Nagyböjti 2.
vasárnapja
Bevezetés
Az Egyház nagyböjt II. vasárnapján minden
évben a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző
vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól
kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos,
megkísérthető ember volt.
Ma pedig azt láttatja velünk az
evangélium, hogy ez a Jézus nem csak ember, hanem Isten is, a Mennyei Atya
szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége, a kiválasztott
apostolai előtt.
A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást
kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.
De milyen a mi Isten szeretett Fiára való
hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
nem hallgatunk a Te szavadra. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Ha halljuk is a Te
tanításodat, oly gyakran nem váltjuk azokat tettekre. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
még mindig oly félénkek vagyunk megvallani Téged az emberek előtt. Uram
irgalmazz!
Evangélium után
A mai evangélium eseménye erősen szemben
áll a múlt vasárnapival. Ott a kísértés próbára teszi Jézust, és meg is alázza.
A Táborhegyi fényesség pedig felmagasztalja és megdicsőíti. A két esemény két
kiegészítő szempontja ugyanannak a misztériumnak. Két egymást kiegészítő arca
Jézusnak.
A mainak a mondanivalója is olyan
igazságra tereli a figyelmünket, az általa használt képekkel, amelyet nehezen
tudunk elfogadni. Ugyanis miként a múlt vasárnapi evangéliumban, úgy a maiban
is sok a mesevilágából vett kép. (Egyébként is a keleti gondolkodás, nem
absztrakt, hanem képzetes, képies.) Képekkel akarja a Szentíró is felhívni
figyelmünket, az evangéliumi szakasz mondanivalójára. Múlt vasárnap a
Keresztelő János és az Izaiás féle Messiás-kép közötti ütközésre. Ma pedig
Jézus dicsőségére, Isten-voltára.
A történet forrásaiként Pétert, Jánost és
Jakabot jelölhetjük meg. Ők azok, akik ezt a történetet valahogyan átélték.
Az evangélisták a történet leírásakor
Messiásra vonatkozó idézeteket, és képzett teológusokra jellemző szavakat
használnak. Vagyis ez a történet legalább két fejlődési fázison ment keresztül.
Az első volt az élmény, melyet sokáig nem meséltek el. Nem tudtak és nem mertek
elmesélni. Nem volt ugyanis élő ember, aki épp elméjűtől származó történetnek
tartotta volna ezt az eseményt, Jézus feltámadása előtt.
Feltámadása után viszont már volt mihez
viszonyítani Jézus személyét.
A korai egyházban állandó feladat volt,
Jézus személyének meghatározása az ószövetségi Szentírásból ismert nagy
tanítóhoz, Mózeshez és tekintélyes prófétához Illéshez viszonyítva.
Ez az egyház önértelmezését tekintve is
fontos kérdés volt. A történetet ekkor írhatták le ebben a vonatkozásban. Jézus
ebben a történetben egyenrangú lesz a kinyilatkoztatás két ószövetségi
képviselőjével, Mózessel és Illéssel. A kereszténység pedig a zsinagógából
ismert vallással.
Ma ez már nem probléma.
Kérdezhetné valaki: Vajon mi a célja az
evangéliumnak e különös történet elmondásával? Nem csupán a történelmi hűség,
Jézus istenségének bizonyítása, hanem Jézusnak napjainkban az a szándéka, hogy bennünket
is maga mellé vegyen, és felvigyen, átvitt értelemben, arra a "magas
hegyre", ahol egyre többet meríthetünk ismeretének és szeretetének
gazdagságából. A keresztény élet ugyanis nem egyhangú, egyszinten mozgó zarándoklás,
hanem állandó emelkedés, a színeváltozás, az átalakulás, az átnemesedés a
jellemzője.
A találkozás, az életszentség, az
istenlátás hegyére, nemcsak a három apostol kapott meghívást. Mi is a
meghívottak közé tartozunk. Örüljünk ennek a meghívásnak és főleg annak, ha a
mi ajkunkon is felcsendül Péter vallomása: jó nekünk itt lennünk! Itt, Isten
hajlékában, az Úr házában, ahol hallhatjuk az evangélium üzenetét. Itt a
szentmise, az oltár "hegyén", ahol a megdicsőült Krisztus minket is
meghív a boldogító találkozásra. Jó nekünk itt lennünk, ahol Jézus irgalmas
szamaritánusként gyógyítja az élet ütötte sebeinket. Jó nekünk itt lennünk,
ahol a közös hit és a szeretet testvéri közösségbe ölel mindannyiunkat.
Jó nekünk itt lennünk, mert amikor oly sok
tévtanító, és soha nem tapasztalt földi boldogságot ígérgető él és
tevékenykedik környezetünkben, hallhatjuk a mennyei Atya nekünk is szóló
kérését és figyelmeztetését, hogy Jézus Krisztus az Ő szeretett Fia! És nekünk
őt kell hallgatnunk!
Azt akarja, hogy minden ember hallgasson Egyszülöttjére,
és megismerje az emberiségnek nem háborút, szenvedést, s nyomort, hanem üdvöt,
békességet adó evangéliumát. Azt akarja, hogy minden ember lelkét a jóakarat
hassa át, különösen pedig azt, hogy minden keresztény életét átjárja az
evangélium világossága, fénye és melege.
Még akkor is, ha a Jézusra való
hallgatásunk miatt, felerősödnek a krisztushívők elleni vádaskodások,
rágalmazások, megfélemlítések és terrorizálások.
Tudjuk, hogy hová vezetett az emberiség
tanítóinak mondott titkárok és főtitkárok, vezérek és vezetők, ex- és
miniszterelnökjelöltek szavaira történő hallgatás. S nem kell nagy képzelőerő
hozzá, hogy elképzeljük, hogy ha újra hatalomba jutnának, hová vezetne.
A hívő embereknek adva a feladat! Jézusra
kell hallgatnunk és tettekké kell váltani tanítását.
Ha ezt tesszük, akkor kevesebb lesz a
gyűlöletből, és több lesz a békéből e világban és hazánkban is.
Ámen
