2015. december 14., hétfő

Keresztelő János?

A vallási vezetők és Jézus párbeszédét olvassuk a mai evangéliumban. Az előbbiek Jézus hatalmának eredetére kíváncsiak. Jézus viszont megfordítja a helyzetet és Keresztelő János hatalmának, erejének eredetével kapcsolatban kérdezi őket. vallási vezetők inkább nem válaszolnak, amelynek hátterében hitetlenségük és a néptől való félelmük húzódik meg. Hallgatásukkal, tétovázásukkal, bizonytalanságukkal saját tanítói tekintélyüket, hitelességüket rombolják le.
Érdekes, hogy ők, akik számára rendkívül fontos, hogy a nép elismerje tekintélyüket és a vallásosság példaképeiként tekintsenek rájuk, észre sem veszik hitelességük, népszerűségük hanyatlását. Amikor pedig később észreveszik, hogy a nép inkább hallgat az újszerűen tanító Jézusra, mintsem rájuk, akkor nyíltan szembefordulnak vele és a vesztét akarják.
A várakozás és a lelki felkészülés mellett az adventi időben fontos számunkra a felismerés. Az új dolgok felismerése és elfogadása. Isten ajándékának felismerése és elfogadása. Annak felismerése, hogy bizonyos dolgokat el kell hagynunk, azokon túl kell lépnünk, hogy elindulhassunk Isten vezetésével egy új úton. Annak felismerése, hogy nem mehetünk mindenben a magunk feje után, hanem érdemes Isten útmutatásait követnünk. Ma nem ragaszkodunk a magunk elképzeléseihez, hanem elfogadjuk mások véleményét.

Ámen
F.F.