Advent 3. vasárnap
Bevezető
Ma, advent harmadik vasárnapja,
az öröm vasárnapja; aminek alapja az, hogy közel van az Úr.
Közel van Urunk Jézus Krisztus
születésének ünnepe.
Szent Pál apostol így buzdít
bennünket a mai szentleckében: "Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak
azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!”
De megismerhető-e a mi
emberszerető jóságunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! S tegyünk róla, hogy
megismerhető legyen.
Kirié litánia
Urunk
Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy oly sokszor megbántottuk szüleinket. Uram
irgalmazz!
Urunk
Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy oly sokszor megbántottuk gyermekeinket.
Krisztus kegyelmezz!
Urunk
Jézus Krisztus! Bocs ásd meg, hogy oly sokszor megbántottuk munkatársainkat. Uram
irgalmazz!
Evangélium után
Mi is úgy kérdezzük az Úrtól,
miként egykor a tömeg kérdezte Keresztelő Szent Jánostól, hogy "Mit
tegyünk hát?" Mit tegyünk, hogy Karácsonyt örömmel ünnepelhessük? és
másokat is minél több örömben részesíthessünk.
Az Úr, ma Keresztelő Szent János
mai ev-ban hallott szavaival válaszol nekünk.
Vannak, akiknek ezekkel a szavakkal:
"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek nincsen!" -
Vagy az előbbiekkel lényegében azonos szavakkal: "Hasonlóan, akinek van
mit ennie, ugyanígy tegyen!"
Legalább ilyenkor, karácsony
közeledtével, amikor oly magas hőfokra csap az ajándékozás lángja, nézzünk szét
közvetlen környezetünkben, és lássuk meg mások szükségét, lássuk meg mások
szegénységét is, azokét, akik még nálunk is sokkalta szerényebben élnek.
Ha betűszerinti értelemben nem is
tudjuk megtenni, de azért átvitt értelemben tegyük meg mégis, s adjuk oda egyik
ruhánkat annak, akinek egy sincs, s tegyünk meg mindent azért is, hogy mások
asztalára is bőségesebben jusson, legalább ilyenkor karácsonykor.
Nem tudom szoktunk-e gondolni
azokra, akiknek talán mindennél jobban hiányzik, nem a ruha és az élelem, hanem
a szeretet, a megértés, a jóság, az odafigyelés? A mai kor
szeretetintézményeinek, a nyugdíjasok otthonainak lakóira, a kórházakban
fekvőkre? És ha gondolunk rájuk, vajon tettek is követik a rájuk való
gondolásunkat?
Vannak, akiknek Krisztus a
"Hát mit tegyünk?" kérdésükre e szavakkal válaszol: "Ne
követeljetek többet, mint, amennyi jogos! Mi szeretünk túl sokat követelni
mieinktől és általában az emberektől. Legtöbbjüktől azt, hogy bújnának ki a
bőrükből és teremtődjenek újjá, a mi ízlésünk szerint.
Azt várjuk, hogy tegyenek bennünket
boldoggá. Pedig szívünket csak a szeretet, az a szeretet nyugtathatja meg,
amelyet mi adunk másoknak. Mindazt, amit szeretnétek, hogy az emberek tegyék
nektek, ti előbb tegyétek nekik, hangzik felénk is Krisztus szava.
Talán kivétel nélkül mind-annyinknak
szóló válasz, a "Mit tegyünk hát?" kérdésünkre az, hogy "Senkit
se bántsatok!"
Csak azt el ne higgyük
önmagunknak soha, hogy mi nem bántunk meg senkit sem. Lehet, hogy gonoszságból
nem, de emberi gyarlóságból igen is sokszor és sokak ellen vétkezünk. Olykor
azzal, hogy észre sem veszünk másokat. De szándékosan is szoktunk bántani
másokat. Hogyan? Te tudod Testvérem! Miért? Te tudod Testvérem! Talán azért
mert önmagunkkal sem vagyunk megelégedve. Régi igazság: Keserű szív mérget
lövell. Ne menjünk soha keserű szívvel az emberek közé! Előbb kérjük az Urat a
költő szavaival: "Békíts ki magaddal és magammal, hiszen Te vagy a
béke!"
Ne bántsunk senkit sem! Se
fiatalt, se idősebbet! Ne kárpáljuk a mai fiatalokat. Gondoljunk arra, hogy kik
nevelték őket? S mire? S gondoljunk arra is, hogy sok évvel ezelőtt mi is
voltunk fiatalok. Igaz nem olyanok, mint a maiak, de az akkori időben az
idősebb generációhoz viszonyítva egészen mások, mint ők.
De ne bántsuk az idősebbeket sem!
Fájni tud az ember szíve. Amikor látja, milyen méltatlan bánásmódban
részesülnek azok, akik mindenüket önzetlenül feláldozták övéikért, a mellettük
felnövekvő generációért. Micsoda udvariatlan bánásmódban részesülnek a
járműveken! Micsoda gunyoros, csúfolódó megjegyzéseket kényszerülnek szó nélkül
tűrni és hallgatni.
S micsoda szeretetlenség, meg nem
értés veszi körül őket nagyon sok családban. Ilyenkor, karácsony közeledtével,
amikor fogékonyabb a lelkünk a szeretetre és jóságra, fontoljuk meg egyik
idősebb testvérünk papírra vetett gondolatait:
Boldogok, akik megértők, mi-kor
botladozik a lábam, elernyed a karom. Boldogok, akik észreveszik, hogy meg kell
erőltetnem fülem, mikor hozzám beszélnek. Boldogok, akik azt is tudják, hogy szemem
zavarossá válik és elhomályosul, s hogy gondolataim lusták, csak lassan követik
a hozzám szólók szavait. Boldogok, akik barátságosan mosolyognak rám, s van
idejük, hogy kicsit elbeszélgessenek velem. Boldogok, akik éreztetik velem,
hogy szeretnek, hogy még mindig becsülnek, és azt, hogy nem maradtam magamra.
Boldogok, akik hátralevő napjaimat jóságukkal könnyebbé teszik, hogy derűsebben
készülhessek az örök életre.
"Mit tegyünk hát?"-
nyissuk meg szívünket egyre jobban az Égi Szeretet befogadására. Adjuk oda a
szívünket egészen Üdvözítőnknek, aki a mi szívünkkel, az enyémmel és a tiéddel
akarja szeretni közénk való eljövetelének ünnepén, a szeretetre, jóságra, s
békességre vágyó emberi szíveket!
Ámen
F.F.
