Kenyérszaporítás
A kenyérszaporítás előtt Jézus felment egy
hegyre. Mózes a szövetség megkötésére felment a Sínai-hegyre. Jézus új
Mózesként jelent meg, és az újszövetség megkötésének előkészítését olvassuk a
mai evangéliumban.
Jézus azonban nem maradt egyedül, hanem
elkísérték tanítványai, majd egy nagy tömeg tódult utána. A nép lelki éhsége
nagyobb volt, mint a testi éhsége, szomjúsága. Annyira erős volt a Jézussal
való találkozásnak a vágya, hogy még eledelt sem vittek magukkal.
Jézus nem oldja meg azonnal az éhség
problémáját, hanem először Fülöpöt bízza meg, hogy mérje fel a valódi
helyzetet. Valódi csoda volt előkészületben, azért volt fontos tisztázni, hogy
nem kísértésről van szó, hanem próbatételről. Amit Jézus tenni akart, annak nem
volt semmilyen természetes magyarázata.
A helyzet szomorú volt, mert egy fiúnál
csak öt kenyeret és két halat találtak. Egy dénár volt egy embernek a napi
keresete. 200 dénár pedig egy ember évi keresetét jelentette, de ez sem lett volna
elég a nép jóllaktatására.
András apostol jelleméhez híven a fiúra
tereli a figyelmet. Mégis van esély, mert a fiú gondoskodott eledelről. Jézus
szétosztotta az öt kenyeret és a két halat, és mindenki jóllakot, sőt még 12
kosár ételmaradékot szedtek össze.
Jézus ma az Oltáriszentségben táplál
minket. Minket is arra ösztönöz, hogy adjuk oda másoknak azt a keveset, amink
van. Ha Jézus példáját követjük, akkor mi is kenyerek lehetünk mások számára.
Ámen