Loyolai Szent
Ignác
A spanyolországi Loyolában született
1491-ben. A királyi udvarban élt és katonáskodott. 1521-ben Pampelona várának
védelmében megsebesült. Számára a hosszas ágyhozkötöttség életfordulót eredményezett.
1521-ben megtért. A monserati kolostorban életgyónást végzett, azután egy
Manresa melletti barlangban vezekelve írta lelkigyakorlatos könyvét. Egy
szentföldi zarándoklat után kezdte meg iskoláinak végzését. 1534-ben hat
társával megalapította a Jézus társaságot, amely az újkor egyik legeredményesebb
rendje.
Termékeny apostoli munkát végzett mind
írásaival, mind pedig tanítványainak oktatásával, akik az Egyház megújulásában
elévülhetetlen érdemeket szereztek. Rómában halt meg 1566. július 31-én. Sírja
a római Il Gesu jezsuita templomban van.
A jezsuita rend azóta is az Egyház
legjelentősebb rendje az egyetemes és a magyar Egyház életében egyaránt. A rend
tagjai tevékenyen részt vesznek az oktatás, a hittérítés és a lelkipásztori
élet különböző területein. A világ egyik leghíresebb egyeteme, a Rómában
található Gregoriana Egyetem az ő vezetésük alatt működik.
Jorge Mario Bergoglio jezsuita
szerzetest. Buenos Aires bíboros érsekét 2013. március 13-án választotta meg a
konklávé Szent Péter utódává, aki a Ferenc nevet vette fel. S Ő az első jezsuita
a pápák között.
Nagyra értékelve Loyolai Szent Ignác
életművét kövessük fiai által felénk közvetített tanítását, legfőképpen a Péter
székében ülő pápa szinte mindennapos közvetlen üzenetét.
Ámen
F.F.