A két csoda

A két csoda

Az evangélista a két csoda leírásánál képet ad Jézus mozgalmas életéről. Ő a mindennapi emberek között működött, és nyitott volt minden bajuk iránt. De azt megkívánta, hogy higgyenek küldetésében.

A beteg asszony azért gyógyul meg, mert különleges hite van: „Ha csak a ruháját érintem is…”

Jairustól Jézus megkívánja, hogy a reménytelenség ellenére is higgyen.

Ebből látjuk, hogy az igazi hitnek és bizalomnak milyen ereje van. El kell fogadnunk, hogy Jézusból erő árad ki a mi megigazulásunkra és üdvösségünkre.

(Adoremusz 2006)

4. hét hétfő

Évközi idő, 4. hét Hétfő

Jézus első találkozása a pogány világgal tele van titokzatossággal.

A zsidóság a pogányokról nem vélekedett túl barátságosan: kapcsolatban hozta őket a disznókkal, kutyákkal és tisztátalan szellemekkel; lakásaikat tisztátalannak tartotta, éppúgy, mint sírjaikat.

A gerázai megszállott ennek a világnak a képviselője lehet, amely világot Jézus e jövetele legyőzi és egyúttal meg is menti.

A megszabadított, a megváltott ember kívánsága, hogy Jézusnál maradhasson és tanítványa lehessen. Jézus azonban a meggyógyított embert misszionáriusként pogány hazájába küldi vissza.

(Adoremusz 2006)

Évközi 4. vasárnap 2017

Évközi 4. vasárnap. 2017

Bevezetés

A társadalmi szerveződés magas fokára eljutott népeknek, mindnek van alaptörvénye, alkotmánya. Mi több az egész emberiségnek is egyetemes érvényű alaptörvénye. Az Ószövetségben a Tízparancsolat, az Újszövetségben az előbbi fölé magasodó, azt tökélesítő Nyolc boldogság, az Isten országának az alkotmánya, Magna Chartája. Mennyire ismerjük mi ezt az alaptörvényt?

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus, Te megmutattad nekünk a boldogság útját: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Te vagy a szorongatottak segítője. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy minden ember reménysége. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Minden ember életében sorsdöntő lépést jelent a házasság-kötés eseménye. Az esküvői szertartás után rokonok és barátok köszöntik az ifjú párt. Mi mást kívánhatunk nekik, mint a legjobbat: Legyetek nagyon, de nagyon boldogok!

Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy miben rejlik az igazi boldogság lényege. Jóllehet minden ember előtt célként tündököl a boldogság, de már kevesebb azok száma, akik világosan látják, ismerik a hozzá vezető utat. Belső adottságaink és külső körülmények hatására különböző elképzelések születnek a boldogság mibenlétéről és mikéntjéről. A kérdésre: "Mikor leszek boldog?", alig kapunk egyértelmű választ. Azt viszont gyakran tapasztaljuk, hogy a boldogság utáni vágyunk nagyon sokszor nem teljesül.

A keresztény ember a boldog Isten gyermekének vallja magát és Jézus Krisztusban is a boldogság prófétáját tiszteli. Abban a meggyőződésben él, hogy Isten, gyermekeit is boldogítani akarja.

Jézus ezért nemcsak hirdette, hanem elénk is élt egy boldog emberi életet, ami természetesen lényegesen különbözött a mi boldogságról alkotott elképzeléseinktől. Nem hiába hangsúlyozza az evangélium, hogy Isten útjai, nem a mi útjaink, és a boldogság kikötője nem ott várakozik ránk, az élet tengerén hajózókra, ahol sokszor balga módon keressük.

Jézus követőinek meg kell barátkozniuk azokkal a látszólagos ellentmondásokkal, amelyek kizökkentik gondolkodásunkat kicsinyes elképzeléseink kerékvágásából. Az úgynevezett "józan értelem" könnyen hajlik arra, hogy az evangélium programját a valóságtól idegen álomvilágnak minősítse.

Így vagyunk első hallásra Jézus Hegyi beszédével, amelyet méltán nevezhetünk a kereszténység Magna Chartájának.

Mindnyájan hallottunk a Sínai-hegyről, ahol Mózes átvette az emberi életet elrendező Tízparancsolat kőtábláit. Mint Izrael vezére megértette: ha a választott nép élni akar, el kell fogadnia Istentől az élethez adott használati utasítást. Éppen ezért nem kérte ki az aranyborjút körültáncoló, bálványimádó nép véleményét, hanem kemény szigorral elfogadtatta velük.

A Sínai-hegy csúcsa 2600 méteres Magasságba emelkedik, és igen szerény dombocska mellette a Nyolc boldogság hegye, ahol Jézus elmondta az úgynevezett Hegyi beszédet. Ebben nem vonta kétségbe a Tízparancs érvényességét, de az ott meghirdetett eszmékkel magasan fölébe emelkedett az ószövetségi törvénynek. Ebbe a magasságba kell felemelkedniük az őt követőknek! De ebbe a magasságba csak akkor tudunk fölemelkedni, ha a megtérés mozdulatával levetjük magunkról önző, ösztönös, földhözragadt élet-szemléletünket és vállaljuk Krisztus követésének önmegtagadást igénylő, de nagyszerű kalandját.

Már a boldogságmondások első állítása is ellentétes gazdagságra vágyó természetünkkel. Jézus a lelki szegényeknek ígér boldogságot, jól-lehet számunkra a szegénység eleve ellenszenvesnek minősül. Tévesen értelmeznénk azonban, ha a lelki szegénységet azonosítanánk az anyagi nyomorúsággal, a lelki ürességgel, a tudatlansággal, a butasággal.

Jézus azokat nevezi lelki szegényeknek, akik Isten gazdagságának fölismerése nyomán rádöbbennek saját szegénységükre. Boldog az az ember, akit nem zár börtönbe a gőg, a vér és arany imádata.

Nagy költőnket idézve: "Kincs, hír, gyönyör, a telhetetlen elmerülhet benne és nem tudja, hogy van szívöröm".

A lelki szegények nem észben szegények, nem műveltségben, nem is pénzben, hanem szegények mindabban, ami Istentől elválasztja őket.

Gondoljunk csak Assisi Szent Ferencre, aki nem azért volt szegény, mert kopott, koldus ruhában , mezítlábasan járta Itália tájait, hanem mert könnyedén meg tudott szabadulni minden olyan dologtól, amely ezer szállal kötötte a megújulni képtelen anyagias világhoz, és megakadályozta őt abban, hogy lelki, krisztusi emberré válhasson.. Könnyedén tudta kidobni életéből mindazt, ami szemét volt, az evangéliumi értékekhez viszonyítva. Kiüresítette önmagát, hogy gazdag lehessen Isten és az ember szeretetében. Ugyan ki kételkedhet abban, hogy Isten Szegénykéje, a mindig vidám Szent valóban boldog volt.

Azt is különösnek találjuk, hogy ebben a hataloméhes világban Jézus a szelídeknek ígér boldogságot. Tagadhatatlan, hogy véres történelmünkben mind a mai napig az erőszak játsza a főszerepet. Ám az is nyilvánvaló, hogy az erőszak nyomában nem fakad boldogság. Bőven van erre tapasztalatunk a közeli és ma már a kissé távolabbi múltból. De félelmünk is az újraéledésétől.

Nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, azért járunk a pusztulás félelmes szakadéka szélén, mert vonakodunk elfogadni és megvalósítani az evangélium programját.

Ha magunkévá, alakítójává tesszük a Hegyi beszédben hallottakat, akkor bizton remélhetjük, saját és nemzetünk boldogság utáni vágyunk beteljesülését. Amen

Merici Szent Angéla

Merici Szent Angéla

1474. március 21-én született Desenzanoban. Korán árvaságra jutott, és hamar elvesztette egyetlen nővérét is.

13 éves volt, amikor elsőáldozó lett. Nemsokára Szent Ferenc harmadik rendjébe lépett. 1497 nyarán látomása volt, és attól kezdve érett lelkében a leány-ifjúság nevelésének gondolata.

1516-ban Bresciába költözött. 1524-ben elzarándokolt a Szentföldre, a következő évben pedig Rómában részt vett a Szentéven. 1530-ban 12 leánnyal társulatot alapított, és Szent Orsolya oltalmába helyezte művét. Tíz év alatt már 76-an lettek, akik a leányok nevelésére szentelték életüket.

1540 január 24-én halt meg Bresciában.

Élete mozgatója volt az Úr mondása, amit a szentmise Kezdőénekében ismételünk:

Engedjétek hozzám a gyermekeket,

és ne küldjétek el őket,

mert ilyeneké az Isten Országa. - mondja az Úr.

Saul megtérése

Saul a damaszkuszi úton a feltámadott, élő Krisztussal találkozott, és ez új irányt adott életének. Addig is az Isten akaratát kereste, de tévúton, az erőszak és gyűlölet útján.

Megtérése abban állt, hogy belátta, az Istenhez vezető út Jézus Krisztus. Benne rátalált élete hivatására: „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!” Így lett a keresztények üldözőjéből a nemzetek apostola, Saulból pedig Szent Pál.

Nemcsak példájával tanított, hanem kifejezett igehirdetésével is, így mindnyájunknak példát ad a folytonos megtérésre, a szeretetből táplálkozó példamutató életvezetésre és a bátor, nyílt igehirdetésre.

Szent Pállal együtt bátran hirdetjük: „A szeretet nem szűnik meg sohasem!”

(Adoremus)

Jézus anyja és rokonai

Az ördöggel  való  szövetkezés  képtelen  rágalma  után  Márk  evangélista visszatér  a  Jézust  felkereső  családtagokhoz,  akik  hallhatták  azt  a szóbeszédet, miszerint  Jézus „eszét  vesztette.” Most  már kiderül,  hogy anyjáról és más  rokonokról van  szó.

Egyáltalán nem  biztos, hogy  hitelt adtak ennek a szóbeszédnek, de úgy gondolták, hogy már maga a  híresztelés is rossz fényt  vet a  családra, s ezért  jobb volna  mielőbb véget  vetni ennek. Érdekes mozzanat, hogy amikor  megérkeznek, nem mennek be a  házba, ahol Jézus  éppen tartózkodik  és tanít.  Nem arról  van itt  szó, hogy  a nagyszámú tömeg megakadályozza őket ebben, hanem inkább távolságtartásukat fejezik ki ilyen módon.

Nem mennek  be a házba, hanem üzennek Jézusnak  és megpróbálják kihívni őt. A történetben szereplő  személyek helyzete,  tartózkodási  helye  ezúttal jelzi a szereplők  Jézushoz való  viszonyát.

A  házon kívül  tartózkodókat inkább kívülállóknak,  keresőknek, bizonytalanoknak  neveznénk, míg  azok, akik bent vannak a házban és hallgatják az Úr tanítását, egységben  vannak vele.

Az  épület látható  viszonyítási pontja  helyett azonban  válaszában Jézus egy új viszonyítási pontot jelöl meg: „Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” A mennyei Atya akaratának elutasítása  vagy elfogadása határozza meg  azt, hogy kívülálló maradok-e vagy egységben élek Krisztussal.

(his)

Gonosz lelkek aegítségével

Nem mindenki  fogadja szívesen  Jézus tanítását.  Először az  a  szóbeszéd járja róla,  hogy  "eszét  vesztette",  majd  azt  kezdik  el  híresztelni egyesek, hogy  az "ördög  szállta meg",  és a  gonosz lelkek  fejedelmével működik együtt.

Jézus visszautasítja ezeket a vádakat, mert  hiszen jól tudja azt, hogy  a csodákat  az  Atya   viszi  végbe   általa,  ezekkel   erősítvén  meg   az igehirdetést.

De  nem  csak   Jézus  kortársainak   okoz  gondot   a  jó   és  a   rossz megkülönböztetése,  hanem  sokszor  nekünk  is.  Számtalan  esetben  nehéz eldöntenünk, hogy  az  események  mögött kik,  milyen  erők  és  szándékok állnak.

Jézus szava ad útmutatást  az ilyen helyzetekben, aki azt  mondta, hogy  minden  cselekedet  vagy  szó  valódi  természetét  a  "gyümölcséről ismerhetjük fel".  Legyünk  türelmesek,  és  várjunk,  amíg  a  Szentlélek megvilágosítja értelmünket!

(his)

Évközi 3. vasárnap 2017 (2014)

Évközi 3. vasárnap. 2017

(Betegségem miatt ez egy korábbi (2014) beszédem)

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében és Keresztelő Szent Jánost elfogták, Galileába ment, és hirdette az evangéliumot: Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!

Annak ellenére, hogy a templom, nem börtön, hanem Isten háza, nem bűnözők, nem bűnösök vannak jelen e templomban, hanem Istenben hívő emberek, mégis nekünk is szólnak, az iménti szavak, a térjetek meg is. Erre ugyanis mindannyiunknak szüksége van. Mert, aki jó, az lehet még jobbá, aki szent, az lehet még szentebbé!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus, Te minden embert megszólítasz. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, Te közel hoztad hozzánk Isten országát. Krisztus kegyelmezz.

Urunk Jézus Krisztus. Te bátorítasz bennünket, hogy higgyünk evangéliumodnak. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Ha figyelmesen követjük az Úr Jézus életútját, minden okunk megvan a csodálkozásra, olykor a meghökkenésre is. Hiszen életében minden, de minden másként törté-nik, amint az ember elvárná, vagy elképzelné.

Egészen csendben és szerényen jön közénk. Ugyan ki gondolna arra, hogy a Messiás király egy „rongyos istállóban” jön közénk. Harminc éves koráig Názáretben él, és kétkezi munkával keresi kenyerét. Szinte fejcsóválva mondogatjuk ennek láttára: Miért kellett ilyesmire tékozolnia drága idejét? Mikor pedig eljött az óra, hogy meghirdesse Országa örömhírét, visszavonul a tómelléki Kafarnaumba. Ez a tette ugyancsak visszatetszést szülhetett Izraelben.

Igaz, hogy Izajás próféta megjövendölte, az Olvasmány felolvasásakor hallottuk, hogy "A pogányok Galileájából támad a világosság". Ám az emberek jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, mint Isten igéjéhez.

Jézus tehát nem Jeruzsá-lemből, a szent városból, a próféták és királyok városából, indul tanító útjára, hanem a pogányokkal "megfertőzött" igencsak rosszhírű, kereskedelmi útvonalak kereszteződésében fekvő városból, Kafarnaumból.

Mert Isten előtt nincsen megvetett föld, Isten előtt nincs megvetett ember. Isten sohasem azt kérdezi: Honnan származol, honnan jössz, hanem azt, hová tartasz? Isten nem a múltunkat nézi, hanem jelenünket és jövőnket.

Keresztelő Szent János már Heródes börtönében raboskodott, amikor Jézus ajkán mintegy folytatásként fölcsendül előhírnökének szava: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ezekkel a szavakkal a megvetett földről a megvetett emberekhez fordul Jézus, hogy fölmagasztalja őket.

Alkotó szeretete megteremtet- te a csodálatos világmindenséget és életre hívta az embert. Sajnos azonban az ember korántsem az a "szent anyag" még, aki méltó lenne az örök életre.

A "legyen világosság", a "le-gyen élet", a "legyen ember" teremtő szózata elhangzott már, de Isten nem érte be ezzel.

Jézus ajkán ezért csen-dül fel az újjáteremtő szó: "Legyen istenivé az ember!" S ehhez az első lépés a térjetek meg szavak meghallása, a megtérés.

Sajnos a modern ember szeret-né a füle mellett elengedni e sza-vakat, mintha nem is neki szólnának, legfeljebb bűnös kortársaiknak. Má-ra a korábbi ideológiák és a mé-diumok segítségével sikerült kioltani szinte széles néptömegekből az erkölcsi érzéket, eltüntetni az erény és a bűn közötti különbséget.

DE amíg ember marad az ember, addig mindig lesz különbség az erény és bűn között. Mindig szükség lesz megtérésre. Mert sem a jó, sem a rossz nem marad az emberbe zárva. Kihat a környezetére, jobbá, vagy rosszabbá teszi az embereket. Ezért van szüksége az emberi társadalomnak a folytonos megtérésre, az életalkonyig tartó jobbá levésre.

Nem a bűnök egymás fejére olvasása, az élet szennyesének ízléstelen kiteregetése van szükség. Csak a gyarló emberi volt elismerése, s nem a vétkek letagadása, hanem a vétkek megvallása, a megtérés, az ember erkölcsi újjászületése billentheti helyre az egyensúlyt. Ez akadályozhatja meg a bűn felhalmozódását, közösséget fertőző jelenlétét, s társadalmi feszültség kiváltását. A megtisztulás tereli vissza emberi életünket azoknak a törvényeknek medrébe, amelyek egyedül biztosíthatják az élet tisztító és előrelendítő sodrását.

A megtérés azt jelenti, hogy Krisztus segítségével megkeressük és megtaláljuk igazi énünket. Olya-nokká leszünk, igyekszünk lenni, amilyennek Isten akar minket látni.

Az Úr Jézus azért jött a földre, hogy az igazi énünket megtalálhassuk. Önmagát állítja elénk tükörnek, hogy Benne lássuk meg, milyennek gondolt és milyennek akar minket is az Isten! Ő nyújt segítséget ahhoz, hogy akár 180 fokos fordulattal is, de új, jó irányba terelje életünket.

Ő ad segítséget ahhoz, eddigi vétkeinkért bűnbánatot tartsunk, közösségileg is, és egyénileg is. Hogy egyre hitelesebb, támadhatatlanabb krisztushívők legyünk! Akkor nem ér majd bennünket tragédia. Kevesebb lesz majd gyűlölködés társadalmunkban, és több a megbékéltségből.

Nemcsak a Jézus korabeli emberekhez, hanem hozzánk is közel van az Isten országa. S „közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják Őt” - mondja az Írás. A bűnbánat is, az irgalmas Isten is.

A megtérés, a bűnbánat, kinyújtott kézhez hasonlít, amelybe a végtelenül irgalmas Isten helyezi el lelkünk békéjét és üdvösségét. Ha minél több Isten felé kinyújtott kéz lesz e hazában, akkor nem lesz többé hazánkban félelem és rettegés, hanem egyre erősebb a reménykedés, és a testvériesség.

Adja az Úristen, hogy így is legyen!

Amen.

Évközi 2. hét. Hétfő

Évközi idő, 2. hét Hétfő

A böjt kérdését azok vetik fel, akik úgy gondolják, hogy a mózesi törvény a végleges kinyilatkoztatás, és a messiás legfeljebb csak annak aprólékos megtartását szorgalmazza.

Jézus arra utal, hogy ő a megváltásnak és az üdvösségnek örömhírét hozza. Jelenléte az emberiség ünnepe. Tőle a hitet, az újdonságot, az istengyermekség üzenetét kell átvenni, s ezek alapján a lelkületet átalakítani. A régi törvény foltozása ezért nem elegendő.

(Adoremusz 2006)

Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Bevezetés

A mai évközi 2. vasárnap evangéliumában Keresztelő ajkáról halljuk majd e szavakat: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

Testvéreim, hiszünk mi még az Úr Jézus bűnbocsátó hatalmában? Van e még egyáltalán valami, amit bűnnek tartunk e világban? És a saját életünkben? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket!

Kirié litánia

Urunk Jézus, Te vagy a gyengék erősítője. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az elveszettek megmentője. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy a bűnösök üdvözítője. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Hányszor és hányszor elmondjuk ezt a mondatot a szentmisén. Íme az6 Isten Báránya! De vajon tudjuk, hogy mit jelent? Tudjuk, hogy Jézus valóban az Isten Báránya? Tudjuk-e tudatosan mondani, hogy Ő valóban az a Bárány, aki elveszi a világ bűneit. Az én bűneimet… És a Te bűneidet… Vajon honnét ered, hogy Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit? Mivel hallottuk most az evangéliumban mondhatjuk, hogy innét ered, azaz Keresztelő Szent Jánostól. De az eredet ennek a kifejezésnek sokkal régebbi, hisz amikor Keresztelő Szt. János ez mondta Jézusra, a tanítványai tudatában voltak annak, hogy ez mit is jelent.

Valamikor régen, az Ószövetség idején volt egy nagyon érdekes szokás. Érezték, hogy a bűn megrontja a közösség életét, érezték, hogy valahogy ki kell ebből lépni, de még nem volt megváltás. Ezért kitalálták, hogy ha a bűneiket ráolvassák egy bárányra és utána a bárányt elkergetik, elhajtják, akkor az elviszi a bűneiket. Ezt úgy tették, hogy volt az évben egy alkalom, egy ünnep, amikor kiválasztottak egy hím bárányt, majd a közösség elé vezették, és akinek, ami bűne csak volt, ráolvasta a bárányra. Majd mikor mindenki végzett, a bárányt elkergették, messzire elhajtották és ettől megkönnyebbültek, mert úgy érezték, hogy a bárány valóban elviszi az ő bűneiket. Ez egy nagyon érdekes szokás. Igaz, hogy csak jelképes cselekedet, hisz a bárány csak jelképesen vitte el az emberek bűneit, de mégis nagyon kifejező volt. És ezt a szokást hosszú évekig, több évszázadon keresztül gyakorolták.

Eztán egyszer csak jött Jézus, akire azt mondta Keresztelő János, hogy ő az Isten Báránya. Vagyis ezzel azt mondta a Keresztelő, hogy Jézus az, aki majd valóban, nemcsak jelképesen, hanem ténylegesen is elviszi az emberek, a világ bűneit. És ha eszünkbe jut a gyónás, a bűnbánat, bűnbocsánat szentsége, akkor észrevehetjük, hogy ugyanezt tesszük: elmondjuk a bűneinket Jézusnak, aki Péter apostol szerint, mind felvitte a keresztre. Hisz ő azért jött, a mi bűneinket messze elvigye tőlünk. Ezért mondta rá Keresztelő János, hogy ő az Isten Báránya.

Amikor tehát Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, ezzel igen lényeges hitigazságot mond ki. Azt, tudni illik, hogy Jézusnak, és csak neki van bűnöket törlő, poklot záró és mennyországot nyitó hatalma.

Ez a megszólítás egymással ütköző gondolatokat ébreszt bennem.

Mert miről is van szó?

Ha magamba nézek, ha képzeletemmel végig futok életemen, mindig a vádlottak padjára ültet lelkiismeretem. Bennem is küzdött és küzd ma is egymással a jó és rossz, az erény és a bűn, és nem mondhatom, hogy bennem mindig a jó győzedelmeskedett és győzedelmeskedik a rossz fölött. De gondolom, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem a beszédemet hallgató testvérek is, és hasonlókat fogalmaznak meg önmagukkal kapcsolatban.

A rosszat, a bűnt, és annak szomorú következményeit nemcsak magunkban tapasztaljuk, hanem sokkalta inkább másokban, sokkalta inkább környezetünkben.

Mennyi testi-lelki nyomorúság forrása az emberi gonoszság! Gondoljunk csak a kegyetlen zsarnokokra, akik kezéhez milliók, százmilliók vére tapad. Gondoljunk csak azokra a népek sorsát irányító, a világ és régiók békéjéért felelős vezetőkre, akik hadüzenet nélküli háborút folytatnak, és addig bombázzák ártatlan emberek településeit, házait, amíg akarják, vagy amíg elavult fegyverkészleteik raktárai ki nem ürülnek.

És itt kezdődik sokak nehézsége, amely Keresztelő János szavai nyomán ellentmondást ébreszt.

Ha Jézus azért jött a földre, hogy elvegye bűneinket, miért élünk itt és most a bűn egyre növekvő vízözönében? Lehet, hogy oktalanságot mondok, de megkérdezem: miért ontotta vérét akkor Jézus? Ha ez nem volt elegendő ahhoz, hogy egy bűnmentes világot teremtsen. Mennyivel szebb lenne életünk, ha nem kellene félnünk a migráns áradattól, egyház és nemzetellenes erők térnyerésétől. Ha nem kellene félnünk robbantásos merényletektől, és erőszakos bűncselekményektől.

Ha most megkérdeznénk Jézust, vajon mit válaszolna felvetett nehézségeinkre, kételyeinkre?

Valami ehhez hasonlót: Egyet-értek veletek abban, hogy sokkal szebb lenne az emberiség, s nemzetetek élete, ha a bűn sötétsége helyett a jóság, a szeretet ragyogna kéklő égboltján. Sokkal békésebb lenne életünk, ha próféták több ezeréves álma, jövendölése valóra válna, és a gyilkos fegyverekből ekevasat kovácsolnának.

De a mennyei Atya szabadnak, szabadakarattal rendelkező lénynek teremtette az embert. Nem akarta, hogy az ember is csak ösztönös lény legyen. Nem akarta és nem akarja, hogy az emberek nélkülözzék a jó és rossz, az erény és bűn közötti választás szabadságát. Azt akarta, hogy a jóért való küzdelem, a rossz feletti győzelem révén valósítsuk meg az ő akaratát, a testvériség világát itt a földön.

Az Úr Jézus megváltó halálával csak a lehetőségét akarta megteremteni ahhoz, hogy fogyatkozzék a bűn és gyarapodjék a szeretet.

Jézus csak azok számára lesz "Isten Báránya" aki elveszi bűneiket, akik Hozzá fordulnak őszinte szívvel. S őszinte alázattal, őszinte bűnbánattal maguk kérik, hogy vegye el bűneiket. És ha egyre többen lesznek ilyenek e hazában, akkor egyre tisztább, szebb és boldogabb lesz saját, s nemzetünk élete is.

Ámen

A beteghordozók hite

Jézus hitként értékelte az emberek találékonyságát és fáradtságát.

A hit olyan elkötelezettséget és kitartást jelent, amely a legnagyobb akadályokat is le tudja győzni. A beteghordozók hite is kellett a gyógyuláshoz, valamint az, hogy a béna ember elfogadta segítségüket.

Add urunk, hogy hittel felismerjük felelősségünket másokért, és hozzád vigyünk másokat!

A bűn megbénítja az embert, hogy Isten elé jusson. A bűnök megbocsátása Isten kizárólagos joga. Az írástudók a gyógyítás eredményét láthatják, de a bűnök megbocsátása még nagyobb tett, bár azt nem tudják ellenőrizni.

Urunk, add, hogy el tudjuk fogadni mások segítségét. Újra akarunk járni, hogy téged követhessünk és dicsérjünk!

1. hét csütörtök

Évközi idő, 1. hét Csütörtök

„Akarom, tisztulj meg!”

Jézus megérintette a leprást, aki a törvény szerint érinthetetlen volt. Az emberek a törvénnyel felismerik a rosszat és elítélik azt, de csak Jézus tudja meggyógyítani. Isten látja betegségeinket, ő nem az érdemeinket nézi, hanem azt, hogy rá vagyunk szorulva gyógyító erejére. Isten szabadon szereti teremtményeit irgalmas szeretetével.

Emberi gyengeségeink nem akadályozzák meg abban, hogy továbbra is szeressen minket. Szeretetének titka az, hogy feltétel nélkül szereti az embert, rászorultságunk szerint. „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem!” Bocsásd meg bűneimet, hiszem, hogy szereteted megtisztít. Hálát adok irgalmasságodért, ahogy ezt te szeretnéd.

(Adoremusz 2006)

Péter anyósa

A kafarnaumi zsinagógából az ördögűzés után Jézus valószínűleg a megpihenés szándékával tér be Jakabbal és Jánossal együtt Simon Péter és András házába.

Amint azonban a házba belép, találkozik az élet realitásával. Simon anyósa lázas betegen fekszik, s rögtön szólnak neki az érdekében.

Amire nem szoktunk ezzel kapcsolatban kitérni. Még felfigyelni sem igen. Az evangéliumi elbeszélés szerint Péternek, az apostolfejedelemnek van felesége, van anyósa is. S ez utóbbit szereti. Meggyógyította.

És mi hogyan viszonyulunk hitvestársunk édesanyjához, unokáink szeretett nagymamájához.

Az evangélium hallgatásakor arra sem figyelünk fel, hogy miután meggyógyult, szolgált vendégeinek. Hálás volt Jézusnak és munkatársainak. Asztalterítéssel segítette a munkájukat, közvetve az emberek evangelizálását. Isten országának a hirdetését.

Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van. Bár sokan vannak, mégsem nyit várakozó listát. Türelmesen sorban meggyógyítja mindegyiket.

Tanuljunk Péter, anyósa, s Jézus tetteiből.

Ámen

Ördögtől megszállott

Miután  Márk  evangélista   röviden  összefoglalta   és  bemutatta   Jézus   tanításának lényegét, az első tanítványok meghívásáról tesz említést,  ezt olvashattuk a  tegnapi evangélium  második  felében.

A tanítványok,  azaz Simon Péter és  testvére András,  valamint a  két Zebedeus  fiú, Jakab  és János meghívása azért lényeges, mert Jézus már az ő társaságukban  érkezik meg  Kafarnaum  városába.  Az  Úr   tehát  nincs  egyedül,  hanem   vannak tanítványai, olyan személyek, akiket  ő maga választott  és hívott meg, s akik készséggel  követik őt.

E tanítványok  tehát kezdettől  fogva  tanúi mindannak, amit Jézus tanít és  tesz, éppen ezért tarthatjuk hitelesnek  a feltámadás után Jézusról szóló tanúságtételüket. Tanításának helyszínéül Jézus  a zsinagógát választja,  de az  evangélista itt egyetlen mondatot sem idéz, hanem rögtön áttér egy csodás gyógyításra, Jézus kiűzi az  ördögöt egy megszállott  emberből. Kissé furcsának  tűnik, hogy mit  keres  a  zsinagógában,  az imádság  házában  éppen  a  szombati istentisztelet idején ez a  tisztátalan lélektől, azaz ördögtől  megszállt ember.  Jelenléte   vajon  nem   zavarta  az   imádságra   összegyűlteket? Feltehetően igen,  csak  éppen nem  tudtak  ellene tenni,  mert  a  gonosz hatalmával szemben az emberi erő önmagában tehetetlen.

Ezzel szemben Jézus egyetlen parancsával képes legyőzni a gonoszt, kiűzni a megszállottból  az ördögöt,  mert  isteni  hatalma  erősebb  a  gonosz  erejénél.  Miután   a hallgatóság csodálkozva, ámulattal hallgatta az  Úr szavát, e csoda  révén mindannyian láthatták isteni erejének megnyilvánulását is. Nem csoda  hát, hogy híre gyorsan terjed.

(his)

A megtérés

Jézus megkeresztelkedésével  befejeződik  Keresztelő János  küldetése.  Az esemény után minden bizonnyal rövid időn belül elfogják és börtönbe zárják Jánost. Ezt  követően Márk  evangélista rátér  Jézus küldetésére,  útjának bemutatására. Az Úr tanítását  így foglalja össze:  „Betelt az idő,  közel

   van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Ezen a   helyen semmiféle megjelölést nem  találunk azzal kapcsolatban, hogy  mikor és hol hangzott el ez a mondat, illetve, hogy kik lehettek a hallgatói. Az evangélista ezzel arra  utal, hogy e  kijelentés Jézus egész  küldetésére, tanító tevékenységére vonatkozik. S  valóban, kimondva vagy  kimondatlanul Isten országának  titka,  a  megtérés fontossága  és  az  üdvösséget  hozó örömhír végighúzódik Jézus  egész életén, mégpedig  nem annak  hátterében, hanem előterében, hiszen éppen ez Jézus tanításának lényege.

S arra is  érdemes  odafigyelnünk, hogy  Jézus  nem önmagát  hirdeti,  hanem mindvégig tudatában van annak, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Nem önmagát akarja  hatalmi   pozícióba   helyezni,  hanem   Isten   országát   akarja megvalósítani, ami a mennyei Atya emberek feletti szelíd uralmát  jelenti.

A megtérésre  való felszólítás  is  az Atyától  ered, e  felhívásnak  való engedelmesség az ember részéről  pedig az Atya parancsaihoz,  törvényeihez való visszatérést jelent.

A Jézus  által hirdetett örömhír, az  evangélium szintén az  Atyától származik.  Jézust követve  az Atyához,  a mi  mennyei Atyánkhoz juthatunk.

Jézus megkeresztelkedése

Urunk Megkeresztelkedése. 2017.

Bevezető

A mai vasárnap, Jézus megkeresztelkedésére emlékezünk. Jézus megkeresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Ezzel indul földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten emberszerető jóságát. Egykor mi is megkeresztelkedtünk, keresztények lettünk. Megmutatjuk e mi életünkkel Isten emberszerető jóságát e világnak? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem élünk megkereszteltekhez méltón. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem tudatosítjuk magunkban, hogy gyermekeid vagyunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy a gyengülő ateista nyomás ellenére még ma sem valljuk kellő öntudattal magunkat katolikusnak. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Karácsony éjszakáján az ígéreteket hordozó nép képviseletében, a pásztorok szemlélték és imádták az Urat, Isten titkát, a hűségesen beteljesedő Igét.

Vízkereszt titkában a pogány népeket megjelenítő bölcsek hódoltak előtte, és fogadták be azt a világosságot, mely már nem csak a választott népé, hanem mindenkinek világít.

Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén pedig, a szentírási szakaszok egybehangzó üzenete által, maga Isten, az Atya tárja föl előttünk a szívét és vall egyszülött Fiáról.

Kicsoda Jézus?

Ez a kinyilatkoztatás és az ember személyes életének is egyik sarkalatos kérdése. Ő "nem csak" Megváltó, nemcsak Isten Báránya, nemcsak Király, hanem, és mondhatjuk mindenekfölött, az Atya szeretett Fia, akiben Ő kedvét találja (Mt 3,17).

Az égből megszólaló hang, az Atya kinyilatkoztatása, megismerteti velünk azt, hogy ki az, akit nekünk ajándékozott, hogy mekkora szeretet van az Atyában irántunk. Szent János apostol is így kiált fel első levelében: "Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk" (1Jn 3,1).

Ő nem valami értékes dolgot adott nekünk, nem is csak magából valamit, hogy bizonyítsa szeretetét irántunk, hanem mindent. Azt, Akiről maga vallja: Az én szeretett Fiam. Aki számára a legértékesebb.

Érdemes megállni ennél a képnél, mert nem mindegy, hogyan válaszolunk ekkora szeretetre. Ez a kinyilatkoztatás akkor szólalt meg, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, Keresztelő Jánosnál. Mihelyt feljött a vízből, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. Ő a Fiú, akit az Atya ismer és szeret. Ő a Fiú, aki teljes önátadásával bizonyítja az Atya iránti szeretetét.

Keresztségünk titkában, mi is azt ünnepeljük, hogy Isten gyermekei lettünk. Mennyiben vagyunk mi hálásak ezért azoknak, akik bennünket keresztvíz alá tartottak?

S mennyire vagyunk tudatában annak, hogy a kereszteléskori újjászületésünkben, az Atya bennünk is felismeri Fiának vonásait. Mi ugyanis csak a Fiúban lehetünk fiak.

Ő azért vállalt közösséget velünk, hogy mi is merjünk közösséget vállalni Vele, és így mi is az Atya gyermekei lehessünk. Keresztény életünk titka és feladata megismerni és elsajátítani a fiúság lelkületét.

Ennek a lelkületnek nagyszerű vonásait ismerteti meg velünk Izajás próféta az ószövetségi olvasmányban. Ezeket írja: "Igazságot visz a nemzeteknek, nem emeli föl a hangját. A megtört nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti Általad adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek."

Amikor Keresztelő János tanítványai kérdezik Jézust: Ő-e a Messiás, ezt üzeni Jánosnak: teljesednek a prófétai szavak (vö.: Mt 11,5).

Krisztus művét folytatja az Egyház, és benne az egyes keresztény ember. Keresztségünk titkában azért öltözködünk Krisztusba, hogy őt jelenítsük meg életünk minden helyzetében.

A számadás napján az Atya is ezeket a krisztusi vonásokat keresi majd bennünk. A Jézussal való azonosulásunk bennünket is az igazság hírvivőivé emel, akiknek a mai igen nehéz és összetett világban is hűségesen kell tanítani az igazságot.

A keresztségben mi is égő gyertyát kaptunk, hogy világosságban járjuk utunkat és mások számára is világosság legyünk.

Milyen sokan ülnek a tobzódó világ sötétségében, akik számára nekünk kell világosságot vinnünk.

Ezt ismerte fel és valósította meg Péter apostol is, amikor a pogány Cornelius százados házába elvitte Krisztus fényét. Mert "Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is" (ApCsel 10,34-35). Olvassuk a második olvasmányban.

A valódi hatalom éppen ebben áll. Nem az rendelkezik hatalommal, aki leigázhatja, megsemmisítheti a másikat, hanem az, aki világosságot vihet a másik ember életébe.

Köszönjük meg Istennek keresztségünk ajándékát, és szüleinknek és keresztszüleinknek, hogy viharos időkben is megkereszteltettek bennünket, és segítettek keresztény hitünket megőrizni.

Ismerjük fel keresztségünkből fakadó lényegi feladatunkat, és tegyünk meg mindent azért, hogy családunkban, s hazánkban ne legyen megkereszteletlen rokon, s honfitárs. Ha nem lenne, mennyivel biztosabban nézhetnénk a jövőbe.

Ámen

Vízkereszt 2017

Vízkereszt 2017

Bevezetés

Vízkereszt ünnepéhez szorosan kapcsolódik egy csillag. Ezt a csillagot nem lehetett összetéveszteni sem leszálló repülővel, sem katonai helikopterrel, sem szállodai neonfelirattal. S ahol megállapodott, ott egy több mint szerény hajlék állott, s nem három csillagos, hanem csak egy, de ezért az egyért a bölcsek bejárták a fél világot. S leborultak egy gyerek előtt!

A napkeleti bölcsek hitével jöttünk e mi ide a templomba? És az ő hitükkel borulunk-e le a Kisded előtt? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Jézus Krisztus! Kérünk, hogy a Téged keresőket a csodálatos csillagvilág látványa indítsa el a Hozzád vezető útra. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Kérünk, hogy a Téged keresőket az Írások szavai segítsenek megtalálni Téged. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Kérünk, hogy a Téged megtalálók, miként a napkeleti bölcsek, élő hittel boruljanak le Előtted. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A napkeleti bölcsek történetét a népi fantázia meglehetősen kiszínezte a három királyok történetévé, ami már inkább a hittartalom rovására ment, mint előnyére. Aztán a történetben szereplő csodás csillag miatt a felvilágosult elmék egyszerűen a mese világába utalták a történetet, mondván, hogy ilyen csillagászati eseményt, mint a betlehemi csillag, nem ismerünk.

A sors iróniája, hogy a felvilágosodás elhamarkodott állítását a természettudomány cáfolta meg, mikor egyértelművé tette, hogy a betlehemi csillaghoz egy megtörtént, ritka de valós csillagászati esemény szolgáltatta az alapot, amely - minő véletlen, vagy talán nem véletlen - pontosan Jézus születésének idejében játszódott le. A csillagjelenség mellett nem mentek el szótlanul a nagy csillagászok, Newton és Kepler sem, de még a mai tudósok sem. A népligeti Planetáriumban, a karácsonyi időben, több alkalommal is bemutatják évenként a „Betlehemi csillag” című programot.

De hogy a mesés elemektől megtisztítva képet, nézzük végig még egyszer, hogy mi is történt valójában!

A történet a gyermek Jézus szokatlan látogatóival kezdődik, folytatódik a látogatók keltette zűrzavarral, Heródes királyságában. A zűrzavart politikai manipuláció követi Heródes részéről, ebben a légkörben, de a keltett zűrzavarról mintsem tudva a bölcsek, megérkeznek a gyermek Jézus jászlához, és ott hódolnak neki, elhelyezik szimbolikus ajándékaikat, majd isteni figyelmeztetést kapva titokban távoznak.

A történet számos szimbolikus elemet tartalmaz. Szokták ezt a történetet úgy értelmezni, hogy az evangélista ezzel a történettel azt akarja hangoztatni, hogy Jézus imádói között nemcsak egyszerű pásztoremberek, hanem bölcsek és tudósok is találhatók. Hogy Jézus nemcsak egy szűk embercsoporté csupán, hanem az egész világé.

A történet, az események sora mindvégig két szinten zajlik.

Az egyik a közvetlen politikai szint, idegen diplomáciai nagyságok ismeretlen „királyt” jönnek látogatni, ez megrettenti az aktuális uralkodót, Heródest.

A másik szint az isteni világ szintje, amelyben beszédes jelet kap a bölcsek az által felfedezett üstökös. Majd pedig az isteni eligazítás, hogy hogyan távozzanak látogatásukkal keltett politikai zűrzavarból.

Érdemes ebben a történetben szereplők lelki világát elemezni. Szent Ágoston megjegyzi, „Amennyire vágyakoztak a bölcsek a Megváltót megtalálni, és hódolni előtte, olyannyira félt tőle Heródes."

A bölcsek és Heródes ellentétes nézőpontból szemlélik Jézus születését, és ellentétes nézőpontból vélekednek jövendő hatalmáról. Az idegen mágusok Messiás-királyt látnak benne, akiről még nem tudják, hogy miként, de remélik, hogy Isten hatalmát fogja megszilárdítani.

Heródes pedig egyszerűen riválist lát benne, egy veszélyes ellenséget, akitől minden áron meg kell szabadulnia. Mert a messiási hírben született gyermeket az emberek szeretik, őt viszont nem, tőle csak félnek az emberek, a hozzá legközelebbállók a legjobban.

Anyósát, féltékenyen szeretett feleségét, és több gyermekét is meggyilkoltatta, politikai ellenfeleit sorba mindet. Még halála előtt két nappal is gyilkoltatott. Róla mondta Augusztus császár: inkább lennék Heródes disznaja, mint gyermeke, vagy felesége.

A bölcsek megjelenése megrendítette a hatalmát rettegve féltő zsarnok Heródest. Az utólagos történeti kutatások, igazolták a látogatás keltette félelem egyik tragikus következményét a betlehemi gyermekgyilkosságot. Ennek ellenére nem ennek a szomorú eseménynek a megörökítése céljából került, a Jézus rokonsága körében őrzött hagyományból ez a történet Máté evangéliuma elejére.

Inkább azért, mert az evangélium megírásakor már megtapasztalhatták a keresztények a jövendölés beteljesülését: sokan törnek e gyermek – és követői – életére. Már az ősegyházban tapasztalhatták, hogy Jézussal és a Jézus köré szerveződő közösségekkel kapcsolatban, a nagy politika állásfoglalása mintha kísértetiesen ismételné a heródesi modellt.

A nagy politika fél attól, hogy a Szabadítót váró tömegek olyan vallásban higgyenek és bízzanak, amelyik nem támogatja az ő aktuális politikájukat.

A vallások nem politikai eszmerendszerek, de nagy hatással vannak a politikára.

Ezért, miként egykor Heródes, úgy a mai követői is félnek tőlük. Ki is mondják, mindenki kinyilváníthatja politikai véleményét, csak a papok nem, a rájuk bízottakat a báránybőrbe bújt ragadozó farkasoktól védelmező pásztorok nem.

Ezzel szemben a bölcsek lelkülete és viselkedése egészen más. Ők a hívő pogányok, később pedig az állandóan úton lévő egyház tagjainak megtestesítői. Csak egy dolog érdekli őket, hogy megtalálják a Messiást és hódoljanak előtte. Mert benne olyan valakit akarnak tisztelni, aki hatalmával az élet minőségét teszi jobbá.

Micsoda véletlen párhuzam az egykori és mai Heródesek, illetve Bölcsek között. Boruljunk le mi is, Messiást megtalálók, az élet minőségét jobbá tevő Krisztus előtt azokkal a sokakkal együtt, akik jobbá akarják tenni saját és honfitársaik sorsát ebben az esztendőben.

Ámen

Jöhet e jó

A mai evangélium  arról számol be,  hogy Jézus újabb  személyeket hív  meg követésére, akik ugyanúgy,  mint a tegnapi  részben, szintén újabb  leendő tanítványokat  visznek  hozzá.

Amikor  Nátánáel  először  hall   Jézusról Fülöptől, egy kis elutasítás is visszacseng kérdezéséből: "Jöhet-e  valami jó Názáretből?"

Fülöp nem  áll neki  meggyőzni őt,  nem vitatkozik  vele, hanem egyszerűen csak annyit mond,  hogy jöjjön és nézze meg személyesen.

Ez a  magatartás számunkra  is  követendő, amikor  Krisztusról beszélünk. Sokan talán ismeretlenül is elutasítják őt, vagy érdektelenségüket fejezik ki. Mások  bizonytalanok vagy  bizalmatlanok.  Nem tudjuk  minden  esetben meggyőzni az ilyen személyeket, de bátoríthatjuk őket arra, hogy  menjenek Jézushoz, ismerjék meg őt személyesen, és a találkozás után majd  kialakul a saját véleményük.

Ha mi nem is tudunk mindenki számára meggyőzőek lenni és visszautasítanak minket, mégis hinnünk kell abban, hogy Isten  kegyelme képes bárkinek az életét átalakítani. (his)

Hol laksz

Mester hol laksz

Mester, hol laksz? Kérdezték egykoron a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok!

A jertek, lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és nemcsak vasárnaponként, hanem még hétköznaponként is eljárogatunk hozzá, ide a templomba. Jézus pedig vendégül lát bennünket e templomban.

S a vendégül látás után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?

János tanúságtétele

  A  mai   evangéliumban  Keresztelő   János  tanúságtételének   folytatását

   olvassuk. A tegnapi részben még csak előre jelezte, hogy utána fog jönni a

   Megváltó, most  már  határozottan  rámutat a  hozzá  érkező  Jézusra,  aki

   meghozza a bűntől  való szabadulást,  a megváltást.

János szavai  utalnak

   arra, ami Jézus megkeresztelkedésekor történt, a Szentlélek galamb alakban

   leszáll Jézusra.  Megjegyzendő,  hogy  János  evangélista  nem  számol  be

   írásában Jézus megkeresztelkedéséről. Feltételezhető, hogy a tegnapi és  a

   mai  evangéliumban  olvasott  tanúságtétele  Jézus   megkeresztelkedéséhez

   kapcsolódik, talán  a  következő  napokban  történhetett

A  másik  három

   evangéliumban,  tehát  Máté,  Márk  és  Lukács  művében  viszont  egyaránt

   megtalálható a  megkeresztelkedés  jelenete, és  mindhárman  megemlítik  a

   galamb alakjában Jézusra leszálló  Szentlelket. E mozzanat megerősítő  jel

   volt Keresztelő János számára.

János tanúskodásának legfontosabb kijelentése az Jézusról, hogy ő az Isten

   Fia. Az evangéliumokban többféle cím vagy megnevezés illeti meg Jézust:  ő

   az Úr, az örökkévaló Ige, az Isten szolgája, a Próféta, az Igaz, a Messiás

   vagy Messiás-király, az Emberfia, az Isten Fia. Mindezek közül az apostoli

   igehirdetésben e legutóbbi erősödik meg a legjobban, hiszen ez mondja ki a

   legegyértelműbben Jézus valóságos  istenségét, Istennel való  egyenlőségét

   és a mennyei Atyával való kapcsolatát.

Uram, Jézus, hiszem, hogy te vagy az Isten Fia.

Ki vagy Te

Keresztelő Szent János különös  életmódja és tevékenysége  nem csak a  nép

   figyelmét  keltette   fel,  hanem   a  vallási   vezetőkét  is.   Prófétai

   jellemvonásai, hatásos üzenetei  alapján azt  gondolták, hogy  személyében

   Isten hosszú idő után  újra prófétát küldött népéhez  vagy talán ő maga  a

   messiás. Ez az elképzelés húzódik  meg a küldöttek kérdései mögött.  János

   viszont  nem  tartja  magát  sem   a  messiásnak,  sem  Illésnek,  aki   a

   közvélekedés szerint a messiási  időket megelőzően újra  el fog jönni,  de

   még prófétának  sem. Keresztelő  János jól  tudja, hogy  milyen  feladatra

   választotta ki  őt Isten,  és  ennél nem  képzeli  magát nagyobbnak.  Ő  a

   Megváltó előfutára,  akinek az  a küldetése,  hogy előkészítse  a  messiás

   jövetelét.

   Ugyanakkor a Keresztelő nem csak  saját küldetésével van tisztában,  hanem

   az őt követő Jézus  feladatával is. Éppen ezért  önmaga helyett a  közelgő

   Jézusra  irányítja  az  emberek   figyelmét.  Arról  beszél,  arról   tesz

   tanúságot, aki utána fog  tevékenykedni. Krisztusra mutató személye  abban

   példa számunkra, hogy  a mi  életünk is  ilyen legyen.  Az egymással  való

   versengés, a nagyravágyás, a túlzott önbecsülés helyett az  engedelmesség,

   az alázat  és  az  önfegyelem  segíthet  ebben.  Isten  dicsőségéért  való

   szolgálat  ugyan  nem  szerez  feltétlenül  hírnevet,  de  biztosítja   az

   üdvösséget.

  (HIS)