Húsvéthétfő
Bevezetés
A mai
evangéliumban hallani fogjuk a Krisztus feltámadásától megrettenő főpapok első,
Krisztus föltámadását tagadó pénzért megvásárolt, alvó tanúkra történő hamis, hazug
érvelését.
Sajnos a
történelem folyamán állandó, mind a mai napig, ez az ellentmondást tartalmazó,
vallás és nemzetellenes, a valóságtól elrugaszkodó hazug információkkal történő
etetése az embereknek. – Mennyire vagyunk mi felkészülve ezekre és felvértezve
ezek elutasítására?
Kirie litánia
Jézus Krisztus,
ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!
Jézus
Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!
Jézus
Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!
Evangélium után
Húsvét kettős
ünnepén, mi keresztények az Úr Jézus sírjára szegezzük tekintetünket. Annyi
próbálkozás ellenére sem tudta eltakarni a feledés erdeje, eltüntetni az
erőszak hulláma. Vajon miért?
Valamikor
katonák őrizték a lepecsételt sírt, fegyverrel a kezükben. Igaz, hogy húsvét
hajnalán gyáván elszaladtak, elhagyták őrhelyüket. Jézus sírja azonban nem
maradt őrizetlenül. A katonák tisztét átvette az anyaszentegyház. A hit és
szeretet fegyverzetében őrködik Jézus sírja mellett, és bátran védelmezi a feledés
hatalmától. Neki köszönhetjük, hogy ma is meghallgatjuk e sírnak az üzenetét.
Mi emberek jól
ismerjük a temetőket, a halottakhoz, a sírokhoz vezető utakat. Talán ez a
legszomorúbb útja földi életünknek.
Milyen szép a
gyermekkor útja! Csupa öröm, csupa derű, csupa vidámság a kíséretük.
Szép a felnőttek
útja is, jóllehet a csalódások kátyúi és a külön-féle nehézségek sorompói
kényszerítenek megállásra.
Szép lehet az
öregség útja is, bár egyre több kellemetlen útitárs szegődik mellénk. De Gaulle
tábornok is ezzel a mondattal fejezi be emlékiratait: „Öreg ember, elcsigázták
a megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy közeledtét…
De ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység felcsillanó szikráit
fürkéssze…”
Mi
keresztények is megjárjuk ezeket az utakat, de a temető csendjében, a halál
éjszakájában is a reménység felvillanó szikráit fürkésszük. Számunkra ezek a
szikrák Jézus húsvéti sírjából villannak elénk. Szeretteink sírjához a gyász és
a bánat, Jézus sírjához az öröm és reménység kísérnek. Vajon miért?
Mert Jézus sírjában
nem porladó csontokat találunk, hanem egy halálon diadalmaskodó ember üzenetét.
Az emberiség
sok harcot vívott és vív ellenségeivel. Orvosok, tudósok, technikusok,
feltalálók, költők, művészek harcolnak az emberi élet megszépítésén és
védelmezésén. Az emberiség sok győzelmet aratott, de a halál ellen nincs
reménye a diadalra. Ehhez kevés az ember ereje.
Jézusban
azonban az élet ura jött el hozzánk, hogy győzelmet arasson a halál fölött.
Földi életében többször is bebizonyította halál fölötti hatalmát. Megjövendölte
saját föltámadását is. Ezért kértek őröket ellenségei nagypénteken sírja mellé.
Ám Isten Fia nem azért jött a földre, hogy legyőzzék. Húsvét hajnalán
dicsőségesen kilépett sírjából és ebben a percben megrendítette a halál legyőzhetetlenségébe
vetett keserű hitünket.
A
kereszténység nem Betlehemben, hanem Jézus húsvéti sírjában született.
Az apostolok a
feltámadás hitével és hírével indultak el a világ meghódítására.
Abban az
időben, mikor Jézus és követői meghirdették az evangélium üzenetét, a
Földközi-tenger medencéjében, a római birodalomban igen magas fokon állt a
kultúra színvonala. Virágzott a bölcselet, a tudomány, a művészet, és a pogány templomokban,
különféle istenekben és vallásokban válogathattak az emberek. Mégis győzött a
kereszténység és ez a feltámadt Jézus győzelme volt.
Nagyhatalom a
művészet, nagyhatalom a munka és tudomány, de mindennél nagyobb az isteni szeretet,
ami öröklétbe öltözteti emberségünket. Az emberek mindig erre vágyakoztak, de a
vágynál többre nem jutottak. Jézus hirdette és mutatta meg, hogy Isten örök
életre szánta az embert. Saját példájával győzte meg erről tanítványait és
egyháza által az egész világot.
Ezért oly nagy
ünnep, ezért oly örömteli ünnep a Húsvét!
De mikor igazi
a mi ünnep-lésünk?
Egyszerű a
válasz. Ha lélekben elindulnunk Urunk Jézus húsvéti sírja felé. Amint azt a
jámbor asszonyok, majd később az apostolok is tették. Az üres sír látása, a
föltámadt Jézus Krisztus támassza fel már-már sírba hanyatlott reményünket, adja
meg nekünk és nemzetünknek is a feltámadást, annak idején pedig az örök életre
történőt is.
Amen.
F. F.
