézus is, amikor jó pásztorként keresi az eltévedt bárányt, és ettől a szeretettől indíttatva szegődik a Jeruzsálemből leverten távozó két tanítvány mellé is.

Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy beborul az ég egyéni és közösségi életünk felett is, és úgy érezzük, hogy nem tudunk kitörni ebből a nehéz helyzetből.

Mi lesz velünk, mi lesz a családunkkal, mi lesz nemzetünkkel, mi lesz az emberiséggel, ha mindez így folytatódik tovább? Miért nem járhatunk az őseink által kitaposott úton? Miért bántják mindig a magyart és keresztényt azok, akik bár köztünk élnek, de nincs semmi kötődésük sem a magyarsághoz sem a kereszténységhez?

A hívő ember ebben a kaotikus állapotban is bizakodó. A két tanítványhoz hasonlóan meghallgatja az Úr Jézus tanítását, aki az Írásokból bizonyítja, hogy ami megtörtént, annak meg kellett történnie és így kellett történnie. A hétköznapi életünkben sincs ez másképp. Isten mindent, ami megtörtént, a javunkra fordít.

A két tanítvány meghívja az Úr Jézust a vacsorához gyönyörű szép, és sokféleképpen értelmezett szavakkal, „Maradj velünk, mert lemenőben már a nap.” És a kenyértörés mozdulatában a tanítványok fölismerik elsiratott Mesterüket. A találkozás nem maradt eredménytelen, visszafordulásra késztette őket.

Bárcsak mi is gyakrabban ülnénk egy asztalhoz Jézussal. És elfogadnánk az Úr Jézus eucharisztikus lakomára történő meghívását.

Bárcsak minél több honfitársunk találkozna az Emmauszi tanítványokhoz hasonlóan Jézussal, itt a templomban is, az eucharisztikus lakomán is.

Ha körülnézünk közvetlen környezetünkben, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy még mindig, milyen sok embertársunk járja az emmauszi tanítványokéhoz hasonló, depressziós lélekkel az életútját.

Annak ellenére, hogy Jézus ma is itt jár közöttünk, s mellénk akar szegődni. Aki titeket hallgat, engem hallgat szavakkal, bízta meg ugyanis Egyházát, lelkipásztorait, a szülőket, hogy a jó Pásztor szeretetével forduljanak a megtévedettek, a csüggedők felé. S miként ő az Emmauszi tanítványokban, úgy mi is kortársainkban élesszük újjá a föltámadásban való hitet, s reményt.

Mi hívő keresztények ugyanis, a remény, s a föltámadás népe vagyunk. S azért fáradozunk, s könyörgünk, hogy szomorú helyzetünkben, Jézus mellénk és honfitársaink mellé álljon, s hazahívó szavát minden magyar meghallja.

Ámen

A csodálatos kenyérszaporítás

A csodálatos kenyérszaporítást idézi fel a mai evangélium. Jézus kenyeret és halat ad a Tibériás-tó mellett összegyűlt embereknek. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás eseménye, amelyről a múlt pénteken olvastunk. Ez utóbbi esetnél, amikor az apostolok kiérnek a partra hajójukkal, Jézus hallal és kenyérrel várja őket.

A két csodát a közös helyszínen kívül több más elem is összeköti. Mindkettőben jelen van az isteni cselekedet, Jézus tette, amely pótolja a hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Emellett közös elem az emberi közreműködés, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót a vízbe.

Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében és nem várhatja tétlenül, hogy Isten mindenről gondoskodjék. János evangélista hosszasan írja le a körülményeket, de magát a csodát egyetlen mondattal foglalja össze: „Jézus fogta a kenyereket, hálát adott és kiosztotta a népnek.” Ennek köszönhetően mindenki jóllakott.

A hagyományos értelmezés szerint a kenyérszaporítás csodája az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában, az átváltoztatott kenyérben Jézus a testét adja nekünk. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban az Úr szent testét veszem magamhoz?

2. hét csütörtök

Húsvéti idő, 2. hét

Csütörtök

A mai evangéliumi részlet is a Nikodémusszal való beszélgetésből való, de még inkább az evangélista megállapításait tartalmazza.

A világosság és a sötétség, a víz és a Szentlélek kifejezések már János evangéliumának elején is előfordulnak, amikor Keresztelő János tanúságáról van szó. Most is vele hasonlítja össze Jézust: János a földről való volt és földiekről beszélt, vagyis a bűnbánat szükségességéről, Jézus az égből jött, ezért égi dolgokról beszélt.

Mennybemenetele után minden fölött van, azért áraszthatja ki a Szentlelket és ígérheti meg az örök életet. Aki nem fogadja elő őt, magára vonja Isten haragját.

Szent Márk evangelista

Szent Márk evangélista

Feltámadása után Jézus kiárasztotta a tanítványokra a Szentlelket, majd küldetést adott nekik, hogy hirdessék az evangéliumot a föld végső határáig.

Máté a zsidókhoz szólt, míg Péter és Pál Rómában hirdették Krisztust. Vértanúhaláluk után Pál tanítását Lukács, Péterét Márk rögzítette írásban.

A mai szentleckében is ott látjuk Márkot Péter oldalán. Legyetek alázatosak, józanok, és virrasszatok – hallotta Pétertől, és megőrizte, amit mondott.

Szent Márk evangéliumát Jézus mennybemenetelével zárja: „Felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Beteljesültek az ószövetségi próféciák, valóra vált a 109. zsoltár jövendölése: „Így szól az Úr az én Uramhoz: ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem.” Jézus győzedelmeskedett a halálon, megtörte a sátán uralmát.

Húsvét 2. vasárnap. 2017

Húsvét 2. vasárnap. 2017

Bevezető

A mai evangéliumban a hitetetlennek mondott, de nagyon is hívő Tamás apostollal kapcsolatos evangéliumot halljuk. Ekkor mondja Jézus, hogy boldogok azok, akik nem láttak, s mégis hisznek bennem. Mi, akik bár nem látjuk őt, és mégis hiszünk benne, örülünk e, boldogok vagyunk-e azért, hogy hiszünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor „Békesség nektek”- kel köszöntötted apostolaidat! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor, örömmel töltötted el apostolaid lelkét! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki boldognak mondtad azokat, akik Téged nem láttak, és mégis hisznek! Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Békesség nektek!”

Háromszor is elhangzik Jézus ajkáról a mai evangéliumban e köszöntés. A Feltámadott, művének teljes tartalmát belesűríti ebbe a két szóba. Hiszen az a béke, melyet ő hozott és most is ajándékoz, illetve rábíz a vele találkozó apostolokra, nem más, mint az üdvösség örömének és valóságának ajándéka.

Az Isten Fia pedig azért vállalta a megtestesülést, a nyilvános működést, a szenvedést és a kereszthalált, hogy az üdvösség művét tökéletessé tegye számunkra. A béke Isten ajándékozó szeretetének kiáradása, mely, ahogyan azt az Anyaszentegyház tanítja, nem a fegyverek hallgatása, vagy a háború rémének elkerülése, nem a negatív tapasztalás hiánya, hanem gazdagodás Istenben, az ő szeretetében, mérhetetlenül pozitív töltekezés Krisztus békéjével, vagyis egy teljesen új élet.

A valódi békesség, vagy még helyesebben az evangéliumi békesség, lényeges vonásai közé tartozik: Látni az Úr sebhelyeit, melyek gyógyulást szereztek számunkra: Ő „megmutatta nekik kezét és oldalát”- hallottuk a mai evangéliumi szakaszban.

Mindig megrendítő szembetalálni önmagunkat azokkal a jelekkel, melyek mások irántunk való szeretetének és jóindulatának kifejezői. Ezért értékes pillanatok számunkra, amikor szüleink megfáradt, ráncosodó, s remegő kezeit szemléljük. Mert ezek a kezek egykoron értünk fáradtak.

Ugyanígy Jézus sebhelyeinek, kezén, lábán és oldalán való látása, mindig megrendítő, mert figyelmeztet mindnyájunkat szeretetének visszavonhatatlan valóságára. És bármi történik is életünkben, ezek a sebek számunkra utat mutatnak a kiengesztelődés és újjászületés felé.

Az evangéliumi békesség egy másik lényegi vonása az öröm. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”.

Az emberi szívből tisztán fölfakadó öröm, a leghitelesebb kifejezője a békének. Ennek az örömnek nem anyagi gyarapodás, vagy evilági haszon a forrása, ahogyan azt oly gyakran látjuk a mai ember életében. Ez az öröm a magasabb lelki értékek befogadásából születik, függetlenül anyagi helyzetünktől. Azért örülünk, mert azzal találkozunk, aki mindenekfelett szeret bennünket úgy, ahogyan vagyunk.

Végeredményben nem az ajándéknak, hanem valójában az ajándékozónak örülünk. Ugyanis, nem az ajándék, hanem az ajándékozó tölti be lelkünket örömmel, békével, s a hála nemes érzéseivel az ő jelenlét által.

Az evangéliumi békesség újabb lényegi vonása: a Szentlélek befogadása lelkünkbe. Őt Jézus közvetíti az apostoloknak és mindazoknak, akik nyitott lélekkel fogadják ajándékait. A Szentlélek legcsodálatosabb műve az újjáteremtés. Őt azért kapjuk, hogy teljesen betöltsön minket Isten szeretete, mely életünk valódi értelme és feladata. Ő az, aki megerősít bennünket a Jézusról szóló hiteles tanúságtételünkben. Nélküle sem az apostolok, sem mi nem vagyunk képesek megvallani mások előtt is Isten irántunk való szeretetét, a húsvéti béke ajándékát.

Ővele betelve kezdtek el beszélni a többiek Tamásnak Jézus feltámadásáról.

De Tamásnak is szüksége volt arra, hogy a krisztusi békesség előbb említett lényegi vonásait megismerje. Ezért jön hozzá is el Jézus, hogy föltárja előtte is a húsvét értelmét.

Számunkra is így válik hitelessé és tartalmassá az ajándék és a feladat, amit húsvétban kapunk. Ajándék, mely az öröm és a béke befogadását jelenti. Feladat és felelősség, amely a befogadott béke megosztását és embertestvéreinknek történő továbbadását jelenti. Annak a békének a továbbadását jelenti, amely a szereteten, az igazságon, az igazságosságon és szabadságon alapul.

Amikor megszüntették egy népnek állami szuverenitását, szétverték államgépezetét, tönkretették közműveit, romokban hevernek városok, városrészek, s nincs egészségellátás, s felszították a törzsek és vallások közötti ellentéteket, s humanitárius katasztrófa fenyegeti a népet. Ilyenkor nem a megszállást tartósító - békefenntartó - egységek küldésére, hanem békét vivő, éhezőknek enni, szomjazóknak inni adó, sebeket kötöző, betegeket és rokkantakat gyógyító, árván és özvegyen maradtakat vigasztaló emberekre van szükség.

Erre van szükség, Egymás segítésére nem gyűlöletszításra, s anarchiateremtésre, s nem demokráciát vivő rakétákra és anyabombákra.

A szentmise első olvasmányában azt hallottuk, hogy az első keresztények „egy szív, egy lélek voltak.”

Bárcsak ma élő keresztények is egy szív – egy lélek lennénk, de nemcsak mi keresztények, hanem mindenki, aki e földön él, függetlenül attól, hogy milyen közel, vagy távol élnek egymástól! Mert csak az összetartozás tudata, az egymásért érzett és megélt felelősségtudat mentheti meg egyre elembertelenedőbb világunkat.
Irgalmas szívű Jézus! Könyörülj rajtunk!

Ámen

Csodálatos halfogás

A Jézus halála utáni  napokban az apostolok  azt gondolták, hogy  egyetlen   lehetőség marad  számukra:  visszatérni eredeti  foglalkozásukhoz.  Az  Úr halálát  követően  ott  kell  folytatniuk  életüket  és  munkájukat,  ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére.

A mai evangélium beszámolója szerint  Péter  és  apostoltársai újra  ott  vannak  a  tavon, bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most  talán el  is  akarják  felejteni   a  szomorú  eseményeket.

János   evangélista részletesen leírja munkájukat. Egész  éjszaka a vízen vannak,  fáradozásuk mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik  minden bizonnyal  az  Úr  kereszthalála  körül  forognak.  Ebben  a   sikertelen, csalódott helyzetben szólítja meg  őket Jézus, de nem  ismerik fel őt.

Az emmauszi tanítványok  esetében  már találkoztunk  azzal,  hogy  látásukban akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó. Jézus azt  parancsolja  nekik,  hogy  vessék ki  a  hálót  halfogásra.  Ne felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték volna őt, érthető volna azonnali  engedelmességük. De miért fogadnak  szót egy idegennek, aki parancsot  ad nekik? Miért vetik  ki mégis a hálót  egy idegen kérésére? Mert halat akarnak  fogni. Legalább ez adjon értelmet  az életüknek.

Ha felismerjük, hogy  Jézus velünk  van, és  engedelmeskedünk neki,  akkor biztosan eredményes lesz szolgálatunk.

Jézus megjelenése

A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A  feltámadt Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig az Emmausz felé  tartó két  tanítványnak útközben,  akik a  kenyértöréskor ismerték fel őt.  Most pedig  több személynek,  az apostolok  közösségének mutatja meg magát.

Nem  lehet szó itt már  egyéni képzelődésről, hiszen  a megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból és  megmutatja  a  keresztre  feszítéskor  szerzett  sebhelyeit,   amelyek feltámadt testén is látszanak.

Az Úr  cselekedetét  és sebeit  látva  egyesek továbbra  is  csodálkoznak, nehezen mernek  hinni, mert  valóban példa  nélküli esemény,  hogy  valaki visszatérjen a  halálból  az  életbe.

Láthatjuk, hogy  a  hit  nem  célba érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent. A feltámadt  Krisztust nem  azonnal ismerjük  fel, ahogyan  szenvedésének, halálának  és  feltámadásának  értelmét  is  fokozatosan  értjük  meg.

A felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek.

Emellett annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk a  Krisztusról  szóló  tanúságtétel  útján.  Kérem-e,  engedem-e,  hogy  a Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát és felkészítsen a tanúságtételre?

Ámen

Emmauszi tanítványok

A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben leírt eset az emmauszi tanítványokkal való találkozás, amelyet a mai evangéliumban olvastunk.

Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten és csalódottan indulnak Jeruzsálemből a közeli faluba, Emmauszba, ahol laktak. Csalódottságuk okát ők maguk mondják el a hozzájuk csatlakozó személynek: az események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték.

Az illetőt idegennek nézik, nem is sejtik, hogy Jézus csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen szavait, amely a szenvedő messiásról szóló jövendölések magyarázata, de nem ismerik fel, hogy az Úr tanítja őket.

A kenyértörés sajátos cselekedete fordulópontot hoz a történetbe. Ekkor nyílik meg szemük és ismerik fel Jézust, aki azonban eltűnik előlük. A felismerést követően késlekedés nélkül indulnak vissza az apostolokhoz Jeruzsálembe, hogy elmondják nekik élményüket. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.

A húsvéti ünnepek elmúltával visszatérünk a mindennapi életbe, napi teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetjük az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számunkra és azt saját testeként adja nekünk. A szentmise különleges alkalom arra, hogy az ige liturgiájában lángoló szívvel hallgassuk tanítását, majd pedig az áldozat liturgiájában részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.

Ámen

Mária Magdolna találkozik Jézussal

Húsvéti idő, 1. hét Kedd
Az Olvasmányhoz fűzött gondolat:

„Nem hagyod lelkem a holtak honában, nem engeded, hogy pusztulást lásson szented”. A mai olvasmányokban kétszer is szerepel a 15. zsoltárnak ez a mondata. Szent Péter apostol ezt az ószövetségi fohászt egyértelműen Jézusra értelmezi. Ő az, aki a leghitelesebben elimádkozhatta ezt a zsoltárt.

Az Evangéliumhoz fűzött gondolat pedig ez:
Az evangéliumban Szent János Mária Magdolnát az Egyház jelképeként állítja elénk. Jézus halálával az Egyház homályban van, de keresi a világosságot, amelyet a feltámadás hite hoz meg. Jézus már nem tartozik ehhez a világhoz, magunktól már nem ismertetjük fel, csak ha ő megszólít. A válaszunk a hit kifejezése. Egyben küldetést is kapunk tőle. Hirdetnünk kell szavunkkal és életünkkel, hogy Jézus feltámadt.

 (Adoremus 2006.)

Húsvéthétfő 2017

Húsvéthétfő

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk a Krisztus feltámadásától megrettenő főpapok első, Krisztus föltámadását tagadó pénzért megvásárolt alvó tanúkra történő hamis, hazug érvelését.

Sajnos a történelem folyamán állandó, mind a mai napig, ez az ellentmondást tartalmazó, vallás és nemzetellenes, a valóságtól elrugaszkodó hazug információkkal történő etetése az embereknek. – Mennyire vagyunk mi felkészülve ezekre és felvértezve ezek elutasítására?

Kirie litánia

Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után

Húsvét kettős ünnepén, mi keresztények az Úr Jézus sírjára szegezzük tekintetünket. Annyi próbálkozás ellenére sem tudta eltakarni a feledés erdeje, eltüntetni az erőszak hulláma. Vajon miért?

Valamikor katonák őrizték a lepecsételt sírt, fegyverrel a kezükben. Igaz, hogy húsvét hajnalán gyáván elszaladtak, elhagyták őrhelyüket. Jézus sírja azonban nem maradt őrizetlenül. A katonák tisztét átvette az anyaszentegyház. A hit és szeretet fegyverzetében őrködik Jézus sírja mellett, és bátran védelmezi a feledés hatalmától. Neki köszönhetjük, hogy ma is meghallgatjuk e sírnak az üzenetét.

Mi emberek jól ismerjük a temetőket, a halottakhoz, a sírokhoz vezető utakat. Talán ez a legszomorúbb útja földi életünknek. Milyen szép a gyermekkor útja! Csupa öröm, csupa derű, csupa vidámság a kíséretük.

Szép a felnőttek útja is, jóllehet a csalódások kátyúi és a külön-féle nehézségek sorompói kényszerítenek megállásra.

Szép lehet az öregség útja is, bár egyre több kellemetlen útitárs szegődik mellénk. De Gaulle tábornok is ezzel a mondattal fejezi be emlékiratait: „Öreg ember, elcsigázták a megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy közeledtét… De ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység felcsillanó szikráit fürkéssze…”

Mi keresztények is megjárjuk ezeket az utakat, de a temető csendjében, a halál éjszakájában is a reménység felvillanó szikráit fürkésszük. Számunkra ezek a szikrák Jézus húsvéti sírjából villannak elénk. Szeretteink sírjához a gyász és a bánat, Jézus sírjához az öröm és reménység kísérnek. Vajon miért?

Mert Jézus sírjában nem porladó csontokat találunk, hanem egy halálon diadalmaskodó ember üzenetét.

Az emberiség sok harcot vívott és vív ellenségeivel. Orvosok, tudósok, technikusok, feltalálók, költők, művészek harcolnak az emberi élet megszépítésén és védelmezésén. Az emberiség sok győzelmet aratott, de a halál ellen nincs reménye a diadalra. Ehhez kevés az ember ereje.

Jézusban azonban az élet ura jött el hozzánk, hogy győzelmet arasson a halál fölött. Földi életében többször is bebizonyította halál fölötti hatalmát. Megjövendölte saját föltámadását is. Ezért kértek őröket ellenségei nagypénteken sírja mellé. Ám Isten Fia nem azért jött a földre, hogy legyőzzék. Húsvét hajnalán dicsőségesen kilépett sírjából és ebben a percben megrendítette a halál legyőzhetetlenségébe vetett keserű hitünket.

A kereszténység nem Betlehemben, hanem Jézus húsvéti sírjában született.

Az apostolok a feltámadás hitével és hírével indultak el a világ meghódítására. Abban az időben, mikor Jézus és követői meghirdették az evangélium üzenetét, a Földközi-tenger medencéjében, a római birodalomban igen magas fokon állt a kultúra színvonala. Virágzott a bölcselet, a tudomány, a művészet, és a pogány templomokban, különféle istenekben és vallásokban válogathattak az emberek. Mégis győzött a kereszténység és ez a feltámadt Jézus győzelme volt.

Nagyhatalom a művészet, nagyhatalom a munka és tudomány, de mindennél nagyobb az isteni szeretet, ami öröklétbe öltözteti emberségünket. Az emberek mindig erre vágyakoztak, de a vágynál többre nem jutottak. Jézus hirdette és mutatta meg, hogy Isten örök életre szánta az embert. Saját példájával győzte meg erről tanítványait és egyháza által az egész világot.

Ezért oly nagy ünnep, ezért oly örömteli ünnep a Húsvét!

De mikor igazi a mi ünnep-lésünk?

Egyszerű a válasz. Lélekben, miként a jámbor asszonyok és később az apostolok tették, úgy mi is induljunk el Jézus húsvéti sírja felé, hogy részünk lehessen abban az egyedüli, rendkívüli, egész egyéniségünket megremegtető élményben, amiben annak idején nekik részük volt. Hogy ugyanazt eredményezze ez az élmény bennünk is, mint bennük. Higgyünk rendíthetetlenül a Föltámadottban! És ezt a Föltámadottban való rendíthetetlen hitünket, életünk is hirdesse

Amen.

Húsvét 2017

Húsvét. 2017.

Bevezetés

Hitünk legnagyobb ünnepén szeretettel köszöntöm e szentmisén megjelent minden kedves testvért. És különös tisztelettel és örömmel köszöntöm a ritkán, vagy régóta nem látott testvéreinket is. Miként a családban nagy öröm a régen látott testvér vagy rokon megjelenése, úgy a mi templomi közösségünkben is nagy öröm a régen vagy ritkábban látott testvéreinknek a megjelenése, a velünk és a sokakkal való együtt-ünneplésük. Hogy méltóképen, tiszta szívvel ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, ki három napig feküdtél a sírban. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után

Testvéreim! Sokszor elmondtuk már: Ha Krisztus életének története Nagypéntekkel fejeződött volna be, akkor ma nem lennénk itt, sőt akkor egyáltalán nem is beszélhetnénk kereszténységről sem. Korai volt azonban Krisztus ellenfeleinek nagypéntekien győzelmük ünneplése. Mert a lepecsételtetett, és őrökkel őriztetett üres sír világgá kiáltotta, a világot sarkaiból kiforgató örömhírt: „Nincs itt! Feltámadt!” És az óta, századokon át zeng ez az örömhír.

Testvéreim! Nem ellenfelei, hanem Krisztus győzött! Még pedig úgy, Prohászka Ottokár püspök szavaival, - ahogy hozzá illett. Úgy, ahogy Isten győz az Ő ellenfelein mindig a történelem folyamán. Csendben, zajtalanul, erőlködés nélkül dőlt el győzelme. A lepecsételt, s őrökkel őriztetett sír körül nem hallani lánccsörtetést, sem feszítést, sem kőhengerítést, ultramodern repülőgépek zúgását, rakéták becsapódását, bunkereket szakaszosan robbantó több tonnás, földet is megrengető bombák robbanását. Győzelmének harcterén nem vonulnak fel hadseregek légiói, nem üvöltenek szenvedélyek, nincsenek jajkiáltások, halálhörgések. Nincs füst, mely eltakar győzőt és legyőzöttet. Nincs porfelhő, mely kétessé teszi a mozdulatokat. Nincs tagadás, kétkedés, kifogás, kétségbevonás. A dolog egészen világos: Krisztus feltámadt! Krisztus él!

Testvérek! Győzött a próféták júdeai oroszlánja. A győztes Messiás, a rá vonatkoztatott prófétai jövendölés szavaival mondhatja: „Miért agyarkodnak a népek ellenem… A mennyekben lakó kineveti őket…”

S a halál sem győzedel-meskedhetett a fölött, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet!”

Testvéreim! Krisztus követőiben is felvetődhet az a kérdés, hogy mi a jelentősége Krisztus győzelmének, mi a jelentősége a húsvéti örömhírnek?

Jól tudjuk, mindnyájunk közös sorsa, hogy életünk végén át kell lépnünk a holtak országába. Egy olyan tartományba, ahonnan tapasztalataink szerint nincsen visszatérés. Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy megdicsőült testével kilépett a földi élet keretéből, a négydimenziós világmindenségből. Ezzel a természetfeletti eseménnyel igazolta isteni küldetését, hatalmát, a halálon aratott diadalát.

A legtöbb festményen, amely Jézus föltámadását ábrázolja, győzelmi zászlót tart a kezében. A művészek ezzel a képpel ábrázolják a keresztény hitet, amely szerint Jézus nagypénteki szenvedését és halálát dicsőséges feltámadása követte.

Tévedés lenne azonban azt hinnünk, hogy Jézus kizárólag azért támadt fel, hogy saját személyét a dicsőség fényébe öltöztesse, Isten voltát igazolja.

Sokkal inkább arra kell gondolnunk, és ezt Jézus is hangoztatta, hogy amit mondott és tett, azt mind értünk cselekedte. A hangsúly tehát az értünkön van. Értünk, a mi üdvösségünkért szállt le a mennyből. Értünk vállalta az emberi sorsot. Értünk hirdette az Atya üzenetét, Értünk cselekedte csodáit. Értünk lépett a szenvedés útjára, és értünk áldozta fel szent emberségét a kereszt oltárán. Értünk támadt fel, hogy ezzel, mint Istentől igazolt férfi lépjen be végérvényesen emberi történelmünkbe.

Ha nem így történik, akkor Pál apostol szavai szerint hiábavaló len-ne a mi hitünk. Jézus számos ígérete elvesztené erejét, ha nem hitelesítené személyét a feltámadás dicsősége.

További kérdés, talán nagyon is emberi kérdés: milyen haszna van számunkra Jézus feltámadásának?

Jézus feltámadása óta, a fel-támadás általános fogalommá lett, sok – sok teológiai tartalommal, és sok-sok profán tartalommal bíró pozitív tartalmú szóvá.

Már Pál apostol is arra buzdítja az első keresztényeket, hogy miként Krisztus feltámadott a halálból, úgy támadjanak fel a hívők is a bűnből az új életre. Éledjen újra hitük és szeretetük, s Krisztus lakozzék a szívükben!

Akkor igazi a mi húsvétunk, ha nemcsak emlékezetünkben nyílik meg a régi, sziklába vájt krisztusi sir, hanem amikor megnyílik saját szívünk, mikor befogadjuk a föltámadt Krisztust, mikor megújul hitünk és szeretetünk, megújul bennünk Krisztus élete, eltölt bennünket Krisztus szelleme, áthat az ő törvénye, a szeretet törvénye. És ez nemcsak számunkra hasznos és üdvös, hanem drága hazánk és az egész emberiség számára is.

Hiszen sok-sok nagypénteket élt és él át az emberiség, drága hazánk is. Mivé lenne ez a világ, mivé hazánk, ha nem élne az emberekben a feltámadásban való hit, az igazságnak a gonoszság feletti győzelmében való hit. Ennek köszönheti az emberiség fennmaradását, és benne hazánk is, hogy az európai nemzetek nagy családjában is, az EU folytonos támadása ellenére is él, és élni fog hazánk!

Hitünk legnagyobb titkát ünneplő testvéreim. Mi hiszünk a feltámadásban! Mi hiszünk a szenvedést követő megdicsőülésben. Mi hiszünk a halál utáni életben! Hiszünk, hazánk újraéledésében, hiszünk feltámadásában.

Ámen.

Nagypéntek 2017

Nagypéntek. 2017

Urunk szenvedésének, keresztre feszítésének történetét felolvasva, megállunk egy pillanatra, hogy levonjuk magunk számára Jézus kereszthalálából üdvösséges tanulságokat.

Először is azt, hogy Jézus keresztre feszítéséért minden nemzedéknek van oka a szégyenkezésre, a mi nemzedékünknek is, nekünk is.

Mennyi szenvedés, üldözés kíséri az igaz ember életét. Hány követőjében folytatódik Jézus szenvedése. Ki mentheti magát azzal, hogy Pilátushoz hasonlóan kezét mossa, azzal ámítva önmagát: én ártatlan vagyok ennek vagy annak az igaznak a vérétől. Az. első Nagypéntek óta állandóan folytatódik Krisztus szenvedése az emberekben. A történelem országútját láthatatlan kereszterdők szegélyezik. Ki állíthatja, hogy nem részese ennek az áldatlan erdőtelepítésnek? Ha mégis áldás terem a kereszterdők lombjain, ezt Krisztusnak köszönhetjük.

Mennyi fájdalmat okozunk másoknak, mennyi keresztet ácsolunk olykor szeretteinknek is. Ám nem a sebetejtők hanem a sebeket szenvedők váltják meg a világot. Nem a keresztrefeszítők, hanem a keresztrefeszítettek jelenítik meg a Krisztust. Ezért Jézus a kereszt körül gyűjti össze barátait és ellenségeit. Itt akar találkozni velünk, hogy mindannyiunk számára az Atya bocsánatát kérje.

Azok számára, akik keveset tudnak a kereszténységről, vagy téves fogalmaik vannak róla, szinte érthetetlen, hogy Krisztus hívei a kereszt körül gyülekeznek. Mennyi minden gyűjtheti össze az embereket! Fotóriporterek kereszttüze fogadja a politikusokat, egy-egy filmcsillagot. Milliókat ültet a TV képernyője elé egy érdekesnek ígérkező film vagy sportesemény. Mindezt természetesnek találjuk. Ám oktalanságnak tartja az Istentől elforduló világ, ha mi keresztények a keresztfa körül gyülekezünk, és a ráfeszített fájdalmak férfiát ünnepeljük. (Mindig és mindenütt, ahol meghirdetik a kereszt igéjét, megjelenik a keresztáldozat is).

Vajon miért tesszük ezt?

Az ev. beszámolójából kiderül, hogy annak idején az apostolok sem értették, és megbotránkoztak Jézus keresztjén. Tiltakoztak, amikor Jézus megjövendölte és elmenekültek, midőn jövendölése beteljesedett. Az evangélium szerint csak János apostol állt a kereszt tövében, Mária és néhány jámbor hivő. Ám ők sem azért álltak oda, mert megértették a kereszt titkát, hanem mert szerették Jézust. Nem az értés, hanem a részvét vezette őket a keresztúton a Golgotáig.

Hogy az Isten Fiának tartott Messiás a szégyenfáján fejezze be életét, ezt sem ellenségei, sem barátai nem akarták és nem tudták elfogadni. Csak Pünkösdkor. a Szentlélek megvilágosító kegyelme segített megérteni valamit a kereszt titkából. Bennünket is csak a Szentlélek kegyelme segít a kereszt titkának megértésében.

Akik ismerik az életet azoknak fölösleges magyaráznunk, hogy mikor szeretünk valakit igazán? Nem akkor, ha megsimogatjuk, ha megöleljük, s elhalmozzuk csókjainkkal. Csak akkor szeretjük igazán, ha szenvedni is tudunk érte, miként Jézus is értünk. Ha pedig Jézus is így cselekedett, mi sem tehetünk másképpen. Ezért figyelmeztet: „Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét.” Ez korántsem Jelenti azt, hogy nekünk keresgélnünk kell a szenvedést vagy nekünk kell megácsolni keresztünket. Hiszen Jézus is azt kérte a mennyei Atyától: Ha lehetséges múljék el tőlem a pohár! A keresztet nem keresnünk kell, hanem a meglévőt fel kell vennünk, és vinnünk kell!

Tele van a világ sok szenvedéssel, tele van a világ keresztekkel, amelyek hordozókra várnak. Igaz mi nem vagyunk olyan erősek, mint Jézus és nem a mi feladatunk a világ megváltása. Ám ha valóban Krisztushoz tartozunk, akkor keresztjéből is részt kell vállalnunk!

Sok helyen megvan még az a szép szokás, hogy virágvasárnap és nagypénteken énekkar énekli a passiót. Kiosztják a szerepeket, és egy valaki Jézus szólamát énekli. - Ám nekünk, keresztényeknek nemcsak énekelnünk, nemcsak játszanunk kell Jézus szerepét, hanem a valóságban is meg kell élnünk. Isten Krisztusban és keresztjében mutatta ki szeretetét, nekünk is keresztünk vállalásában és hordozásában kell kimutatnunk szeretetünket!

Ezt teszi az édesanya, aki türelemmel ápolja beteg gyermekét. Ezt teszi a hűséges férj, aki nem löki el magától beteg feleségét. Ezt teszi az asszony, aki éveken át ápolja munkaképtelen rokkant hitvestársát. Ezt teszi a gyermek, aki öreg szüleit Cirenei Simonként kíséri az öregedés, a magányosság, s betegség fájdalmas életszakaszán. Ezt teszi minden ember, aki Veronikához hasonlóan a vigasztalás kendőjét borítja a szenvedő szívekre.

Ha együtt szenvedünk a szenvedőkkel, akkor Krisztussal szenvedünk együtt, ha pedig Krisztussal együtt szenvedünk, együtt is dicsőítetünk meg majd Vele.

Amen 

Nagypéntek

Nagypéntek

Nagypéntek, szigorú böjti nap. Jézus szenvedését ünnepeljük a mai napon. A mai napon nem mutatunk be Szentmisét, liturgikus ünneplésünk csúcspontja a hódolat a szent Kereszt előtt. Böjtben és imádságban eltöltött napunk erősítse bennünk Isten végsőkig elmenő szeretetét.

Júdás leleplezése

Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását eredményezi a feltámadás után.

A különbség a két apostol Jézushoz való kapcsolatából fakad. De mi köt engem Jézushoz? Milyen a kapcsolatom vele nekem, aki ma aggódva kérdezem: csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat?

A kevély magabiztosság nem ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell hibáinkat és gyarlóságainkat. A felemelkedés feltétele a helyes önismeret és bűnbánat.

Ámen

Nagykedd 2017

Nagykedd

Tegnap is egy meghitt asztaltársaságban láttuk az Urat barátaival, Betániában. Ma a tizenkettővel együtt étkezik Jeruzsálemben.

János Jézus keblére hajtja a fejét. Idilli kép, melyet megzavar a gonoszság ármánykodása. Földünk a jó és a rossz küzdelmének helyszíne, ahol folytonosan változnak a frontvonalak. Az apostolok önmagukra mutatnak: távol álljon tőlem, hogy eláruljalak. Júdás pedig az erszényét rejtegeti a háta mögé.

Festőket megihlető jelenet. Ilyen az, amikor Isten vendégül látja az embert. Az egyház születése ebben a teremben kezdődik, és pünkösdkor beteljesedik. Sem Júdás árulása, sem Péter tagadása, de Jézus halála sem tudja azt megakadályozni. Nem emberi mű, Isten műve.

Christoph Schőnborn

Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2017. április 9.

Virágvasárnapra (Mt 21, 1-11)

Micsoda ellentét! Majdnem naponta kapunk híreket Moszulból, a szenvedésektől megpróbált Irak második legnagyobb városából. 2014-en foglalták el a Daesh csapatai. Létrehozták ott a terrorra épített uralmukat. Sokan elmenekültek, mindenek előtt keresztények, akiknek kétezer éve ott volt a hazájuk. Közben tombol a felszabadító háború. A város nagy részét sikerült vissza foglalni. Ám a Daesh terrorja még erősen tartja magát az óvárosban, és sok áldozat lesz még, amíg a város végleg felszabadul. Sok keresztény azt reméli, hogy  visszatérhet ősi szülővárosába.

Micsoda ellentét! Jézus nem páncéllal és nehézfegyverzettel jön Jeruzsálembe. Jeruzsálemet megnyerni akarja, és nem elfoglalni. Fel akarja szabadítani, de nem erőszakkal. Az ő bevonulása a városba nem véres ütközet sok halálos áldozattal. Csupán egy halott van, és ez ő maga. Mert nem úgy jött, mint akinek politikai hatalma van, mint egy katonai győztes, hogy uralkodjék, hanem azért, hogy életét Jeruzsálemért adja, a népéért és minden emberért.

Mit mondhat Virágvasárnap egy erőszakkal és terrorral terhelt világnak? Minden évben pálmaágak avagy barka megáldásával ülik meg az ünnepet. Közkedvelt a körmenet a pálmaágakkal. Ez nem tiltakozó menet, nem hangos demonstráció. Azt mutatja meg, hogy miképp akar Jézus ma is eljönni hozzánk. Jézus egy teherhordó állatot kér kölcsön, hogy bevonuljon Jeruzsálembe. Nem lóról van szó, ami harci lovasságra emlékeztetne, hanem egy szamárról a csikajával. Mindenki érti ezt a jelet. A Bibliában ugyanis az áll, hogy a béke megígért királya nem lóháton érkezik, hanem "szelíd ő, s szamárháton ül".

Jézus szerénysége lelkesedést vált ki. Mennyire más az ő magatartása, mint a római megszállóké vagy az ország nagyjaié! Sokan érzik, hogy Jézus egy másmilyen király, mint azon uralkodók, akiket egyébként megtapasztalnak. Jézushoz kiáltják "hozsannájukat".  Ez tulajdonképpen egy könyörgő felkiáltás, mert szó szerint azt jelenti, hogy " kérlek, segíts"! A Jézust éltető tömeg száján reménytelien hangzik: "Hozsanna Dávid Fiának!" Jézus, hozz segítséget! Jézus, a nagy királynak, Dávidnak utóda fog békét hozni. Isten küldötteként érkezik. Ő a segítség, aki a magasságból jő, magától az Istentől: "Hozsanna a magasságban!"

Ma a templomban a körmenet után Jézus szenvedéstörténetét olvassuk fel vagy énekeljük el. Hogy egyeztethető ez össze a Virágvasárnap örvendező légkörével? Mert Jézus éppen ezért jött Jeruzsálembe. Tudta, hogy mi vár rá, és azt akarta, hogy ez megbízatásának célja, életének értelme legyen. A tömeg, ami őt lelkesen kísérte a városba, ezt nem tudta. A béke egy erős királyát kívánta, és bizonnyal nem egy kigúnyolt és megfeszített embert. Mi, akik ma Virágvasárnapot ünnepeljük, tudjuk, mi volt a dolog kimenetele. Tudjuk, hogy a hangos "Hozsannát" néhány nappal később a még hangosabb "feszítsd meg őt" követi. De azt is tudjuk, hogy e hét végén a Húsvét vasárnap lesz: Jézus győzelme a halálon, az ő feltámadása!

Ma veszi kezdetét a Nagyhét, ami a Húsvéttal végződik. Mily nagyon kívánjuk a szörnyen szenvedő moszuli embereknek, hogy szenvedésük útja számukra is majd egy örömteli Húsvétban végződjék!

                                             

Virágvasárnap

Ma szent beszéd helyett a Passiót olvassuk

A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Máté szerint:

Narrátor: A tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom őt?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.

A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogyan akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt:

Jézus: Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: közel van az időm, és tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.

Narrátor: A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:

Jézus: Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem. Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.

Narrátor: Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, azután megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal:

Jézus: Vegyétek és egyétek: ez az én testem!

Narrátor: Azután a kelyhet vette a kezébe, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal:

Jézus. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlőtő terméséből mindaddig, míg az újat nem iszom veletek Atyám országában.

Narrátor: Ezután zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák-hegyére. Amikor odaértek, Jézus így szólt:

Jézus: Ma éjszaka ti mindannyian megbotránkoztok bennem. Hiszen megírták: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyájból a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.

Narrátor: Ekkor Péter ezt mondta neki:

Péter: Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom.

Jézus: Bizony mondom neked, még ma éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem.

Péter: Még ha meg is kellene halnom veled, akkor sem tagadnálak meg.

Narrátor: Közben Jézus odaért velük a Getszemáni nevű kertbe. Így szólt tanítványaihoz:

Jézus: Üljetek le itt, míg én elmegyek imádkozni. Maradjatok itt és virrasszatok velem.

Narrátor: Azután kissé távolabb ment tőlük, arccal a földre borult és így imádkozott:

Jézus: Atyám! Ha lehet, múljék el tőlem ez a kehely, de ne az legyen amit én akarok, hanem amit te!

Narrátor: Azután odament a tanítványaihoz, és alva találta őket. Ezt mondta Péternek:

Jézus: Hát képtelenek vagytok egy órát virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert a lélek kész, de a test erőtlen.

Narrátor: Azután másodszor is elment és imádkozott. Majd visszatérve ismét alva találta őket. Ismét elment imádkozni, azután odament a tanítványokhoz és így szólt:

Jézus: Íme elérkezett az óra, amikor az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk. Nézzétek, megérkezett, aki elárul engem!

Narrátor: Még beszélt, amikor íme, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele a főpapoktól és a nép véneitől egy nagy csapat, kardokkal és husángokkal fölszerelkezve. Az, aki elárulta őt, ebben a jeladásban egyezett meg velük:

Júdás: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el.

Narrátor: Mindjárt oda is lépett Jézushoz, és így szólt:

Júdás: Üdvöz légy Rabbi!

Narrátor: Azután megcsókolta. Jézus ezt mondta neki:

Jézus: Barátom, miért jöttél?

Narrátor: Közben a többiek már kezet is emeltek Jézusra, és foglyul ejtették. Ekkor íme, egy azok közül, akik Jézussal voltak, karjához kapott, kirántotta és a főpap szolgájára sújtott: levágta az egyik fülét.  Ekkor Jézus így szólt hozzá:

Jézus: Tedd csak vissza hüvelyébe a kardodat! Mert kard által vész el, ki kardot ragad! Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, s nem küldene segítségemre akár tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogyan teljesednék be az Írás, amely szerint ennek meg kell történnie? Mint valami rabló ellen, úgy vonultok fel kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Nappal a templomban ültem és tanítottam, ott nem fogtatok el!

Narrátor: Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor a tanítványok mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak.

Akik Jézust elfogták, elvezették őt Kaifás főpap elé, ahol ekkorra már összegyűltek az írástudók és a vének. Közben Péter messziről követte őt, egészen a főpap udvaráig. Odaérve leült odakint a szolgák közt, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. A főpapok pedig és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák őt, de nem találtak, bár sok hamis tanú felsorakozott.

Főpap: Nem felelsz semmit sem arra, amivel ezek vádolnak,

Narrátor: Jézus azonban csak hallgatott. Ekkor a főpap azt mondta neki:

Főpap: Esküdj meg az élő Istenre és mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?

Jézus: Magad mondtad! És mondom nektek: ezentúl az Emberfiát a Hatalmas Isten jobbján látjátok ülni, és látni fogjátok őt eljönni az ég felhőin.

Narrátor: Erre a főpap megszaggatta a ruháját és így szólt:

Főpap: Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Lám, most ti is hallottátok a káromlást. Hogyan ítéltek?

Tömeg: Bűnhődjék halállal!

Narrátor: Ezután szembeköpdösték, ököllel verték, mások pedig pofon ütötték, és kérdezgették: Prófétálj Messiás, ki ütött meg téged?

Eközben Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította:

Szolgáló: Te is a galileai Jézussal voltál!

Narrátor: De ő mindenki hallatára letagadta:

Péter: Nem tudom, mit beszélsz!

Narrátor: Amint a kapunál kifelé tartott, felismerte őt egy másik is, és így szólt az ott lévőkhöz:

Szolgáló: Ez is a názáreti Jézussal volt!

Narrátor: Erre ő ismét tagadni kezdte, méghozzá esküvel:

Péter: Nem ismerem azt az embert!

Narrátor: Kis idő múltán az ott ácsorgók odamentek Péterhez, és így szóltak hozzá:

Tömeg: Közülük való vagy biztosan, elárul a kiejtésed is!

Narrátor: Most már esküdözni és átkozódni kezdett.

Péter: Nem ismerem azt az embert!

Narrátor: És azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek ekkor eszébe jutottak Jézus szavai: Mielőtt a kakas szól, háromszor is megtagadsz engem. Kiment és odakint keserves sírásra fakadt.

Amikor reggel lett, a főpapok és a nép vénei meghozták a döntést Jézus ellen, hogy halállal büntetik őt. Megkötözték, azután elvezették és átadták Pilátus helytartónak.

Amikor Júdás, az áruló látta, hogy Jézust elítélték, tettét megbánva visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. Ezt mondta nekik:

Júdás: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el!

Főpap: Mi közünk hozzá? Ez a te dolgod!

Narrátor: Ő erre az ezüstöket eldobta a templomban, azután elment és felakasztotta magát. A főpapok összeszedték a pénzt, de ezt mondták:

Főpap: Nem szabad a templom kincstárba tenni, mert vérdíj volt!

Narrátor: Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle:

Pilátus: Te vagy-e a zsidók királya?

Jézus: Magad mondtad!

Narrátor: S miközben a főpapok és a vének vádaskodtak ellene, ő nem szólt egy szót sem. Pilátus végül megkérdezte:

Pilátus: Nem hallod, mi mindennel vádolnak?

Narrátor: Ő azonban neki sem válaszolt egyetlen szóval sem, és a helytartó nagyon csodálkozott ezen.

Szokásban volt, hogy az ünnep alkalmával a helytartó szabadon bocsát egyet a foglyok közül, akit a nép kíván. Volt akkor egy Barabás nevezetű, hírhedt rabjuk. Amikor összegyülekeztek, Pilátus megkérdezte:

Pilátus: Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak is neveznek?

Narrátor: Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták őt a kezébe. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: Ne avatkozz annak az igaznak a dolgába! Ma éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta!

De a főpapok és a vének felbiztatták a népet, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó feltette a kérdést:

Pilátus: Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?

Tömeg: Barabást!

Pilátus: És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak neveznek?

Tömeg: Keresztre vele!

Pilátus: De hát mit követett el?

Tömeg: Keresztre vele!

Narrátor: Pilátus látta, hogy semmire sem megy velük, sőt csak fokozódik a zavargás. Ezért vizet hozatott, és a nép szeme láttára megmosta a kezét ezekkel a szavakkal:

Pilátus: Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vére ontásában. Ez a ti dolgotok!

- 5 -

Tömeg: A vére rajtunk és a gyermekeinken!

Narrátor: Ekkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és elrendelte a keresztre feszítést.

A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és köréje gyűjtötték az egész helyőrséget. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből koronát fontak, és a fejére helyezték, a jobbjába pedig nádszálat nyomtak, azután térdet hajtva előtte így gúnyolták.

Tömeg: Üdvöz légy zsidók királya!

Narrátor: Közben leköpdösték, elvették tőle a nádat és a fejét verték vele. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruháiba, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.

Amint kifelé haladtak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, őt kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. Végül odaértek arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz Koponyák helyének hívnak. Itt epével kevert bort adtak neki. Ő megízlelte, de nem kért belőle. Azután keresztre feszítették Sorsot vetve szétosztották egymás között a ruháit, majd letelepedtek ott, és őrizték. Feje fölé odaírták elítélésének okát: „Ez Jézus, a zsidók királya.”

Ugyanakkor két rablót is keresztre feszítettek vele: az egyiket jobbról, a másikat balról.

Akik arra jártak, káromolták őt, bólogattak a fejükkel és ezt mondták:

Tömeg: Le akartad rombolni a templomot és harmadnapra fölépíteni? Szabadítsd hát meg önmagadat! Ha Isten fia vagy, száll le a keresztről!

Narrátor: Ugyanígy gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt:

Főpapok: Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni! Ha Izrael királya ő, hát jöjjön le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben? Mentse meg őt most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten fia vagyok!

Narrátor: Hat órától sötétség borult az egész földre kilenc óráig. Kilenc óra körül Jézus hangosan felkiáltott:

Jézus: Éli, Éli, lámá szábáktáni? Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Narrátor: Az ott állók hallották ezt, és egyesek megjegyezték: Ez Illést hívja. Egyikük mindjárt odafutott, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek azonban ezt mondták: hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa? Jézus pedig még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

(térdre borulunk és csendben időzünk)

Narrátor: Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig. A föld megmozdult, a sziklák megrepedtek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megrémültek és így szóltak: Ez valóban Isten Fia volt!

Amikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elrendelte, hogy adják át neki. József levette a testet, beburkolta tiszta lenvászonnal, és saját, sziklába vájt új

sírboltjába helyezte. A sír bejárat elé nagy követ gördített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott ültek a sírral szemben.

Másnap, vagyis a készületnap elmúltával a főpapok és a farizeusok összegyűltek Pilátus előtt, és így szóltak:

Főpapok: Úgy emlékszünk, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Harmadnapra feltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán így szóljanak a néphez: Feltámadt a halottak közül! Ez a csalás rosszabb lenne az előzőnél!

Narrátor: Pilátus azonban csak ennyit mondott:

Pilátus: Van őrségetek: őrizzétek ti, ahogy tudjátok.

Narrátor: Erre azok elmentek, lepecsételték a követ és őrséget állítottak a sírbolt elé.