Ünnepi szentmise
Bevezetés
A
liturgikus köszöntés után szentmisénk kezdetén szeretetettel köszöntök
mindenkit, aki velünk ünnepel.
Különös
szeretettel köszöntöm azokat a kedves testvéreket is, akik rokonaik karácsonyi
meglátogatása alkalmából jöttek el ebbe a templomba karácsonyt ünnepelni.
Tisztelettel
köszöntöm velünk együtt ünneplő más vallású vendégeinket, s templomot ritkábban
felkereső testvéreinket is.
E
nap, ujjongó örömmel emlékezünk a világtörténelem egyik legcsendesebb és
legtitokzatosabb pillanatára, amikor egy ártatlan csöppség pici testében,
Földünkre lépett az Isten és megajándékozott szeretetével és békéjével.
Hogy
méltóképpen, és örömmel ünnepelhessünk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és
bánjuk meg vétkeinket.
Evangélium után
Gyermekkoromból
őrzött éjféli szentmisével kapcsolatos szép látvány jelenik meg emlékezetem
képernyőjén. Éjjel tizenegy órakor megkondult templomunk nagyharangja. Messze
zengő hangja éjféli misére hívta az alvókat és a virrasztókat. Hangja benyomult
a tanyák világába és indulásra késztette a karácsonyt ünneplőket. Egyre
sűrűsödő sorokban indultak el a messziről is jól látható, kivilágított templomba.
Gyönyörű látvány volt. Mint apró csillagok közeledtek minden irányból a lámpás
emberek. A tanyai utakon, mert még az én kedves kis falumban nem volt utcai
világítás. A lámpák szelíd fénye segítette az embereket a sötét éjszakában. A
bejárat előtt kioltották a lámpát és ünnepi lélekkel léptek be a fényárban
úszó, fenyőillatos isten-házába.
Örültek,
hogy a sötétségből a világosságba érkeztek.
Vajon
miért idézem fel ezt a karácsonynapján bármelyik időpontban elmondható látványt.
Egyszerűen
azért, mert ma is, evangéliumi, lelki értelemben, sötétségből érkezünk a
templomba, a Világ Világosságához Olyan sötétségből, amely körülvesz bennünket,
ami nem fizikai, hanem szellemi világunk jellemzője.
Elfogult
történészek még ma is az úgynevezett sötét középkorról fecsegnek. Ma már, az
újkori népvándorlás feszültségek, s borzalmak világában inkább a sötét újkorról
kellene beszélnünk.
Szent
János panasza ma is időszerű: "A Világosság világít a sötétségben, de a
sötétség nem fogadta be." Ez a magyarázata annak, hogy miért uralkodik
körülöttünk sötétség, szellemi, erkölcsi sötétség.
Ha
a körülöttünk ólálkodó külső sötétségről beszélünk, első helyen kell említenünk
a világméretű szegénységet okozó monetáris világszellemet.
S
történik mindez azért, mert hiányzik az emberi szívekből az a szeretet, amelyet
Jézus akart meggyújtani születésének csodálatos éjjelén.
Az
emberi önzés, a pénz-imádat, a hatalom mindenáron való megszerzése, az életet
pusztító és családokat szétszóró globalizációs szellem. Az erkölcsi
relativizmus, nihilizmus szemfedőt, fekete szemfedőt borít milliók lelkére.
Megrokkant
akaratunk, belátásra képtelen értelmünk szinte tehetetlen ezzel a pusztító
folyamattal szemben. Mindezek láttán sokan megvádolják az Istent: Miért tette
az embert a Föld urává? Miért ajándékozta meg a szabadsággal, amely azzal a
kockázattal jár, hogy a gonoszság, a gyűlölet, a sötétség szolgálatába állítja
az ember nagyszerű képességeit?
Sötétségből
jövünk tehát a Világosságra, a templomba. Látnunk kell, ugyanis, hogy a
sötétség, a gonoszság fejedelme ma is folytatja emberellenes aknamunkáját. Nem
tudjuk miért, de Isten meghagyott annyit szabadságából, hogy a Föld színpadán,
a világ végéig tartó emberi drámában eljátssza hazugságot, rágalmat, s
gyűlöletet szító, bukásra ítélt szerepét.
Vajon
miről ismerhető fel veszedelmes jelenléte? Először is gyűlöl mindent és
mindenkit, aki, és ami Istenre emlékezteti az embert. Igénybe veszi a hírközlő
eszközöket, hogy leromboljon minden erkölcsi gátat, és rávegye az embereket
Isten törvényeinek megvetésére. Széltében- hosszá-ban terjeszti hazugságait. Szeretné
a közöny és a tagadás felhőivel végérvényesen eltakarni a betlehemi csillagot,
és fülsiketítő lármával elnyomni a karácsonyi üzenetet.
Mindezek
ismeretében felvetődik a kérdés, hogy mi templomban jelenlevő keresztények, mit
tegyünk, mit tehetünk a sötétség ellen?
Talán
tegyük le szellemi fegyverzetünket, és tétlenül nézzük a gonoszság
térhódítását? Sokszor szeretnénk, ha az Isten hatékonyabban beleszólna életünk
alakulásába. A megakadályozná a gonoszság működését és diadalra segíteni az
igazságot.
Miért
nem teszi meg mindezt? A válasz helyett rámutat egy istállóra, egy Gyermekre,
Akiben testet öltött végtelen szeretete. Isten ma az emberi szívekhez szól,
azokhoz az emberi szívekhez, amelyek készek a szeretetnek, a Betlehemi Kisdednek
a befogadására.
Mi
tehát a teendőnk? Nem azt kell kérnünk Jézustól, hogy isteni hatalmával
változtassa meg körülményeinket. Ezt nekünk kell megtennünk. Nem azt kell
kérnünk, hogy változtassa meg férjünket vagy feleségünket. Nekünk kell megváltoznunk.
Ne
legyünk vasárnapi, karácsonyi keresztények. Jézus ezt mondta: Legyetek só!
Legyetek kovász! Legyetek a világ világossága! És úgy világoskodjék a ti
világosságotok, hogy látván azt a kívülállók, ők is dicsőítsék a mennyei Atyát.
A
templomból kilépő hívek annak idején, újra meggyújtották lámpásukat, hogy
biztonságos léptekkel igyekezzenek hazafelé.
Ez
lenne a mi hívatásunk is. Gyújtsuk meg itt a Betlehemi Kisded jászolánál
szívünkben a szeretet lángját! S ünnepi érzésekkel vigyük magunkkal
otthonainkba a szeretet fényét, mert ez az egyetlen olyan fényesség és
világosság, amely messze űzi e világból a sötétséget. És amellyel a Betlehemi
Kisded ajándékozta, és ajándékozza a jóakaratú embereket.
A
záró mondatot Juhász Gyula: Betlehemes ének c. verséből idézem.
Ó,
emberek, gondoljatok ma rá,
Ki
rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A
kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy
üzenettel jött: Szeressetek!”
Ámen
F. F.
