Nagyböjt 3. vasárnapja
Bevezetés
Két Jézus korabeli történetet hallunk majd a mai
evangéliumban.
Az egyik esemény az volt, hogy Pilátus a Jeruzsálembe
zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett. A másik pedig az, amikor
Siloámban egy torony összedőlt és maga alá temetett tizennyolc embert.
Az ószövetségi felfogás szerint ezek az emberek azért haltak
meg, mert bűnösek voltak.
Ennek a felfogásnak, sajnos még ma is, megvannak a
nyomai körünkben is. Bár igaz, hogy van kapcsolat a bűn és bűnhődés között. De
a természeti katasztrófák, s háborúk, diktatúrák áldozatai, nem azért pusztulnak
el, mert bűnösebbek lennének, mint más emberek. Jézus tanítása szerint nincs ember
bűn nélkül, épp ezért minden embernek szüksége van az állandó megtérésre. A
sorscsapások is erre kell, hogy késztessenek bennünket. De valóban erre
késztetnek-e bennünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirie
litánia
Jézus Krisztus! Te bűneink miatt vállaltad a
szenvedést és a kereszthalált. Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus! Te irántunk való szeretetből áldoztad
fel az életedet. Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus! Te halálod által új életet
ajándékoztál a világnak. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Nem ritka, hogy földrengés, tűzvész, hurrikán, árvíz,
épület összedőlése alkalmával, még a magukat vallásosnak, jó kereszténynek
tartók is, ezekben istenítéletet, Isten büntetését látják.
Az evangéliumban elhangzottak szerint a farizeusok, és
maguk a Jézus korabeli emberek is, az említett két eseménnyel kapcsolatban,
hasonlóan gondolkodtak. Jézus ettől a szemlélettől akarja megszabadítani őket,
és egészen más szemléletre akarja őket megtanítani. Arra, hogy akiket a
kegyetlen végzet érintett, semmiben sem voltak vétkesebbek, mint az életben
maradottak, mert nincs ember vétek nélkül. De az életben maradottak számára ez
figyelmeztetés és egyben tanítás is, amelyet így fogalmazhatnánk meg: Isten
végtelenül türelmes hozzánk.
Ez a mindenható Úristen egyik legfontosabb
tulajdonsága, Isten lassú a haragban, de gazdag az irgalomban. S nem vétkeink
szerint bánik velünk, hanem nagy irgalmassága szerint. Türelme annak bizonyítéka,
hogy kellő időt biztosít a megtérésre. Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem
azt, hogy megtérjen és éljen.
Mielőtt pedig a szenvedésben megnyilvánuló végtelen türelmét
látnánk, elmeséli a terméketlen fügefa esetét, amely ott áll a szőlőben,
foglalja a helyet, a gazda ki akarja vágni, de vincellérje kérésére még hagy
neki időt. Ilyen az Isten. Határozottan eloszlatja tévhitünket: nem valamiféle
istenítélettől kell félnünk, hanem attól, hogy egyszer lejár az időnk.
A két katasztrofális hír hallatára közli Jézus, hogy
Pilátus kegyetlenkedése a galileai zsidókon, vagy a főváros déli városfala
fölött álló torony leomlása, és a 18 ember halála nem Isten bosszúja
És hozzátehetnénk még a megszámlálhatatlanul sok
szörnyű tragédiát is. Nem Isten bosszúja az, amit természet produkál a szörnyű
katasztrófák alkalmával! Sem a kisebb vagy nagyobb méretű háborúk szörnyűségei.
Sem százezres városoknak földfelszínéről történő szinte teljes eltüntetése,
szőnyeg és atombombázással. Sem a létükben fennmaradni, s ősi hitükben megmaradni
akaró, önálló állami létüket védő, s hitüket megőrizni akaró népek körében végzett
naponkénti mészárlások. Ezek nem Isten bosszúi. Láthatjuk, hogy kiké.
De ezek elgondolkodtató jelek! Nemcsak a szenvedők,
hanem a nem szenvedők, az ezeket a tényeket, jeleket látók számára is! Még
pedig Isten látogatásának a jelei! Észre kellene venni látogatásának idejét, mint
megtérésre szólító jeleket.
És nem erőltetett párhuzam, ha a terméketlen fügefával
azonosítjuk önmagunkat, és azt mondjuk: a terméketlen fügefa, mi vagyunk.
A kertész utolsó kísérlete, Isten kiváltságos
szeretete, türelmének utolsó próbája. A szőlőbe ültetett gyümölcsfának minden
lehetősége megvan arra, hogy gyümölcsöt teremjen. Ugyanígy nekünk is a világban,
ahol élvezzük Isten nagylelkű szeretetét. Sorsunk a saját kezünkben van, vagy
fölismerjük, hogy Istenhez kell térnünk, és a bűnbánat gyümölcseit kell
teremnünk, vagy elveszünk! „Ha meg nem tértek, elvesztek mindannyian” – kétszer
is megismétli Jézus a mai evangélium.
Ha meg nem tér e világ, s benne hazánk, elveszünk. Ha
meg nem változtatjuk gondolkodás-, érzelem- és cselekvésmódunkat, nagyot veszthetünk,
elveszthetjük önön magunkat. Jézus szavaival: elveszhetünk mindannyian. Félve
mondom ki: Elveszhet hazánk.
De erős a reményünk! Isten végtelenül türelmes volt
hozzánk eddig és az ma is, és az lesz ezután is. S időt ad, elegendő időt a
megtérésre, gondolkodás és cselekvésmódunk megváltoztatására.
A fügefa is időt kapott, táplálékot, hogy újraéledjen,
és gyümölcsöt hozzon. Emberi világunkban, hazánkban is hasonlóan a sok terméketlen
fügefa is. Időt kap. És miként a bibliai hasonlatban, úgy itt is vannak ezeket
megmenteni akarók, s a reményt felnemadók. Csak nem vesszük észre, vagy nem
becsüljük őket. Jönnek ők, mint e világ megszállottjai, gondozásba veszik, s
megmentik őket.
S reményeink szerint a ma még terméketlen fügefák holnapra
rügyeket hajtanak, s leveleket és méztől csöpögő, húsos fügét teremnek.
Oh, mily üdvös és hasznos lenne magunk és az egész
emberiség számára, ha, ami megtörténhet a terméketlen fügefákkal, az velünk is
megtörténne, és gyümölcstermőkké, válnánk, az Úr szőlőskertjében, itt magyar
földön.
Ámen
