Péter anyósa

A kafarnaumi zsinagógából az ördögűzés után Jézus valószínűleg a megpihenés szándékával tér be Jakabbal és Jánossal együtt Simon Péter és András házába.

Amint azonban a házba belép, találkozik az élet realitásával. Simon anyósa lázas betegen fekszik, s rögtön szólnak neki az érdekében.

Amire nem szoktunk ezzel kapcsolatban kitérni. Még felfigyelni sem igen. Az evangéliumi elbeszélés szerint Péternek, az apostolfejedelemnek van felesége, van anyósa is. S ez utóbbit szereti. Meggyógyította.

És mi hogyan viszonyulunk hitvestársunk édesanyjához, unokáink szeretett nagymamájához.

Az evangélium hallgatásakor arra sem figyelünk fel, hogy miután meggyógyult, szolgált vendégeinek. Hálás volt Jézusnak és munkatársainak. Asztalterítéssel segítette a munkájukat, közvetve az emberek evangelizálását. Isten országának a hirdetését.

Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van. Bár sokan vannak, mégsem nyit várakozó listát. Türelmesen sorban meggyógyítja mindegyiket.

Tanuljunk Péter, anyósa, s Jézus tetteiből.

Ámen

Tisztátalan lélek

Tisztátalan lélektől megszállott ember Jézus ellen kiabál. Mégpedig szemtől-szembe. Nem is akármit. - Ha nekünk ilyen "szépeket" mondanának, mit is válaszolnánk!? És Jézus? Kedvesen és határozottan szól: Némulj el és menj ki belőle!

Világunk annyi Isten káromlója, ha általunk találkozna Jézussal! Ha engednénk, hogy a találkozáskor kikiabálja magát! Ha mégis szelídek maradnánk! Ha belül imádkoznánk értük! Ha Jézus általunk szólna és mi is pont azt mondanánk, amit épp ekkor Jézus akar általunk üzenni.

Megkeresztelteknek, nekünk, csak a saját hívő kisközösségeinkhez van "hivatásunk"? Csak ott vagyunk igazán "otthon". Mennyi ember várja, hogy általunk Jézussal találkozva "SZABADDÁ" váljon.

Gy. E.

Keresztelő Szent János vértanúsága

Ha vannak olyan emberek a környezetünkben, akik hibáinkra, bűneinkre mernek figyelmeztetni minket, fogadjuk őket áldásként - ha sokszor nehéz is! Meg nem hallgatásukkal, elhallgattatásukkal csak a lelkiismeretünket próbáljuk altatni. Látszólag nekik ártunk - mint ahogy Heródes is megkötöztette a börtönben Keresztelő Jánost, aztán pedig lefejeztette -, de valójában a saját lelkiismeretünket tesszük tönkre. De a pusztában kiáltó szót nem lehet végleg elhallgattatni! Készítsétek az Úr útját!

Add Urunk, hogy a lelkiismeretünk ne váljon kietlen pusztasággá, ahol a Szó hiába hangzik el!

Keresztelő János szerepe kiemelkedik az útkészítésben, és utat mutat nekünk az igazság melletti kiállásban is, akár vérünk ontásáig.

Ma van nemzeti nagylétünk nagytemetőjének, a Mohácsi vésznek az 490. évfordulója

Évközi 22. vasárnap

Évközi 22. vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz arról számol be, hogy egy vezető farizeus vendégül látja Jézust. Jézus figyelve a vendégeket, két fontos tanítást ad. Egyet a meghívottaknak, a vendégeknek, és egy másikat a meghívónak, a házi gazdának. A vendégeknek szóló tanács arról szól, hogy hogyan foglaljanak helyet az asztalnál. A másik a házigazdának szóló tanács, hogy kiket hívjon meg vendégül. Mi, mint vendégek az első helyet keressük-e? És mint vendégül látók, hívunk e szegényeket vendégségbe?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Te vagy Isten szeretetének a követe. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Te vagy a szorongatottak segítője. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Te vagy minden ember reménysége. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz, amint hallottuk, egy lakoma eseményeit mondja el, amely Jézus számára tanítási alkalomul szolgál. A lakoma, vagy a családi összejövetel a görögöknél és a régi zsidó családokban nem csupán alkalom volt az étkezésre, hanem alkalom az elmélyültebb beszélgetésre is.

A görögöknél és a hellenisztikus kori Palesztinában a lakoma, a kereveteken étkező vendégek számára, fontos tanítások elhangzására adott alkalmat. Esetünkben is.

A példabeszéd azért különös, mert lakomán hangzik el, és mert a vendégek viselkedése váltotta ki.

Jézus itt nem a szerénységről, az alázatról, nem a büszkeségről és a kevélységről beszél, hanem a szerénység, az alázat hasznáról és a büszkeség, a kevélység veszélyeiről.

Jézus első példázata, első látásra egy egyszerű tanácsnak indul, hogy milyen szemlélettel keressék és foglalják el helyüket a vendégek: "foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: „Barátom, menj följebb!” Milyen kitüntetés lesz ez számodra. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják”

A keresztény erények közül az egyik legalapvetőbb erény: a szerénység, az alázatosság.

Az alázatosság nem más, mint a valóság lázadásmentes tudomásul vétele. Önmagunk és embertársaink olyanként való elfogadása, mint amilyenek vagyunk. Annak szerény - alázatos tudomásulvétele, hogy az emberek létezésük első pillanatától kezdve különbözők.

Különböző adottságokkal, testi, biológiai, génadottságokkal, erkölcsi hajlamokkal születünk a különböző környezetekbe. Épp ezért e képességek kifejlődése is más, és más formában történik. Ezek tudomásul vételéhez, s életünk eszerinti alakításához alázatosságra van szükségünk. Az előbbiek értelmében helytelen lenne álalázatosságból alábecsülni képességeinket és erényeinket. De több mint helytelen lenne, emberi gőgből azokat magunknak tulajdonítani. Sohasem szabad megfeledkeznünk arról, amit Pál apostol így fogalmazott meg: "Mid van, óh, ember, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, akkor mit dicsekszel vele, mint ha nem kaptad volna?"

Senki sem kifogásolhatja viszont az egészséges önbizalmat és a helyes mértékű ambíciót sem. Ezek komoly hajtóerői életünknek! Tehetségünkbe vetett bizalom vezérli lépteinket a sikerek csúcsa felé. Olimpikonjainkat, versenyzőinket a dobogós helyezésekért. Mi büszkék vagyunk a 205 nemzet listáján a 12. helyre, megelőzve a 200 milliós rendező nemzetet. Szomszédaink közül például a románok csak 47. az osztrákok meg 78. helyezettek. A nálunk 7-szer népesebb, 70 milliós Törökország pedig éremnélküli.

Az is természetes, hogy nem csak a sportban, de az emberi társadalomban is, szinte az élet valamennyi területén megfigyelhető bizonyos versengés az első helyekért. Ezt sem kell elítélnünk, ameddig tisztességes, eszközökkel történik!

De a földi élet színpadán nem játszhat mindenki főszerepet. Ha azonban azt a szerepet, amelyet az egyének és népek sorsát atyai szeretettel irányító gondviselő Isten jelölt ki számunkra, és amelyet éppen most betöltünk, jól töltjük be, első helyre kerülhetünk Isten országában.

Az Úr Isten szerint ugyanis nem az a döntő, hogy milyen munkakört töltünk be, hanem az, hogy a számunkra kijelölt munkakört Isten akaratának tekintjük-e? El tudjuk-e fogadni gyermeki alázattal, s hogyan töltjük be. Hogyan végezzük a számunkra kijelölt munkát, a meghatározott feladatokat.

A mai evangéliumi szakasz másik jézusi példázata a vendég-látónak szól, s rajta keresztül nekünk is.

Jézus tökéletesen ismeri az emberi gondolkodást! Az étkezési meghívásoknál a barátokat, rokonokat, ismerősöket és a gazdagokat hívják meg. Jézus helyteleníti ezt a felfogást, amennyiben ennek hátterében a viszonzás lehetősége áll.

Jézus váratlan fordulattal, saját elvárását adja elő. Hívd meg a szegényeket, a bénákat, sántákat, vakokat. Õk nem tudják ezt neked viszonozni. Irreális elvárásnak tűnik ez a lakomát adók számára.

A legtöbb ember ugyanis, a földi paradicsom bűvöletében él, számukra nem lenne semmi előny, semmi haszon abból, ha a létminimum alatt élőket hívnák meg.

Nekünk sohasem szabad megfeledkezniük azokról, akik nem tudják viszonozni jó tetteinket.

A liturgia szavaival kell kérnünk Urunkat, aki szerette a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és bűnöst. És nem ment el részvét nélkül semmiféle ínség mellett.

„Nyisd meg (Urunk) szívünket a körülöttünk élő emberek iránt, hogy szeretettel megosszuk bánatukat és aggodalmaikat, reményeiket és örömeiket, és utat mutassunk nekik az üdvösségre.”

Ennél nincs szebb, alázatosabb, felmagasztaltatásunkhoz vezető feladatunk.

Ámen

F. F.

A tíz szűz

Péntek van, Jézus Krisztus szenvedésének és halálának napja, bűnbánati nap. Jézus szívét engeszteljük magunk és mások bűnei miatt. Éppen a pénteki bűnbánati nappal hirdetjük Jézus keresztjét. Azért a bűnbánati nap, mert Jézus utat nyitott nekünk az Atyához kereszthalála által.

A 10 szűz példázata felveti a kérdést, vajon mi lehetett az olaj. Hiszen, ha a Jézus által hangsúlyozott szeretetet komolyan veszem, akkor első mozdulatom, hogy segítek a másikon.

Ez az olaj olyan valami, amit nem adhatok át a másiknak. Amit csak ki-ki maga tud megszerezni.

Ezt az olajat a hitből fakadó tetteimmel szerezhetem meg. Ugyanakkor ez az olaj a készenlétemnek is a jelzője. Felkészültem, várom a találkozást Jézussal.

Sík Sándor szavával szeretnék hálát adni, hogy nem kell a városba mennem lámpásomba olajért. Ugyanakkor napról napra szeretném tölteni az olajos szelencét, hogy ki ne fogyjon a tartalék olaj.

Kérjük ehhez bátran Jézus segítségét.

A világ vége

A világ végéről, a végső ítéletről beszél Jézus tanítványainak. Bár most is hasonlatot alkalmaz, szavaiból egy dolog egészen világosan kiderül: a végső idők bekövetkezésének időpontja az ember számára nem ismert, de mivel bármikor megtörténhet, ezért felkészültnek kell lennünk.

Jézus mennybemenetele óta a Krisztust követő ember és az egész Egyház várakozik. E várakozás az Úr második eljöveteléig tart.  Várakozunk és virrasztunk. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy Isten betölthesse vágyainkat. A várakozó ember tudja, hogy valami történni fog.  Hamarosan valaki be fog lépni az életébe, elkezdődik egy találkozás, egy barátság, egy kapcsolat. Nyitva kell hagynunk a szívünket, hogy a másik személy, ember vagy maga Isten önmagával ajándékozhasson meg minket. Félre kell tennünk az előítéleteinket és az elvárásainkat, mert nem biztos, hogy a másik azt akarja nekünk adni, amit mi elképzelünk. Meg kell hagynunk a másik személy szabadságát, hogy önmagát adhassa nekünk.

Ha úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan, akkor mit is várhatnánk Istentől? A tolvajra, aki el akarja venni azt, ami a miénk, nem érdemes várakoznunk. Istenre, aki önmagát adja nekünk, érdemes várnunk. Az igazi szeretet várakozik, képes türelemmel várni. Várjuk szeretettel és türelemmel, az Istennel való találkozást! (his)

Szent Bertalan apostol

Szent János evangélista egy kétkedő kérdéssel számol be Nátánáel meghívásáról. Ugyanis Názáret lebecsült helynek számított, a pogányok Galileája volt. Ez felerősíti Jézus megállapítását: "ez egy igaz izraelita". Olyan súlyú kijelentés ez, mintha szentséget állítanánk róla. Az igaz ember nemcsak közmegbecsülésnek örvend, hanem szíve mélyéből tartja meg Isten minden törvényét. Bertalan apostol igaz mivoltát azzal bizonyította, hogy szeretetből vállalta az engedelmességet, úgy, ahogy Jézustól tanulta.

Vértanúságával Örményországban tett hitet Mestere mellett. 

Jaj, nektek farizeusok

Jaj, nektek farizeusok!

Ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be szeretnének menni – korholja Jézus a farizeusokat. Szavaiból azt is megérthetjük, hogy akkor helyes a vallásosságunk, ha mi magunk is az üdvösség felé törekszünk, és igyekszünk másoknak is a segítségére lenni, hogy oda jussanak. A vezetők felelőssége különösen is nagy, hiszen azt a feladatot kapták, hogy a rájuk bízottakat mind elvezessék az üdvösségre. 

Engedelmes lélekkel kövessük pásztorainkat. (Adoremusz 2004)

Szűz Mária Királynő

BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ

Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. Az Angyali üdvözletben is véget nem érő királyi széket ígér az angyal (Lk 1, 33). A Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonya is csillagkoronával tűnik fel (Jel 12, 1). Ilyen rendíthetetlen méltósággal ünnepelte a keresztény világ ősidőktől fogva.

Az efezusi zsinaton (431) évszázados, mindenütt ismert gyakorlatot szentesítettek dogmával, azóta Máriát, mint "Isten Anyját" ünnepeljük (görögül: Theotokosz-t).

Az ünnepet 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Máriának erre a tulajdonságára.

Gondolat:

          Égi királynak szent Anyja,

 Világosságnak ajtaja,

 Kiben az élet szép napja

          Magát miránk kiárasztja

          (SzVU 191)

Évközi 21. vasárnap

Évközi 21. vasárnap.

Bevezetés

A mai, évközi 21. vasárnap evangéliumában, e kérdést halljuk majd: Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? És az Úr Jézus bölcs válaszát: Törekedjetek a szűkkapun bejutni.

Ha bennünket, ma élő embereket, nem is foglalkoztat az üdvözültek számának kicsiny vagy nagy volta, nem hiba. De nagy hiba lenne, ha nem foglalkoztatna a saját üdvösségünk, s még nagyobb, ha nem az oda vezető keskeny úton járnánk. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy hívő létünk ellenére is, az üdvösség fogalma számunkra is, lassan üressé váló fogalom. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem, foglalkoztat minket kellően az üdvösségre jutásunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy életünkben sokszor nem az üdvösségre vezető keskeny utat járjuk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Ami az evangéliumban elhangzott az a számítógépekre, számokra, statisztikákra épülő korunk kérdése is lehetne: "Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?" Vagy csak egyszerűen: Hányan üdvözülnek?

Úgy tűnik, hogy a számok mindig is érdekelték az embereket, még az üdvösség és a vallás vonatkozásában is. Az Úrjézus korában is furdalta az embereket az a kérdés, hogy végül is hányan üdvözülnek.

Kétféle nézet volt divatban, Jézus idejében.

Az egyik szerint: egész Izrael üdvözülni fog, pusztán abból adódóan, hogy Isten választott népének tagja.

Egy másik elgondolás szerint: csak kevesen lesznek az üdvözültek.

Amikor az imént idézett kérdést felteszik Jézusnak, azt várják, hogy valamelyik irányzat mellett dönt majd. De válaszával nem dönti el a kérdést. Válaszával, sokkal fontosabb dologra, illetve igazságra hívja fel hallgatói figyelmét.

Arra akarja őket buzdítani, hogy az üdvösség elérésére törekedni kell! Még pedig erőteljesen. ”Törekedjetek a szűk kapun bemenni!”- hangoztatta Jézus. Mert az nem fog magától az ölünkbe hullani, azért valamit nekünk is tennünk kell!

És egy másik, igen fontos igazságot is kimond. Azt tudni illik, hogy az üdvösség nemcsak a zsidó népé. Az üdvösség egyetemes. „jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában”- hallottuk Jézus szavait az evangéliumi szakaszban.

Az Isten országába való bejutás tehát nem a testi származás révén történik. Az Úrjézus hangoztatja, hogy a pogányok is eljuthatnak az üdvösségre, de csak akkor, ha vállalják a hozzá vezető utat, a szűk kapun való bejutást.

Kérdezhetné valaki: miért szabta az Úr Isten szűkre az üdvösség kapuját? Miért nem tágítja olyan szélesre, amelyen mindenki, tolakodás, erőfeszítés nélkül átléphetne?

Mert az Úristen nem hajlandó leszállított áron osztogatni az üdvösséget. Az Úr Jézus sokat fizetett értünk, nekünk is meg kell hoznunk érte a magunk áldozatát.

Életünk megszentelése, hibáink leküzdése az erények megszerzése elképzelhetetlen lemondás, önmegtagadás, áldozat nélkül. Rossz hajlamainkat, szokásainkat, szenvedélyeink vadhajtásait nem lehet fájdalommentesen kioperálni. Az erények virágait nem lehet virágboltokban megvásárolni. Mindezekért nekünk naponta meg kell küzdenünk. Nemzetünk helyes útra téréséért is!

Nagyot tévednénk, végzetes kimenetelűt, ha feladnánk ezt a mindennapos küzdelmet, mondván nekünk már nem kell küzdenünk, mert már biztosítva van az üdvösségünk. Hiszen már kicsiny korunkban megkereszteltek. Később elsőáldozók lettünk. Még bérmálkoztunk is. Egyházi házasságban élünk, gyónunk és áldozunk, s támogatjuk anyagilag is egyházunkat.

Nincs automatikus üdvözülés. Nem elég az, hogy van Bibliánk, de ki sem nyitjuk. S a rózsafüzér ott van az autónkban is a visszapillantó tükörre akasztva, de sohasem imádkozzuk azt. Mindenkinek egyformán szól az Apostol figyelmeztetése:

Félve és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket! Üdvösségünk legnagyobb veszélye, ha nagyon biztosak vagyunk benne. A vallásos életben nincs magabiztosság! Nincs megállás! Aki nem halad előre, az visszafelé halad.

Ezért mondja az Úr Jézus, hogy Igyekezzetek! Igyekezzetek a szűkkapun bejutni, mert könnyen előfordulhat, hogy bezárul előttünk az ajtó. Mert nem vettük komolyan a szűk kapuról szóló szavait, nem vettük komolyan krisztushívő voltunkból adódó kötelességeinket. Halogattuk megtérésünket az Úr Isten és törvényei melletti egyértelmű elkötelezettségünket. Nem éltünk a népünknek az újraéledéshez kapott nagy lehetőséggel. Még gondolni is rossz rá. Elsők lehetnénk, és mert nem igyekszünk, maradunk továbbra is utolsók.

Félelmet ébreszt bennünk az üdvösségre nyíló szűkkapun bejutni akaróknak mondott ez a jézusi kijelentés is: Nem ismerlek Benneteket!

Hiábavaló a kinnrekedtek mentegetőzése. Nem elegendő ugyanis Isten felületes ismerete. Az Isten nem ismeri övéinek azokat, akik nem kötelezték el magukat mellette. Mert sokan foglalnak majd helyet a Keletről és Nyugatról, Északról és Délről jövők Isten országában.

„A sokan lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók,” jézusi mondás pedig valamennyiünknek szól.

Mi hívők, lehet, hogy az életben, sok vonatkozásban nem vagyunk az elsők. És ez nem tragédia! Nekünk egyben, a szeretetben kell elsőknek lennünk. A szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy bejussunk a szűk kapun az örök életre, és hallhatjuk majd a hívó szavakat: Jöjjetek atyám áldottjai: Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert Ti, akik bármit is tettetek egynek is a legkisebbek közül, azt nekem tettétek.

Ámen

F. F.

Szent István Király

Szent István király ünnepe

Bevezető

A mai nap, legnagyobb nemzeti ünnepünkön, Államalapító Szent Királyunkra, Szent István királyra, és a kezdetekre emlékezünk. Arra az útra, amelyen a Szent Király indította el nemzetünket, és amelyen ma is, nekünk is, járnunk kell, ha biztonságban, békében és boldogságban akarunk élni itt, őseink vérével öntözött drága szent hazánkban

Vajon ezen az úton járunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Minden nemzet életében komoly összetartó erő a közös kultúra és a múltba néző emlékezés. A történelmi sors, a dicsőséges és fájdalmas események emlékezete nélkül üres lélekkel állnánk a jelen és a jövő kihívásai előtt. Ezért legfőképpen nemzeti ünnepeinken kívánatos ez a visszapillantás, amikor immár „egy ezredév néz ránk ítélő szemmel” (Petőfi).

Ez a vizsgáztató szempár a mai ünnepen első királyunk, Szent István arcáról tekint reánk. Az Ő szellemét kell megidéznünk, aki élet-művével hirdeti megmaradásunk fel-tételeit.

Mindig nagy ajándék és áldás egy népnek, ha hiteles vezető kerül az élre. Olyan ember, aki tisztán látja teendőit, aki bölcsességgel és elszánt akarattal szolgálja nemzetét.

Sajnos mi, magyarok, kevés ilyen zseniális államférfiúval dicsekedhetünk. Ezért is kell visszafordulnunk a múltba, és megidézni nagyjaink szellemét. Vajon, ha itt és most végignéz Szent István király megcsonkított országán és egyre fogyatkozó népén, e látomás nyomán mit mondana nekünk?

Talán e két szót: Magyarok, ébredjetek! Dörzsöljétek ki a szemetekből a sok altatóport, ami elvette látásotokat és megmérgezte lelketeket. Értsétek meg végre, hogy azért tudtatok megmaradni ezer éven át a Kárpátok ölében, azért nem sodort el a sors zivatara, mert én helyes útra állítottam a nemzet kormányrúdját. Olyan törvényeket, olyan alkotmányt, olyan hitet adtam a Kárpátok övezte területet betöltő népemnek, amely kovászként járta át és alakította újjá az életet.

Az én koromban még életerős nép volt a magyar, belakta a Kárpá-tok koszorúzta rónákat és völgyeket, nagyhatalom volt. És mint ilyen is, alkalmas volt arra, hogy megújuljon gondolkozásában és életvitelében. Ma az ellenkezője tapasztalható: a léleknélkülivé válás, az elsivárosodás, az elnemzetietlenedés, az elke-reszténytelenítés. Ez ellen nem vértezte fel magát, s nem tudja visszaverni ezeket a kívülről érkező hatásokat.

Akkor még a keresztény Euró-pához való csatlakozás előrelépést jelentett, ma már aggódva nézem ezt a lépéseteket.

Európa ma már nem az, ami ezer éve volt. Eltékozolta keresztény örökségét, megtagadta a keresztény értékrendet. Ennek következtében nagy a zűrzavar, mert törvények nélkül elképzelhetetlen a rend és a népek békés együttélése. Fabatkát sem érnek azok a törvények, amelyeket megszavaztatnak az EU-ban, fehér papíron kinyomtatnak, ráerőszakolnak az emberekre, de nem talál otthonra az emberek lelkiismeretében.

Nem is csoda, ha ebben a bábeli zűrzavarban rabnemzetté válunk. Nézzünk csak körül, és akkor látjuk, hogy az egész ország „börtönben” él. Vasrácsok, különféle zárak az ajtókon, riasztó berendezések, vérebek, testőrök vigyázzák életünket és javainkat. S történik mindez azért, mert sokan semmibe veszik Isten szeretetből adott törvényeit, és ennek nyomán gyűlölet tüze pusztítja társadalmunkat, s a népek együttélését. Úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk lefogni a gyújtogatók kezét.

A magyarság hosszú időn át olyan népnek mutatkozott, akiben minden pusztítás ellenére töretlen maradt a testi-szellemi életerő. Tiszteltük az életet, a családot, a gyermekek érkezését. Ma azonban mit tapasztalunk? Széthullnak a családok, tele vagyunk sérült lelkű gyerekekkel, s több a koporsó, mint a bölcső. Az emberek féktelen élvezetvágyukban földhöz vágják a tízparancs kőtábláit. Csoda-e, ha egyre fogyunk, ha megrokkan életünk minősége testi és lelki minőségben egyaránt?

Sokan reményüket vesztve az alkohol, a kábítószerek mámorába menekülnek. Ennek nyomán felrémlik előttünk a költő látomása a sírról, hol nemzet süllyed el…

Hiába dicsekszünk világszín-vonalú kultúránkkal, művészetünkkel, tudományunkkal, ha nincs hordozója ennek az értékvilágnak.

Szent István király ünnepe van, és ez a nap nem szolgálhat arra, hogy rekviemet énekeljünk haldoklónak tartott nemzetünk felett.

Amikor még ismeretlen volt az iránytű, a földi és tengeri vándorok a csillagok állása szerint tájékozódtak. Valami ehhez hasonló szerepet töltenek be a nemzetek életében a karizmatikus nagy emberek. Ezért emlegetjük Szent István királyt is úgy, mint nemzetünk tündöklő csillagát.

Kérjük az élet Urát, hogy ajándékozzon meg minket Szent István királyhoz hasonló tündöklő csillag-emberekkel, akik nem a saját érdekeiket szolgálják, hanem a közösség, a haza szent ügyét. Bárcsak méltók lennénk ilyen vezetők megjelenésére! S ha megjelennek, nem rántanák le a sárba, Írás szavait idézve, azok, akik habár közöttünk élnek, de nem közülünk valók. S ha megjelennek ilyen nagyszerű emberek, minél többen hallgassunk rájuk!

Amen.

F. F.

Szent Domonkos

Szent Domonkos áldozópap

Szent Domonkos Caleruegaban született 1170-ben.  –  a Domonkos-rend megalapítója és névadója Híres prédikátor volt,. Bolognában halt meg 1221. augusztus 6. 1234-ben kanonizálta IX. Gergely pápa.
Alapelve volt: Minden átelmélkedett igazságot átadni! Ez volt szent Domonkos jelmondata. Nem csak a domonkosok, de minden megkeresztelt ember feladata is ez: a Krisztusban megélt valóság tovább adása. A hangsúly egyaránt vonatkozik az elmélkedés fontosságára és a megosztásra is. Csak akkor lehet igaz és gyümölcsöző igehirdetésem, hitoktatásom, tanúságtételem, ha előtte "átbeszélem" az Úrral.

De az elmélkedések, adorációk során kapott isteni ajándékokat is meg kell osztanom testvéreimmel, hiszen így valósulhat meg személyes életemben is szent Pál gondolata: "élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem!"

LM

Évközi 19. vasárnap

Évközi 19. vasárnap

Bevezető

A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában nekünk mondja majd az Úrjézus: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Ez nem ijesztgetés! Nem életkedvkioltás! Nem lebénítás, hanem tettre késztetés! Az emberi sors reális láttatása. Az örök célját ismerő ember, emberhez méltó szép életre való buzdítása. Vagy vannak közöttünk olyanok, akik másképp értelmezik Jézus eme mondatát? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy életünkből hiányzik az éberen várakozás lelkülete. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy örömmel várjuk hozzánk sokféle módon történő érkezésedet! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy érkezésedkor mindig éberen találj minket.

Evangélium után

A várakozás és éberség szükségességéről szólt a mai evangéliumban az Úr Jézus.

A várakozás jól ismert élet-érzés. Életünkben sokféle formában találkozunk ezzel az érzéssel.

Várakozunk az autóbusz és villamos megállóban, a pályaudvaron, a postaablaknál, az orvosi rendelőben.

Várjuk a váltakozó időjárás végét, a tartós szép üdülési megérkezését.

A fiatalok várják, hogy felnőttekké legyenek, a munkában el-fáradtak, hogy boldog nyugdíjasok lehessenek. A betegek a gyógyulást, a szenvedők a szenvedésektől való szabadulást.

Mindannyian várjuk, hogy legyen már vége a magyar és magyar közötti ellentét mesterséges szításának, hogy megszűnjenek már a közszolgálati médiumokban a nemzet és keresztény ellenes műsorsugárzások. Várjuk, hogy legyen már tiszta és kulturált hangvételű és stílusú minden magyar médium, hogy bizakodóbban nézhessünk saját jövőnk és nemzetünk újabb ezer éve elé.

És erősen várjuk, hogy vége legyen Európa keresztény és nemzeti életét tönkre tevő népvándorlásnak.

Az életben mindenki mindig vár valamit, egy olyan állapotot, ami jobb a jelenleginél, ami boldogabbá tesz. Ha az ember már semmit sem vár az élettől, akkor azt értelmetlennek és céltalannak tartja. S ha nem hívő, az már önmagában is tragikus, s könnyen választja a tragikus véget, s eldobja az életet önmagától.

Vagy hatalmába keríti a legyőzhetetlen szomorúság, a pánikszerű menekülés ebből a kilátástalan állapotból, de hová?

A munkába? Az élvezetekbe? Az alkohol és kábítószer világába?

A hívő, keresztény ember is várakozó ember. Ő is várja mindazt, amiről az imént említést tettünk. Ő azonban hiszi és vallja, hogy az élet sohasem válhat értelmetlenné és céltalanná. Tudja, hogy ebben a földi életben sohasem érhetjük el a teljesen gondtalan, s boldog állapotot.

A hívő várakozásainak, vágyainak végső beteljesedésére várnak, egy olyan békére és boldogságra, amelyet ez a világ nem tud megadni, mégis hozzátartozik életünkhöz, mégis igaz várakozással fordulunk feléje. Ez a várakozás nem valami meseszerű ábrándra irányul, hanem a legteljesebb valóságra, magára az Úristenre.

Az Úristen állandóan közeledik felénk. Még akkor is, ha a látszat egészen más. Még akkor is, ha a mögöttünk hagyott, és megkezdett század emberisége ezerféleképpen akadályozta és akadályozza, amikor a legsúlyosabb vétkeket követte el, s követi el szinte folyamatosan ellene.

Kezdve a század legvéresebb istenellenes forradalmától, a halál-táborokon, borzalmas világégéseken, a legszörnyűbb emberiségellenes bűnökön. Tegnap volt, és kedden lesz, 71 éve, hogy elkövették az emberiség ellenes legnagyobb népírtást Hirosimában és Nagaszakiban. És azóta állandósult, nem atombombákkal, de a legmodernebb harcászati eszközökkel a népirtás közel-keleti embertelenségeken át, a föld számos helyén történő.

Az emberiség e vétkekkel akadályozza a megváltás, az áldott béke minden népre és nemzetre, s minden emberre való kiterjedését.

Ezek láttán reményvesztettek is lehetnénk, sőt kétsége is eshetnénk, ha nem ismernénk az élet által számtalanszor igazolt szentírási szavakat: "Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem." Isten kegyelme, miként a múltban, úgy a jelenben és jövőben is megtisztítja a földszínét minden gonoszságtól, nemcsak a bukott ideológiáktól, hanem mai divatos, embert, nemzetet, kultúrát semmibevevő ideológiától is.

Az Úristen nem a tőke hatalmának minden népre történő kiterjesztéséért fáradozik, hanem szüntelenül azon, hogy az emberek közreműködésével, a te és az én közreműködésemmel beteljesítse a teremtés művét, és kiárassza a meg-váltás kegyelmét minden emberre. Egészen addig a napig, amikor majd visszatér Krisztus és megdicsőíti a mindhalálig hűségeseket.

Mi hívő keresztények végső-soron Urunkat, Jézus Krisztust várjuk. Őt, aki eljön majd a végítélet napján, és eljön végóránkon.

De vajon valóban várjuk Őt? Vagy talán "elbóbiskolunk" ilyen vonatkozásban és teljesen mellékes, sőt ártalmas dolgokkal foglaljuk le magunkat, amelyre nem keresztény környezetünk csalogat bennünket?

Vagy talán azt mondogatjuk: Még van időnk! De Mennyi? Ha temetőben járunk, és a sírkeresztek feliratait böngésszük, ezt olvashatjuk: Élt 10 évet, 20 évet, 60 évet, 80 évet, 90 évet.

Egyszer nekünk is állítanak majd egy fejfát. Az első számot, hogy mikor születtünk, már most ráírhatjuk, de a másik dátumot, halálunk dátumát, még nem, az még ismeretlen számunkra. De ez még-sem tehet bennünket közömbössé a véget, s életünk alakítását illetőleg.

A gyümölcsfát elsősorban nem virágáért, nem zöld leveleiért ültetjük, hanem ízletes gyümölcseiért. Ha közeledik az ősz, a levelek lehullnak, és a gyümölcsök kezdenek virítani a fán. Ki törődik a levéllel? Fontos a gyümölcs!

Az életünk évei is lehullnak életünk fájáról. Törődjünk azzal, hogy jó gyümölcsöt teremjünk! A jó fa jó gyümölcsöt terem! - mondja Üdvözítőnk.

Hogy mikor lesz a szüret, az aratás? Az első, a második, vagy a harmadik őrváltáskor: Nem tudjuk!

Felénk hangzanak ma Üdvözítőnk figyelmeztető szavai: "Éberen várjátok hát az Ember Fiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem gondoljátok"

Ámen.

F. F.

Urunk Szineváltozása

Urunk színeváltozása

          Ma, augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepét ünnepli az egyház.

          Erről az ünnepről csak igen kevesen tudják azt, hogy több mint félezer évvel ezelőtt, III. Kallisztus pápa rendelte el mindenütt való meg-ünneplését, csakúgy, mint a déli harangszót is, az 1456 évi nándorfehérvári győzelem hírének hallatára.

          Miért rendelte el a Szentatya ezt az ünnepet, egész világon megünneplő ünnepként?

          Azért, mert miként annak idején, a Táborhegyen a színeváltozással akart az Úr Jézus valamit megmutatni, megsejtetni istenségéből, úgy Nándorfehérváron, a korabeli keresztények hite szerint, a keresztények iszlám felett aratott győzelmével, az Úr Jézus megmutatott valamit istenségéből, isteni hatalmából a benne hívőknek.

          Miként az Úr Jézus színeváltozása az apostolokat, úgy a nándorfehérvári győzelem Jézus Krisztus követőit, a keresztényeket megerősítette a Jézus Krisztusban való hitben.

          Oh bárcsak a ma élők hitét is megerősítené a nándorfehérvári győ-zelemre emlékeztető déli harangszó, s Urunk színeváltozásának ünnepe!

Ugyanis Mennyei Atyánk nem csupán Fiát akarta megdicsőíteni, hanem minket is. Azt akarja, hogy az egész föld táborhegyi fénybe öltözzön! Azt akarja, hogy minden keresztény életét átjárja az evangélium világossága, fénye és melege! Azt akarja, hogy Jézus tanítása minket is olyan emberekké változtasson, akik továbbadjuk Jézusunk világító és melegítő szeretetét. Azt akarja, hogy minél több, Jézus közelébe került honfitársunk mondhassa, mit az apostolok: "Jó nekünk itt lennünk" és a kereszténység bástyajéként élni újra e hazában.

Ámen

Mit használ

“Olyan kérdés ez, amelyet minden szülőnek, minden tanítónak és minden tanulónak meg kell fontolnia. Meg kell szívlelnie minden embernek, ifjúnak és öregnek egyaránt. Az az életterv, amelynek látóterében csak ennek a földi életnek a rövid évei foglaltatnak benne és nem tesz előkészületet az örökkévaló jövőre – legyen az bármilyen tökéletes és kifogástalan -, semmit sem ér.

Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy földi terveik kialakításakor gondoljanak az örökkévalóságra! Tanítsuk meg őket arra, hogy válasszák a helyes alapelveket és keressék a maradandó javakat, hogy olyan kincseket gyűjtsenek maguknak a mennyben, amelyek nem enyésznek el,» amelyet a tolvajok el nem lopnak, és a moly meg nem emészt! Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba!«(Luk 12,33; 16,9)

Mindazok, akik így cselekszenek, a lehető legjobban felkészülnek a földi életre. Egy ember sem gyűjthet kincseket a mennyben anélkül, hogy általa meg ne gazdagodna, meg ne nemesedne élete itt ezen a földön is…» Az istenfélelem mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövendő életnek ígérete «olvassuk a Szentírásban. (1Tim 4,8)”

Kinek tartják

Jézus tanítását  hallgatva  és  rendkívüli  csodáit  látva  az  emberekben felmerül a kérdés: ki  ő valójában? A válaszok  abba az irányba  mutatnak, hogy kezdik felismerni  Jézus személyében  a Messiást,  azaz az  események előrehaladtával egyre inkább  előtérbe kerül Jézus  messiási küldetése  és annak kibontakozása.  Ezekre  az elképzelésekre  azonban  erősen  rányomja bélyegét a kor hagyományos gondolkodása, miszerint a messiás egy  uralkodó vagy hadvezér lesz, aki megerősíti Izrael politikai, katonai hatalmát,  és megszabadítja az ország népét a rómaiak elnyomásától.

A korabeli  messiási várakozásoktól az apostolok sem tudják  magukat függetleníteni, ők is  azt remélik, hogy Jézus  hamarosan evilági  hatalmat szerez  magának. A  Péter apostollal való beszélgetés során pontosan  látszik ez a szemlélet,  ezért nem tudja sem ő,  sem a többiek elképzelni  azt, hogy Mesterüket  megölik, mert akkor nem valósulhatna meg messiási uralma.

Jézus természetesen helyteleníti ezt az emberi elképzelést, mert ő  tudja, hogy messiási küldetése egészen mást jelent, mert az Atya mást kíván tőle. Ezért tiltja meg  először azt,  hogy tanítványai  bárkinek is  beszéljenek arról, hogy ő a Messiás, majd pedig emiatt beszél rendkívül kemény  hangon Péter apostollal. A jelenet arra a veszélyre  figyelmeztet minket, hogy emberi  gondolataink könnyen elhomályosíthatják Isten szándékát.

(his)

A beteg lány

Nem és nem enged. Elkéri? Nem. Kikönyörgi, kiköveteli Istentől a meggyőződése szerint őt megilletőt.

Vajon nem a gőg motoszkál - a kánaáni asszony képében - bennünk is, amikor keményen ragaszkodunk az elképzeléseinkhez?

Kikönyörögi Istentől az életet - és még évekig él a beteg.

Harmadszor-negyedszer is nekifut a felvételinek - és kiváló színész lesz.

Éveken át járnak orvostól orvosig - és végre megszületik az első, majd a második gyermekük is.

Azonban Isten nem szerencsejátékos és nem is kemény szívű despota. Teljesíti a kitartó kérést, de hozzáteszi: "Aztán boldog legyél mindezekkel és mindezek által!"

Jézus nem veszi át a felelősségünket - sőt, számít a miénkre -, ahogyan isteni segítségét adja: "Legyen neked a hited szerint!" 

Portiuncula

ANGYALOS BOLDOGASSZONY
(PORTIUNCULA)

Szeráfi Szent Ferenc Atyánk különösképpen szerette a Boldogságos Szüzet. Ezért kedvelte ezt az épületet, melyet Angyalos Boldogasszonynak, vagy másképpen Portiunculának neveznek. Ott rakta le a Kisebb Testvérek Rendjének alapjait, onnét indította el a klarisszákat, és földi pályáját is ott fejezte be boldogan.

A hagyomány szerint ebben a kis templomban nyerte el Szent Ferenc Atyánk a teljes búcsút, melyet a pápák megerősítettek és más templomokra is kiterjesztettek. Ennyi sok jótétemény után még arra is engedélyt kapott a Rend, hogy a liturgiában megünnepelje a mai napon a PortiuncuIa búcsúját.