Legyetek
irgalmasok,
Adok, hogy adj! Korunkban sem ritka ez a
fajta kereskedő szemlélet. Emberi kapcsolatainkat, és Istennel való
viszonyunkat egyaránt beárnyékolja. A fontos mindig én vagyok – sugallja –
sohasem a másik. A nagylelkű szeretet meghaladja az önzést. Ne ítéljetek, bocsátsatok
meg, adjatok bőkezűen, mondja Jézus, hiszem minden, amink van, ajándék, a
mennyei Atya nagylelkű ajándéka.
A keresztény hívőnek meg kell értenie,
hogy a vallásos élet nem valamilyen tanrendszer elfogadását jelenti. Lehet egy
ilyen rendszer tökéletes, értelmileg elfogadható, filozófiailag és tudományosan
alátámasztható, de akkor is tudnunk kell, hogy mi nem valamit, hanem Valakit
fogadunk el.
A hívő ember mércéit nem azok a mércék
képezik, amelyeket az emberi tudás fogalmaz meg. A mi mércénk az Isten:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas”. Nem lehet a másik
ember a mérce, és nem a másik emberen kell lemérnem, mekkora szakaszt tettem
meg a tökéletességhez vezető úton. Nem azt kell néznem, hogy jobb vagyok-e
XY-nál, hanem azt, hogy jóságom mennyire közelíti meg Isten jóságát.
