Húsvét 4. vasárnapja – 2016
A hivatások világnapja
Bevezetés
Az egyház ezt a vasárnapot, húsvét
4 vasárnapját néhány évtizede a papi és szerzetesi hivatások vasárnapjává
tette. Ez nem reklámfogás. Bizony nehéz is lenne pusztán emberi szavakkal
vonzóvá tenni a papi, szerzetesi hivatást, amikor a köztudatban ott él még az
elmúlt évtizedek üldöztetésének, megalázásainak az emléke, s napjainkban mást
sem hallhat, mint igaztalan vádakat a papságról, egyházról, pápáról. Hogyan
reagálunk mi ezekre? Úgy tekintünk e papjainkra, mint Krisztustól rendelt
jópásztorokra? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirie
litánia
Jópásztorunk, Jézus Krisztus!
Bocsásd meg, hogy mi nem védjük kellően nyájadat a ragadozó farkasok ellen!
Uram irgalmazz!
Jópásztorunk, Jézus Krisztus. Bocsásd
meg, hogy mi nem keressük az eltévedt bárányokat! Krisztus kegyelmezz!
Jópásztorunk, Jézus Krisztus!
Bocsásd meg, hogy mi nem fáradozunk eleget azért, hogy egy akol és egy Pásztor
legyen! Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az élet fontos és lényeges dolgai
néha észrevétlenek és megszokottak. Természetesnek találja a gyerek, hogy
naponként van megfelelő táplálék a családi asztalon. A hívek közössége magától
értetődőnek találja, hogy van, aki ellássa a papi szolgálatot. S mivel éppen
ennyire természetessé és megszokottá válhat mindez és még nagyon sokminden
fontos, hogy alkalmanként ráirányítsuk figyelmünket az élet egy - egy fontos
részterületére.
A világegyház a mai napon a
hivatások 50. imanapját üli. VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinat alatt vezette be
ezt a világnapot egybehangzó fohászként Istenhez, az Atyához, hogy továbbra is
küldjön munkásokat Egyháza számára. Így ezen a vasárnapon a hivatás, különösen
a papi-szerzetesi hivatás kerül figyelmünk középpontjába. A feladatunk, hogy ki
- ki elgondolkodjon saját hivatásán, és azokon a feladatokon, amelyek ebből
fakadnak.
Ebben a hivatásból vállat
életformában maga az Úr Jézus a példaképünk. „Én vagyok a jó Pásztor, ismerem
juhaimat és juhaim ismernek engem.
A jó pásztorról hallva szemünkbe
ötlik a megszokott kép, amint Krisztus vállára veszi elveszett báránykáját, s
viszi vissza a nyájhoz. Eszünkbe jut a 22. zsoltár, amely a maga nemében
irodalmi remekmű is: "Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt,
zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Ha
sötét völgyben járok is nem félek a bajtól, hisz te velem vagy."
Mit jelent számunkra a jó pásztor
képe, amelyről az evangélium beszél? Mindenekelőtt egy bizalomra épülő
kapcsolatot, amelyben tudatában vagyunk annak, hogy Jézus hozzánk tartozik, mi
pedig Őhozzá, ezért megbízhatunk benne. „Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem
őket, és ők követnek engem… senki nem ragadhatja ki őket kezemből.” Jézus
azokat, akik rá vannak bízva, a sajátjainak nevezi, akiket az Atya rá bízott,
és akiket ismer. Egy apa vagy édesanya beszél úgy családjáról, hogy ők az övéi.
Akik a családban élnek, összetartoznak, és egymásért élnek. Amikor Jézus jó
pásztornak nevezi magát és azt mondja: ismerem enyéimet és enyéim ismernek
engem, akkor pontosan erre gondol. Ő aggódik értünk, kiáll mellettünk,
közbenjár értünk a mennyei Atyánál.
Ha él bennünk az a vágy, hogy jó
papjaink, jó szerzeteseink legyenek akkor saját keresztény hivatásunkat kell
komolyan vennünk és azt a feladatot amivel a gondviselő Isten bízott meg.
Nagy feladat hárul a papokra,
szerzetesekre, mert a fiatalok az ő életüket látva kedvet kellene, hogy
kapjanak az evangélium követésére. Bennünk az evangélium örvendező szolgáit
kellene, hogy lássák. A szentatya ezt mondja: „Ne hiányozzanak tehát buzgó papok,
akik „útitársként” tudják kísérni a fiatalokat, tudnak segíteni nekik
felismerni – az élet gyakran kanyargós és sötét útján – Krisztust, az Utat, az
Igazságot és Életet (vö. Jn 14,6); és evangéliumi bátorsággal tudják megmutatni
nekik Isten, a keresztény közösség és a testvérek szolgálatának szépségét.”
Ugyanakkor „a probléma, hogy van-e
elegendő pap, közelről érint minden hívőt” – hangsúlyozta annak idején VI Pál a
pápa. Ezért nagy szükség van a keresztény házasokra, akik komolyan élik a
keresztény életet. Úgy hogy valóban figyelnek az Egyház tanítására, részt
vesznek annak életébe, nyitottak a szegények iránt, gyrmekeiknek jó nevelője.
Az ilyen család alkalmas arra, hogy papi és szerzetesi hivatások szülessenek
benne, körülötte.
A hivatások kibontakozásában nagy
szerepe van a tanároknak, hitoktatóknak, akik komolyan veszik a nevelői
feladatukat, mert ők a Szent Lélek munkatársai. Figyelmes, gondos munkájukkal
elősegítik a Szentlélek munkáját, a kegyelem csirájának szárba szökkenését. A
nevelőknek bátorítaniuk kell a fiatalokat, hogy legyőzhessék az élet néha
mostoha kihívásait. Úgy kell alakítaniuk érzelem világukat, hogy abban gyökeret
verhessen a hivatás csirája.
Ma a hivatások vasárnapján legyen
vizsgálódásunk tárgya, hogy Isten iránti szeretetből mennyire vállaljuk a
keresztény életet, azt a feladatot, amelynek elvégzése kötelességünk, – és mit
teszünk azért, hogy másokban is megérlelődjön annak a hivatásnak a kegyelme
amellyel Isten ajándékoz meg?
Ámen
F. F.
