Bevezető
A mai, évközi
13. vasárnap evangéliumában leírtak szerint, a hihetetlennek, Jairus kisleánya
életre keltésének látásától, a csodálkozástól magukon kívül lévőknek azt mondta
Jézus: „adjatok neki enni!” Miért mondta ezt Jézus nekik? Miért került ez a
mondat bele a Szentírásba? Mit mond ez nekünk? Neked és nekem?
Kirie Litánia
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy
gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket.
Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy
közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Az evangélisták
által közölt történetek közül, a halottakat feltámasztó jézusi tettek támasztanak
a legtöbb kérdőjelet bennünk. Annak ellenére, hogy ma, napi hírek közt
szerepelnek az újraélesztések. Azon gondolkodunk, hogy milyen biológiai állapotból,
tetszhalott, vagy a klinikai halál állapotából hozta vissza Jézus az élők
sorába azt, akit elhunytnak tekintettek. Az evangélista ennek a történetnek a
leírásával azt akarja elérni, hogy olvasói foglalkozzanak azzal a kérdéssel,
hogy lehetséges -– idézőjelben - az újraélesztés, lehetséges a halálból való
föltámasztás. És ezzel előkészítse a Jézus feltámadásában való hitet.
Egyébként, a
sorok mögött olvasni tudók észreveszik, hogy ennek a történetnek fontos
mondanivalója az, hogy az Ur Jézus az élet Ura! Az imént említett történetből,
és hozzá hasonlókból, ki kell, hogy érződjék Krisztus és a kereszténység e világnak
szóló optimista üzenete. Ezekből a történetekből sugárzik az élet és halál
kultúrájának a küzdelmében élők felé, az élet szeretete, az élet igenlése. És érezzük.
hogy nekünk is életigenlőknek kell lennünk! S küzdenünk, s harcolnunk kell a
halál kultúrája ellen, mindaz ellen, ami károsítja, s pusztítja az életet.
Ezért emelünk
szót újra és újra a meg nem születettek életének a védelmében. És ezért
harcolunk az önpusztítás ellen, az alkoholizmus és kábítószer élvezés minden
formája ellen! Azért, hogy azok, akik már rabjai e szenvedélyeknek, akik már betegek,
evangéliumi kifejezéssel: „már halálukon vannak”, meggyógyuljanak. Megérintse
őket az Ur Jézus, s újra életre keljenek.
A ma
körülöttünk élő fiatalok között sok, a halálán levő, Jézus keze érintését, Jézus
segítségét igénylő fiatal. De sajnos, a mi világunkban kevés a Jairus, kevés az
olyan szülő, aki Jairushoz hasonlóan könyörögne Jézushoz: „Halálán van a leányom,
Gyere, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen."
Ugyanakkor nagy
tévedésben is vagyunk, hogy azt mondjuk maguk tehetnek róla, és hajlamosak vagyunk
arra, hogy róluk, nemzetünk, s jövőnk zálogáról, hazánk ifjúságáról, szokásairól,
szórakozásairól mondjunk elitélő véleményt, és nem azokról, akik ilyen körülményeket,
helyzeteket teremtenek számukra.
Nem vesszük
észre, hogy egy régóta tartó liberális szellemi áramlatnak az áldozatai ők. Nem
róluk, hanem a nemzetünket elkereszténytelenítő liberális szellemi áramlatról
kell elmarasztaló ítéletet mondanunk, és határozott megálljt kell mondanunk
nekik. Ez az elkereszténytelenítő áramlat nem ma kezdődött
Amikor
1894-ben a szabadelvű liberális parlamenti többség megszavazta a kötelező
polgári házassági törvényt, mondotta az egyik keresztény képviselő. Ezzel a
szavazattal Magyarország megszűnt keresztény ország lenni. Félek attól a
jövőtől, amelyet ezzel a törvénnyel hazánkra hoztak.
Félelme beteljesült.
Megszűnt a házasság egynek, szentnek és felbonthatatlannak lenni.
El-elma-radoztak az egyházi esküvők. Növekedni kezdett a széteső házasságok
száma. Megroppant a nemzet összetartó ereje.
Majd kezdett
el-elmaradozni a polgári esküvő is. Helyébe jött az élettársi kapcsolat. A tudatos,
gyermek nélküli kapcsolat, a születési szám rohamos csökkenése. 1980 óta, 35
éve, negatív a természetes szaporulat, egyvárosnyival csökken évente hazánk
népessége.
S tovább
folytatódik a házasság lerombolása. Kiiktatják a családi életből az anya, az apa
fogalmát, s bevezetik az egyes, illetve kettesszámú szülőt.
Bevezetik a
nemnélküliséget. A biológiai adottságtól független nemi állapotot, amelyet úgy
változtathat az ember, mint például a ruháját. Ezek után szükségszerűen jön az
egyneműek házassága, a házasság teljes kiüresítése, az emberi nem biológiai
katasztrófája.
Az azonos
neműek „házasságával” kapcsolatban érdemes észrevenni az, hogy nem érdekelne
senkit a baloldalon ez a harc, ha nem egy újabb civilizációs intézmény lerombolásáról
lenne szó. Az azonos neműek „házassága” nem arról szól, hogy a férfiak
házasodhassanak férfiakkal, a nők pedig nőkkel, hanem a férfiak és a nők közti
házasság lerombolásáról. Olyan dolog ez, amit az idősebb nemzedék tagjai közül
sokan még értenek, de a fiatalabbaknak, akik számára a házasság intézménye már
alig létezik, nemigen tudnak átadni.
A
házasságkötések folyamatos csökkenése önmagáért beszél. Nyugaton a házasság
intézménye lassan elenyészik. A család immár nem több pislákoló fénynél a
Nyugat éjszakájában.
S hogy
ifjúságunk és egész társadalmunk ott van ahol van, az a mi közömbösségünk és
fásultságunk eredménye is. Annak idején kivették és mi kiadtuk a kezünkből az
imakönyvet, a rózsafüzért. Bár lehetőségünk van rá, mégsem vesszük újra
kezünkbe az imakönyvet, sem a rózsafüzért. És nem fordulunk Jairusokként Krisztushoz,
aki segítségét nem tagadná meg tőlünk sem, ma élőktől sem!
Mindezek
ellenére, nem szabad megadni magunkat a Sorsnak, mintha ez lenne a mi megmásíthatatlan
végzetünk, hanem tenni és imádkozni kell! S Jairusokként könyörögni kell Jézushoz
a halálon levőkért! Elsősorban a nemzet, s az egyház jövőjének zálogáért, a
fiatalságért, de nemzetünk valamennyi halálán lévő gyermekéért.
Mindezt azért,
hogy rátehesse Jézus kezét halálán lévő gyermekeire, mint egykoron Jairus leányára, s megérintse, életre keltse és élhessen végre népünk Istennek tetsző szép életet.
Ámen
F.F.
