25. évközi
vasárnap
Bevezetés
A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumi
szakasza szerint a szenvedését feltáró meghitt pillanatokban, a szóban és
tettben oly hatalmas Mester közelében az apostolok arról vitatkoztak, hogy
közülük ki a nagyobb? Hazafelé tartva Jézus oda sem figyel vitájukra. De
"otthon" előhozza a témát, magához hívja a tizenkettőt és leszögezi:
"Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a
szolgája".
Hamis karrierekkel teli világunkban sem
feledve e szavakat, igyekszünk-e a szolgálatára lenni mindenkinek? Vizsgáljuk
meg lelki-ismeretünket, hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus
Krisztus az Ő emlékezetére cselekednünk parancsolt.
Kirié
Litánia
Jézus Krisztus, Te azt mondotta, hogy ne
akarjunk első lenni, mégis törtetünk az első helyekért. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, aki azért jöttél, hogy
ne neked szolgáljanak, hanem, te szolgálj másokat. Add, hogy kövessük példádat.
Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te, aki sokféleképpen
szolgáltad az emberiség üdvét és boldogságát, add, hogy mi is sokféleképpen
legyünk szolgálatára nagy Istenünknek, kicsike hazánknak. Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
A mai evangéliumban olyan magatartásról
szól Jézus, ami szöges ellentétben áll a mai közfelfogással. Azzal, amelynek
hatása alatt vagyunk mi is, keresztények, s nem tudjuk kivonni magunkat az
alól, hogy valamilyen formában ne hasson ránk. De ha kereszténynek valljuk
magunkat, és hiszünk Istenben, és Megváltónkban, Jézus Krisztusban, akkor meg
kellene valósítani ezeket az igéket. Próbáljuk!
Induljunk ki az evangéliumi jelenetből. Amikor
Jézus apostolaival Kafarnaumba ért, számon kéri apostolaitól, hogy miről
vitatkoztak. Felfigyeltünk e arra, hogy vitának nevezi a tanítványok között lezajlott
eseményt? Mert a vita nem mindig pozitív értelmű magatartás. A vitában ritkán
közelednek egymáshoz az álláspontok. Ezzel ellentétben a párbeszédben közelednek
az álláspontok, vélemények kicserélődnek
Jézus tehát vitának minősíti az
apostolok beszélgetését. S talán ezt a minősítést érezték ki a tanítványok,
amikor szégyellnek válaszolni Jézus kérdésére. De Jézus tudja: azon tanakodtak
útközben, hogy ki a nagyobb közülük. Krisztus e helyzet kapcsán adja tanítását:
"Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és
mindenkinek a szolgája."
Mert e szavai ma nekünk szólnak, megismétlem:
Legyünk mindenkinek a szolgája. A hitvestársnak, a gyermeknek, az idős szülőnek,
a munkatársnak, a betegnek, a rokkant koldusnak, a hajléktalannak.
Miután Jézus általános érvé-nyű tanítást
adott tanítványainak a szolgálat fontosságáról, ezt követően „odahívott egy
kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy
ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be”.
Tudjuk, hogy Jézus korában a gyermekeknek
még a nőknél is hátrányosabb volt a helyzetük. Jézus e tette is, megdöbbentő
tanítás hallgatóságának.
A befogadás itt nem azt jelenti, hogy
egy gyermeket örökbe kell fogadni, hanem azt, hogy a gyermek lelkületét kell
elsajátítani.
Mert milyen a gyermek? Egyetlen szóval ártatlan.
Tudjuk, hogy az ember Isten képmása és a gyermekben ez a képmás még ép,
romlatlan, mert a bűn még nem rontotta meg.
Az ember fejlődése során, sajnos megjelenik
a bűnben való előrehaladás is. Ezért a felnőtt már nem tükrözi vissza tökéletesen
Isten képmását magában. De látva az ártatlan gyermeket, s annak lelkületét,
kötelességének kell, hogy érezze isten-képmásigának tökéletesítését.
Ne feledjük a jézusi szavakat: Ha nem
leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem megyünk be a mennyek országába.
De vissza a gyermeket magához ölelő
Jézus eme szavaihoz: „Aki befogad egy gyermeket, az engem fogad be. Aki pedig
engem fogad be, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”.
Lépjünk át egy más létsíkba, napjaink hétköznapi
világába. Nagyon időszerűek Jézus eme szavai egy olyan világban, amelyet szomorúan
kell kimondanunk, hogy gyermekellenes. A szekularizált világ, amelyben élünk,
azáltal, hogy elfordult a kereszténység értékrendjétől, elfordult a
gyermekektől is.
A meg-megismétlődő háborúk nyomán az élet
helyett a halál lett történelmünk főszereplője. Folyik a harc, az emberiség
pusztítása, létszámának csökkentése. Háború nélkül is. Sok gyermeki élet
kioltódik, míg a napfényt meglátta volna. S ahol nem fogadják be, nem fogadják
el a gyermeket, ott több a koporsó, mint a bölcső.
Tapasztalatból tudjuk, hogy ennek mi a
következménye, - a mai európai helyzet. Gyors ütemben nő a bevándorlók száma.
Belátható időn belül többen lesznek, mint az őslakosok. Lassan eltűnik Európa.
Eltűnik kultúrájának sokszínűsége. Félve mondom ki: Eltűnik a kereszténység.
De az előrejelzés ellenére, én hivatásomhoz
mindvégig hű maradok, és Isten segítségével meg is teszek mindent, hogy el ne tűnjék.
Pál apostol szavaival engem ugyanis arra rendelt az Úr, hogy hirdessem az evangéliumot,
és én hirdetem is, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Hogy az említett tragédia be ne következzen,
itt az ideje, hogy népünk Istenhez térjen. Jaj, nekünk, ha a bevándorlók
térítenek bennünket ismert módszerükkel a hitükre.
A megtérés, metanója, a gondolkodás
megváltoztatását jelenti. A gondviselő Isten segítségével változtassuk meg
tehát gondolkodásunkat. S legyünk Istenhez térő, gyermeket befogadó nép, mert
ha gyermeket fogadunk be, akkor a jézusi szavak szerint, azt az Istent fogadjuk
be, aki megsegíti veszni indult nemzetünket.
Ámen.
F.F.
