Húsvét 4.
vasárnapja "B"
Bevezetés
Az egyház ezt a vasárnapot, húsvét 4
vasárnapját már több mint ötven éve, a Hivatások Világnapjává, a papi és
szerzetesi hivatások vasárnapjává tette. Ez nem reklámfogás. Bizony nehéz is
lenne pusztán emberi szavakkal vonzóvá tenni a papi, szerzetesi hivatást,
amikor a felvilágosultság óta, a szabadelvű szellemi áramlat állandóan
folytatja az egyház és papság lejáratását, gyűlöletét. Mi hogyan viszonyulunk ebben
a világjelenségben a pásztorainkhoz, papjaihoz? Vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd
meg, hogy mi nem védjük kellően nyájadat a ragadozó farkasoktól. Uram
irgalmazz!
Jópásztorunk, Jézus Krisztus. Bocsásd
meg, hogy mi nem keressük az eltévedt bárányokat! Krisztus kegyelmezz!
Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd
meg, hogy mi nem fáradozunk eleget azért, hogy egy akol és egy Pásztor legyen!
Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A II. világháborúban az egyik német
város középkori székesegyházát a bombatámadás földig rombolta. (Forrásom nem
jelölte meg, hogy melyiket). A háború után nagy igyekezettel láttak hozzá az
újjá-építéshez. A munkálatok befejezéséhez közeledve vissza akarták helyezni a
főoltár fölött álló hatalmas feszületet a régi helyére. A feszület teste
sértetlenül megmaradt, a szobor két karját azonban nem sikerült a romok között
megtalálni. Mit tegyenek? - Faragjanak újat? Úgy döntöttek, hogy a korpuszt
karok nélkül erősítik a keresztre és a feszület alá pedig egy márványtáblán ezt
írják ki: Ti vagytok az én karjaim!
A Hivatások világnapján, Jézusnak a Jó
Pásztorról mondott evangéliumát hallgatva elsősorban a papi és szerzetesi
hivatások ügyére gondolunk. Milyen szép ez a kép: a ma élő és működő
lelkipásztorok és szerzetesek az Úr kitárt karjai, a Megfeszítettnek és a
Föltámadottnak egyszerre.
Kétszer is visszatér ez a mondat: életét
adja a juhokért. Jézus az Atya iránti szeretetből odaadja, föláldozza életét
övéiért. Ez az, ami megkülönbözteti a bérestől, akinek nem sajátjai a juhok. A
pásztori hivatás lényege ez az önfeláldozó szeretet. Itt nem arról van szó,
hogy valaki napi 8 órában (esetleg túlórákkal) egy ügyet képvisel, hanem arról,
hogy sejtjeiben, szíve mélyéig átadja magát az emberek üdvözítésének: legyen az
testi vagy lelik beteg, öreg, magányos, gyónó, fiatal, gyermek, akit tanítani
kell, imádkozó, akit bátorít, messziről érkezett, vagy mindig a templomba járó,
vagy megtérő. Mindegyiket magáénak kell ismernie, mint a pásztor aklának minden
egyes báránykáját.
A számarányok, a statisztikák itthon, de
világszerte is elég szomorúak, legalább is az egykori keresztény országokban. A
legszentebb hivatás mintha egyre kevésbé lenne vonzó, sikeres, elismert pálya.
Ennek oka azonban nemcsak a teljes
odaadás hiánya, a jövőt is magában foglaló életáldozat válla-lásához való
bátorság hiánya, hanem általában az elhivatottság hiánya. Sok mindent
csinálunk, sok mindenben látunk fantáziát, ami rövidtávon kifizetődő, aminek
hasznát látjuk, ami pénzt hoz, ami közmegbecsülésnek örvend. Nehezebben
vállaljuk viszont az éjjeli műszakot, a szolgáló munkaköröket, a készenlétet
igénylő, megterhelő, szabadidőt felőrlő tevékenységet. Ezért kevés az éjszakai
nővér, a mentős orvos, az áldozatos pedagógus, a nevelő tanár. Nem elég ezeket
a pályákat jól megfizetni, szimpatikussá is kell azokat tenni a közvélemény, a
fiatalság előtt.
Ti vagytok az ő karjai! Papjaink,
szerzeteseink. Mennyire nagy szükség van rájuk, mennyire rászorulnak arra, hogy
fizikailag, szellemileg, felelősségvállalásukban és teherviselésükben
mindannyian melléjük álljunk. Legtöbbjük idős, meg-viselt, elgyengült, a keresztjét
egyedül hordozó, leharcolt katona, mégis pásztoraink.
Áldottak legyenek ők valamennyien! A hős
papok, akik üldözést, mellőzést, gyalázatot, börtönt és vértanúságot
szenvedtek, de az Örök Pásztort el nem hagyták egy pillanatra sem!
Áldottak azok a papok, akik üldözések
közepette is megtalálták az alkalmat, hogy nyájukat vezessék, az eltévedt
bárányokat pedig megkeressék, vállukra vegyék és hazavigyék Krisztushoz!
Áldottak azok a papok, akik az élet
alkonya felé tartva, megfogyatkozó testi és lelki energiával, gyöngülő
egészséggel, de ma is őrállókként, ott állnak a nyáj mellett, vigyázzák; őrködnek
felette és életadó igékkel táplálják, és az élő vizek forrásához vezetik a rájuk
bízottakat.
Áldottak azok a náluknál fiatalabb
papok, akik bátran odaálltak az üldözött, megvert pásztorok közé, és vállalták
a velük való sorsközösséget, amikor ragadozó farkasok próbálták pásztor nélkülivé
tenni és szétszéleszteni a nyájat.
Áldottak legyenek, mert ma ők azok, akik
a jópásztor feladatainak zömét magukra vállalva, dacolnak a hitetlen közszellemmel,
lelkesen, leleményesen, sokoldalúan tevékenykednek templomban, iskolában, fiatalok
összejövetelein és nyári táborokban a kisded nyáj megőrzéséért és
növekedéséért.
Legyenek áldottak azok az ifjú leviták, szerzetesek,
vagy egyházmegyések, akik most készülnek fel a jó pásztor feladatainak
vállalására, akik lemondanak az élet tiszta örömeiről is, hogy lelkesen,
önzetlenül, életüket is feláldozva lehessenek a krisztusi nyáj jó pásztorai.
Sokszor elhangzik papi ajkakról az Úr
Jézus követőit kérő mondata: "Az aratnivaló sok, a munkás kevés".
Imádkozzunk papi hívatásokért, én hozzátenném, hogy családjaink, intézményeink neveljék
úgy jövőnk zálogát, az ifjúságot, hogy a letörött karú Örök Főpásztornak legyenek
mindig kinyújtott, segítő és áldó karjai!
Ámen.
F.F.
