2015. augusztus 4., kedd

Viennay Szent János

Augusztus 4.
Jól ismert Jézus vízen járásának sokszor hallott története. Ezt jól megjegyezték az apostolok. Azt is, ami Péterrel történt, nevezetesen, hogy kishitűsége miatt az Úr mentette meg az elmerüléstől. Mi ne kísérletezzünk azzal, hogy Isten életünk során megtapasztalt gondoskodását látva próbára tegyük mindenhatóságát. "Uram, ha Te vagy a világ mindenható ura, akkor teljesíted kívánságomat."
Isten megadja mindazt, ami javunkra válik, ha az egyúttal minden ember javát is szolgálja.
Ma Vianney Szent János áldozópapra emlékezve kérjük az ő segítségét.
1786. május 8-án született Dardilly-ben. A francia forradalom idején nőtt fel. 1815-ben szentelték pappá. Ars plébánosa lett, ahol önmegtagadó és áldozatos életével megváltoztatta a falu életét. Számosan hallgatták prédikációit és keresték fel a gyóntatószékében. Szegényen élt, minden anyagi forrást a szegények gondozására fordított.
Annak ellenére, hogy szerény képességekkel rendelkezett, mindig olvasott és képezte magát. Ismerte gyengeségeit a tanulás és memorizálás területén. A liturgiát nagyon szerette. Nagy gondot fordított a liturgikus berendezések és tárgyak tisztaságára. Reverendáján több volt a lyuk és a foltozás, mint ép anyagfelület, de arra nagyon ügyelt, hogy miseruhái értékesek, épek és tiszták legyenek. 1859-ben ltözött az örök hazába. 1904-ben X. Piusz boldoggá, 1925-ben XI. Piusz szentté avatta. Ő a plébánosok védőszentje (1929). XVI. Benedek minden pap védőszentjévé nyilvánította 2009-ben.
Ismételten kérem, hogy kérjük lelkipásztoraink számára Vianney Szent Jánosnak, a lelkipásztorok védőszentjének oltalmát.

Ámen
F.F.