Emmausz
Szent Lukács evangélista írta le a
legszebb történetet, a Feltámadt Jézus húsvét utáni találkozásáról a szomorúan
bandukoló emmauszi tanítványokkal.
Az úton két - Jézus tágabb köréhez
tartozó - tanítvány vánszorgott nagyon leverten, abban a tudatban, hogy minden
reménységüknek vége.
A történet egyik gyakran idézett
mozzanata a tanítványok ezen elkeseredése. Jézus elvesztésében mindannak
összeomlását látják, amiben addig hittek, és ami jobb jövőt ígért nekik.
Mindez, azért történik velük, mert még nem értették meg Jézus küldetését és nem
hitték el, amit már hallottak másoktól, hogy a sírban nem találtak senkit és
Jézus feltámadt.
A történetnek ez a része a jóban való
remény és a remény szétzúzódásának példázata, a történet folytatásával együtt
azonban azt jelenti: a reményt nem szabad feladni és az ígéret beteljesül.
A történet másik gyakran kiemelt
mozzanata, hogy a tanítványok nem ismerik fel Jézust, aki kezdetben elkendőzi
előlük valódi kivoltát, és később, jelekből jönnek rá, hogy aki velük van és
visszatért hozzájuk, az maga a Megváltó.
A harmadik lényeges mozzanat a
kenyértörés, amely folytatása az utolsó vacsorának és kezdete egy máig ható
hagyománynak, az utolsó vacsorán történtek oltárainkon történő
megismétlődésének.
Az eucharisztia szentségével Krisztus
megtalálta a módját annak, hogy örökre azokkal maradjon, akik már-már
reményüket is elvesztik, szomorkodnak, azért, hogy követőinek szomorúságát
mindig örömre fordítsa.
Ámen
F. F.
