2015. október 28., szerda

Szent Simon és Szent Tádé apostolok

Szent Simon és Tádé apostolok.

Szent Simonról keveset tudunk. Szent Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei zélóta, azaz buzgó vagy rajongó jelzővel illeti. Ez a mellékneve arra utalhat, hogy meghívása előtt az ismert zsidó politikai csoportosuláshoz – a zélótákhoz – tartozott, akik erőszakos megmozdulásoktól sem riadtak vissza a Rómától való függetlenségük visszaszerzésében. A legenda szerint Perzsiában szenvedett vértanúságot.
Szent Júdás Tádé a tizenkét tanítvány egyike, Jézus rokona, unokatestvére. Az áruló Júdástól való megkülönböztetésül nevezi az evangélium Tádénak. Az evangélium szerint Mária, így Jézus közeli rokona. Ismert két unokája. Ő a Júdás levél szerzője.
Ennyit róluk.
És valami fontosat Jézusról is.
Ezekben a napokban történt, amikor kiválasztotta apostolait, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket. – Hallottuk az evangéliumban.
Urunk Jézus minden komoly döntését megelőzte az imádság. Arra tanít, hogy csak akkor dönthetünk helyesen, ha bennünk a Szentlélek működik. Időre van szükségünk, amíg átjár minket, hogy a folytonosan a világhoz igazodó énünk ismét bekapcsolódjon az eredeti „áramkörbe”, vagyis Isten szentháromságos élete működjék bennünk.
Azzal a gondolattal is „eljátszhatunk”, hogy vajon a kiválasztás miatt imádkozott, vagy éppen az imádság közben értette meg, hogy ki kell őket választania. Ha igazán jó gondolatokat szeretnénk kapni, forduljunk Ahhoz, Akitől elleshetjük, miként kell életünk, s az Élet dolgairól vélekednünk.

Ámen
F.F.